A magyar konyha az öngyilkosság egy formája

„A magyar konyha az öngyilkosság egy formája” – Beata Bishop a rákról

Történelmi eseményként konferálták fel a Londonban élő magyar pszichoterapeuta, Beata Bishop új könyvét. A Teljes gyógyulás visszaesés nélkül kifejezetten rákbetegeknek szól, és a szerző szerint válaszol azokra a kérdésekre, amelyek benne is felmerültek betegsége során.

„Borzasztó dolog, hogy hazaküldik a beteget a gyógyulás után és azt mondják neki, hogy folytassa az életét ott, ahol abbahagyta. Ez a legrosszabb tanács, hiszen életének azon a pontján betegedett meg” – magyarázta a szerző, aki könyvében, amelynek különlegessége, hogy ez az első eredetileg is magyar nyelven írt kiadványa, azt fogalmazza meg, milyen változásokon kell átmenni a súlyos betegségből való felépülés során.

A test felépítéséhez a szerző szerint nem csak a táplálkozás megváltoztatása fontos, hanem az is, hogy egy hosszú kórházi kezelés után visszaállítsuk saját autonómiánkat.

„Nem szabad szétválasztani egymástól testet és pszichét, hiszen a test és a lélek együtt gyógyul” – magyarázta Bishop, aki szerint az emberi kapcsolatok rendbetétele is legalább ilyen fontos. „Nem szabad, hogy mérgezzük az atmoszféránkat boldogtalan kapcsolatokkal, a lényeg, hogy másként kell továbbmenni egy betegség után.”

„A magyar konyha az öngyilkosság egy formája” – véli Bishop, aki szerint alapvető hiba, hogy ugyanolyan ételeket eszünk, amilyeneket szüleink és nagyszüleink, pedig életmódunk már merőben eltér az övéktől.

Beate Bishop: „Minden daganatos beteg a kollégám”

„A dohányzás, az alkohol, az állandó stressz sem tesz jót az egészségnek, bár utóbbitól önmagában senki sem lesz rákos, de a kialakuláshoz hozzájárulhat. Szerinte a „fogyasztók elbirkásításának” is nagy szerepe van az egyre több megbetegedésben, mivel a tartósítószereket tartalmazó termékek egészségtelenek.
„Minden daganatos beteg a kollégám, hiszen ugyanazt éltük át” – fogalmazta meg Bishop, aki maga is túlesett a rákon és a visszaesésen is, azonban 25 éve teljesen egészséges. Állítása szerint ezt a Gerson-terápiának köszönheti, amely teljes étrend- és életmódváltást követel meg a rák utókezeléseként.

Bishop nem állítja, hogy a terápiával ki tudta volna védeni saját betegségét, azonban úgy véli, a visszaesés megelőzése lehetséges. „Az utógondozás legalább olyan fontos, mint a hagyományos kezelés, nem csak testileg, hanem lelkileg is. Szükség van egy lelki lomtalanításra is, meg kell szabadulni a terhektől a teljes gyógyuláshoz.”

http://hvg.hu/kultura/20120626_rak_uj_konyv

2012. június 26.,
Szerző: Orcifalvi Anna Nóra

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?