Tudták, de hazudtak. Az Exxon tanulmánya 1982-ben már tudta…

37 éve tűpontos elemzést készített az Exxon a közelgő klímakatasztrófáról, mégsem tettek semmit ellene

Az amerikai olaj- és gázipari cég, az Exxon Mobile 1982-ben egy tudóscsapattal készíttetett egy tanulmányt, ami megmutatta, mire számíthat az emberiség, ha emelkedik a fosszilis tüzelőanyag felhasználása.

A jóslat bevált, a cselekvés elmaradt.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a klímaváltozás kapcsán már nagyon nagy a baj. A kutatók szerint a vesztünkbe rohanunk: hiába a párizsi klímaegyezmény, brutálisan nő a szén-dioxid-kibocsátás.

A levegő szén-dioxid-koncentrációja 2018-ban 407 ppm volt, ami igen messze van a párizsi klímaegyezményben kitűzött céloktól. Az ipari forradalom előtt, 1750-ben például 280 ppm volt a koncentráció, ami 45 százalékos növekedést jelent azóta.

A tudósok szerint ráadásul a szén-dioxid koncentrációjának emelkedése nem átmeneti állapot, hanem tendencia. Ezt erősíti meg az is, hogy nemrég egy hawaii megfigyelőállomás kritikusnak mondható, 415 ppm-es szén-dioxid-koncentrációt mért a napokban. A rendkívül magas érték még a kutatókat is meglepte – kivéve egyetlen csoportot.

Az ExxonMobile nevű amerikai olaj- és gázcég saját kutatócsoportja 1982-ben, vagyis 37 évvel ezelőtt igen pontosan jósolta meg, milyen lesz a helyzet mostanra.

Az InsideClimate egy 2015-ös vizsgálata során az egykori céges memók alapján kiderítette, hogy az Exxon hiteles tudományos kutatásokat rendelt meg a légszennyezettség emelkedése kapcsán. Miközben a nyilvánosságnak épp azt magyarázták, hogy nincs mitől tartani, és nem lesz baj, a Bloomberg újságírója által közzétett grafikon szerint pontosan tudták, mi lesz a hosszú távú következménye, ha nem csökkentik a szén-dioxid-kibocsátás mértékét.

© InsideClimate
A fenti grafikonból is jól látni, mennyire pontos volt az előrejelzés. A tudósok azt jósolták, hogy a 415 ppm szintjét valamikor 2020 környékén érhetjük el, és ekkor már 1,8 Fahrenheit-fokos, vagyis

1 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-növekedésről beszélhetünk.

Az Exxon megrendelésére készült elemzés azt jósolta meg, hogy a fosszilis tüzelőanyag felhasználása felgyorsul, a szén-dioxid növeli az üvegházhatást, ami pedig a Föld felmelegedéséhez vezet: változik a légkör és az óceánok hőmérséklete, a csapadék eloszlása, elolvadhatnak a jégsapkák. Az egyetlen dolog, amiben tévedtek, az az volt, hogy az akkori számítások szerint súlyos éghajlati következményekkel a 21. század végéig nem kell számolni.

Az eredmény már ismert: ahelyett, hogy léptek volna a probléma megelőzése érdekében, a nyilvánosság előtt mentek neki a klímaváltozás problémáját feszegető tudósoknak

.https://hvg.hu/tudomany/20190516_exxon_mobil_kornyezetszennyezes_kornyezetvedelem_tanulmany_klimavaltozas_klimakatasztrofa

HVG 2019. május. 16.

Kommentem: Ami ma szemünk előtt lejátszódik, kezd nagyon hasonlítani az Apokalipszis (kinyilatkoztatás) könyvében leírtakra.

„Jelenések könyve 16, 1Akkor nagy szózatot hallottam a templomból, a hét angyalnak szólt: „Rajta, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre!”…8A negyedik a Napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott, hogy az embereket tűzzel gyötörje9Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Isten nevét, akinek hatalma kiterjed e csapásokra.”

Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a nagy hőséget és a globális átlaghőmérséklet-növekedést a fenti cikkben leírtak szerint látjuk megvalósulni. Mindeközben az erről szóló tudósításokat az akkori elhallgatások és ellentámadások kereszttűzében élő tudósnemzedék mai utódai is hasonlóképpen szenvedik el. (Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!