Az energiaszektor gyarmatosítása
A brit író szerint nem kell nacionalistának lenni annak belátásához, hogy Nagy-Britannia nagyon rosszul járt az energiaszolgáltatók privatizációjával. Mára ugyanis a francia állami cég kezében van a brit energiaszektor, és idegen zsarnokként sarcolhatja a briteket.
„Van annak bármi jelentősége, hogy Nagy-Britanniát nem brit cégek látják el energiával? Elvégre a lámpa világít és a telefont fel lehet tölteni” – olvassuk James Meek brit író terjedelmes esszéjét a London Review of Booksban.
Meek arra igyekszik rámutatni, hogy nem pusztán a liberalizmust elutasító szentimentális nacionalisták fájlalhatják a brit energiaszektor privatizációját. Felidézi, hogy a privatizációt a Thatcher-kormány hajtotta végre. Bár a vaslady eleinte nem támogatta az ötletet, libertárius tanácsadói meggyőzték, hogy az energiaszektor hatékonyabban működhet, ha az állam kivonul. A magánosítás hívei azt remélték, hogy az átláthatatlan állami szolgáltató feldarabolásával, majd privatizálásával verseny alakul ki, ami lenyomja az energiaárakat és felgyorsítja a fejlesztést.
Azóta két évtized telt el, ám a privatizáció nem váltotta be ezeket a reményeket – véli Meek. Az energiapiac továbbra is átláthatatlan, így a fogyasztók hiába válthatnak szolgáltatót, nem nagyon lehet eldönteni, melyikkel járnak jobban.
A folytatást is érdemes elolvasni!
Forrás: http://www.metazin.hu/node/2616
2012. október 16.
Nemzetállam a válságban
Sokan gondolják, hogy a gazdasági válság növeli a nemzetállam jelentőségét. Csakhogy a szuverenitás és az önrendelkezés igénye nemcsak nemzetállami szinten erősödik, hanem a régiókban is. A végén lehet, hogy nem az európai integráció, hanem a regionális dezintegráció lesz a nemzetállam veszte.
„Ami az eurózónának Görögország, az Olaszországnak Szicília ” – írja Peter Coy, a Businessweek gazdasági szerkesztője.
Mint arról a Metazin is beszámolt, a gazdasági válság kitörése óta jelentősen nőtt a nemzetállam politikai jelentősége. Sokak szerint mindez előrevetíti, hogy Európában továbbra is a nemzetállam marad a szuverenitás és az önrendelkezés legfontosabb fóruma, nem pedig a brüsszeli intézmények.
Coy arra mutat rá, hogy az ellentétek nemcsak az EU és tagállamai között, hanem a tagállamokon belül is egyre élesebbek. Az európai integráció eredményeképpen csökkent a nemzetállamok autonómiája, amit a régiók is felismertek: újabban az EU lelkes híveként próbálnak autonómia-törekvéseiknek érvényt szerezni a nemzetállamokkal szemben.
Ahogyan a gazdag EU-tagállamok nem akarják fizetni a szegényebbek adósságát, úgy a nemzetállamok tehetősebb régiói sem szívesen vállalnak szolidaritást a kevésbé fejlettekkel.
Folytatás ITT: http://www.metazin.hu/node/2612