(Eszkatológia = az utolsó időkről szóló tanítás).
Ez a kérdés mindig feszült figyelem középpontjában állt, amióta csak ember élt és meghalt. Az utódokat – érthetően – izgatta, hova lett a meghalt papa…lelke, szelleme, intelligenciája, alkotókészsége…? 
Az Új ember cikke ezt röviden, de további kérdéseket felvetve, a témát egyáltalán nem lezárva adja közre. A halhatatlan lélek tana a görög mitológiából (Origenész pogányt kereszténnyel egyesítő elméletei által) nyert polgárjogot és terheli a bibliai alapokon álló hitet egyházi dogmákkal. (Dénes Ottó)
AZ ESZKATOLÓGIÁRÓL, a végidőről szóló viták középpontjában már jó néhány éve az ún. „Zwischenzustand”, az egyes ember halála és a végső feltámadás közötti „közbülső idő” kérdése áll.
A Hittani Kongregáció 1979. május 17-én hozott döntésében annak elfogadását ítélte elengedhetetlennek, hogy az ember tudattal és akarattal rendelkező szellemi összetevője, „énje” a halál után is fennmarad, testi összetevő nélkül is.
Az embernek ezt a szellemi elemét nevezi a döntés „léleknek”. A megfogalmazás mögött sokak szerint a kongregáció prefektusának, Ratzinger bíborosnak a véleménye áll, aki legtöbbet harcolt azért, hogy a teológia továbbra is használja a lélek fogalmát. Igaz, egyúttal új tartalmat is kívánt adni ennek az ősi szónak. Nem annyira az ember egy „részének” látja, amit birtokolunk, mint valamilyen tárgyat, hanem azt fejezi ki vele, hogy az ember nyitott a végtelenre, Istennel párbeszédre lépni képes lény.
Ez az Istenre-nyitottságunk ér a célba rögtön a halál után, hangoztatja.
A Kongregáció döntése azonban nem jelentette azt, hogy ezzel minden vita lezárult az ember halál utáni sorsára vonatkozólag.
A döntésben leginkább érintett Gisbert Greshake, Lohfink-kal közös könyvük múlt évi, legújabb kiadásában továbbra is kiállt amellett, hogy ez a nyitottabb lélekértelmezés nem zárja ki azt, hogy az ember „testi” vonatkozása is célba érjen a halál után, magyarán, hogy „azonnali feltámadásról” beszéljünk.
A test fogalmán azonban- akárcsak sok más teológus – nem egyszerűen a „Körper”-t, szervezetünk molekuláit érti, hanem az embertársakkal és a világgal való kapcsolatteremtés eszközét (Leib), amelynek már a közbülső állapotban is meg kell lennie ahhoz, hogy „üdvözültek közösségéről” beszélhessünk, még ha ennek a vonatkozásnak kiteljesedése az „utolsó napra” marad is, amikor, mint mondja, a halottak a „világ számára” is feltámadnak majd.
(cselényi)
UTÓSZÓ: A vita, arról, hogy van-e a testtől függetlenül létező (“élő”) lélek, nem áll meg ennél a cikknél, vagy hasonló – például spiritiszta ihletésü, “fényalagut”-ban utazó – elméleteknél. A teológusok tekintélye, a zsinatok határozatai, vagy egyéb nagy tekintélyü fórumok kijelentései sem mondhatnak mást, mint az Isteni kijelentés erről a lényeges témáról.
Fontos megállapítani, hogy,a TESTTŐL FÜGGETLENÜL LÉTEZŐ LÉLEK tana alapozta meg a ma már széles körben elterjedt okkultista, spiritiszta, léleklátó … stb “tanokat”. Ezek mentén viszont a sátáni hullámok becsaphatnak a védtelenül maradt emberi társadalom hajójába. Minden erővel védekezni kell, és felkészülni az utolsó NAGY KÜZDELEMRE, amit ezen a területen is meg kell vívni.
Csak a logikai adottságunk kérdezi, ha a halott ember bármely része AZONNAL találkozik az Isteni világgal, mi értelme van a FELTÁMADÁSNAK?
ISTEN NEM RENDEZ CIRKUSZOKAT, különleges, időben elkülönülő produkciókat. A kétféle feltámadás – “… a világ számára… “ nevetséges nézet. A halottak a biblia szerint alusznak, erről meg kellene kérdezni az egyik leghitelesebb tanút: LÁZÁRT.