Részlet Dave Hunt: A Vatikán árnyékában című könyvéből.
Az első dolog, amit az Ige az asszonnyal kapcsolatban kijelent, az, hogy egy „nagy parázna” (Jelenések 17,1), „akivel paráználkodtak a föld királyai,/ (2. vers), „és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai”. Miért hívnak egy várost nagy paráznának, és miért állítják róla, hogy a föld királyaival paráználkodott? Ilyen vádat soha nem lehetne megfogalmazni Londonnal, Moszkvával, Párizzsal vagy bármelyik más várossal szemben, hiszen ez teljesen érthetetlen lenne.
A paráznaságot és a házasságtörést a Biblia mind fizikai, mind szellemi értelemben használja.
Jeruzsálemről Isten ezt mondta: „Mint lett paráznává a hű város!” (Ésaiás 1,21). Izrael népe, akit Isten minden más néptől elválasztott, hogy szent maradjon az Ő céljai számára, szentségtelen és Istent eláruló szövetségre lépett a körülötte élő bálványimádó népekkel. Izrael „kővel és fával [bálványokkal] paráználkodott” (Jeremiás 3,9); és bálványaikkal törtek házasságot (Ezékiel 23,37). Ezékiel könyvének 16. fejezete teljes egészében Izrael szellemi paráznaságáról szól, amelyet pogány népekkel és azok hamis isteneivel követett el. Ezt több más bibliai idézet is alátámasztja.
Egy város képtelen lenne fizikai módon paráznaságot elkövetni. Mindebből az következik, hogy János apostol, akárcsak az ószövetségi próféták, ezt a fogalmat szellemi értelemben használja. Ebből következően a városnak kell hogy Istennel való szellemi kapcsolatot tulajdonítsanak, különben értelmetlen volna az ilyen állítás.
Bár Rio de Janeiro is hét dombra épült, mégsem tudunk olyan bizonyítékot találni, ami alátámasztaná, hogy szellemi paráznaságot követett el. Nem állítja, hogy különleges kapcsolata lenne Istennel. Bár Jeruzsálemnek megvan ez a kapcsolata, mégsem lehet a fenevadon ülő asszony, mert nem hét dombra épült. Ezen kívül azoknak a kritériumoknak sem felel meg, melyek döntően meghatározzák az asszony személyazonosságát.
Csak egyetlen olyan város van, amelyet a történelem során paráznasággal lehet vádolni, és ez a város Róma, pontosabban Vatikán városa. Ez a város megalakulása óta a kereszténység világméretű központjának tartja magát, és ezt az állítását mind a mai napig fenntartja. A Rómában székelő pápa azt állítja magáról, hogy ő Krisztus földi helytartója, Istennek kizárólagos képviselője. Róma a római katolikus egyház központja, és e tekintetben is egyedülálló.
Természetesen számos egyháznak a központja található városban, de csak egyetlen olyan város van, amely egy egyház kizárólagos központja. Például a mormon egyház központja Salt Lake City-ben található, de ez a város sokkal több, mint maga a mormon egyház. A Vatikánnal egész más a helyzet. Ez a római katolikus egyház legfőbb központja, és csakis az. Ez a város egy olyan szellemi valóság, amelyet könnyen lehetne szellemi paráznasággal vádolni, ha bebizonyosodna róla, hogy nem maradt hű Jézus Krisztushoz.
Aki a föld királyaival paráználkodott
Mindamellett, hogy a római pápa önmagát Krisztus földi helytartójának nevezi, ez az egyház azt is állítja magáról, hogy ő az egyedüli igaz egyház és ő Krisztus menyasszonya. Krisztus igazi menyasszonyának, akinek az a reménysége, hogy a Vőlegénnyel találkozni fog a mennyben, nincsen semmiféle világi becsvágya. A Vatikán azonban világi törekvésekkel van elfoglalva, ahogyan ezt a történelem is bizonyítja, és e célok elérése érdekében – pontosan úgy, ahogy János apostol a Jelenések könyvében előre látta – parázna kapcsolatba került a föld királyaival. Ezt a tényt még katolikus történészek is elismerik.
Jézus Krisztus ezt mondta tanítványainak: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15,19). A katolikus egyház azonban nagyon is e világból való. A pápák olyan világbirodalmat építettek ki, amelyet páratlan gazdagság, befolyás és vagyon jellemez. Ez a hatalomépítési törekvés nem csak a múltnak a sajátja. Már korábban láthattuk: a II. vatikáni zsinat világosan kijelenti, hogy a római katolikus egyháznak ma is törekvése az, hogy uralma alá vonja az egész emberiséget és annak javait.
A pápák már hosszú ideje igényt tartanak a világ és az emberek fölötti uralomra. XI. Gergely ‘ pápa 1372-ben kiadott pápai bullájában (In Coena Domini) magának követeli az egész keresztény világ fölötti uralmat, beleértve a világiakat és a keresztényeket is, és mindenkit kiközösített, aki nem engedelmeskedett a pápának vagy nem fizetett neki adót. Az In Coena-t megerősítették az utána következő pápák is, és 1568-ban V. Pius esküvel fogadta, hogy ezután ez a törvény marad érvényben mindenkire vonatkozóan.
VI. Sándor pápa (1492-1503) kijelentette, hogy az összes addig még fel nem fedezett földterület a római pápa tulajdona, és hogy úgy rendelkezik azokkal, ahogy neki tetszik, Jézus Krisztus nevében, az Ő földi helytartójaként. II. János portugál király meg volt győződve arról, hogy a pápa Romanus Pontifex bullájában kizárólag neki és az ő országának adta a Kolumbusz által felfedezett földterületeket. A spanyol király, Ferdinánd és felesége, Izabella azonban úgy gondolták, hogy ezeket a területeket a pápa nekik ajándékozta. 1493 májusában a spanyol születésű VI. Sándor három bullát adott ki, hogy elsimítsa a vitát.
Annak a Jézus Krisztusnak a nevében, aki ezen a földön semmilyen területet sem vallott magáénak, ez a Borgia családból származó hihetetlenül gonosz pápa, miután azt állította, hogy az egész világ az övé, húzott egy vonalat a világ akkori térképén Észak-Dél irányban, és az ettől keletre eső területek egészét a portugáloknak, a nyugati területeket pedig a spanyoloknak adta. így tehát pápai adományként „az apostoli hatalom teljességéből’ Afrika a portugáloké, Amerika a spanyoloké lett. Amikor Portugáliának „sikerült elérnie Indiát és a Malájföldet, az új földterületek tulajdonjogának megerősítését a pápától eszközölték ki”. Ennek természetesen volt egy feltétele: „a lakosságot katolikus hitre kellett téríteni”. Jórészt ennek köszönhető, hogy Közép- és Dél- Amerikára az állam és az egyház közötti becstelen szövetség következtében a római katolicizmust erőszakkal rákényszerítették, és az emberek mind a mai napig katolikusok maradtak. Az Amerikai Egyesült Államokban (Quebec és Louisiana kivételével) nem érvényesült a római katolicizmus befolyása, mivel ezekre a területekre nagyrészt protestánsok telepedtek le.
Az aztékok, inkák és maják leszármazottai sem felejtették el, hogy a római katolikus papok a világi fegyvereket igénybe véve őseiknek két lehetőséget adtak: vagy áttérnek a római katolikus hitre (ami gyakran azt is jelentette, hogy ezután rabszolgaként kellett élniük), vagy a halált választják. Olyan nagy volt a felháborodás, amikor II. János Pál pápa egy nemrégiben Latin-Amerikában tett látogatása során javasolta Junipero Serra (aki a katolikus hitet erőszakos eszközökkel terjesztette az indiánok között a XVIII. században) szentté avatását, hogy a pápa kénytelen volt a szertartást titokban lebonyolítani.
Jézus a következőket mondta: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének../’ Viszont a pápák Jézus Krisztus nevében hadseregekkel és hajóhadakkal harcoltak egy olyan hatalmas királyság felépítéséért, ami nagyon is e világból való.
Ennek a világi birodalomnak a létrehozásáért rendszeresen szellemi paráznaságba keveredtek császárokkal, királyokkal és uralkodókkal. Annak ellenére, hogy Krisztus menyasszonyának hívja magát, a római katolikus egyház istentelen uralkodókkal létesített házasságtörő kapcsolatot a történelem során, és ez mind a mai napig így van. Ezt a szellemi paráznaságot a későbbiek során részletesen dokumentálni fogjuk.
Róma = Vatikán
A dombok nevei: Aventinus, Caelius, Palatinus, Esquilinus, Kapitolinus, Viminalis, Quirinalis.
Néhányunkban talán felvetődik, hogy Róma épült hét dombra és nem a Vatikán, ami annak csak egy része, és hogy a Vatikán aligha nevezhető „nagy városnak”. Bár mindkét észrevétel igaz, a „Vatikán” és „Róma” szavakat az egész világon egymás szinonimájaként használják. Ahogy az ember Washingtont mond és ezen az Egyesült Államok kormányát érti, ugyanúgy Rómán a római katolikus egyház vezetését kell érteni.
Vegyük pl. azt a plakátot, amelyet az egyik felvonuló vitt a katolikus püspökök országos konferenciáján, melyet Washington D. C.-ben rendeztek 1993. november 15-18. között. A pápai vonaltól való bármiféle eltérés ellen tiltakozva a következőket hirdette: „RÓMA ÚTJA AZ IGAZI ÚT”.5 Nyilvánvalóan „Rómá”-n a Vatikánt értették. Rómát mindenki ilyen értelemben használja. A katolicizmus és Róma olyan szorosan összekapcsolódik, hogy a katolikus egy-házat római katolikus egyházként ismerik, vagy egy-szerűen csak a római egyházként.
Ráadásul több mint ezer éven át a római katolikus egyház mind vallási, mind társadalmi szempontból komoly befolyást gyakorolt Róma egészére és annak környékére. III. Ince pápa (1198-1216) eltörölte a világi római szenátust, és a római közigazgatást teljes egészében saját uralma alá helyezte. A cézárok uralma alatt a várost igazgató római szenátus neve Curia Romana (Római Kúria) volt. A Pocket Catholic Dictionary (Katolikus Zsebszótár) szerint ez az elnevezés most azt a „közigazgatási és bírói hivatalt jelenti, amelyen keresztül a pápa az egész katolikus egyházat irányítja”.
A pápa hatalma kiterjed azokra a hatalmas területekre is, amiket Róma a VIII. században szerzett. Ekkor egy szándékosan meghamisított dokumentum segítségével, amit Konstantin ajándékozási okiratának neveznek, III. István pápa meggyőzte Pipint, a frankok királyát és Nagy Károly apját, hogy azokat a területeket, amelyeket nem sokkal korábban a lombardok elvettek Bizánctól, előzőleg már Konstantin császár a pápáknak adta.
Konstantinus egy római pénzérmén
Pipin megfutamította a longobardokat, és kb. húsz városnak a kulcsát adta át a pápának (Ravenna, Ancona, Bologna, Ferrara, Iesi, Gubbio stb.), amikkel az a hatalmas földterület is együtt járt, ami ezeket a városokat összekapcsolta az Adria partján.
Az adományozó levélen a dátum 315. március 30., és az okirat szerint Konstantin ezeket a földterületeket Rómával és a lateráni palotával együtt a pápáknak és utódaiknak adta. 1440-ben Lorenzo Valla, a pápa titkára bebizonyította, hogy a dokumentum hamis, és ezt a mai kor történészei is igazolhatják. Az állítólag tévedhetetlen pápák évszázadokon keresztül azt hangoztatták, hogy az adományozó levél eredeti, és ez szolgáltatott alapot fényűzésük, hatalmuk és vagyonuk igazolására. Lateráni Szent János Rómában található keresztelő kápolnájában egy felirat örökíti meg ezt a mai napig sem korrigált csalást. Így tehát a pápák a szó szoros értelmében ellopták a pápai államot jogos tulajdonosaiktól. Ezek a területek egészen 1848-ig a pápaság uralma alatt voltak, és a beszedett adók hatalmas bevételi forrást jelentettek. Ekkor a pápa a megosztott Olaszország többi uralkodójával együtt arra kényszerült, hogy a fellázadt alattvalók számára alkotmányt adjon ki. 1860 szeptemberében IX. Pius dühös tiltakozásai ellenére elvesztette a pápai államot, ugyanis az újonnan megalakult Olasz Királyság részévé váltak. Olaszország az 1870-ben tartott I. vatikáni zsinat ideje alatt a pápának biztosította a Róma és annak környéke feletti fennhatóságot.
A lényeg az, hogy pontosan úgy, ahogy ezt János apostol a látomásában látta, az a szellemi valóság, amelyik a Jézus Krisztussal és Istennel való kapcsolat letéteményeseként lép fel, a Biblia szerint egy hét dombra épült várossal azonos. Ez az „asszony” földi királyokkal paráználkodott, és uralkodott fölöttük. A római katolicizmust már hosszú idő óta ezzel a várossal azonosítják. A Katolikus Enciklopédia ezzel kapcsolatban így nyilatkozik:
“Mindenki számára érthető, hogy miért játszik Róma központi szerepet a mai Egyház életében: A Római Katolikus Egyház egyetemes, mégis teljes mértékben Róma püspökének szolgálatára épül. Róma mindig is a kereszténység központja volt, amióta Szent Péter megalapította ott az egyházat.”