Meredeken ível felfelé a közösségek (összejövetelek?) iránti vágyakozás. Pont most, amikor egyre-másra zárulnak be a templomok/gyülekezetek ajtajai. Vagy talán éppen ezért?
A legkonzervatívabb egyháznak eddig a Római Katolikus Egyházat ismertem. Ahol az újításokat eleve kizárták. Nagyot tévedtem, amint a „Katolikusok ma” hírportálon megjelent cikket elolvastam. https://katolikus.ma/a-bezarasok-ujabb-szakasza-lep-eletbe-franciaorszagban/
Az írásból csak azt a részt idézem, amiben a legmodernebb (legősibb?) gyülekezési formát engedélyezi – ajánlja – a világegyház prominense.
Részlet: „Ha valaki figyelemmel követi az egyre súlyosbodó franciaországi járványhelyzetet, nem csodálkozhat el azon, hogy a kormány a 2020. november 3-án életbe lépő rendeletével ismét elrendelte az egyházi események, misék, rendezvények felfüggesztését, egyelőre december 1-jéig….”
Mit válaszolt erre az egyházi főméltóság? Merészet újítottak, ami egy dogmákba csomagolt egyházban „lazításként” is felfogható. A miselátogatás – és az un. szentgyónás – nem tartozik a kötelező programba. Helyette a pápa f. év március 20-án ezt tanácsolta:
„Ha nem találsz papot, akinek meggyónjál, szólj Istenhez, ő a te Atyád, és mondd el neki az igazat: Atyám, ezt meg ezt csináltam … Bocsáss meg nekem. Kérd bocsánatát teljes szívedből,... Isten akkor is megbocsát, ha egy pap nincsen éppen kéznél. ”
Megjegyzés: Semmi új nincsen a javaslatban. A Biblia Istene minden időkben és minden embernek „rendelkezésére áll”, ha rendezni szeretné lelki terheit, bűneit. „Jakab 5,16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”
Amúgy a papnak való gyónás nem túl régi múltra tekint vissza. A IV. Lateráni zsinat (1215) előírta a kötelező legalább egy évben egyszer elvégzett gyónást. 
A 16. századtól kezdve a gyónás helye az oltár térségéből zárt gyóntatószékbe került.——
„A kérdésben más megközelítést alkalmaz Mario Grech püspök, a Püspöki Szinódus új főtitkára,…. aki arról panaszkodik, hogy a járványhelyzet bizonyos vallási tudatlanságra, éretlenségre világított rá. Sokan azt hiszik, hogy a bezárásokkal megszakad az Egyház élete. Az istentisztelet szabadságát hangsúlyozzák, de nem szólnak arról, hogy milyen módokon lehet az Istent tisztelni.”
Megjegyzés: Jakab apostol segít egy tanáccsal az „igazi istentisztelet” témájában:
Jakab levele 1,27: „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” Egyszerű, nem kell hozzá semiféle objektum. Csak egy kis mozgás. „A szeretetnek keze és lába is van. Nem csak füle és szája!”
„… Egy olyan helyzetben, amelyben lehetetlenné vált a szentségek kiszolgáltatása, nem tudatosítottuk, hogy más módok is vannak Isten megtapasztalására.”
Az Egyháznak tanulnia kell a bezárások tapasztalataiból, meg kell változtatnia a pasztorálás formáit…. Rehabilitálni kell a családi, házi Egyházat.
A családi, házi egyház fogalmáról a Magyar Kurír 2020. április 13-i cikkében találunk bővebb magyarázatot:
A „házi egyház” kifejezés az első keresztények azon gyakorlatára világít rá, hogy közös istentiszteleteiket magánházaknál tartották, de később már az az értelme, hogy az egyház alapsejtje a keresztény család… , a családi ház pedig az imádság házává válik. Ágoston többször ki is fejti, mit ért ezalatt: a keresztény hívő egész házanépe egyúttal Isten családja; a családfő saját házában egyházi közösséget vezet. (…) „A keresztény család felmutatja és megvalósítja az egyházi közösséget, ezért családi egyháznak lehet és kell neveznünk” (Familiaris consortio 21. fejezet).
Grech püspök úr furcsának találja, hogy milyen sokan panaszkodnak, amiért nem tudnak áldozni vagy amiért nem lehet egyházi gyászszertartást rendezni, de közben sokkal kevesebb embert izgat az, hogy kibéküljön Istennel és felebarátaival. Kevesen aggódnak amiatt, hogyan kellene meghallgassák Isten Igéjét, és hogyan éljenek szolgáló életet.
– Nagyon valószínű, hogy …öngyilkosság lenne, ha a járvány után ugyanahhoz a pasztorációs modellhez térnénk vissza, amit eddig is gyakoroltunk.”
——
Merész összehasonlítás következik. Nézzünk bele egy ADVENTISTA szerző könyvébe – megjelent 2008-ban – és kapaszkodjunk jó erősen a székünkbe. Döbbenetesen egyforma ajánlásokat olvasunk a katolikusok fenti (pápai) intenciójához. Ki „lopott” – kitől? Ki alkalmazta/javasolta előbb a Házi gyülekezeteket?”
Részlet Jon Paulien: Örök evangélium egy örökké változó világban c. könyvéből.
7. A gyülekezetről a közösségbe
Az adventisták abban a tudatban nőttek fel, hogy a hívők közösségének egy épületben kell találkozni, amit „gyülekezetnek” nevezünk, ami hasonlít egy templomra. A posztmodern emberek azonban ritkán gondolnak az imaházak épületeire pozitívan. Úgy gondolnak rájuk, mint amelyek építészetileg kihívóak és gazdaságtalanul vannak kihasználva. Sokuknak kellemetlen gyermekkori élményei vannak a templomokról, valami unalmas vagy sértő emlék. A tapasztalataik valamely pontján megégette őket a „templom” eszméje.
Nagy-Britanniában és más helyeken sok posztmodern ember inkább átmegy az út másik oldalára, semhogy elmenjen egy templom mellett. Már maga a templomépület stílusa taszítja őket. így az olyan adventista közösség, amely komolyan érdeklődik a posztmodern emberek elérése iránt, újfajta közösségi modellek lehetőségét mérlegeli. Kávézók, egészségügyi központok, tornatermek, és „házi gyülekezetek” vannak a kipróbált modellek között.
Talán ez fájdalmasan radikálisnak tűnik a számodra — akár eretnekségnek is. De talán meglepődhetsz azon is, hogy az ismert legrégebbi templomépület a római világból általában Kr.u. 250-300 közé van datálva. Ez a szíriai Dura-Europusban található. így a korai keresztény közösség több mint kétszáz éven keresztül virágzott, templomépületek nélkül. Az ilyen épületekhez való ragaszkodásunk a konstantini örökség része, egy olyan jellemző, amit általában nem tekintünk a szilárd újszövetségi gondolkodás mintájának!
Az újszövetségi időkben a legtöbb gyülekezet a legnagyobb otthonban jött össze, ami a környéken lakó tagok rendelkezésére állt. így másfajta közösségi formák sem állnak ellentétben a Szentírással.
Az ilyen ötletek a hagyományos gyülekezetek halálát jelentik? Egyáltalán nem….
Az ilyen közösségeknek ma is van befolyásuk a modern és a posztmodern szekuláris környezetre olyan mértékben, amennyire a tagok elkötelezik magukat a kulturális kapcsolódásra az őket körülvevő társadalomban. Ha egy hagyományos gyülekezet vágyat érez az elveszettek megmentéséért és kész követni Isten módszerét, aki ott találkozik az emberekkel ahol vannak, akkor a szekuláris embereket el tudja érni Egy ilyen közösség a kiterjedt családdá lehet, amit a szekuláris emberek nagy része elvesztett. Egy ilyen közösség biztosíthatja a meghittségét, ami olyan gyakran kiszorul a technikai világ, rohanó életéből. Emlékezzünk arra, hogy a posztmodern embereknek különösen arra az érzésre van szükségük, hogy tartoznak valahová, mielőtt fel akarnák fedezni, hogy mit higgyenek.”
2020-11-04
Solymosi Judit tanulmányának felhasználásával szerkesztette: Dénes Ottó