Mary Kole szereti a munkáját, de az utóbbi időben úgy érzi, hogy elveszett a “munka” és “nem munka” választóvonala között.”
Kole gyermekkönyvek irodalmi ügynöke New Yorkban, Brooklynban. Otthonról dolgozik, az ügyfelekkel elektronikus úton érintkezik, szinte éjjel-nappal – néha a szerzők még az éjszaka közepén is felhívják egy ötlet miatt. Innen kilépni sem igazán pihentető. „New Yorkban ott a földalatti, az iroda, az emberek, mindig kiabálás, tülkölés van” mondja Kole.
Végül elhatározta, hogy elszakad az üzleti hívásoktól és konferenciákból, és kivesz egy kis szabadságot, amit nem az otthoni irodájában fog eltölteni. Május elején elutazott az Oregonbeli Portlandba egyedül, és eltöltött öt napot egy bérelt házikóban azzal, hogy újraolvasta néhány kedvenc könyvét, főzőcskézett és hallgatta az esőt.
„Most sokkal erősebben hiszem, mint valaha, hogy képes vagyok jól csinálni azt, amit csinálok, szükséges magamhoz is jónak lennem, és újra feltölteni a saját kreatív forrásaimat, mielőtt még agyhalott zombivá válnék,” nyilatkozta a 26 éves Kole.
Kole tapasztalata megmutatja egy vakációnak azt az erejét, hogy hozzásegít az éles elméhez, értékeli a jelen pillanatot és egy megújult izgalommal képes visszatérni a „való élethez”.
Hátralépve az élettől
Az ismerős környezettől való eltávolodás segíthet új perspektívákat nyitni a mindennapi életre vonatkozóan – mondja Adam Galinsky, az Északnyugati Egyetem Kellogg Ügyviteli Iskolájának professzora.
Vegyük észre, hogy amikor tanácsot kapunk egy barátunktól, az ő javaslata gyakran kreatívabb, mint amit mi magunk határoztunk volna. Ezt tudományos értekezések is visszaigazolták már. Ez azért van, mert a barátunk pszichológiailag távolabb van a megadott szituációtól. Amikor valaki egy probléma közepén találja magát, néha nehéz magát függetlenítenie attól, és világosan gondolkozni róla.
Hasonlóképpen sok ember vízválasztónak érzi, amikor utazik, mert visszatekinthet a saját életére egy sokkal inkább különálló, külső szemlélő szemszögéből.
„Nemcsak a munkától való tartózkodás, de valójában az élőhelytől való eltávolodás az igazán fontos, mert ez az egyetlen módja annak, hogy valaki elérje ezt a bizonyos perspektívát” nyilatkozta Galinsky.
Kole egyetértett ezzel. Kikapcsolódott a munkából és egy teraszon ülve, élvezve a természetet, Kole rájött, hogy talán itt lenne az ideje egy sokkal inkább természethez közeli környezetet keresnie, akár New Yorkon belül, akár valahol máshol.
Külföldi utazás
Ha elég szerencsés valaki, és ezen a nyáron elutazhat az országból, ez kreatív gondolatokkal lehet a segítségére. Ennek számos tudományos bizonyítéka van.
Ez a hatása megvan egy idegen kultúrában való elmerülésnek – nyilatkozta Galinsky. Talán Ön azt gondolja, hogy csak egyetlen módja van egy dolog véghezvitelének, de egy ismeretlen helyen teljesen más szociális szabályok és szokások lehetnek.
Galinsky William Maddux-szal INSEAD üzleti iskola professzorával való kutatásai azt eredményezték, hogy a külföldi utazás az embereket saját maguk sokkal árnyaltabb megismerésére készteti, és ugyanakkor sokkal jobban érzékelik azt, hogy kik is ők valójában.
Amiért új célállomásokat kell meglátogatnunk
Még látszólag hétköznapi tapasztalatok is, mint például egy éttermi étkezés kizökkenthetik a gondolkodását a megszokott kerékvágásból: Mi van az étlapon? Itt az a szokás, hogy hagynak ételt a tányéron, vagy megesznek mindent az utolsó morzsáig? Az ügyfélszolgálat lassabb vagy gyorsabb? Az emberek a napnak melyik órájában fogyasztják el a reggelit, ebédet vagy vacsorát?
Ön talán kíváncsi, hogy mennyi időre van szükség külföldön, hogy kihasználják az utazásnak ezeket a frissítő élményeit. A kreativitásra, Galinsky kutatása szerint erősebb hatást talált azoknál az embereknél, akik külföldön éltek, mint azoknál, akik egy rövid időszakra utaztak külföldre. De az ok talán az, hogy a külföldiek sokkal valószínűbben alkalmazkodnak a helyi környezethez, és próbálják megérteni a helybeliek nézőpontját.
„Ha előnyöket akar szerezni abból, hogy a szabadsága alatt külföldön van, a kulcs az, hogy megpróbálja megérteni a világot a helybeliek perspektívájából” nyilatkozta Galinsky.
Részt venni egy értelemmel teli vakáción
Nem szükséges elhagyni az országot annak érdekében, hogy szert tegyünk egy friss gondolkodásmódra és úgy térjünk vissza a mindennapi életünkhöz.
Ellen Langer a Harvard Egyetem pszichológia professzora abban látja ezeknek a szabadságoknak az előnyeit, hogy lélekkel és szellemmel teliek. A lélekkel és szellemmel teli kifejezés a Buddhizmusból származik, a hagyomány szerint központi eleme a meditáció, ami magában foglalja, hogy résztvevők és megfigyelők vagyunk egyfajta nem ítélkező módon. Langer és más csoportok hatalmas egészségügyi és jólléti előnyöket találtak általánosan abban, hogy lélekkel és szellemmel teltek voltak.
Amerika egy olyan nemzet, amelyik „nem vesz ki szabadságot”
A lélekkel és szellemmel teli létnek a lényege, hogy észreveszünk új dolgokat – mondja Langer. Gyakran az emberek belekerülnek egy ész nélküli rutinba a munkában és otthon, ami csak akkor törik meg, ha elutaznak.
Az emberek felkészülnek arra, hogy új dolgokat fognak látni a szabadságuk alatt, és ezek izgalmassá fogják tenni az utazást. Ideális esetben ezt a vonatkozási alapot megtarthatjuk egész idő alatt: új emberek, tárgyak, események megfigyelésével magunk körül.
„Az unatkozás” – mondja Langer az elme egyfajta állapota. Ha pedig valaki elérte azt az elmeállapotot, hogy „minden különféle és érdekes”, ez volt a vakációról hazavitt emléktárgyak közül a legértékesebb.
„Amit ezeknek az embereknek tenniük kellene, azt gondolom, hogy amikor elutaznak ezekre a vakációkra, és megtapasztalják az elfoglaltság érzését, azt, hogy értelmes módon veszünk részt a saját életünkben, meg kell találniuk a módját annak, hogy ezt hazahozzák a dolgos hétköznapjaikba is – jelentette ki Langer.
A legközelebbi alkalomig
Kole már december óta próbálja gyakorolni ezeket az értelmes technikákat. Minden reggel korán felkel, és kitűzi maga elé, hogy öt oldalt fog írni a naplójába arról, amiért hálás, és nagyobb figyelmet szentel saját gondolatainak és érzéseinek: „Másképpen minden kis dolog utol fog érni.” nyilatkozta Kole.
Amikor visszatért a portlandi vakációjáról, úgy érezte, hogy készen áll arra, hogy újra belemerüljön a munkába, és egy újfajta lelkesedést érzett ezzel kapcsolatban. Néhány nap után beiratkozott az Amerikai Kulináris Intézetbe, hogy többet tanulhasson a főzésről.
„Én nagyon szeretem azt, amit csinálok, de néha szigorúan kezelve nehéz ott lenni, és jelen lenni. Nagyon boldog voltam, hogy elkezdtem gyerekkönyveket írni és sokkal kevésbé voltam türelmetlen, sokkal inkább voltam izgatott” mondta. „Júliusban újabb vakációra megyek.”
Forrás: http://edition.cnn.com/2011/HEALTH/05/24/vacation.mental.benefits/index.html (2011.05.25.)