Az egyik legalapvetőbb jog a gondolatszabadság joga, amelyikből – mint anyajogból – forrásozik minden egyéb, a modern civilizációkban már megszokott egyéb jog. Például a szólás-gyülekezés-vallás-sajtó-….stb jog. Mindez eléggé alapfokon (?) működik azokban az országokban, ahol csak egyetlen ideológia mentén lehet bármiről nyilatkozni, vagy a hétköznapokban megélni.
Az egyetlen ideológia alatt nem csak az iszlám tanrendszerre gondolok, van másik is. Lásd a mai magyar ország, ahol hovatovább a lelkek feletti egyeduralomra kap jogosítványt “az EGYHÁZ”!
Csak egyetlen példa: a tanítási rendszer átalakításának iránya immár nem kétséges.
A kicsikben – egyelőre csak csepegtetve – már az egyházi fogantatású ünnepektől kezdve, a polgári életben is gyökeret vert nagyegyházi fogalmakig bezárólag sok apropója van a jövő nemzedékek megdolgozásának.
Én bizony nem szeretnék “élni” abban a közegben, ahol a másként gondolkozás lehetősége – finoman szólva – korlátok közé van szorítva. Lásd a középkori Európa, ahol létezhetett olyan – máig is érvényes – egyházi átok, amiben a másként gondolkodó (és másként hívő) embereket testi-lelki mivoltukban megátkozták, kiközösítették.(Dénes Ottó)
Tóta W.: Nem tudta ezt Mohamed
Isten nyugosztalja Christopher Stevenst. Az Egyesült Államok líbiai nagykövetének azért kellett meghalnia, hogy újra megnézhessünk egy unásig ismert bohózatot az iszlámról.
A jelenet azzal kezdődik, hogy Nyugaton valakik iszlámellenes filmet, karikatúrát vagy szénrajzot készítenek. Ebben Mohamedet és a vallását agresszív vadállatként állítják be, mire az arab világban dühödt tüntetések kezdődnek, ahol az egybegyűltek gyújtogatással és gyilkolással tiltakoznak a vád ellen, hogy ők agresszívek vagy intoleránsak lennének.
Líbiában az amerikai nagykövetséget rohamozták meg, mert nyilván annyit sem fognak fel, hogy bizonyos „Sam Bacile” az amerikai állam jóváhagyása, sőt tudta nélkül forgatott filmet Mohamedről, erre a nagykövetnek és az elnöknek semmilyen ráhatása nincsen.
Ilyen társadalmat el sem tudnak képzelni, ahhoz vannak szokva, hogy ha egy költő sátáni verseket ír, akkor halálra ítélik; és ha egy országban ezt nem teszik, akkor nyilván mind egyetértenek vele. Mellesleg ez az ideáljuk is, a muszlim utópia a kalifátus, nem a demokrácia. Ezért az sem meglepő, ha akadnak olyanok, akik ezt az egész filozófiát veszélyesnek és kártékonynak tartják.
Speciel a katolik
us hierarchiából sem egy szabad társadalom vágya rajzolódik ki.
Viszont katolikus tömegek mégsem szoktak gyújtogatni és pogromozni, ha valahol kiröhögik vagy kritizálják őket. Úgy tűnik, mintha a gyermekvállalás, vagy a kétezer évenkénti kiadós együttlét bölcsebbé, magabiztosabbá és így nyugodtabbá tenné az isteneket is.
Természetesen nem ez a magyarázat, hiszen istenek nincsenek is.
A katolikus egyház azóta ilyen illemtudó, hogy alaposan (…helyben lett hagyva…D.O. módosítása) néhányszor, mellesleg általában akkor, amikor már nagyon elfajult – éppen monopolhelyzetének köszönhetően.
A jelenség létezik kétségtelenül, még akkor is, ha esetleg kiderül, hogy a líbiai hisztirohamot kiváltó, gyanúsan primitív film megtervezett provokáció, terrorista psy-op volt, és nem amerikai vagy zsidó részről. Időről időre beüt egy hasonló helyzet, és elszabadul a pokol. De mit lehet ezzel csinálni?
Sajnos semmit. Nem minden probléma oldható meg puszta jóakarattal.
A nyugati szabadságból elkerülhetetlenül következik, hogy időnként valakik leszedik a szenteltvizet a szcientológiáról, a katkókról vagy az iszlámról, a Közel-Kelet és Afrika nagy részének jelenlegi viszonyaiból ellenben az következik, hogy emiatt az érintett országnak felgyújtják a nagykövetségeit, polgárai pedig életveszélybe kerülnek.
A diplomácia és az értelmiség elítélheti az egyes vallások sértegetését, elejét venni azonban nem tudja. Megsértődni ugyanis bármin lehet, igazi fanatikus legjobban például a történelmi tényektől meg a tudományos felfedezésektől tud bepöccenni. Viszont ahol ezeket is betiltják, az a kultúra idővel lemarad, meggyengül, és végül legyőzik az okosabbak, akiknek messzebb hord a rakétájuk meg a valutájuk.
A szentségek jól jöhetnek az egyes embernek, de egy ország vagy egy kultúra fejlődését gúzsba kötik, ha a tiszteletük kötelező.
Ez a konfliktus óhatatlanul, ismétlődően bekövetkezik továbbra is. Megoldani az evolúció fogja, de nem feltétlenül háborúval. Azok az országok, amelyek ilyen dührohamot mutatnak be a millió hangú szabad világ egy-egy szólama miatt, azok kockázatos befektetésnek minősülnek. Az bóvliország. Onnan idővel elhúznak a kereskedelmi képviseletek, a próféta kedvéért felperzselt nagykövetségek helyén satnya konzulátusok maradnak, aztán eltűnnek azok is, a bennszülött tudósokkal és gondolkodókkal együtt. Végül a nép egyedül marad az istenével, egy darabig örül a színelátásának, majd éhes lesz.
És amikor az utolsó dollárt is elégette, rájön, hogy az istent nem lehet megenni.
Mi ezen túl vagyunk. Ezért van, hogy a világ legboldogabb gerezdjén szabadon gúnyolódhatunk Mohameden, Jézuson, Mózesen és L. Ron Hubbardon, és tanításaikat tetszés szerint elfogadjuk vagy harsányan kinevetjük. Ettől érezzük egyre jobban magunkat. Ennek köszönhetjük a fogamzásgátlást, a bőséges élelmet és moziműsort, a pszichológiát és az űrutazást – mindent, ami finom. Nem adhatjuk fel a szabadságunkat azért, mert attól mérgesek lesznek a barbárok.
2012. szeptember 13 Szerző: Tóta W. Árpád