Erős áthallásra alkalmas ez a tanulmány.
Nem tudatosult még elég erősen, hogy úgy a politikai, mint a vallási elfogultság/bigottság – szélsőségesen kiélezett esetekben, – mekkora veszélyeket hordoz. Mindkét eszmei irányzat arra törekszik, hogy bővítse, erősítse és stabilizálja táborát.
Eredmény mindkét táborban – egyháztörténelmi hasonlattal élve: vallásháborúk, inkvizíció, boszorkányüldözések, pogromok…Modern nyelven, „világiasan” mondva: koncepciós perek, kivégzések, börtön, elmegyógyintézeti „kezelések”, megfigyelés…A másik tábor eretnek, ellenség, elpusztításra méltó senki. Ez a pártoskodás és a csordaszellem borzasztó eredménye. Ha a vallás (politika) ezt generálja, vagy csak sugallja, máris érthető a „keresztény” misszió kudarca. Szekértábort építeni, fenntartani (a hívek pénzén) átlátszó, hiteltelen, ellenszenves és amúgy kontraproduktív. „ÉN vagyok a jó helyen, ÉN üdvözülök. TE pedig mehetsz a levesbe!”
A cikk utolsó mondata (csekély szubjektív kiegészítéssel) leírja a lényeget. (Dénes Ottó)
„…A pártoskodás és a csordaszellem pszichológiai igényt elégít ki mindkét oldalon: a törzsi – vallási – azonosulás erősíti a biztonságérzetet és az identitástudatot, függetlenül attól, hogy milyen az adott politikai – vallási – tábor ideológiai irányultsága.”
Tekintélyelvűség jobbról és balról
A szektás politikai csordaszellem jobb – és baloldalon egyaránt jelen van. A törzsi mentalitás nemcsak a társadalmi polarizációnak, hanem a tekintélyelvű és megosztó politikának is kedvez – állítja egy friss szociálpszichológiai kutatás.
„A tekintélyelvű egyének csoport-központúsága a rend és a kiszámíthatóság iránti vágyból fakad. A pártosság a valláshoz hasonló társadalmi identitás, amely a törzshöz való tartozás pszichológiai előnyeit biztosítja” – írja Ronald Bailey, a libertárius Reason magazin publicistája.
Az elmúlt két évben a politikai megosztottság az egyik legnépszerűbb közéleti témává vált. Ami nem meglepő, hiszen számos felmérés igazolja, hogy a politikai szekértáborok közötti szakadék egyre mélyül. Bailey a Pew közvélemény-kutató tavalyi felmérését idézi, amelyből kiderül, hogy Amerikában drámaian romlott a republikánus és a demokrata párti szavazók egymásról alkotott véleménye. Húsz év alatt 16 illetve 17 százalékról 44 és 45 százalékra emelkedett a másik párt tagjairól kifejezetten rossz véleménnyel lévő amerikaiak aránya. A számok tükrében csöppet sem meglepő, hogy a „pártizmus” hovatovább a rasszizmusnál is erősebb előítéletesség.
És ez még nem minden – folytatja Bailey. A mélyülő ideológiai árok egyúttal az autoritárius politika szálláscsinálója. Matthew Luttig politológus december közepén megjelent tanulmányában a tekintélyelvűség és a szélsőséges politikai szimpátia közötti összefüggéseket vizsgálta.
A tekintélyelvű személyiségjegyek és a politikai autoritarizmus támogatottságának kutatása az ötvenes évekre nyúlik vissza. A német nácik hatalomra jutása után Amerikába emigrált baloldali frankfurti iskola meghatározó ikonja, Theodor Adorno és szerzőtársai a híres F-skála segítségével igyekeztek kimutatni, hogy minél tekintélyelvűbb és rendpárti valaki, annál hajlamosabb a fasiszta pártokat támogatni. A megközelítés kimondatlan alapvetése szerint a tekintélyelvű személyiségjegyek a jobboldali autoritárius pártok felé orientálják az egyént.
Luttig kutatásából azonban az derül ki, hogy a tekintélyelvűség nem a jobboldaliak sajátossága. Mintája szerint az amerikai Demokrata Párt hívei éppúgy támogatják az autoritárius politikát, mint a republikánus szavazók – csak ők éppen a baloldali autoritarizmust részesítik előnyben. A kutatás legfontosabb megállapítása szerint az autoritárius egyének mindkét párton belül a szélsőséges politikát képviselik. Mivel a politikai ellenfelet egzisztenciális és civilizációs ellenségnek tekintik, támogatják az ideológiai purizmust és elfogadhatónak tartják a radikális megoldásokat is.
Luttig adatai szerint a baloldali szavazók 13, a jobboldaliak 19 százaléka tekinthető tekintélyelvűnek. És minél tekintélyelvűbb valaki, annál inkább híve a megalkuvásmentes politizálásnak. A jobb – és baloldali – tekintélyelvűek nem csak a különböző világnézet, kultúra és ideológia miatt állnak szemben egymással. A pártoskodás és a csordaszellem pszichológiai igényt elégít ki mindkét oldalon: a törzsi azonosulás erősíti a biztonságérzetet és az identitástudatot, függetlenül attól, hogy milyen az adott politikai tábor ideológiai irányultsága.
CC Johnny Silvercloud
2017. december 26.
Forrás: http://www.metazin.hu/index.php/item/3506-tekintelyelvuseg-jobbrol-es-balrol
