Mi történne, ha Valerie a te gyülekezetedbe menne?

(Biztos vagy benne, hogy készek vagytok őt fogadni?)

Feleségemmel egy szállodába igyekeztünk Hot Springsben, Arkansas államban, hogy megünnepeljük a huszadik házassági évfordulónkat. Péntek délután megkerestük az adventista imaházat, hogy tudjuk hova kell mennünk szombat reggel. Aznap egy termálfürdőben nagyszerű estét töltöttünk el együtt, kitűnő volt a kilátás a Hot Springs-hegyre, amikor két, Dallas-ból érkezett hölgy csatlakozott hozzánk. Egy könyvelő és egy ápolónő, akikkel beszélgetni kezdtünk. A megfelelőnek tartott pillanatban meghívtuk őket a gyülekezetbe, s bárcsak mindig így lenne az ehhez hasonló esetekben, el is fogadták a meg­hívást.

Másnap reggel, amint a gyülekezet felé tartottunk, Valerie, aki zsidó volt és még soha sem járt keresztény gyülekezetben, megkérdezte: – Ron! Alig múlt el kilenc óra. Mi lesz most? Va­laki tart majd egy három órás prédikációt? Ó nem. A prédikáció az istentiszteleten lesz, kicsit később a délelőtt folyamán. A prédikáció várhatóan csak fél órás lesz, mellette még mást is csinálunk majd, többek között éneklünk is.

Először azonban szombatiskola lesz. Kis csoportokat alakítunk és tanulmányozzuk a Biblia kijelölt részeit. Mit tanultok ma? Gedeon történetével foglalkozunk. – Nem ő az, aki a szállodai szobákba kirakja a Bibliákat? Nem viccből mondta. Nem tudta, ki is az a Gedeon való­jában. Megérkeztünk a gyülekezetbe, ahol egy idősebb házaspár fogadott bennünket az előcsarnokban.

Átkaroltak minket és azt mondták: – Boldog szombatot! Gyertek és iratkozzatok be a vendégkönyvbe! Valerie elkomorodott. Kicsit hátrébb lépett és halkan meg­kérdezte: – Valamit küldeni akarnak a címemre? Gondold bele magad az ő helyzetébe! Ha meghívnak egy buddhista templomba vagy más idegen vallási összejövetelre, szívesen beiratkoznál a vendégkönyvbe? Mi van akkor, ha a kö­vetkező kedden valaki belép az előszobádba, és megpróbál téged megtéríteni?

Vagy lehet, hogy az adományozók körét szeretnék veled is bővíteni, s a pénzedre pályáznak. De az is megtörténhet, hogy életed további részében rajta leszel vala­kinek a levelezési listáján! „Miért akarják tudni a nevemet?” Valerie nem értette. Ha innen a városból lennél – jegyeztem meg bármi megtörténhetne.

Az amerikaiak 71%-a szerint -, nincs abszolút igazság”
Mivel azonban Dallasban élsz, a legtöbb, ami megtörténhet az az, hogy kapsz a lelkésztől egy üdvözlő lapot, amiben megköszöni a látogatásodat. Megbizonyosodva arról, hogy veszélytelen, Valerie beírta a nevét a könyvbe, majd a gyülekezeti terembe indultunk. A gyülekezet már énekelt, amikor beléptünk a terembe és elindultunk lefelé, hogy helyet találjunk. Mindenki láthatta, hogy vendégek vagyunk, különösen Valerien.

Annyira kirívóan más volt, mintha csak Dennis Rodman (amerikai kosaras: a szerk.) látogatott volna el egy kolostorba. Valami humoros dolog történhetett mielőtt beléptünk, mert tőlünk balra egy család jókedvűen nevetett, miközben ránk te­kintettek. Valerie azonnal megállt és suttogva kérdezte: – Miért nevet az az ember rajtam?
Az arca arról árulkodott, hogy a kérdés komoly.

Először lépek be egy imaházba – árulta el a tekintete – és láthatóan nem illek ide. Nem rajtad nevet – mondtam, amilyen meggyőzően csak tudtam. – Biztos vagy benne? -Igen, biztos vagyok – s magamnak azt dünnyögtem, hogy ha szükséges, ki is állok érte. Végül találtunk helyet és leültünk a terem egyik távoli ré­szében. Az énekszolgálatok szépek, az énekvezető barátságos volt és energikus.

A következő éneket biztosan ismeri mindenki – mondta. -Énekeljük együtt szívünk mélyéből! Valerie rámeredt a könyvre, holott azt sem értette, hogy mit jelentenek az ének szavai.

Egy alkalommal áttanulmányoztam az (amerikai) adventista énekeskönyvet, és három csoportra osztottam az énekeket. Az első csoportban voltak azok, amelyek az általunk beszélt élő nyelvet használják: az énekek 14%-a tartozott ebbe a csoportba. A második csoportba a régi fordítású Biblia nyelvét és a keresztény szimbólumokat tartalmazó énekeket soroltam, ame­lyeket egy nem keresztény háttérből származó személy még megérthet.

Az énekek 42%-a tartozik ebbe a kategóriába, olyan énekek, mint a „…mily nagy vagy Te…” (angolban az ének régies nyelven íródott: a szerk.). Ma már nem beszélünk így. Az asszonyok ma nem beszélnek így a férjükkel „Mily nagy vagy te” (és erre több okuk is van, nem csak egy!), de a legtöbb ember azért még megérti, hogy akiről az ének szól, az igazán nagy valaki lehet.

És itt van a harmadik kategória, amelybe nehéz keresztény szimbólumokat, kifejezéseket tartalmazó énekek tartoznak, amelyeket nehéz megérteni keresztény háttér nélkül. Az énekeskönyvünkben található énekek 44%-a ebbe a kategóriába tartozik.

Azon a szombat reggelen egy pár ilyen éneket is énekeltünk Valerie-vel. Látta a szavakat, hallotta a dallamot, de olyan zavarban volt, mint Ádám anyák napján; akár szlovénul is énekelhettünk volna.

Mi történt volna, ha Valerie egyedül ment volna el a gyülekezetbe azon a napon?

Túlélte volna az isten­tiszteletet?

Lehet, hogy már a vendégkönyvnél feladta volna. Vagy amikor az egyik tagot nevetni látta, lehet hogy sarkon for­dulva kimenekült volna. De ha a fogadó diakónusok vagy tagok ezt nem érték volna el, akkor az ének biztosan megtette volna a hatását. Valószínű azt gondolta volna, hogy nem tudom mit énekelnek, de ez biztosan valami bennfenteseknek való ceremó­nia. Nekem itt nincs helyem.

Mindez nem azt jelentette, hogy nem érdekelték a lelki dol­gok. A Szentlélek erősen dolgozott szívében. Ebéd után barátjával csatlakoztak hozzánk, amikor felesé­gemmel sétálni mentünk.

Figyelj Ron! Amikor visszajöttünk nem beszélnél nekem a Bibliáról? Meglepetten és örömmel vettem a kérdést. Szívesen! Van valami kérdésed? Igen. Mindig csodálkoztam azon, hogy a keresztények miért tartják Jézust a Messiásnak? Órákon keresztül ültünk aznap délután a kerti asztal körül, és tanulmányoztuk a próféciákat. Mielőtt elköszöntünk volna, összekulcsoltuk a kezünket és mindannyian imádkoztunk; Valerie is. Jézusnak szenteltük életünk.

Ő is az érett aratnivalókhoz tartozott, akikről Jézus beszélt. A gyülekezettel nem azért volt nehézsége, mert nem volt nyitva a szíve. Nem, a probléma abból származott, hogy a gyülekezet nem olyan nyelven beszélt, amit ő is megértett volna.

Olyan kevés szekuláris ember fordul meg az adventista gyülekezetekben, mint ahány felhőkarcoló van a kisvárosokban.

Ennek oka van. Bár nem akartunk, de zártkörű közösséggé vál­tunk. A nyelvezetünk és kinézetünk zavarba ejti a be nem ava­tottakat. Az emberek nem társulnak ahhoz, amit nem értenek. Ha nem látják valaminek a lényegét, nem akarnak bekapcsolód­ni- Legyünk okosabbak a gyülekezeti életünk terén! Legalább olyan okosak, mint a „kígyók”.

Elmélkedésre

Jézus kijelenti, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”.

A probléma az aratnivalóval van, vagy a munkással?

Van valamilyen javaslatod a munkások részére?

Egy „tudatlan” besétál a gyülekezetedbe szombat délelőtt 10.45-kor. Mik azok az elemek, amelyek potenciálisan kultúr-sokkot okozhatnak neki?

Egy értékelő skálán egytől tízig mérve szerinted a gyülekezeted mennyire készült el Valerie fogadására?
Mit tanulhatnak az adventisták a Coca-Cola cégtől?

(Ha nem tanuljuk meg, terveink – mint buborékok – semmibe tűnnek)
Hidd el, ez igaz! Bárhová megyünk a világban, két dolgot biz­tosan találunk: Coca-Colát és az Adventista Egyházat. Talán egyikük tanulhat valamit a másiktól. …?
————————————-