Hogyan fejeződik be Isten műve?

A szőlőskertről szóló példázat próféciaként értelmezve

Megkértek, beszéljek arról, hogy miként fog befejeződni a “mű”, és hogy Istennek mi a terve ezzel kapcsolatban? Engem is nagyon érdekel ez a téma, s nem véletlen, hogy ennyire foglalkoztat minket ez a kérdés, hiszen vágyódunk a mennyei hazába. Személy szerint én is szeretném, hogy az Úr minél előbb eljöjjön, de – Mt 24:14-et szem előtt tartva – az Úr mindaddig, amíg az evangélium ismert nem lesz az egész világon, nem jön:

“És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.”

Sürgetnénk, hogy Jézus jöjjön már, Ő azonban nem jöhet, amíg az evangélium hírül vitelének munkája be nem fejeződött.

A Svájcban, Lausanne-ban rendezett világ-evangélizációs nagygyűlésen 1974-ben dr. Ralph Winter, az Amerikai Világmissziós Központ  egyik alapítója azt mondta: “Annak ellenére, hogy éveken át csodálatos misszió munkát végeztünk, és a nemzeti egyházak is mindenfelé terjeszkednek, ma mégis 2,4 milliárd ember van még mindig a világban, akik soha nem hallottak Krisztusról.”  Dr. Gottfried Oosterwal, az adventista világmisszió professzora,  az Andrews Egyetem tanára  az előbbivel egybecsengő tényeket említ könyvében, melyben felsorolja a világ evangélizálása terén felmerülő, valamint az Úr közelgő visszatérésével szorosan összefonódó problémákat is: “Noha egyházunk immár 120 éve fennáll, egész világra kiterjedő feladatunkhoz éppen hogy csak hozzákezdtünk... A világ lakosságának 80%-a nem tud semmit a kereszténységről.” 1986-ban Wilson testvérnek a Generál Konferencia akkori elnökének – a világ evangélizálásával kapcsolatban tartott Rio de Janeiró-i előadásán elhangzott kijelentése megdöbbentette az évi tanácsülés résztvevőit: “A világon még mindig tizenhétezer olyan népcsoport él, akik Krisztusnak még csak a nevét sem hallották”. 

Ha mindezt áttekintve figyelembe vesszük, hogy nemcsak mi, adventisták, de valamennyi protestáns egyház is részt vesz ebben a munkában, s a világ lakosságának 80%-ához így sem jutott még el Krisztus híre, akkor tudomásul kell vennünk, hogy mi, adventisták, csak parányi részét képezzük ennek a világméretű missziós mozgalomnak. A keresztény egyház közel 2000 éve tevékenykedik a világban. Azután gondoljunk a világ – különös tekintettel a harmadik világ országainak népesség-növekedésére, a modern társadalom fokozódó politikai és társadalmi zűrzavaraira, bonyodalmaira!

Nem nehéz emlékezetünkbe idézni ezeket, hisz bárhová is nézünk, ezekkel találjuk szemközt magunkat… – Könnyűszerrel beláthatjuk, hogy az evangélium egész világgal való megismertetéséhez nemhogy közelednénk, de napról napra, évről évre távolabb kerülünk attól. Ha pedig mint adventisták vizsgáljuk a kérdést, be kell ismerjük: sok mindent nem tettünk meg, amit meg kellett volna, hogy tegyünk, holott hitünk szerint Krisztus hamarosan újra eljön! Minél előbb felfigyelünk ezekre a tényekre, és minél inkább igazi valójukban szembesülünk velük, annál hamarabb válik nyilvánvalóvá, hogy a munka befejezésével kapcsolatos állításokat teljesen más szemszögből kell megközelítenünk. Összegezve az eddigieket, ismétlem: 2000 év elteltével a világ lakosságának 80% -a még nem hallotta az evangéliumot!

Ezen ismeret birtokában joggal elkedvetlenedhet a legelszántabb adventista is.

Ha a növekedésben a jelenlegi arányszámot vesszük alapul, akkor a józan ésszel ellenkezik arról beszélni, hogy Krisztus hamarosan visszajön.

Emberileg nézve ez lehetetlen. Hiszen láttuk a tényeket. Hacsak be nem következik valami drámai változás ezen a téren, aminek segítségével az evangéliumot az egész világnak elvihetjük, az Úr Jézus Krisztus soha nem jön vissza. Soha, soha, amíg világ a világ. El nem végzett feladataink egyre sokszorozódnak, képtelenség ezzel lépést tartani ezt el kell, hogy ismerjük. Elengedhetetlennek látszik tehát, hogy másképp próbálkozzunk, mint eddig. A Wilson testvér által, Rio de Janeiróban, a figyelem homlokterébe állított kihívásokkal való szembesülés eredményeképpen létrehoztak egy bizottságot, mely azt a feladatot kapta, hogy tanulmányozza, miként lehet ebben az új korszakban a korábbitól eltérő formában eredményesen végezni a missziós terjeszkedést… Nem, nem viccelek!

Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy kritizáljam ezt a bizottságot, és biztos vagyok abban, hogy mindenkor szükség van tervkészítésre. Abban sem kételkedem, hogy ennek a bizottságnak az életre hívásában a legjobb szándék vezette az illetékeseket. Azonban, kérdem én, nehézségeink áthidalására tényleg egy új bizottság felállítása volna a válasz? Mert ha így látjuk, az nagy hiba! Azt mondjuk: hozunk egy határozatot, elindítunk egy új tervet, létrehozunk új munkaviszonyokat, s ezek segítségével eleget teszünk feladatunknak. – Mit tegyünk hát: dolgozzunk keményebben; áldozzunk rá több pénzt; találjunk ki új jelmondatokat; fejlesszünk ki okosabb munkarendet? Mit csináljunk? A múltban ezek a megoldáskísérletek soha nem küszöbölték ki a problémákat. Így tehát hiábavaló értelmetlenség olyan munkarenddel haladni lefelé a lejtőn, amelyről már korábban bebizonyosodott, hogy hatástalan! Ennek ellenére mi csak megyünk-megyünk tovább abban az irányban.

Engedjenek meg egy hasonlatot! Erről nekem az jut eszembe, mint mikor valaki kanállal kezdi kimerni a vizet az óceánból. A mi tervkészítéseink egy kissé ehhez hasonlítanak:

“Merítsünk többen az óceánból!” – ez volna az első számú terv. A második:

“Gyorsabban merítsünk! ” A harmadik terv:

“Nagyobb kanállal merítsünk!” A negyedik:

“Még nagyobb kanállal merítsünk!”…

Nem akarok tréfát űzni ebből, de a két dolog nagyon hasonló, s a mi terveink majdnem ilyen hatástalanok. Nézzünk szembe a ténnyel: a világ jószerivel nem is tud arról, hogy mi, adventisták, létezünk! Holott ránk van bízva az a mindent felülmúló üzenet, az a világosság, amihez hasonlót a világtörténelemben egyetlen más nép sem mondhat magáénak. Bizonyos szempontból nekünk több világosság adatott, mint a zsidóknak. Sokkal több. Hiszen egyrészt rendelkezésünkre áll mindaz, ami a zsidók számára is adott volt, s ezen felül nálunk van a “prófétaság lelke”. Csakhogy még hozzá sem fogtunk a munkához! 7

Mi a mi dolgunk; s vajon mit tesz majd Isten? Mitől olyan kilátástalan a jelenlegi állapotunk? Attól, hogy elfelejtkeztünk Istenről: munkánk végzése során többnyire emberi erőfeszítésekre támaszkodunk. Épp a közelmúltban beszélt nekem arról egy kedves idős asszony, hogy meglátása szerint az, ahogy és az, amit csinálunk, pusztán emberi erőlködés: emberi elképzeléseket támogató biztatás arra vonatkozóan, hogy X. Y. ezt vagy azt képes maga véghezvinni, de mindebből kimarad Isten. Bizton állíthatom, és E. G. White előtt sem volt kétséges, hogy nem emberi elgondolások és bizottsági ülések nyomán fog befejeződni Isten műve.

Látnunk kell, hogy alapvetően isteni beavatkozásra van szükség. Ez a beavatkozás meg is történik majd, s akkor az emberi tervek legtöbb esetben háttérbe szorulnak, és az Ő terve és segítsége jut érvényre ezen a téren. “Mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön ” (Róm 9:28) – ugye, hányszor idézzük ezt a biblia verset? S figyeljük meg, nem azt mondja, hogy mi fogjuk befejezni a munkát; Isten az, aki pontot tesz mindennek a végére. Én is közreműködök, de övé a befejezés. Azért nem jutunk sehogy sem a munka végére, mert mindenáron mi akarjuk azt befejezni. Jelképesen ugyan elismerjük, de valójában nem adjuk meg Istennek az őt megillető első helyet. Ez az oka, hogy ilyen csekély az előrelépés. Lássuk tisztán a tényeket, amik előttünk vannak.

Feladatunkat, megbízatásunkat emberi erőfeszítésekre alapozva lehetetlenség végrehajtani. Most tehát az a kérdés, Istennek mi a szándéka? Az Úr megoldása meglepően egyszerű. Egy jól ismert példázaton keresztül mi is bepillantást nyerhetünk ebbe. A szőlőskertről szóló példázat próféciaként értelmezve Először tekintsük át vázlatosan a szőlőskert példázatát! Szó van itt egy szőlőskert-tulajdonosról, “aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek.

Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! ” (Mt 20:1-7) Amikor pedig beesteledett, behívatta a munkásokat és mindenki ugyanazt a fizetséget kapta. – Emlékeztek erre a példázatra, ugye? Mindnyájan ugyanazt a fizetést kapták. Itt némi lázongás, zúgolódás vegyül az elbeszélésbe azok részéről, akik kora reggeltől a tűző napon fáradoztak: nehezteltek a szőlő tulajdonosára, mert azok, akik csak egy órát dolgoztak, ugyanannyi fizetésben részesültek, mint ők. Panaszkodni kezdtek, mire a gazda értésükre adta: a saját pénzével úgy gazdálkodik, ahogy jónak látja, s ha ő azoknak is egész napi bért fizet, akik csak egy órát dolgoztak, az az ő dolga: joga van a saját pénzét úgy szétosztani, ahogy neki tetszik, munkásainak ahhoz semmi köze. A gazda csupán eleget tett az ígéretének.

A tizenegyedik órai munkás is megkapta, amiben megállapodtak. Ezek után vessünk egy pillantást ennek az ígéretnek a hátterére! A szőlőskert példázat alapvető üzenete a hit általi megigazulás. – Jézus példázatainak egyébként majdnem mindegyikében a hit általi megigazulás a kulcsgondolat. Hogy is jelentkezik itt a hit általi megigazulás? Az emberek nem munkájuk arányában kapták a bérüket, hanem a gazda nagylelkűsége és kegyelme szerint. Azaz: sem mi, sem senki nem menekülhet meg a cselekedetei által; Isten irántunk való kegyelme és nagylelkűsége révén van számunkra szabadulás. Az említett példázatnak ez az elsődleges mondanivalója. Amikor azonban Ellen G. White írásait – így pl. a tizenegyedik órai munkásokkal kapcsolatos magyarázatait – olvassuk, be kell látnunk, hogy teljesen más irányból közelíti meg ezt: ő próféciaként értelmezi.

Úgy ír róla, mint egy a vég idején játszódó eseményről. Ezúttal én is ezt a nézőpontot ajánlom figyelmetekbe. Ellen G. White a szőlőskert példázatot a végidőbeli eseményekkel hozza kapcsolatba, aminek nyomán egy szinte hihetetlen igazságra is rátalálunk majd a munka befejezésével kapcsolatban.

Felismerhetjük ugyanis hogy az a nép azok az emberek, akik részesei lesznek a munka befejező  szakaszának, még nem, s ezt szeretném nyomatékosan kiemelni, még nem adventisták. Azt, hogy ők mi módon kapcsolódnak majd abba a szervezett munkába, amiben jelenleg mi tevékenykedünk, nem tudjuk. Erre vonatkozóan nincsen világos kijelentésünk. De az biztos, hogy azok a népek, akik a mű befejezésében kiveszik majd a részüket a világon, és akik majd akár vezető szerepet is betöltenek a munkában, még nem adventisták.

Ez bizonyára meglepő egy kicsit, de E. G. White beszél erről – nem is egy helyütt! E. G. White ide vonatkozó magyarázatait vizsgálva négy alapvető szempont ragadja meg a figyelmünket.

1. Az idézetek mindegyike hivatkozik a tizenegyedik órai időszakra. A “tizenegyedik óra” kifejezés a közös bennük: ez az a kötőanyag, ami az egészet egyben tartja.

2. Azután az idézetek beszélnek a tizenegyedik órai munkásokról, azokról, akiket Isten az utolsó időben fog behívni szőlőskertjébe. Ezek a népek olyan egyénekből tevődnek össze, akik sem korábban nem voltak még a szőlőskertben, sem pillanatnyilag nincsenek még benn. Ők tehát még nincsenek a szőlőskertben. Majd csak az Úr eljövetelét megelőző időszakban, “röviddel éjfél előtt” csatlakoznak a munkásokhoz.

3. Ezek a nevezetes személyek még nem adventisták, lévén – ahogy az előbb is említettem – még nincsenek bent a szőlőskertben.

4. És végül: az Úr Jézus már jó néhányszor visszajöhetett volna, csakhogy amiért ezt nem tette, annak az az oka, hogy a reggeli munkások nem végezték el a rájuk bízott munkát. Kik ezek a tizenegyedik órai munkások, és hol vannak?

Ezek az egyének megtalálhatók a világ minden táján (lásd; ‘minden nép, törzs, nemzetség ), ők azok, akik szorgalmasan tanulmányozva a Szentírás próféciáit, fokról fokra egyre több világosságot nyernek. Ők a legnagyobb tévelygésből jönnek majd be, és foglalják el azok helyét, akiknek pedig voltak nagy lehetőségeik, kiváltságaik, csak nem értékelték azokat. Ezek azok, akik félelemmel és rettegéssel munkálják üdvösségüket (lásd: Fil 2:12), ügyelve arra, nehogy mulasztás terhelje őket, miközben Isten munkáját végzik.

Ezzel szemben azok, akik nagy világosságnak vannak birtokában, eltávolodnak Krisztustól, mert szívük természetéből fakadó makacsságuk miatt nem hajlandók eleget tenni kívánságainak. Isten mégsem marad tanúk nélkül. Lesznek munkások, akik csupán a tizenegyedik órában kezdenek dolgozni, de ők odaszentelik képességeiket, anyagi javaikat, hogy a munka haladjon. S ők meg is kapják állhatatosságuk jutalmát, mert hűek maradnak elveikhez. Ezek a népek hűségesek az elveikhez, és nem térnek ki azon kötelességük elől, hogy Isten törvényét maradéktalanul hirdessék, míg azok, akiknek bőséges világosság adatott, szeretnék függetleníteni magukat a korlátozásoktól, amelyeket Isten ír elő nekik, ezzel viszont érvénytelennek tüntetik fel Isten törvényét: az ő helyükbe jönnek mások és elveszik koronájukat.

Kik ezek a tizenegyedik órában a szőlőskertbe jövő népek!

Szőlőszedők (Van Gogh képe)

Azt mondtuk, még nem adventisták. Jelenleg valamilyen tévtan rabjai. Ők még nincsenek birtokában annak a világosságnak, amellyel mi rendelkezünk, de kutatják a Szentírást. – Hol vannak ezek a népek? Egyelőre a világban élnek elszórtan mindenfelé: minden törzsben, nemzetségben. Egymástól függetlenül, őszinte szívvel tanulmányozzák az Írást, és nyernek napról napra új világosságot. –

Mi Isten szándéka olyan emberekkel, akik jelenleg tévelygések közepette élnek? Istennek célja van velük: be akarja hozni őket a szőlőskertbe az utolsó időkben. Isten elhívja őket, és ezek fogják elvégezni azt a munkát, amit a korábbiak elmulasztottak. Egyszóval a tizenegyedik órai munkások segítségével fejeződik be Isten műve, mert a korábban elhívottak nem töltötték be maradéktalanul küldetésüket. E. G. White írásai alapján tehát láthatjuk, hogy mi a véleménye Istennek korábbi munkásairól: Nem tettek eleget a rájuk bízott feladatnak; Nem mutattak kellő hűséget a kedvező alkalmak és kiváltságos előjogok iránt; Nagy világossággal rendelkeztek, de makacs szívvel elutasították Isten követelményeit; Nem maradtak hűek elveikhez;

Nem voltak igazak; Elfordultak Krisztustól; Végül még Isten törvényének érvénytelenné tételében is kiveszik majd a részüket, elveszítve ezáltal koronájukat.

Nem így azonban azok, akik pedig csak a tizenegyedik órában jöttek. Minden imént elhangzott jellemzés vagy kárhoztató szó E. G. White tollából származik a tizenegyedik órai, valamint az őket időben megelőző munkásokkal kapcsolatban. Kik hát a korai munkások? A korai munkásokról azt a kijelentést kaptuk, hogy nagy világosságnak vannak a birtokában, de elfordultak attól. E. G. White valahányszor a “nagy világosság” kifejezést használja, mindannyiszor azt is hozzáteszi, hogy az az adventistákra vonatkozik: “az adventisták nagy világossággal rendelkeznek”. Mindig az adventistákról beszél, amikor ezt a kifejezést említi. A tizenegyedik órai nép viszont nincs nagy világosságban: ők most még nagy tévelygésben élnek. Mivel pedig a korai munkásokról azt mondtuk, nagy világossággal bírtak ugyan, de ez az ő cselekedeteikben sem mutatkozott meg, elkeserítő a helyzetkép! E. G. White magyarázata szerint a példázatból a korai munkások tragédiája olvasható ki. Csatavesztésükből adódóan a késői munkások elveszik tőlük a koronát.

Megrázóan hangzik?

Ez E. G. White bizonyságtétele, amelyeket azonban nagyon óvatosan kell kezelni. Igaz ugyan, hogy ezek a kijelentések meglehetősen kritikus szemléletben íródtak, de nem az volt a céljuk, hogy ezeket felhasználva bárkit is kárhoztassunk, megbélyegezzünk, illetve, hogy mindez vita tárgyát képezze. ” figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.” (1Kor 10:11) E. G. White e példázattal kapcsolatos magyarázatai bizony fájdalmas igazságok, de a Biblia azt mondja, “Jó szándékúak a baráttól kapott sebek…” (Péld 27:6) Vagyis olykor-olykor a fájdalom jó szolgálatot tehet a gyógyulás érdekében. Közeleg a pillanat, amikor szembe kell nézzünk magunkkal, és véget kell vessünk az öndicsőítésnek. Az adventmozgalom egyik legsarkalatosabb kérdése, elhisszük-e, amit saját kiadványainkban olvasunk?

Az előbbiekben ijesztő megállapítások hangzottak el, de semmi kétség sem fér ahhoz, hogy ezek a figyelmeztetések nem légből kapott állítások. Rögzítsük le ismét! Nem kérdéses, hogy mások veszik át a vezető szerepet a munkában. Ez biztos. De miért fontos tudnunk mindezt? Nos azért, hogy amikor majd Isten megcselekszi ezeket, felismerjük az összefüggéseket. Máskülönben eltévedünk! Most azt mondjuk: nem értjük, mi történik, kik ezek a népek. Ők Isten választott népe, akiket tévelygésükből hív el, hogy a munka befejezésében felhasználjon.

Meglepő lesz, amit majd akkor Isten tenni fog. Összefoglalva: Közvetlenül az Úr eljövetelét megelőzően nagymérvű változás áll majd be a szőlőskert munkásai között. A feladat marad ugyanaz: a hamisságtól mentes igazságnak – Isten igazi üzenetének – hirdetése. A szőlőskert a régi, a szüret ugyanaz, ám a munkások között lényegi változás történik. Ehhez nem fér kétség. Most újra E. G. White tollából idézek. Az előbbinél rövidebb, de hasonló gondolat; nem kevésbé csípős megjegyzés.

“A tizenegyedik órában az Úr egybegyűjt a világból egy csoportot, hogy szolgálják Őt.

Lesznek közöttük megtért lelkészek is, olyanok, akiknek kiváltságaik és lehetőségeik voltak Ismerjük őket? Nos, hol vannak jelenleg ezek a tizenegyedik órai népek? Ők még a világban vannak. Nincsenek az adventista egyházban. Kinn vannak a világban, de tanulmányozzák a Bibliát. Figyelem! Kulcsfontosságú igazsághoz érkeztünk: A tizenegyedik órai munkások nem azonosak azokkal, akik az egyházon belül kialakuló megújulási mozgalmakhoz tartoznak.

Ezen kijelentések alapján bizton állíthatjuk, hogy a tizenegyedik órai munkások nem az adventizmust belülről megújítani akaró mozgalom résztvevői közül valók. A tizenegyedik órai népek a világból jönnek, nem pedig az egyházon belülről. – Elég világos ez? Ők jelenleg még nem tagjai az adventista mozgalomnak, mert még a világban vannak; soha nem is voltak tagjai egyházunknak. A világból fognak kiszakadni. Vagyis ez az igazság – miszerint ők a világból jönnek -, ez kell, hogy megóvjon minden intelligens adventistát attól, hogy beleessen valamilyen belülről sarjadzó csapdába.

Nem egy, a testből kinövő, (vad)hajtás emeli magasra a fáklyát, hogy befejezze a munkát. Nem így lesz. Azok, akik részesei lesznek a munka befejező szakaszának, a világból, s ott is a legbotrányosabb, tévelygésből jönnek, ám ők hűek lesznek feladatukhoz, s ekként veszik jutalmukat. Így tehát E. G. White kijelentése szerint Isten az, aki a korai munkásokat elmarasztalja mulasztásaikért, hanyagságuk oka pedig megtéretlenségük. És ezek nemcsak el nem végzett feladataikkal hátráltatják a munkát, de végül egyenesen akadályokat gördítenek annak útjába: ellene dolgoznak Istennek. Kétszívűségükből eredően érdekeltségük megosztott, amiért is azután félre lesznek állítva. A világból kijövő tizenegyedik órai munkások veszik át azok helyét, akiknek munkálkodniuk kellett volna, de nem tették.

Most idézek még egy szakaszt E. G. White-tól: “A tizenegyedik órai munkások nélkülözhetetlenek a munka befejezéséhez. A tizenegyedik órában az Úr sok hűséges munkást fog behívni az ő szőlőskertjébe. Önfeláldozó férfiakat és nőket, akik a hitehagyás és pusztulás áldozatainak a helyére állnak. Fiataloknak és időseknek egyaránt erőt ad az Úr. Megtért kezük, lábuk és nyelvük mellé élő parázs érinti majd ajkukat a mennyei oltárról. Állhatatosan és szilárdan lépdelnek előre a Mester szolgálatában – így segítve elő a munka befejezését.” 8 Őket tehát az Úr hívja a szőlőskertbe. Soha előtte nem voltak egyházunkban, nem voltak a szőlőskertben. A világból fognak kijönni, a legnagyobb tévelygésből. Isten hívására válaszul megtérnek, s egész valójukkal és Istentől megvilágosítva – ők lesznek azok, akik befejezik a munkát. Tudom, ez most úgy hangzik, mint egy új tantétel, pedig nem az. Inkább az a meglepő, hogy az imént idézett három, és a még felolvasásra váró két idézet mindeddig elkerülte a figyelmemet. Ám amikor ezek valódi súlyát felismertem, óriási hatással voltak rám. Tehát: mit mond E. G. White? – Ami a tizenegyedik órai munkásoknak erőt ad és segítségükre lesz, megtérésükből eredeztethető. Voltaképpen itt buktak el a korai munkások. A hitehagyás jellemezte életüket.

A Farizeusi vallásosságtól óvott Jézus

Nem értékelték, nem ismerték fel az áldozat jelentőségét, és így a tizenegyedik órai munkások azok, akik előmozdítják a munkát – egészen a befejezésig, s az ő hűségük eredményeképpen jön el az Úr Jézus. Most lássuk a 4. idézetet! Ne feledjétek, nem a saját elgondolásomat mondom, ezek nem az én szavaim!: “A Lélek (vagyis Isten Szentlelke), mellőzni fogja mindazokat, akiknek lejárt a próbaidejük. Akiknek noha volt rá lehetőségük, nem tettek különbséget Isten szava és a profán dolgok között, és nem ügyeltek a Szentlélek figyelmeztetéseire. A tizenegyedik órában ezrek látják majd meg és fogadják el az igazságot. Eljön majd az idő – így szól az ÚR -, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt…’ (Ám 9:13). A megtérők száma egyre növekszik majd, mégpedig olyan ütemben, ami az egyházat is meglepi – Isten neve pedig megdicsőíttetik.”

Mit is mond az Úr? A szántó ember megelőzi az aratót. A szántó együtt munkálkodik majd az aratóval, mert akkor a vetés és az aratás egy időben történik, s az egyház igencsak csodálkozhat majd, amikor az Úr megmozdul és cselekszik. De nem azért hívom fel a figyelmeteket minderre, hogy az egyházat kritizáljam. Azt szeretném, hogy ezek megismerése elősegítse az egyház gyógyulását, s ti, akik tudomást szereztek ezekről, legyetek éberek. Nem utolsó sorban pedig, amikor tömegek jönnek majd Isten szőlőskertjébe a világból, a tévelygésből, hogy áhítattal, odaadással megtért kezekkel és lábakkal -, és erővel prédikálják az üzenetet: tudjátok, hogy nem véletlen, hanem Isten munkája mindez! Ő az, aki cselekszik. Ő választja ki a munkásokat, mert az előbbiek ‘híjával találtattak’. 5. Végül arra a kérdésre, hogy ti. mikor fognak a tizenegyedik órai munkások bejönni a szőlőskertbe, s pontosan kik is ők, felolvasom az E. G. White idézetet. Megdöbbentő ez a kijelentés.

“Sok lélek jön ki a világ soraiból, az egyházakból – még a katolikus egyházból is – akinek buzgalma messze túlhaladja azokét, akik a sorban állva, mindeddig meneteltek az igazságot hirdetve. Ebből kifolyólag a tizenegyedik órai munkások megkapják a tíz pénzt. Felismerik, hogy közeledik a küzdelem ideje, s a kritikus pillanatban biztos hangon szólalnak  meg trombitáik. A csapások idején felsorakoznak az élvonalban, felövezik magukat Isten teljes fegyverzetével, és felmagasztalják törvényét. Ragaszkodnak Jézus hitéhez, és a reformátorokhoz hasonlóan, akik készek voltak életüket is odaáldozni: kiállnak a tiszta, őszinte vallásgyakorlás ügye érdekében.”

Újfent arra figyelmeztetnek Isten szolgájának ihletett szavai, hogy a tizenegyedik órai munkások csapatát nem sorainkból toborozza az Úr – azok, akik majd befejezik a munkát, még a világban vannak; a legkülönbözőbb egyházakban; mindenféle tévelygések közepette. A világban élnek mindenfelé szétszórtan: a katolikus és más egyházakban, de amikor elérkezik a krízis ideje, bejönnek, s az elsők között lesznek.

Ők fogják átvenni elődeik feladatát, és munkájukat hűségesen végzik. E. G. White szerint lelkesedésük felülkerekedik a laodiceai kábultságon, ami egyelőre jellemez bennünket. Ezek az emberek meggyőződést sugárzó erővel fognak csatlakozni hozzánk. E. G. White szavai félreérthetetlenek. Számunkra sem annyira magyarázatainak megértése okoz problémát, mint inkább annak a ténynek az elfogadása, hogy más népek jönnek helyünkbe az utolsó események idején. Bizony ezt nehéz lesz megemészteni! Adventista büszkeségünk szenved csorbát ez által. Szeretett egyházunk fel kell, hogy készüljön egy “lelki megrázkódtatásra”. Megremeg a “gépezet”, mert Isten munkája terén kudarcot vallottunk, így másokat hív segítségül a munka befejezéséhez. Ébereknek kell lennünk, és vigyáznunk kell, mert Isten nem tűrheti sokáig, ami egyházunkban zajlik. Amikor a szabad vallásgyakorlást illetően veszély fenyeget majd bennünket, Isten népe, azok, akikben megbízhat, akik telve vannak őszinte lelkesedéssel, mert megtértek: bejönnek a szőlőskertbe. Most pedig olyan szakaszokat idézek E. G. White-tól, amelyekben ugyan nem szerepel a “tizenegyedik óra” kifejezés, de egyértelműen kapcsolódnak témánkhoz. Elsőként a Bizonyságtételek lelkészeknek 300. oldaláról: “Tudtotokra kell, adjam, hogy a munka utolsó szakaszában Isten olyan módszerekkel fog dolgozni, amely az eddig megszokottól merőben eltér, és meg sem közelíti az emberi elképzeléseket. E. G. White: Selected Messages 3. köt 386. o. 16

Voltak, s lesznek is közöttünk olyanok, akik minduntalan ellenőrzésük alá akarják vonni Isten munkáját, akik minden mozzanatot irányítani szeretnének. Amikor azonban az angyal vezetése mellett halad majd előre a munka – akihez a harmadik angyal is csatlakozik, hogy az egész világon hangozzék az üzenet -, Isten olyan eszközöket fog alkalmazni, amelyek által nyilvánvalóvá válik, hogy Ő vette kezébe az ügyet. A munkások meglepetten figyelik majd azokat az egyszerű eszközöket, melyeken keresztül Isten az ő tökéletes és igazságos munkáját elindítja.” 11 A következő idézet a kiadott kéziratokból származik: “A késői eső záporozása idején az emberi próbálkozások, szervezkedések félre lesznek söpörve. A csupán emberi befolyás törött nádhoz lesz hasonló, a Szentlélek viszont meggyőző erővel szól emberi eszközök által.”

Szeretném tehát, ha megjegyeznétek, hogy a munka utolsó szakasza nem emberi erőfeszítésekre és tervekre épül. Lesz idő, amikor mindennemű emberi számítgatás és befolyás csődöt mond. Erre mindnyájunknak fel kell készülnünk, hogy amikor ezek bekövetkeznek, nehogy szem elől tévesszük a célt, és nehogy csalódottságunk, kiábrándultságunk folytán félre állítsanak minket is. Az embereket mindig kíváncsisággal töltötte el, vajon mit is cselekszik majd Isten, amikor kezébe veszi a munkát? Mit jelent az, hogy ő veszi át a dolgok irányítását? Hogyan értsük azt, hogy az emberi elképzelésekkel ellenkezően fog beavatkozni? Van néhány idézet, amelyek fantáziálásainknak megálljt parancsolnak, és bepillantást engednek abba, mit szándékozik tenni Isten.

A világ vallási térképe 2010-ben

Ismét E. G. White-é a szó: Az Apostolok cselekedetei fejezeteiben olvashatjuk a Kornéliusról szóló elbeszélést. Ez egy valóságos, történelmi esemény leírása. E. G. White pedig – prófétaságának köszönhetően joga és kiváltsága – prófétikus színezetet ad neki: fogja ezt a történetet, és az idők végére vonatkoztatva határozott prófétai jelentéssel gazdagítja. Isten az utolsó időben éppen úgy munkálkodik, amint Kornélius esetében megfigyelhetjük. Lássuk akkor, mit mond erről Ellen G. White! (A történet lényege: Kornéliust őszinte, istenfélő embernek ismerjük meg az Igéből, de azt is tudjuk róla, hogy nem volt zsidó. Így aztán Isten,  hogy Kornélius további világosságra tegyen szert, küldött hozzá egy angyalt, aki Kornélius elé állva így szólítja meg: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe…” (ApCsel 10:4)

 

Akkor most mélyedjünk el ebben egy kicsit, figyelmesen! A mennyei hírnök az önigazultakat mellőzve, név szerint Kornéliust kereste és szólította meg.,,ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az Uram?” (ApCsel 10:4). Erre felelte az angyal, hogy “A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért” (ApCsel 10:4).

Ezt követően utasításokat adott neki, mit tegyen, hogy nagyobb világosságot nyerjen. Nevezetesen: meg kellett ismerkedjen Krisztus tanítványaival. Ezek a feljegyzések kimondottan az utolsó napokban élők számára íródtak. Ez a rendkívüli üzenet azokhoz szól, akik az utolsó napokban élnek. Sokan, akik nagy világossággal rendelkeztek, nem méltányolták, nem gyarapították azt, holott megvolt hozzá az előjoguk, kiváltságuk. Mivel ők nem éltek az igazság szerint, az Úr olyanokat hoz szőlőskertjébe, akik a rájuk árasztott világosság arányában (ha csak kevéssel rendelkeztek is, de) bizonyságát adták hűségüknek. Azokra bízza az üzenetet, akik az általuk megismert igazsággal azonosultak. Isten szemében ők hűek és igazak.

Ezek az emberek a helyükre lépnek azoknak, akik nagy világossággal bírtak ugyan, de nem az Úr útjain jártak, hanem saját meg nem szentelődött szívük képzelgéseire hallgattak…”

Tehát nem egyesülnek velük, hanem elfoglalják azok helyét. Kornéliussal kapcsolatban még egy gondolat, szintén E. G. White tollából: “Jelenleg is vannak világunkban Kornéliushoz hasonló emberek, őket is meghallgatja az Úr – ahogy Kornélius idejében-, és ma is azokon keresztül munkálkodik értük, akik a zászlót viszik. Isten utat készít azok számára, akik majd átveszik azon munkások helyét, akik Urunknak és Megváltónknak csalódást okoztak, pedig sok tudás és bibliai igazság birtokosai voltak. Ezek az emberek őszintén kutatják a világunkat kormányzó törvényeket, és igazán ragaszkodnak a szent elvekhez. Mennyből hozzájuk látogató angyalok által jutnak isteni tudományhoz.” E. G. White: Spalding and Magan Collections o. 14 E. G. White: Manuscrip Releases 21. köt o. 18

Most pedig szeretnék rámutatni a szöveg egy részletére. A Kornéliusról szóló szakaszban ugyan nem találjuk meg a “tizenegyedik óra” kifejezést, de azt mondtuk, hogy ez a történet számunkra lett megörökítve, akik a világ utolsó napjaiban élünk, mert hasonlóságokat fedezhetünk fel a között, ahogy Isten Kornéliusért dolgozott, s a között, ahogy a befejező munkában részt vesz. Mert mi is történt? Isten angyala megjelent ennek az őszinte embernek, aki megtett minden tőle telhetőt, és maradéktalanul kiélte a rá kiárasztott világosságot. Isten többre becsüli azokat a világban, akik a nekik adott világosság szerint élnek, mint közülünk bárkit, aki noha nagy világossággal bír, de nem a szerint jár. Nekünk voltak (és vannak) kiváltságaink, de mindeddig nem használtuk ki ezeket a lehetőségeket kellőképpen. Figyeljetek megint, mert ismét szeretnék elétek tárni egy szöveget! (Ezeket az idézeteket egybegyűjtve egy kerek egész összefüggés rajzolódik ki.) Ézs 66:8 – születhet egy nemzet egy nap, akár egyetlen óra alatt is. Hogyan történik ez?

Az angyalok közreműködésével fogja Isten véghezvinni. Amikor az isteni hatalom egyesül az emberi erőfeszítéssel, a munka úgy terjed, mint tűz a tarlón. Isten olyan erőket fog alkalmazni, melyeknek eredetét ember képtelen felfogni. Angyalok fogják végezni a munkát, amit embereknek kellett volna, ha a végrehajtás áldását nem vetették volna meg, válaszul Isten igényére. 15 Az Úr egyetlen nap alatt előhív egy népet, hogy elvégezzék az Ő munkáját. Ezek már most ott vannak készenlétben minden nemzetben szerte a világon. S egy éjjel az Úr elindítja a mennyei seregeket: az Úr angyalai felébresztik ezeket a népeket álmukból, és amint felpillantanak, meglátják Isten hatalmas szent angyalait.” Isten angyalai fognak beszélni a népekhez az egész világon. 15 E. G. White: Az utolsó napok eseményei, 146. o. 19

Az angyalok efféléket mondanak majd: A te alamizsnáid, felajánlásaid, megszentelődésed Isten elé kerültek… A hetedik nap a nyugalomnap (Sabbath)… A halottak alszanak, várják az életre hívást… Az Úr, a mi Főpapunk, még mindig a Szentélyben van, de hamarosan kilép onnan Az Úr hív Téged, hogy gyere az Ő szőlőskertjébe – befejezni a munkát azok helyett, akik el tudták volna végezni ezt a munkát, de megtéretlen szívük miatt, s mert munkaterveik és vonakodó kezük csak emberi erőre hagyatkozott, kudarcot vallottak. Isten hív Téged…!”

Az Úr fogja őket behívni, milliókat egyetlen éjjel. Ők pedig bejönnek és elfoglalják a korábbi munkások helyét. Bejönnek a szőlőskertbe, és “a szántó ember megelőzi az aratót…” Egyetlen éjjel milliók ragadják meg így az igazságot. A világon mindenkinek lesz alkalma megtudni, hogy Jézus Krisztus az Úr: a munka befejeződik, és az Úr Jézus eljöhet. Most bizonyára azt gondoljátok, “Hoffman testvér, elkeserítő, amiket mondtál!” – megértelek benneteket!

Ránk, vagyis a Hetednapi Adventista Egyházra nézve – akik “nagy világossággal rendelkezünk” – ez tényleg nem hangzik elismerően, de nem is olyan elkedvetlenítő ám! Most érzem azt először, hogy igenis van remény, emberek millióit lehet igen rövid idő alatt figyelmeztetni, a munkát be lehet fejezni, és Jézus eljöhet már a mi időnkben. Emberi tervezéssel, emberi módszerekkel, bizottságok szervezésével soha nem vihetnénk ezt véghez, de megvalósítható lesz a Szentlélek ereje és a késői eső által. Mert Isten össze fog toborozni egy népet, egy becsületes, lelkiismeretes csoportot, akik az Isten által megvilágított ösvényen fognak járni. Ezek bejönnek a szőlőskertbe, elvégzik a munkát és az Úr Jézus eljön. Nos, ennek nézünk elébe. Az Úr utasítja angyalait, akik segítségével ezeket az embereket Isten népéhez irányítja. Ez az az idő, amikor úgymond “Péter feltűnik a látóhatáron”. Tanulmányoznunk kell tehát a Péterben és Kornéliusban megcsendülő visszhangot, hogy felismerve a párhuzamot felkészüljünk: az Úr népeket fog küldeni az őszinte szívű adventistákhoz. (Nem a hitehagyott, vagy laodiceai adventistákhoz…!) Az Úr azért küldi őket hozzánk, hogy az üzenetnek azt a részét, amit az angyalok révén nem ismerhettek meg, tőlünk megkaphassák.

Igen ám, de az Úr nem vezetheti őket hozzánk, csak ha a világosságban járunk, és a nekünk adott igazság mértéke szerint élünk. – Így lehetünk részesei a befejező munkának, mert az angyalok hozzánk irányítják majd ezeket a népeket. Ekkor fejeződik be a munka. Én azokhoz akarok tartozni, akik teljesen odaszentelik magukat az Úr Jézus Krisztusnak, hogy amikor az angyalok megkezdik ezt a munkát, nekem is részem legyen benne. Hogy meggyőződésem lehessen arról, hogy az angyalok együtt dolgoznak velem, és veletek is. – Ekkor a munka a végéhez ér.

Mikor?

A tizenegyedik órában.

Isten áldja meg az elhangzottakat, valamint kísérje áldása mindazokat, akik velünk együtt tanulmányozták ezt az üzenetet!

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Arra kérünk, távolíts el belőlünk mindent, ami világiasságával, anyagiasságával árnyékot vet életünkre! Szabadíts meg minket minden önzéstől, hamisságtól, óvj meg minket a megalkuvó lelkülettől! Erősíts meg minket, hogy szőlőskerted munkásai lehessünk az utolsó időben, és amikor majd elérkezik az aratás ideje, becsülettel megállhassunk Előtted; hogy részesülhessünk a megígért jutalomban, amikor eljön a nagy Arató, akié a dicsőség örökkön örökké! Ámen.

J. R. Hoffman 1989 táján az USA-ban, egy családi áhítat alkalmával elhangzott prédikációja Fordította: Erdélyi László

Boldog Élet Alapítvány Budapest 2009

 

Mondja el a véleményét!