A nyelveken szólás ajándéka

A NYELVEKEN SZÓLÁS AJÁNDÉKA

Elképesztő tény

Mindannyian hallottuk már, milyen cselhez folyamodtak a görögök, amikor egy tíz éven át tartó háborúban sem voltak képesek el­foglalni Tróját. A város mellett egy győzel­mi ajándéknak is tekinthető hatalmas falo­vat építettek, majd úgy tettek, mintha a teljes hadsereg elhajózott volna. A falóban azonban katonákat rejtettek el. Sinon, a kém rávette a trójaiakat, hogy vigyék a lovat a városfalon belülre, mert az egyfajta védelmet biztosíta­na számukra. Az éj leple alatt azonban Sinon kieresztette a hatalmas lóban rejtőző katoná­kat, akik először a trójai őrszemekkel végez­tek, majd a városkaput is kitárták a várako­zó görög hadsereg előtt, mely elfoglalta és fel­égette Tróját.

Eltérő értelmezések

Az ellenség ajándéka, olykor halálos veszélyt rejt magában. Az alvilágnak nem egyszer si­került már félrevezetni az emberiséget csinos masnival átkötött ajándéknak álcázott po­kolgéppel, mely azonnal robbant, ha felnyi­tották. Ma a Szentlélek ajándékát hamisítja meg: felcseréli a nyelveken szólás pogány ere­detű képességével, hogy Isten egyházába szi­várogva belülről bomlassza azt.

Nem sokkal azután, hogy keresztény let­tem, autóstoppal utaztam édesanyámhoz Palm Springs városából Los Angeles-be. Kö­rülbelül félúton felvett egy kedves, közép­korú pünkösdi-keresztény hölgy, akit meg­térésem híre örömmel töltött el. Kisvártat­va rákérdezett: „Megkaptad már a Szentlélek ajándékát?”

Kissé meglepődtem a kérdésen, amit előtte senki sem tett még fel nekem. „Azt hiszem, igen — válaszoltam lassan —, hiszen érzem Is­ten Lelkének jelenlétét az életemben. Az Űr annyi mindenben segített már. Végre leszok­tam a kábítószerről, nem lopok többé, nem káromkodom, és sok minden másban is.”

„Nem, nem erre gondolok — szólt a hölgy kissé értetlenkedve. — Elfogadtad már a Szentlélek keresztségét? A nyelveken szólás ajándékát?”

Nagyon meglepődtem, hogy sokkal jobban érdekli, átestem-e már egyfajta átszellemült beszédingeren, mint az, hogy sikerült felül­kerekednem a bűnökön, melyek az életemet olyan sokáig romba döntötték.

A kedves hölgy azonban ezután is meg volt győződve arról, hogy a kereszténység meg­élésének egyik elsődleges eleme hiányzik az életemből. Én pedig nem akartam lemarad­ni egy ilyen fontosságú dologról, és elmé­lyült kutatásba kezdtem a nyelveken szólás ajándékának ellentmondásoktól nem men­tes tárgyában. Az első néhány egyház, aho­vá rendszeresen jártam, mind karizmatikus közösség volt, ami annyit jelent, hogy hittek az átszellemült „nyelveken szólásban” — amit mások gyakran halandzsázásnak titulálnak. Biblia-kutató csoportunk legtöbb tagja — új­donsült barátaim — „nyelveken szólt”, ezért amit a továbbiakban megosztok a kedves ol­vasóval, nem csupán többéves kutatás, ha­nem első kézből származó tapasztalat ered­ménye is.

Az alábbi tanulmányban néhány népsze­rűtlen tényre is fel kell hívnom a figyelmet. Szeretném még az elején elmondani, annak ellenére, hogy karizmatikus testvéreim né­hány tanításával nem értek egyet, szilár­dan hiszem, hogy ezekben a közösségekben igaz keresztények ezrei gyakorolják vallásu­kat. Tudom, hogy az ő felfogásuk a nyelve­ken szólásról rendkívüli mértékben eltérhet egymástól, ezért szeretnék elnézést kérni, ha néhány alkalommal általánosítok. A küz­delmet nem emberek ellen folytatom, ha­nem egy tévhitről szeretném lerántani a lep­let. Ha felismerjük az igazságot, talán fáj­hat egy kicsit, de egyúttal szabaddá tesz (Jn 8:32).

A nyelveken szólás valódi ajándéka

Kezdjük a szavak meghatározásával! A „nyelv” szó ideillő meghatározása a Magyar Értelme­ző Kéziszótár szerint: „Szavakat alkotó be­szédhangokból álló jelrendszer mint a gondo­latok kifejezésének és a társadalmi érintkezés­nek az eszköze.” Példamondat: „Ért valamely nyelven.”Isten a Szentlélek ajándékait valamilyen konkrét céllal adja. Mi szükség volt tehát a nyelvek ajándékára?

Jézus így szólt tanítványaihoz: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, meg­keresztelvén okét az Atyának, a Fiúnak és a Szent­léleknek nevében ” (Mt 28:19) Ez azonban nem volt egyszerű. Hogyan prédikálhattak volna az apostolok az egész világnak, ha csak egy vagy két nyelven beszélnek? Bár a tanítvá­nyok nagyon értelmesek voltak, legtöbbjük azonban iskolázatlan. A megbízatás sikere ér­dekébenjézus a Szentlélek különleges ajándé­kát ígérte nekik.

Idegen nyelveken hirdetni az evangéliumot, olyan nyelveken, melyeket nem tanultak és nem ismertek, csodába illő és természetfelet­ti képesség volt.

„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek köve­tik. .. új nyelveken szólnak..”(Mk 16:17)

Jézus tudtunkra adta tehát, hogy az új nyel­vek „jelek” lesznek, azaz a nyelvek ismereté­re nem hagyományos nyelvtanulás útján tesz­nek szert. Hirtelen jött és átmeneti képesség­ről van szó, mely az evangélium prédikálására szolgál, az igehirdető számára korábban isme­retlen nyelven.A Biblia csupán három olyan esetet tár elénk, amikor valaki ténylegesen nyelveken szólt: Apostolok cselekedetei 2, 10 és 19- feje­zetében. Olvassuk el a három esetet, és pon­tosabb képet kapunk a nyelveken szólás aján­dékáról!

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak. És lőn nagy hirtelen­séggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zen­dülése, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindegyikre azok közül. És megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és kezdtek szólni más nyelven, amint a Lélek adta nékik szólni “ (Csel 2:1—4)

A tűz az erő és hatalom jelképe. Isten az ajándékot tüzes nyelvek formájában küldte el, hogy tudják, botladozó nyelvüket erővel ru­házza fel, éppúgy, mint Mózesét, amint a fá­raóhoz beszélt (2Móz 4:10—12), és Ésaiás aj­kait, amikor a mennyei szentélyből származó széndarabbal érintette (Ésa 6:6—7).Miért várt az Úr pünkösdig ezzel az aján­dékkal? Az Apostolok cselekedetei 2:5—11 is­merteti a kialakult helyzetet: „Lakoztak pe­dig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, mely az ég alatt van, Minekutána pe­dig ez a zúgás lőn, egybegyűlt a sokaság és megzavarodott, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodtak pedig mindnyájan és csodálkoztak, mondván egymásnak: Nem de nem galileusok-é  ezek mindnyájan, akik szólnak? Mi módon halljuk hát őket ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?…Halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.”

A pünkösd zsidó ünnep volt mely húsvét után 50 nappal következett. Hívő izraeliták érkeztek a Római Birodalom minden részéből hogy vallásukat gyakorolhatják Jeruzsálemben. Isten ezt az alkalmat választotta a nyelveken szólás ajándékának átadására az apostoloknak, hogy az odalátogató zsidók anyanyelvén prédikálhassanak. Legalább 15 nyelven beszéltek az emberek aznap a hallgatóságban. Végül több ezren tértek meg közülük. Ezután Pünkösd elmúltával a birodalom minden részébe magukkal vitték az új hit hírét. Ebből a példából láthatjuk hogy a nyelveken szólás ajándékát azért kapták az apostolok, hogy a világ bármely nyelvén hirdessék az evangéliumot. Vannak akik tévesen azt állítják hogy a pünkösdi csoda a nyelvek megértésének ajándéka volt.

Nem, nem a hallgatóság kapta a nyelvek megértésének ajándékát, hanem a Szentlélek ajándékának köszönhe­tően a hívők lettek képesek addig nem használt nyelven beszélni (Csel 2:4). Nem a hallgatás ajándékának hívják, amit á hall­gatóság kapott, hanem a nyelveken szólás ajándékának, amit a beszélők kaptak. A „je­lek” sem tüzes fülekként érkeztek a hallga­tóságra, hanem tüzes nyelvekként a prédikálókra.

Előfordul, hogy azt állítják, a nyelveken szólás ajándéka valójában „mennyei nyelv”, amit egyedül Isten ért, valamint azok, akik megkapták a fordítás adományát. A Biblia vi­lágosan ír erről az Apostolok cselekedetei 2. fejezetében, hiszen mind az apostolok, mind a hallgatóság pontosan értette a prédikációt az Űr nagyságos dolgairól.

Tekintsük át a nyelveken szólás második esetét, amikor Péter Kornélius házában pré­dikál:

„Mikor még szólta Péter ez Igéket, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták e beszédet. És elálmélkodtak a zsidóságból való hívek, mind- azok, akik Péterrel együtt mentek} hogy a pogá­nyokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak és magasztal­ják az Istent (Csel 10:44-46)

A 10. fejezet 1. verse elmondja, hogy Kornélius itáliai volt, míg Péter apostol zsidó, aki az arámi nyelvet beszélte. A történelemből azt is tudhatjuk, hogy a rómaiak házába a vi­lág bármely részéről érkezhettek szolgák. A találkozón nyilvánvalóan voltak nyelvi aka­dályok, és Péter valószínűleg tolmács segít­ségével kezdte meg a prédikációt. Amikor azonban Kornéliusra szállt a Szentlélek, Pé­ter már megértette a nemzetekből származók beszédét, akik idegen nyelven kezdtek szól­ni. A leírás szerint a zsidók hallották, amint Istent dicsérik az anyanyelvüktől különböző nyelven. Később, amikor Péter beszámol az esetről az egyház vezetőinek, elmondja: „Mi­kor pedig én elkezdtem szólni, leszállt a Szentlélek őreájuk, miképpen mireánk is kezdetben “ (Csel. 11:15)

Péter itt egyszerűen azt mondja el, hogy Kornélius és családja ugyanúgy megkapta a nyelveken szólás ajándékát, mint a tanítvá­nyok pünkösdkor. Tehát olyan nyelveken vol­tak képesek beszélni, amelyeket korábban nem ismertek, a tanítványok pedig megértet­ték, amit mondtak.

A nyelveken szólás harmadik és egyben utolsó esete az, amikor Pál tizenkét efézusi tanítványnak prédikál. Az Apostolok cseleke­detei 19:6 szerint: „És amikor Pál reájuk vetette kezét, szállt a Szentlélek öreájuk; és szóltak nyelve­ken, és prófétáltak.”

Pál volt a legműveltebb apostol, aki egy­ben a legtöbbet is utazott. Sok nyelven be­szélt (l.Kor 14:18). Amikor a tizenkét efézusi férfira szállt a Szentlélek, Pál úgy látta, hogy új nyelveken prédikálnak vagy prófétálnak. Valószínűleg a Római Birodalomban elterjedt nyelvek egyikén beszéltek, hiszen az evangé­lium terjesztése szempontjából ez lenne éssze­rű. Lukács nem írja, hogy az első két esetben említettől eltérő típusú nyelven szóltak vol­na, ezért feltételeznünk kell, hogy a pünkösdi esethez hasonló ajándékról van szó.

Észrevehetjük, hogy a nyelveken szólás aján­dékát kizárólag akkor tulajdonítják a Szentlé­lek kiáramlásának, ha különböző nyelveken értő emberek találkoznak, és kommunikációs akadályok merülnek fel.

Az Apostolok cselekedetei 4. fejezetében megismétlődik a 2. fejezetben említett eset le­írása. A hely megrázkódik, az emberek pedig betöltekeznek a Szentlélekkel, mivel azonban nincsenek jelen külföldiek, a nyelveken szólás ajándéka sem árad ki. Az Apostolok cseleke­detei 4:31-ben ez áll: „És minekutána könyörög­tek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek; és betel­tek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólták.”

A Szentlélek keresztségének értelme nem az, hogy értelmetlen hangokat mormoljunk és összevissza halandzsázzunk, hanem az, hogy képesek legyünk prédikálni.

Ezért mondta Jézus: „Hanem vesztek erőt, mi­nekutána a Szentlélek eljön reátok: és lesztek né­kem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Jú­deában és Szamariában és a Földnek mind végső határáig.” (Csel 1:8)

A Korinthusbeliekhez írt levél

Pál tizennégy újszövetségi könyve közül a Pál első levele a Korinthusbeliekhez az egyetlen, amely a nyelveken szólás témájával foglalko­zik. A korinthoszi egyház bizonyára csak át­menetileg küszködött a problémával, hiszen a második levelében Pál nem említi többé a nyelveken szólást.

Korinthosz az ókorban két nemzetközi ki­kötőjéről volt híres, így az ottani egyházban ennek megfelelően számos nemzet előfor­dult, a szertartás pedig nem egyszer kaoti­kussá, kuszává vált. Magától értetődik, hogy néhány hívő olyan nyelven imádkozott, ta­núskodott vagy prédikált, mely a többi je­lenlévő számára érthetetlen. Ezért utasítot­ta őket Pál, hogy ha a többség számára is­meretlen nyelven beszélnek, maradjanak csendben, hacsak nincs ott valaki, aki for­dítani tud (l.Kor 14:28). Ez azt jelenti, hogy nem ildomos olyan nyelven beszélni, amit a hallgatóság nem ért. Az apostol így ír erről: „Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben vagy ismeretben vagy prófétálásban vagy tanításban nem szólok hozzátok? Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár cite­ra, nem adnak megkülönböztethető hangokat, mi- módon ismerik meg, amit fuvoláznak vagy citeráznak? Mert ha a trombita bizonytalan zen­gést tesz, kicsoda készül a harcra? Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon értitek meg, amit szóltok? Csak a levegőbe fog­tok beszélni… De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanít­sak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken… Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb há­rom legyen, mégpedig egymás után; és egy magya­rázza meg: ha pedig nincsen magyarázó, hallgas­son a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.!

Nagyon furcsa, hogy egyesek erre a részre hivatkoznak, hogy mormoghassanak isten­tisztelet alatt…

Pál írása éppen az ellenkezőjét jelenti. Pál Timótheushoz írt I. levelének 6. fejezete 20. versében kifejezetten „a szentségtelen üres be­szédektől való elfordulásra buzdít. Az apostol megismétli az intést: „A szentségtelen üres lár­mákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelen­ségre növekednek ” (2Tim 2:16)

Mennyei imanyelv?

Sok karizmatikus barátom ért egyet azzal, hogy az Apostolok cselekedeteiben írt nyel­veken szólás valódi beszélt nyelveken történt. De gyorsan hozzáteszik, hogy emellett létezik egy második ajándék is, és ez a mennyei ima­nyelv. Ez az ajándék szerintük a Szentlélek „esedezése érettük kimondhatatlan fohászkodások­kal” (Hm 8:26). Az értelme pedig az, hogy az ördög ne értse az imát. Azonban sehol sem olvassuk, hogy imáinkat rejtegetnünk kelle­ne a kísértőtől. Valójában összerezzen, ha a keresztényeket imádkozni hallja!

A mennyei imanyelv tana elsősorban Pál Korinthusbeliekhez írt L levele 14. fejezete 14. versén alapul: „Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen

Ezt úgy értelmezik, hogy amikor Pál a Szentlélekkel imádkozott, „mennyei nyelven be­szélt”, és ő maga nem értette, amit mondott. Ez az elgondolás felvet azonban egy fon­tos kérdést: honnan tudja meg az imádkozó, hogy az imára válaszoltak?

Mit is mond valójában itt Pál? A vers meg­értésének problémája elsősorban a hibás for­dításból ered. Engedjék meg, hogy átfogal­mazzam a verset mai modern nyelven: „Ha olyan nyelven imádkozom, melyet a körülöt­tem lévők nem értenek, lehet ugyan, hogy a Szentlélekkel imádkozom, de gondola­taim nem teremnek gyümölcsöt a hallgató­ságban/’ Pál következetesen vallja, ha han­gosan imádkozunk, vagy imádkozzunk úgy, hogy mások is értsék azt körülöttünk, vagy inkább maradjunk csendben! Figyeljünk a soron következő versekre: „Hogy van hat? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelem­mel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelem­mel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz?” (lKor 14:15—16) Ezek alapján ki az, aki nem érti az elhangzottakat? Természetesen a hall­gató, nem pedig a beszélő, mint ahogy so­kan hiszik. Ha imádkoztál már olyasvalaki­vel, aki számodra ismeretlen nyelven mondta el az imát, akkor tudhatod, miért volt nehéz áment mondani az ima végén (melynek je­lentése „úgy legyen”). Tolmács nélkül fogal­mad sincs, mi hangzott el. Ennyi erővel az is lehet, hogy az ördög áldására kérnek tőled áment, hiszen nem tudod megmondani, mi­ről volt szó!

Pál Korinthusbeliekhez írt I. levelének kö­rülményeiből kiderül, hogy a nyelveken szólás értelme nem más, mint hogy idegen nyelven is prédikálják az evangéliumot és oktassák az egyházközösséget. Ha a hallgatóság nem érti a szónoklat nyelvét, nem lehet tanítani. Ezért ha nincs tolmács, a beszélő csupán a levegőbe beszél: rajta és Istenen kívül senki nem érti, mit beszélt. Ezt jelenti a sokszor félremagya­rázott második vers: -„Meri aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert sen­ki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.” (14:9)

Pál ismét azt hangsúlyozza, hogy a szónok­lat nyelve legyen érthető a hallgatóság számá­ra, különben az evangélium rejtelmeit taní­tani kívánó szónok csendben üljön és elmél­kedjen magában Istenről. „Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon érti­tek meg, amit szóltok? Csak a levegőbe fogtok be­szélni” (14:28) A nyelveken szólás félreérthe­tetlen célja a nyelvi akadályok legyőzése és az evangélium terjesztése!

Néhányakban felmerülhet a kérdés: nem mondta Pál azt is, hogy angyalok nyelvén szól?

Nem. Pál ezt mondta: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is.. (l.Kor 13:1) Ha saját szövegkörnyezetében értelmezzük a mon­datot, láthatjuk, hogy a „ha… is” keret az idé­zett tagmondatban azt jelenti: „abban a ritka vagy valószínűtlen esetben”. Pál például a má­sodik versben is így szól hozzánk: „és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdítha­tok ki helyükről…” Nem tudunk olyan esetről, hogy Pál hegyeket mozdított volna el bárhon­nan is… A harmadik vers szintén így folytató­dik: „és ha testemet tűzre adom is.. .”-Pált lefejez­ték, nem égették el (máglyán). Láthatjuk, hogy ritka, valószínűtlen eseteket sorol fel annak ér­zékeltetésére, hogy semmi sem helyettesítheti a szeretetet.

Igyekezzünk hasznosabb ajándékokra!

Szerintem a Szentlélek minden ajándékára szüksége van napjaink kereszténységének, és mind elérhető ma is. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy egyes ajándékok fontosabbak másoknál, és mi figyeljünk a legfontosabbakra. „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra.” (l.Kor 12:31)

A lelki ajándékoknak a Bibliában talált fel­sorolásainál a nyelveken szólás általában a vé­gén foglal helyet. „Éspedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prof ét akid, harmadszor tanítókul; az­után csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándé­kait, gyámolítókat, kormányokat, nyelvek-nemeit.” (IKor 12:28) „Nagyobb a próféta, mint a nyelve­ken szóló..” (l.Kor 14:5) Néhány karizmatikus igehirdető azonban a feje tetejére állítja a listát, és a nyelveken szólás ajándékát a kereszténység hangsúlyos pontjának tartja. Talán el is hitetik velünk, hogy a nyelveken nem szóló keresztények másodosztályúak. Pál azonban világosan el­mondja, hogy a különféle ajándékok külön­féle embereknek adattak, és senki sem kap­ta meg az összes ajándékot. Pál a Korinthusbeliekhez írt I. levele 12. fejezete 29 és 30. versében felteszi a kérdést: „Avagy mindnyájan apostolok-é vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csoda- tévő erők-é? Avagy mindnyájuknak van-é gyógyí­tásra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?” A válasz természetesen NEM!

A Bibliában ez áll: „De a Léleknek gyü­mölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5:22—23) Mégis vannak igehirdetők, akik el­hitetnék velünk, hogy a Szentlélek ajándéka a nyelveken szólás, és az általa betöltött em­berek mindegyike nyelveken szól. Miért le­hetséges mégis, hogy a Biblia több mint 50 olyan leírásából, ahol Isten népe betölteke­zik a Szentlélekkel, csupán háromszor fordul elő, hogy ennek következtében nyelveken is szólnak?

Emellett Jézust is tekintsük példának. Vet­te a Szentlelket, mégsem szólt sohasem nyel­veken. Keresztelő János „betelik a Szentlélek­kel, még az ő anyjának méhétől fogva” (Lk 1:15), mégsem írják, hogy nyelveken szólt volna. Az Újszövetség 27 könyvében mindössze három­ban esik szó erről az ajándékról. A  Bib­lia-szerző közül csupán három — Lukács, Pál és Márk — tesz említést a nyelveken szólásról.

Escathológiai értelemben általában önkívületi ál­lapotban vagy skizofrénia révén fellépő kita­lált, értelmetlen beszéd. A szó a XIX. szá­zad végén keletkezett a görög „glosso” (szájjal vagy szavakkal kapcsolatos) és „lalia” (be­széd, beszédzavar) szótöredékek összekapcso­lásával.

Ugyanebben a szótárban a nyelv szót (language) így határozzák meg: „az emberi lények kommunikációjának módja, mely kimondott vagy leírt szavakból áll”, valamint (tongue) „valamely országra, nemzetre vagy közösség­re jellemző sajátos nyelv”. Mindegy, milyen meghatározást vizsgálunk meg, a glosszolália semmi esetre sem nyelv.

Higgyenek nekem, sokszor láttam már a gyakorlatban is. Egyik karizmatikus egy­házban, ahová jártam, a lelkész és felesége a nyelveken szólók táborához tartoztak. Hét­ről hétre megtörtént, hogy istentisztelet alatt egyszer csak felpattant a lelkész felesége, az ég felé emelte karját, és átszellemült halandzsázásba kezdett. Viszont mindig ugyanazt mondta:

„Handa kala shami, handa kala shami, handa kala shami..— ismételgette. Ez azonnal gyanús lett nekem, mivel Jézus ezt mondta./

“És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.” (Mt 6:7)

Ilyenkor a lelkész abbahagyta a prédikációt, és előállt egy légből kapott fordítással felesé­ge halandzsaüzenetére. Általában így kezdte: „És szólt az Úr..Annak ellenére, hogy a fe­lesége folyton ugyanazt ismételgette: „handa kala shami”, a lelkész minden alkalommal más fordítást talált ki, és időnként háromszor annyit közölt, mint amennyit a felesége be­szélt. Sokat tűnődtem ezen. Vajon ha Isten üzenete lett volna, miért nem tudatta velünk rögtön elsőre az anyanyelvünkön?

Ha keresztényként pogány szokásnak hódolunk

Amikor a karizmatikus nyelveken szólók tá­borába jártam, eszembe ötlött néhány sor, amit az iskolában tanultam történelemből. A nyelveken szólás modern megnyilvánulása nem a Bibliából ered, hanem a régi pogány spiritiszta szertartásokból. A Krisztus előt­ti VI. században a Parnasszus lábánál épült templomban működött a delphoi jósda.1 Del­phoi védőszentjei Dionüsszosz, a bor, a termé­kenység és az érzéki tánc istene, valamint a Múzsák voltak, a zene istennői.

A bódító zene hatására Pythia, a papnő kábító füstöt szívott, féktelen táncot lejtett, majd halandzsabeszédbe kezdett. A papnő ér­telmetlen mormogását egy pap fordította, aki általában versbe is szedte azokat. Kijelenté­seit Apolló szavainak tulajdonították. Az üze­netek olyan kétértelműek voltak, hogy ritkán lehetett megcáfolni őket.

Amikor indiánok közt éltem Uj-Mexikóban, sokszor láthattam hasonló rituálét. Az indiánok hallucinogén meskáliát fogyasztot­tak, majd körbe ültek, és monoton dallamo­kat ismételgetve ütötték a ritmust órákon ke­resztül. Sokan hamar görcsös mormolásba kezdtek a kínzó látomásoktól. Napjainkban a karizmatikus egyházak a legnépszerűbbek az indiánok között, mert olyan gyorsan és egy­szerűen csak átválthatnak a régi vallásaikból.

Sok primitív afrikai törzs áldoz csirkét vagy kecskét, hogy elnyerje az istenek áldását, mi­közben órákig táncolnak a tűz körül, hipno­tikus dalokat ismételgetve a dübörgő dob rit­musára. Végül néhány embert megszállnak az istenek, és elkezdik beszélni a szellemvi­lág kísérteties nyelvét. Ezután a helyi gyó­gyító varázsló vagy pap tolmácsolja az üze­neteket. A nyugat-indiai szigetvilág katolikus vudu törzsei mind a mai napig gyakorolják a fenti módszert.

Az észak-amerikai keresztény egyházak éle­tébe a XIX. század elején szivárgott be az első pogány szokás. Sok Afrikából elhurcolt rab­szolgát kényszerítettek a kereszténység felvé­telére, aki nem tudott olvasni, és nem ismerte a Bibliát. Sokféle afrikai törzsből származtak, ezért a „szellemtánc” volt az összekötő kapocs a legtöbb törzsi rituálé között, melynek során a szellemektől megszállt táncos mormolásba kezdett

A rabszolgák összetévesztették a nyelve­ken szólás keresztény ajándékát a saját tör­zsi gyakorlatukkal, és ennek egy korszerűbb változatát be is olvasztották a keresztény is­tentisztelet rendjébe. Ezeket az önkívületi ri­tuálékat fülledt zenével kísérve először csak délen terjesztették el, ahol a történelmi egy­házak tagjai „szent hempergőknek” titulál­ták őket. Az átszellemülések során néhá­nyan még mérges kígyót is fogdostak pusz­ta kézzel, hogy bebizonyítsák, betöltekeztek a „szellemmel”. (Ez Márk 16:18 versének fél­reértelmezése, ahol ezt írja. „Kígyókat vesz­nek föl…”, arra utalva, amikor Pált véletle­nül megmarta egy kígyó, de nem hatott rá a méreg. Lásd: Csel 28:3-6) Holott a halálos mérgű kígyókat vadászó és felkapkodó „hí­vők”, akik így akarták bizonyítani, hogy be­töltekeztek a Szentlélekkel, nem tettek mást, mint Istent kísértették!

A pünkösdista mozgalom országos elterje­dése a fehér népesség körében Los Angeles­ben vette kezdetét, az 1906-ban megrende­zett Apostoli Hit Evangéliumi Missziógyű­lésen az Azusa utcában. Vezetőjük William Seymour, fekete bőrű korai keresztény igehir­dető volt. A vezetők azóta finomítgatják ta­naikat, hogy vonzóbbak és könnyebben fo­gyaszthatók legyenek a tradicionálisabb ke­resztények számára.

„Ezután körülbelül 1960-ban kezdte ma­gához vonzani a karizmatikus mozgalom a hagyományos keresztény felekezetek tagjait. Azóta robbanásszerűen terjed egészen napjain­kig, és mára mind a katolikus, mind a protestáns egyházak több millió tagot számlálnak világszerte.”

Lényeges megjegyeznünk, milyen fontos szerepet játszik a zene a glosszoláliát gyakorló pogány vallásokban. A nyelveken szólás aján­dékának meghamisítása akkor vetette meg a lábát a nagyobb keresztény egyházakban, amikor keresztény létükre pogány zenéket és imádati formákat honosítottak meg a szertar­tásaikban. A mindent átható, egyre ismétlődő zene, az egyszerű ütemek kikapcsolják a fel­sőbb értelmet, és a tudatalattira hatnak. Sé­rülékeny, hipnotikus állapotba ejtenek, és az extatikus mormolás szelleme könnyen a hall­gatóságra telepszik, kijelenti, hogy az aktuálisabb üzeneteket a Lélek új, megbízhatóbb kinyilatkoztatá­sai révén kapják, nyelveken szólás formá­jában.

Minden jel arra mutat, hogy Sátán már fel­díszitette a színpadot az utolsó felvonásra!

Hogyan hat ránk Isten Lelke?

Az az elgondolás, hogy a „szellemmel betöl­tekezett” ember a földön hempereg és halan- dzsázik, megsérti a Szentlelket. Isten azért adta nekünk a Lélek ajándékát, hogy helyreál­lítsa bennünk önnön képét — nem pedig azért, hogy megfosszon az önkontrolltól és méltósá­gunktól!

A Kármel-hegyen Baál pogány prófétái az oltárra ugrottak, ordibáltak és nyögdécseltek. Az istenük üzenetét hirdették, miközben se­bet ejtettek saját testükön. Ezzel ellentétben Illés csendesen térdelve egyszerű imában szólt az Úrhoz (l.Kir 18:17-46).

„Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene.. “ (lKor 14:33) Ha nem a mennytől származik a zavarodottság, mégis honnan ered?

Az az elképzelés, hogy a Szentlélek érkezé­sekor elveszítjük az önkontrollt, nincs össz­hangban a Szentírással:

„És a próféta lelkek engednek a prófétáknak.” (lKor 14:32)

Ehhez kapcsolódik még egy példázat. Ami­kor Krisztus a tengernél megtisztított egy eszelőst a démonoktól, a gyógyult embert így látták: „Ülve találták az embert, kiből az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál…” (Lk 8:35) Isten így hív: „No, jertek, törvénykez­zünk, azt mondja az Úr” (Ésa 1:18) Isten azt akarja, hogy használjuk az eszünket

Néhányan, akik a sorokat olvassák bizonyára ez gondolják: Hogy mondhat ilyet ez az ember? “Én már szóltam nyelveken és tudom, hogy az Úrtól jön.” Keresztényként sohasem szabad érzéseink alapján le vonunk a következtetést. Hiszen az ördög minden bizonnyal el tudja érni hogy jól érezzük magunkat! Ehelyett Isten szavára, a bibliára alapozzuk a hitünket. Egy barátom aktív karizmatikus keresztény volt, és gyakran szólt nyelveken. Amikor tanulmányozta a kérdéskört, elgondolkodott. Vajon a szentlélek ajándékának köszönhetően szólt e nyelveken. Őszinte szívvel kérte Isten segítségét  a kérdés eldöntésére, és így imádkozott: „Uram, ha ez nem áll össz­hangban az akaratoddal, ha ez nem a nyelve­ken szólás valódi ajándéka, kérlek, vedd el tő­lem!” Elmesélte, hogy attól a naptól kezdve sohasem tapasztalta magán a glosszoláliát. Az igaz hitű keresztény kész legyen feladni dédel­getett szokásait és felfogását Isten akaratáért, és ódzkodni a kérdéses gyakorlatoktól — attól függetlenül, hogy milyen népszerű, elterjedt vagy elfogadott is az a többi keresztény köré­ben. Vannak dolgok, amiket az emberek na­gyon szeretnek, Isten szemében azonban gyű­löletesek. (Lk 16:15)

Babiloni halandzsanyelv

Miért olyan fontos ma, hogy tisztán lássunk a nyelveken szólás kérdésében? A modern karizmatikus mozgalmat megjövendölte a Szentírás.

A Jelenések könyve 18. fejezetében ez áll: „És kiáltott teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon…” (18:2), „És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból(18:4)

Emlékezzünk, hogy az ókori Babilon egyik fő jellegzetessége a nyelvek összekeveredése volt Bábel tornyánál (lMóz 11:7-9). A Jelené­sekből megtudhatjuk, hogy az utolsó napok­ban Isten népét kihívják Babilonból és annak zavaros, hamis vallási rendszeréből.

„És láttam a sárkány szájából és a fenevad szá­jából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijönni, a békákhoz hasonlókat (Jel 16:13) A „szájából”‘ kifejezés a beszédre utal, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a békák legfőbb fegyvere a nyelv. Tisztátalan nyelvek? Isten ezzel mondani akar nekünk valamit. Ne felejtsük el, a bábeli nyelvzavar nem a Szent­lélek ajándéka volt, hanem az ember lázadása miatti csapás. A halandzsa szó angol megfele­lője, a „babbling” is a Bábel szóból ered. Pün­kösdkor feloldódott a bábeli zavar, hogy min­denki megismerhesse az evangéliumot.

Az engedelmeseknek adatott meg

Találkoztam már olyanokkal, akik azt állí­tották, megkapták a Szentlélek keresztségét, mert nyelveken szóltak, ugyanakkor egyik kezükben cigarettát, a másikban egy kupa sört tartottak. Tisztázzunk valamit! Van egy­-két alapkövetelmény ahhoz, hogy a Szentlé­lek legértékesebb ajándékait magunkénak tudhassuk.

Jézus ezt mondja: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lel­két. (Jn 14:15-17)

„És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szentlélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek.” (Csel 5:32)

Néhány éve több híres igehirdető is megbu­kott, aki a tévében szerepelt. Azt állították, hogy betöltekeztek a Szentlélekkel, és meg­kapták a nyelveken, szólás ajándékát. Azon­ban nagyon erkölcstelen életet éltek. A tévé­ben még nyelveken szóltak, azután elhagyták a stúdiót, és visszatértek megalkuvó életükhöz. Valami nem stimmelt velük. Rajtuk is elgon­dolkodtam: „Ha valóban ez a nyelveken szólás ajándéka, miért kíséri a karizmatikus lelkésze­ket annyi tolmács, ha külföldön prédikálnak?”

“Miért küldte el hozzánk Isten a Szentlelket? „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek el­jön reátok: és lesztek nékem tanúim..(Csel 1:8) Isten nem azért küldte el a Szentlelket, hogy mormogjunk, hanem azért, hogy erőt adjon a tanúskodáshoz!

Hogyan tehetünk szert a Lélek valódi aján­dékára? Vesd alá magad Istennek minden te­kintetben, légy hajlandó megbocsátani má­soknak, engedelmeskedj az Úrnak, és kérd őt erre! Lukács evangéliuma 11. fejezete 13. ver­sében ez áll: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel in­kább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azok­nak, akik tőle kérik.”

Tartalomjegyzék

Elképesztő tény 2

Eltérő értelmezések 3

A nyelveken szólás valódi ajándéka …. 5

A Korinthusbeliekhez írt levél 12

Mennyei imanyelv? 14

Igyekezzünk hasznosabb ajándékokra! . . 18

Ötletes félrevezetés 20

Ha keresztényként pogány szokásnak hódolunk 22

Hogyan hat ránk Isten Lelke? 27

A babiloni halandzsanyelv 29

Az engedelmeseknek adatott meg 30

A mű eredeti címe: Doug Batchelor: Understanding Tongues

Fordította: © Almagambetov Mirtill

A SOROZAT EDDIG MEGJELENT KÖTETEI:

Joe Crews: Jövendő lakhelyünk, a menny

Doug Batchelor: A legfőbb forrás

Doug Batchelor: Ki énekli a Bárány énekét?

Joe Crews: A skarlátba öltözött asszony

Kay Kuzma: Hogyan segíthetünk gyermekeinknek a halál tényének feldolgozásában?

Doug Batchelor: A kereszténység és az alkohol

Doug Batchelor: Bizonyosság  (a megigazulásról egyszerűen)

Doug Batchelor: Kompromisszum és konformizmus

Joe Crews: Miért mondta Isten?

Kiadja a Hetednapi Adventista Egyház Advent Irodalmi Műhely

Mondja el a véleményét!