ABCÚG Brüsszeli alakítás

Mátyás Győző jegyzete

Innen távolról nézve tűnhet úgy, hogy a brüsszeli csúcson a magyar küldöttség a szabadságharcos virtustól fűtötten kiosztott néhány kokit meg sallert annak, aki éppen arra járt, később viszont már szívesen adták volna döntetlenre a métát – amúgy gyaloggalopposan.
Mert először arról szóltak a híradások, hogy a magyar delegáció – együtt a britekkel, ősi szövetségeseinkkel – megfúrta a valóban komolyabb fiskális szigort ígérő gazdasági intézkedéstervezetet. Aztán később kiderült, hogy mi csak a parlament jóváhagyását kérjük az aláíráshoz, ahogy néhány más ország is. Ami abszolút korrekt lépés, ráadásul – ahogy szakértők állítják – jogilag nélkülözhetetlen. Tegyük hozzá, lehet az is, hogy mindez csak félreértés volt, betudhatóan az ilyen magas szintű rendezvényen szokatlan káosznak is. Márpedig a tudósítók szerint akkora volt Brüsszelben a zűrzavar, hogy nem lett volna meglepő, ha az európai uniós tanácskozáson szót adtak volna a szomáliai küldöttnek.

Orbán tehát végül helyénvaló álláspontra helyezkedett, mert ahogy a szakember írja: az egyhangú döntés hiánya miatt az EU tagállamai „egy külön kormányközi megállapodást kívánnak kötni a fiskális együttműködés elmélyítésére, amely külön egyezményként egészítené ki az uniós alapszerződést. Ennek a megállapodásnak – amelynek a tervezetét heteken belül kidolgozzák, és amelyet márciusban terveznek aláírni – a megkötéséhez majd szükséges lesz az országgyűlés engedélye (megerősítése), mivel az érinti az ún. törvényhozási tárgyakat … Azaz ezt a megállapodást – tartalmától függően – valóban csak azzal a felfüggesztő feltétellel lehet aláírni, hogy Magyarország kötelezettségvállalásához az országgyűlés hozzájárulása kell majd.”
Vagyis azért nem érdemes a magyar miniszterelnököt izélgetni, mert a törvényeknek megfelelően járt el.
Az más kérdés, hogy a közéleti ügyeken edződött magyar honfi ebből a bejelentésből kihallja az ütős tréfát is, vagyis azt, hogy
Orbán Viktor felhatalmazást kér a javarészt saját kesztyűbábjaiból álló országgyűléstől. Ahol, ha a komornyikja macskája terjesztene be egy önálló módosító indítványt, a frakció azt is fegyelmezetten megszavazná.

Ezzel együtt az nyilván meg se fordul Orbán fejében, hogy ne írná alá a később tető alá hozandó egyezményt, pontosan tudja ő, hogy mekkora böszmeség volna ez így az IMF-fel kezdendő tárgyalások küszöbén. Szokás Orbánt egyfajta EU-ellenességgel vádolni, de azért ezt nem kellene eltúlozni. Kétségkívül van benne érzületi kurucság, de azért ő is pontosan tisztában van a saját – propagandisztikus – szentenciája igazságával. Azaz: van élet az EU-n kívül. Csak szar. Ezeket a melldöngető lózungokat belső használatra szánja, mert pontosan tudja, hogy egy állandóan sebeit nyalogató, olykor szociálpszichológiai esettanulmánynak számító országban ez lehet a politikai siker záloga.
Ugyanakkor én egyáltalán nem vitatnám el Orbántól – s nem mellékesen ez érződik a mostani hezitálásban is –, hogy ő valóban rágódik a Magyarország számára szinte megoldhatatlan dilemmán. Hiszen nekünk, történelemtől megbotozott magyaroknak kitüntetetten fontos érték a függetlenség, a nemzetállami szuverenitás, s ezt pontosan akkor akarjuk megélni, amikor Európa más országai az integráció felé haladva egyre többet adnak fel ebből a szuverenitásból. Nem véletlenül kifogásolta ezt Orbán azonnal. Cinikusabb szerzetek most mondhatnák, hogy aztán mire mentünk ezzel a nagy szabadsággal az elmúlt huszonkét év alatt, de ez másik vita tárgya.
Orbán vélhetőleg tényleg tépelődik azon, hogy miként lehetne a függetlenség elemi imperatívuszát önfeladás nélkül összeegyeztetni a nemzetközi együttműködés követelményével. Nehéz ügy, mivel a jobboldalon többnyire a régi kategóriák szerint értelmezik az új formában jelentkező dilemmát, az egész nekifeszülés olyan, mintha szabadságharcot hirdetnének az évszakok váltakozása ellen.
Amúgy el tudom képzelni, hogy a mostani, brüsszeli csúcs esetében Orbán felismerte: Cameron brit miniszterelnök már úgyis leblokkolta a megállapodás lehetőségét, így ő minden tét nélkül alakíthatta a rebellis honfi szerepét – az otthoni közönség szórakoztatására. Később pedig korrigált, előállva egy olyan formulával, ami nemzetközileg is elfogadható.
De hát előbb-utóbb el kell döntenie, hogy mit is gondol valójában.


2011. december 11.

Mondja el a véleményét!