Már a Maros folyó is tele van műanyaggal
Mikroműanyag.
Erről már egyre többet lehet olvasni. Miért is káros? Miért nem veszek már jó ideje semmit, ami PET palackban van forgalmazva? (Dénes Ottó)
A tavalyi PET-kupán pedig több mint 10 tonnányi hulladékot szedtek ki az önkéntesek a folyóból, ennek mennyisége valamilyen szinten eloszlik az ország folyóira – mondta Szebenyi Péter környezetmérnök, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány elnöke.
Az InfoRádiónak nyilatkozó környezetmérnök elmondta: nem önmagában a palackokról van szó, hanem arról, hogy ezek a víz és a napsütés hatására mikroműanyagokra esnek szét, amelyek azonban már nem bomlanak le. Ezeket a hulladékokat az élőlények elfogyasztják, általuk pedig belekerülnek a táplálékláncba, így eljuthatnak akár az emberbe is – magyarázta Szebenyi Péter.
A környezetmérnök szerint a mikroműanyag is műanyag, és bár hosszútávú vizsgálatokkal kell bizonyítani, hogy milyen hatással vannak az emberek szervezetére.
Megelőzés
A legfontosabb a megelőzés lenne, illetve az emberek szemléletét kell átformálni, a PET-palackokat szelektív gyűjtőkbe vagy kukákba dobják
– vélekedett a környezetmérnök.
A lakosság szemléletformálása az utóbbi időben felerősödött Magyarországon, egyre környezettudatosabbak az emberek, de még így is nagyjából 20 évvel vagyunk leszakadva Nyugat-Európa lakossági hulladékkezelésétől – tette hozzá.
„A szemétprobléma szinte már mindenhol tapasztalható, szinte minden vízfolyásunkban műanyaghulladék található, ami hosszútávon káros lehet az egészségünkre is”
– hívta fel a figyelmet Szebenyi Péter.
Nyitókép: hulladekvadasz.hu