Dr Szabó János történész előadása a keresztényüldözésekről.
Témánk a keresztényüldözésről szól, mint a társadalom manipulálásának eszközéről.
A keresztényüldözés aspektusairól a Római Birodalomban, majd pedig a mártíroktól az inkvizícióig. Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy teljes képet kapunk a keresztényüldözés kérdésköréről. Sokkal inkább azt mutatnám meg, hogy milyen gyökere van. Hogyan terjed át a Római Birodalomból a keresztényüldözés a középkorba, és bizonyos törvényszerűségeket vizsgálnánk meg. Ennek van kétféle nagyon fontos alapja.
Egy közösséget akkor lehet vallásilag üldözni, ha lehet valamilyen szinten rásütni azt a bélyeget, hogy államellenes és emberellenes cselekményeket gyakorol. Erre tanít bennünket a történelem, és azt szeretném, ha erről gondolkodnánk együtt. A múltra szeretnék visszatekinteni.
Ez az óra semmiképpen nem azzal az igénnyel készült, hogy teljes mértékben áttekintsük a keresztényüldözés aspektusait, mert lehetetlen ez egy órában. Ez a téma sokkal bővebb.
A római korszakot nézzük meg, és azt, hogy miképpen jutott el a kereszténység a mártíroktól az inkvizícióig. Hogyan lehetséges, hogy a keresztény egyház a középkorban üldöző egyházzá vált, és hogyan lehetséges az, hogy amivel vádolták a keresztényeket a rómaiak, később az államegyház veszi át ugyanezt a sztereotípiát, és vádolja így azokat, akik nem fértek bele abba az irányzatba, amiről ők azt gondolták, hogy az az igaz kereszténység.
Talán kezdjük a progresszivitás amerikai irányzatának egyik legismertebb képviselője, Charles Austin Burt gondolatával. Ő azt mondta, egy adott civilizáció gazdasági, politikai, kulturális örökségét, valamint a nemzetközi származását, hatását olyan szoros szövedékké fonja a sors, hogy az egyes szálait emberi szem nem képes szétválasztani. Minden olyan gazdasági értelmezés, politikai elmélet, szövegelemzés és esztétikai ítélet, amelyik nem vet számot ezen elgondolkodtató ténnyel, szükségszerűen felületes.
Tökéletesen egyetértek a professzor úrral. A keresztényüldözés története is a Római Birodalmon belül, majd később az államegyház időszakában az úgynevezett eretneküldözés háttere is annyira szövevényes, annyifajta aspektusból meg lehet közelíteni, hogy az hihetetlen.
Három könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az első kettőt azoknak, akik angol nyelű könyveket forgatnak. „Európa démonai”; ez elsősorban a keresztényüldözés első időszakával foglalkozik, majd a boszorkányüldözéssel. Normann Cohn professzor egy nagyon érdekes könyvet írt ezzel kapcsolatban. Bizonyítja azt, hogy nagyon sok esetben a keresztények ellen felhozott római vádpontok visszaköszönnek a boszorkányperekben. Ez nagyon izgalmas kérdés. Volt vagy nem volt boszorkányszekta? Akit érdekel, az olvassa el ezt a könyvet. De ne csak ezt az egy könyvet, nyilván többet. De véleményem szerint ez egy alapmű. Ha jól tudom, már megjelent magyarul is.
A másodikat nem láttam még magyarul. „A millennium várakozásában”; ez elsősorban azokkal a közösségekkel foglalkozik, amelyek a millenniumot várták, és a keresztényüldözés középkori időszakával foglalkozik.
A harmadik egy magyar nyelven is megjelent könyv, Paul Johnsontól „A kereszténység története” című. Érdekességként szeretném ajánlani. Úgy gondolom, hasznos könyv azok számára, akik ezzel a témával szeretnének foglalkozni.
Bevezetésképpen engedjetek meg még egy gondolatot Ellen White tollából. Ezt írja. „Amikor Jézus kinyilatkoztatta a tanítványainak Jeruzsálem végzetét és a második eljövetele eseményeit, megjövendölte azt is, hogy Isten népének mi lesz a sorsa Urunk Mennybe menetelétől kezdve egészen addig, amíg hatalommal és dicsőséggel visszatér, hogy megszabadítsa a népét. A Megváltó az Olajfák hegyéről letekintve, már látta az apostoli egyházra nemsokára zúduló vihart. Bepillantva a távolabbi jövőbe, a szeme elé tárult az a vad, pusztító vihar, amely az üldözés sötét századaiban megtépázza a követőit. Néhány rövid, de súlyos kijelentéssel megjövendölte, hogy e világ urai milyen rettenetes sorsra ítélik Isten egyházát! Krisztus követőinek ugyanazt a megalázó, meggyalázott, fájó utat kell taposniuk, mint amelyen a Mesterük járt.
A világ Megváltója elleni gyűlölet mindazok ellen fel fog lángolni, akik az Ő nevében hisznek. Az őskeresztény egyház történelme tanúsítja a Megváltó szavainak beteljesedését. A Föld és a pokol hatalmas urai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. Akkor miért van az, hogy napjainkban olyan ritkán üldözik a keresztényeket? Ennek csak az az oka, hogy az egyház alkalmazkodik a világ normájához, és ezért nem vált ki ellenkezést. Korunk vallásában nincs meg az a tisztaság és szentség, amely Krisztus és az apostolok korabeli keresztények hitét jellemezte.
A kereszténység azért olyan népszerű a világ előtt, mert kiegyezik a bűnnel. De Isten szavának nagyszerű igazságát közömbösen veszik, mert olyan csekély az életadó kegyesség az egyházban. Éledjen csak fel az őskeresztény egyház hite és ereje, az majd életre kelti a gyűlölet szellemét. És felszítja az üldözés tüzét.”
Prófétikus kijelentés ez Ellen White tollából. Egyrészt beszél arról, hogy milyen nehézségen kellett keresztülmenniük az őskeresztény egyház híveinek. Utal arra, hogy ez a küzdelem folyamatosan jelen lesz majd a kereszténység történetében, történelmében. És úgy gondolom, ez napjainkra is igaz. Sőt, előremutat arra az időszakra, amely megelőzi Jézus második eljövetelét. És amely szintén súlyos nehézséget fog okozni azoknak, akik Krisztus nevében hisznek, és Krisztus nevében reménykednek.
Kezdjük talán ott az utat, miszerint Ellen White így fogalmazott. „A Föld és a pokol hatalmas urai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen.” Azaz, még egyszer, a Föld és a pokol hatalmas urai. Tehát azt mondja Ellen White, ahhoz, hogy keresztényüldözés legyen, és az Ő követőit üldözzék, az egyfajta összefogás eredményeként születik meg.
A történelem tanúsága szerint a kiterjedt keresztényüldözés, illetve eretneküldözés, és most az eretnek alatt azt értsük, hogy a római katolikus államegyház vagy éppen a kálvinista, önmagát teokratának tekintő államegyház, vagy a lutheri államegyház eretneknek tekintette bizonyos közösségek tagjait, akikről úgy gondolkodtak, hogy eretnekek, s ahhoz, hogy ezeket az embereket üldözzék, ennek megvalósításához az alábbi tényezők összhangjára volt szükség. Most mondjuk így, egyrészt az államegyház elítélő magatartására, az ideológia megteremtésére.
Ez független a kálvinista, a lutheránus vagy római katolikustól. Három, ilyen értelemben vett államegyházról beszélünk most, ebben az időszakban. Ennek az ideológiája, elítélő magatartása a második, a világi hatóság támogatása a törvényhozói és végrehajtói szinten. Azaz, az egyház kezébe tesszük le annak eldöntését, hogy meghatározza, ki eretnek, és ki nem eretnek, ki tartozik a társadalomba, és ki nem tartozik a társadalomhoz. Az eretnek azt jelentette, hogy társadalmon kívüli. Magyarul, ha nem tartozik az egyházhoz, akkor nem tartozik a társadalomhoz sem.
Ha valaki nem tartozik ahhoz az egyházhoz, és nem tagja a társadalomnak, akkor a társadalmon kívüli. Magyarul, ehhez társítja még a világi hatóságnak a támogatását a törvényhozói szinten. Vagyis olyan törvénycikkeket hozzanak, amelyek ezekkel az emberekkel szemben fellépnek. A végrehajtói hatalmat is odacsatoljuk. Tehát a büntetés-végrehajtást is az állam átvállalja ilyen szempontból. Ennek a pokoli ötvözete az, amiről úgy beszélünk, mint a keresztényüldözés a középkorban. Nyilvánvalóan látjuk majd, hogy a római korszakban kicsit más volt.
Nagyon fontos, hogy ez a három együtt legyen. Az ideológia, az állam és az egyház összeolvadása, az állam adja a törvényhozói és végrehajtási szinten a hatalmat, az egyház általában ideológiai szinten adja ehhez a töltetet. Ezért nem véletlen (kicsit előremenve), napjaink egyik vitájában, hogy a katolikus egyház kijelentette, miszerint a középkorban egyetlen embert sem végzett ki! Egyetlen egyet sem! Most hazudik, vagy nem hazudik? Meghamisítja a történelmet, vagy nem? Az egyház csak meghatározta, hogy ez az ember, aki ott áll a bíróság előtt, eretnek-e, vagy sem. A törvény végrehajtását az állam vállalja magára.
Ha megnézzük a kereszténység korszakok szerinti kihívását, az első században az a veszély fenyegette a kereszténységet, hogy a zsidóság egy szektájává válik. Erre a zsidóságon belül is megvolt a hajlam, hogy a kereszténységet valamiképpen megpróbálja magába olvasztani. Hiszen voltak farizeusok, voltak szadduceusok, voltak esszénusok. Miért ne lehetne olyan zsidó közösség, hogy keresztények közössége. Csak ki kell velük egyezni, valamilyen módon meg kell őket szelídíteni.
Érdekes, ha elmegyünk, mondjuk, a jeruzsálemi keresztény közösségbe, olyan nagy különbéget ebben az időszakban nem látunk a keresztények és a zsidók között. Gondoljuk végig! Elmegyünk egy Isten-tiszteletre. Mikor tartják a keresztények az Isten-tiszteletet? Szombaton. Ugyanolyan ruhát viselnek, mint a zsidók. Ugyanazt az ételt eszik, mint a zsidók. Ugyanazokat a zeneszámokat hallgatják, mint a zsidók. Ugyanarra a zeneszámra táncolnak, mint a zsidók. Ugyanabban az Istenben hisznek, úgymond, mint a zsidók. Ugyanaz a Szentírásuk, mint a zsidóké. Ha azt mondod, hogy Dániel könyve vagy Jeremiás próféta könyve, pontosan tudják, miről beszélsz. Egy jelentős különbség van! A keresztények vallják, hogy Jézus a Krisztus, a zsidók pedig nem vallják ezt. De a kívül való számára a kettő majdnem ugyanaz. Nem tudtak volna különbséget tenni. Egy római szemében, ahogy ezek vitatkoznak, hogy Jézus a Krisztus, vagy nem, de ugyanúgy járnak Isten-tiszteletre, ugyanazt mondják, nincs különbség.
Miután a kereszténység szembenézett és megküzdött ezzel a kihívással, többek között kinek köszönhető?
Pálnak! Pál az, aki lehetetlenné tette a kereszténység számára, hogy a zsidósághoz térjen ilyen formában. Az apostolok egy részében benne van ez a hajlam. Pál ettől nagyon szenved! És tudjuk azt, hogy a halálához is nagyon nagy köze van egyébként a jeruzsálemi közösség folytonos vitájának! De a páli nyitás után lehetetlen volt ezt megtenni.
A második században a gnoszticizmus jelenti a kereszténység elleni fő veszélyt. Az első században az volt a veszélyes, hogy zsidókká válnak, hiszen a keresztények nagy része honnan jött? A zsidóságból. És a második században mi jelenti a fő veszélyt? A kereszténység nagy része honnan jött? A pogányságból. Az egyik veszély volt az, hogy tradicionálissá válik, a másik veszély, elvilágiasodik. Így van! A zsidók magukkal hozták a saját hagyományukat. Ugyanúgy, ahogyan a pogányok is magukkal hozták a saját hagyományukat. Gondoljuk csak végig! Nem így van napjainkban is?
Ha valaki adventista családban nő fel, az hozza magával a gyülekezetbe… mit? Az adventista tradíciót. Milyen ez? Van adventista hagyományunk? Hogyne lenne! Fél tízkor kezdünk. Ez is az, nem? Most őszintén!
A nagymamám adventista volt, de vele nem tartottam a kapcsolatot, éppen azért, mert adventista volt! Nem igazán volt közös kapocs köztünk. De hány olyan barátotok van, akinek jó a fél tízes kezdés? Szombaton. Most komolyan! Egy, kettő… Itt sem jó mindenkinek. Hány olyan barátunk van, akit el tudunk ide hozni fél tízre? Aki azt mondja, „Mikor van itt Isten-tisztelet? Megyek!” Így! Hányan vannak? De mégis fél tízkor kezdünk. Miért? Mert így szoktuk meg. Mert az angyalok is fél tízkor jönnek össze, ugye? Mert ez az adventista hagyomány! Ez csak hagyomány, semmi más! Észak-Amerikában ekkorra etették meg a jószágot, befogták a lovakat, elmentek a városba a farmerek, és fél tízkor megkezdték az Isten-tiszteletet. Ez az egyetlen oka a fél tízes kezdésnek. De mi most tradícióként kezeljük, és még azt is hozzátesszük, hogy az angyalok is ekkor gyűlnek össze, testvéreim! Valami okot kell találni a fél tízes kezdésre.
Gondoljuk végig, olyan társadalomban élünk, ahol senkinek nem jó a fél tíz. Akinek nagyobb gyereke van, az tudja. Mit csinálnak a diákok? Péntek este buli van, szombaton ilyenkor még alszanak. Nem tudjuk őket elhozni. Aki, mondjuk, családos, az szombaton délelőtt még vagy dolgozik, vagy vásárol. Mit csinál a családanya? Takarít vagy főz. Borzasztó nagy elkötelezettség kell, hogy fél tíz körül elmenjen a gyülekezetbe. Az már döntés, hogy ő elmegy! Nem beszélve a tizenegy óráról, az ebéd előtti időről! „Drágám, elmentem az adventista gyülekezetbe, az ebéd ott van a hűtőben!”
Csak gondoljuk végig! Nekünk is van hagyományunk, amit magunkkal hozunk. Nyilvánvalóan azoknak is van, mint ahogyan mindenkinek. Ha azt nézem, hogy pogány-keresztény háttérből származom, én hozok magammal hagyományt, és nem jó dolgot. Mondok egy konkrét példát! Névnap. Sosem értettem, hogy az adventisták megünneplik a születésnapot, de ha valakit felköszöntök a névnapja alkalmából, az botrány. Nem értettem, hogy miért. Mondom, minden olyan alkalmat meg kell ragadni, amikor kifejezhetjük a másik ember felé, hogy gondolunk rá, és szeretjük. Mi rossz van abban? Megmondom őszintén, sosem értettem.
Szóval, itt volt a második század. A harmadik században és a negyedik század elején pedig beérkezett a kereszténység abba a korszakba, amikor a kor szuperhatalmának, Rómának az üldözését kellett elszenvednie. Volt már időszakos üldözés, Néró vagy Domitianus időszaka alatt, és Domitianus száműzte János apostolt Pathmos szigetére. De különösen Vinitius, majd Diocletianus korszakában érte el a csúcspontját az üldözés. Vinitius volt császárként az első, aki a nagy tömegre vonatkozó keresztényüldözést elrendelte. Mert úgy gondolta, hogy a birodalom azért gyengül ilyen mértékben, mert a keresztények az ő tanításukat szétszórták, úgymond, elhintették az egész birodalomban. Éppen ezért a rómaiak istenei elfordultak a birodalomtól.
A diocletianusi tízéves rémuralom, ami a kereszténység számára a legnagyobb megpróbáltatást jelentette, a pergamoni egyházi korszak tíz napjával azonos, mert „tíz napig tartó nyomorúságotok lesz”. És ha ezt az időszakot elfogadjuk, hogy történelmi korszak szerint is magyarázhatjuk a hét gyülekezet sorsát, akkor ez az erre vonatkozó jövendölés. Kiadott három rendeletet is. Például, hogy a keresztények szent könyvét el kell égetni. Tilos minden keresztény Isten-tisztelet. Vagy ami nagyon izgalmas, a keresztények elveszítik a polgári jogukat, az ingó- és ingatlanvagyonukat a feljelentő elkobozhatja. El tudjuk képzelni, milyen pokoli erőt zúdított ezzel a birodalomra? Ha valaki feljelenti a szomszédját, most fordítsuk a mai időszakra, hogy adventista, megörökli a teljes vagyonát! Szerintetek lennének olyanok, akik ezt tennék? Hogyan nézne ki a társadalom? Így sem lehetünk erre nagyon büszkék! Politikailag teljesen, borzasztóan tönkretették ezt az országot!
Gondoljuk el, mi lenne akkor, ha arra serkentenénk az embereket, hogy „Ha besúgsz valakit, akkor megkapod a vagyonát! Az autóját, a lakását, mindenét!” Ezt gondoljuk végig! Micsoda pokoli erőt zúdítottak erre a birodalomra! Azután volt a második, majd pedig a harmadik ediktum. A tízéves időszak alatt a kereszténység jelentős része vagy meghalt, vagy elbujdosott, vagy kiegyezett az államrenddel, különösen Észak-Afrikában, nagyon sokan kiegyeztek az államrenddel. De hogyan lehetett üldözni több százezer embert? Mi volt ennek az üldözésnek a lélektana? Mert az üldözés mögött mindig van lélektan!
A lélektan így hangzik. Az emberek nagy közösségén belül, tehát a társadalomban valahol létezett egy másik, kis titkos társadalom, amely az egész társadalom létét fenyegette, és olyan űzelemnek is hódolt, amelyet a köz förtelmesnek és a szó legszorosabb értelmében emberellenesnek érzett. Azaz, ahhoz, hogy kiterjedt keresztényüldözés legyen, el kellett hitetni a széles társadalommal azt, hogy a társadalmon belül van egy kis csoport, egy kis társadalom. És ez a kis csoport a nagy társadalom javát gátolja, annak a létét fenyegeti, és olyan űzelemnek hódol, ami emberellenes, közerkölcs-ellenes!
Mivel vádolták az első keresztényeket? Az első keresztényeket azzal vádolták, hogy rituális gyermekgyilkosságot követnek el, vért fogyasztanak, szexuális orgiát tartanak, vérfertőzők, és különböző állatok formájában különös istenségeket imádnak. Ezek voltak az általános sztereotip vádpontok a kereszténységgel szemben. Az első gondolatunk az, honnan lehet ilyent elővenni. Ezek nem voltak gyökértelenek, hadd mondjam el. Mindegyiknek megvolt a maga ókori gyökere, és nem véletlen, hogy éppen ezeket a vádpontokat fogalmazták meg a keresztényekkel szemben.
Volt egy fiatalember, Minucius Felix, aki keresztényként az első hitvédő iratában elmondja a második században, hogy mivel vádolták őket. A keresztények szamár, minden állat legalantasabbja fejét szentelik fel, és azt imádják. Az összejövetelt vezető pap nemi szervét imádják. A beavatás során tésztába göngyölt gyermeket tesznek eléjük, amiről ők nem tudják, mi van abban, és halálra döfködik a tésztában levő gyermeket. Azután megisszák a csecsemő vérét, majd megeszik a testét. Ezáltal válnak a közösség tagjaivá. És a szörnyű bűncselekmények hallgatásra kötelezik őket. Az ünnepi lakomájukon mindenki egybegyűlik, fiatalok, idősek, gyermekek, rokonok, szülők. Miután sokat ittak, húst vetnek egy kutyának, amely egy lámpához van kötve. A kutya nagyot ugrik, nagyobbat, mint amit a lánca hossza megenged, ezzel felborítja a lámpát. Sötétség támad, amelynek leple alatt elkezdődik az orgia, amely a vérfertőző kapcsolatban válik teljessé.
A második századból származott első keresztény hitvédelmi irat, ahol Minucius Felix leírja, hogy ezzel vádolták a keresztényeket. Ezt úgy mondja el, hogy az ő szájukba adja a vádpontokat, amiket a keresztényekkel szemben fogalmaznak meg. Azért ebben van furcsa dolog, nem? Kész Blikk, már elnézést, hogy a kutyának vetnek egy csontot, és ha hosszú a lánc, illetve rövid, felborítja a lámpát, és sötét lesz, és akkor… Szóval, volt fantáziája az embereknek. De még egyszer mondom, nyilvánvalóan ezek nem gyökértelenek. Mindegyiknek egy az alapja, államellenesek és emberellenesek!
De miért mondom ezt? Például görög honban ismert volt a híres triesztrészi lakoma. És ez az egész birodalomban ismert volt. Ez olyan sztori volt, mint nálunk például valamit csinál valamelyik celeb, és akkor mindenki arról beszél. A triesztrészi lakoma azt jelentette, hogy volt egy testvérpár. Az egyik elszerette a testvére feleségét. Az asszony szült neki három gyereket. A cserben hagyott férj üzent a testvérének, hogy „Gyere, megbocsátottam, vacsorázzunk együtt.” És eljött a feleségével, hozta magával a három vagy akárhány gyerekét meg a két nagyobbik fiát az első házasságából. A fivére lemészárolta a gyerekeket, megfőzte, és azt tálalta fel a testvérének, és megetette vele! Miután evett, a fivér behozatta a gyermekek levágott fejét. Ez a híres triesztrészi vacsora.
Az egész birodalomban ismert volt a triesztrészi vacsora. Ez azt jelentette, hogy valaki valami borzalmas, fertelmes dolgot csinált. Olyat, ami emberellenes, ami közerkölcs-ellenes! És amikor azt mondták a keresztényekre, hogy ezek csecsemőket esznek, az emberek azonnal összekapcsolták… Mivel? A triesztrészi vacsorával! Ja, hogy ők is ezt csinálják? Magyarul, ezek az emberek förtelmes, borzasztó dolgokat csinálnak! Iszonytató dolgokat tesznek!
Egyébként Rómában is volt hasonló vádpont a római fiatal köztársaság idején, hogy olyan emberek, akik a császár meggyilkolására szövetkeztek, a szövetségük egyik jele az volt, hogy gyermekhúst ettek, és vért ittak. És innentől kezdve már az államellenesség is ehhez kapcsolódott. Tehát, nem véletlenül mondták azt vádként a keresztényekre, hogy gyermeket esznek. Pontosan tudták, hogy ez a sztereotípia az emberek fejében úgy fog összeállni, hogy ezek közerkölcsöt sértenek, emberellenesek, és államellenes cselekményt hajtanak végre. A kettő együtt játszott szerepet a Római Birodalomban. Nagyon jól tudták ezzel manipulálni az embereket.
Az, hogy egy szamárfejű istent imádnak, érdekes dolog az eredete. Alexandriában nagy volt a feszültség a görögök és a zsidók között az első század folyamán, és a görögök mondták azt a zsidók Istenéről, hogy szamárformája van. Mert a zsidók Jahve szava emlékeztetett az egyiptomiak szamár szavára. Ez az egész innen terjedt el. De nagyon érdekes, hogy a keresztényekre könnyen átvezették ezt a vádpontot, mert a zsidóság egy szektájának tartották. Eleinte csak Alexandriában mondták ezt róluk, később elterjedt az egész országban. Ezek az emberek, akik szamárfejet imádnak!
Azután jött az újabb vádpont. A szexualitás kérdése, a vérfertőzés kérdése. Volt-e olyan keresztény gyakorlat, ami okot adhatott erre a félreértésre? Az agapé szeretetvacsora! Például, összegyűltek, közösen, együtt ettek. Azután megindult a fantázia, hogy miért gyűlnek össze ezek este. Hadd mondjam így, hogy az adventistákról az egyik első információ a motoszkaest volt. Ismerős? Azt szoktam mondani, ez jó hely lehet… Miért? Mert behozták az adventisták az írásvetítőt, szintén elsőként az egyházak közül, és vetítettek diasorozatot. De ehhez mit kellett csinálni? Lekapcsolni a villanyt! Ezért külső emberként mit lehetett látni? Az adventisták bemennek az imaházba, lekapcsolják a villanyt, és csak gyenge fénysugár van, és már csak fantázia kérdése, hogy akkor mi történik odabent. És ez teljesen elterjedt dolog volt. El sem gondoljuk, mit gondolnak azok, akik esetleg kívülről szemlélnek bennünket, és nem tiszta a fantáziájuk.
Hadd mondjam el, maga az, hogy vérfertőző kapcsolat meg orgiát tartanak, ez sem véletlen! A római korszakban 186-ban a híres bacchanáliák esete; ez a szertartás azt jelentette, hogy olyan emberek, akik megint csak a császárság megbuktatására szövetkeztek, összegyűltek, a nagy összeesküvői tervüket megbeszélték, és azért, hogy leplezzék ennek a szándékát, orgiát tartottak. Ergo, amikor azt mondták, hogy a keresztények összegyűlnek, és beszélgetnek, és azután azt mondták, orgiát tartanak, az emberek fejében azonnal mit jelentett ez? Ezzel kapcsolták össze. Államellenes, emberellenes cselekedet.
Minden egyes vádpontnak megvolt a maga ókori lenyomata. Minden egyes vádpont arról szólt, hogy elültessék az emberek fejében azt, miszerint államellenes és emberellenes közösségről beszélünk. Tehát őket kizárni a társadalomból, az egy teljesen természetes dolog. És nemcsak a babonás emberek hitték el ezt. Például, 160-ban Cornelius Fronto az egyik beszédében csecsemők legyilkolásával, emberevéssel, vérfertőzéssel vádolta a keresztényeket. Mondom még egyszer, mindegyiknek áthallása volt. Ez a férfi Marcus Aurelius császár nevelője és tanácsadója volt. Tehát nem lehetett buta ember! A császár nevelője és tanácsadója! És mégis elhitte ezeket a vádpontokat!
Az első olyan alkalom, ahol láthatjuk ennek pusztító termését, 177-ben a lyoni keresztényüldözés, amiről pontos információnk van. Hogyan zajlott le a lyoni keresztényüldözés? Főleg a Kis-Ázsiából bevándorolt keresztény emberek éltek Lyonban. Ezek az emberek szorgalmasak voltak, nagyon szerették egymást, és rendszeresen tartottak Isten-tiszteletet. A római császár nagy ünnepén gladiátorokat kellene feláldozni. Azok viszont sokba kerültek. A helyi polgároknak kellett volna kifizetni a gladiátorok árát. De azt mondták, „Nem kell gladiátor, ha vannak bűnözők, azok is jók erre az ünnepélyre, azok is feláldozhatók.” Tálcán kínálták nekik… Kiket? A keresztényeket! Két legyet ütöttek egy csapásra! Meg lehet szerezni a vagyonukat, és ingyen vannak azok, akiket fel lehet áldozni a császár tiszteletére.
Már csak rájuk kellett bizonyítani, hogy emberellenesek és államellenesek. Ezért elfogták a keresztények rabszolgáit. Megkínozták őket, hogy valljanak az uruk ellen. De ők nem voltak erre hajlandók. Mert olyan jól bántak a rabszolgákkal a keresztények. Olyan jól bántak velük, hogy a rabszolgák nem voltak hajlandók a keresztények ellen vallani, hogy ilyen bűncselekményt követtek volna el. Azután egy éjszaka elfogták az összes keresztényt, bebörtönözték, a híradás szerint, és elkezdték kínozni őket. Nem sikerült megtörni ezeket az embereket.
És azután jött az újabb csavar! Azt mondták nekik, „Ha rávallasz egy hittársadra vagy hittestvéredre, akkor te szabad vagy!” Mit gondoltok, hány ember vallott a másik emberre Lyonban? Senki! Senki! Amikor az őskereszténység hitéről beszélünk, és a szeretetről beszélünk, érdemes ezen elgondolkodni. Vajon – félre ne értsetek – ma mi lenne a helyzet? Hogyan tekintünk egymásra a gyülekezetben? Kész vagyunk-e egymásért szenvedni adott esetben, ha kell? És azt mondani, hogy „Nem mondok róla semmi rosszat, és nem rágalmazom meg őt.” Néha sokkal kevesebb is elég, nem? Szóval, végül kivégezték az összes lyoni keresztényt. Egy sem maradt életben. De nem voltak hajlandók egymásra vallani.
Milyen változást hozott a híres milánói ediktum, az, hogy az új császár, Konstantin felismerte a kereszténység erejét, és államvallássá tette a kereszténységet. Hadd mondjam így, túl nagy változást nem eredményezett ebből a szempontból. Nyilvánvalóan, az egyház egyre hatalmasabbá vált, amint Konstantin felismert, és a konstantinusi fordulat, az én meglátásom szerint, sokkal inkább valláspolitikai lépés volt, mint megtért ember döntése ezzel kapcsolatban. Ennek nyomait nagyon hamar lehetett látni, méghozzá Észak-Afrikában.
Az első komoly egyházszakadás Észak-Afrikában következett be a kereszténység történetében, mert az első olyan keresztény közösség, amely szembefordult Róma növekvő hegemóniájával, tehát a római gyülekezet növekvő hegemóniájával, a donatista kereszténység volt. Ez nagyon egyszerű. Nagyon szenvedtek az észak-afrikaiak a keresztényüldözés időszaka alatt. Amúgy sem szerették a rómaiakat, punok voltak, Karthágóiak. Amikor véget ért a keresztényüldözés, és államegyházzá tették a kereszténységet, hogy, hogy nem, egy csomóan visszajöttek az egyházba. És mintha mi sem történt volna, élték tovább az életüket.
Azok a püspökök, akik megtagadták Krisztust az üldözés időszaka alatt, ugyanúgy püspöki rangban szolgáltak tovább. Egy alkalommal a donatisták azt szerették volna, hogy a Donátus nevű püspököt szenteljék fel helyi püspöknek, és ehelyett egy olyan püspököt szenteltek fel, akit Rómából küldtek. Olyan püspököt, aki hittagadó volt korábban. És a donatisták azt mondták, „Na, ebből nem kérünk!” Ők megválasztották a saját püspöküket. És szakítottak Rómával!
Azután furcsa dolgokról is kezdtek vallani, de ebbe ne menjünk bele dogmatikai téren. A lényeg az, hogy az első jelentős keresztényüldözés, amit keresztény egyház hajtott végre, a donatisták ellen zajlott. A pogány időszakban római légiókkal üldözték az észak-afrikai keresztényeket, azért, mert keresztények voltak. Konstantin után üldözték a donatistákat, a keresztényeket, a római keresztény egyház megbízásából, azért, mert… a római egyház stigmája szerint a donatisták eretnekek! Ez volt az első olyan alkalom, amikor keresztényeket üldöztek ilyen okból. Itt meg kell említenünk azt a vallásos csőcseléket, amely Egyiptomban is jelen volt, és egyre több helyen, akiket fel lehet használni ilyen célra.
Mit gondoltok, melyek voltak azok a vádpontok, amelyeket a donatistákkal szemben erőteljesen hangsúlyoztak? Miért kell őket üldözni? Mert gyerekeket esznek, vért isznak, orgiát tartanak… és a többi, és a többi, és a többi. Ez volt az első alkalom, ahol a kereszténnyé lett Róma kipróbálta azt a módszert, hogy olyan keresztény közösségekre, amelyeket üldözni akart az államegyház, ugyanazt a sztereotípiát rakja, amivel korábban őt magát üldözték.
Döbbenetes dolog! Nincs új a Nap alatt! Azután ez dolog felgyorsult, Róma egyre nagyobb hatalmat képviselt, különösen Damasus, Róma püspöke időszaka alatt. Ő megváltoztatta a mise felépítését, ünnepélyesebb, bensőségesebb lett a mise; behozták a zenét, például. Korábban azt elítélték. Damasus idejében az egyház beérkezett. A birodalom kereszténnyé lett. Az egyház pedig birodalommá változott. Ez nagyon fontos dolog! A birodalom kereszténnyé lett, az egyház pedig birodalommá változott.
Birodalommá. Az a szerint a gondolkodásmód, sztereotípia szerint gondolkodó közösség, ami korábban bizonyos értelemben Rómát jelképezte. Ambrus, szent Ambrosius, akinek az idejében az egyház a birodalmi politikának lett alárendelve, azt jelentette ki, hogy hite szerint, aki nem tagja az egyháznak, az engedetlen a császárral szemben.
Tehát figyeljük meg, néhány évtized alatt, száz év alatt milyen folyamaton ment keresztül az egész. Üldözték a keresztényeket, az üldözött államból államvallás lett, és nagyon rövid időn belül kimondták azt, hogy aki nem tagja az egyháznak, az bizony, engedetlen a császárral szemben. Ha engedetlen a császárral szemben, akkor pedig ő már nem tagja a társadalomnak sem. És a birodalmi kereszténység sötét alakja, Darth Vadere az állam és az egyház közötti szövetség ideológusa, a középkori szellemiség megteremtője Ágoston volt.
Ágoston, aki nem azt mondta, hogy a kereszténység alternatív társadalom a társadalomban, és az a feladata, hogy a nagy társadalmat jobb életre nevelje. Hanem azt mondta, az egyház maga a társadalom! Addig úgy gondolkodtak, hogy van az egyház, meg van a társadalom. És az egyház feladata a társadalom megjobbítása. És Ágoston jött, és azt mondta, nem! Nincs két társadalom egymás mellett! Egy társadalom van! Ez pedig az egyház! Aki az egyházhoz tartozik, az a társadalom tagja. Aki nem tartozik az egyházhoz, az nem a társadalom tagja. És ki dönti el, hogy ki tartozik az egyházhoz, és ki nem?
A papok! Az egyház!
Itt érkeztünk el a középkori gondolkodásmód magvához. Magyarul, az egyház, mivel természetfölötti hatalommal bír, mert Krisztustól való, az állam fölött áll. Nem párhuzamos állam, nem másik társadalom, az maga a társadalom! Az mondja meg, hogy ki tartozik a társadalomhoz! És aki nem tartozik az egyházhoz, a fő irányzathoz, innentől fogva az nem tartozik… hova? A társadalomhoz sem!
Ez volt a magva a későbbi keresztényüldözésnek. Ez volt a magva a cenzúra bevezetésének, annak, hogy el kell pusztítani az eretnekeket! Origenész nagyon világosan azt mondta, az eretnekeket nem elűzni kell a lakóhelyükről. Arra kell kényszeríteni őket, hogy megtérjenek. Ha nem térnek meg, el kell őket pusztítani! Nagyon egyszerűen fogalmazta meg. Nem sokáig gondolkodott ezen. Eddig elüldözték őket. Nem kell őket üldözni! Dehogy kell őket üldözni a lakhelyükről, nem! Térjenek meg az egyházhoz! Ha nem térnek meg, el kell őket pusztítani!
Nagyon különös, de a montanistákkal, a bogumilokkal, a katarokkal, a valdensekkel (a valdenseket talán jól ismerjük), hugenottákkal, huszitákkal kapcsolatban jön-jön a sztereotípia! Kannibálok, vérfertőző orgiát tartanak, gyermekeket esznek, és a többi, és a többi, és a többi. Azért nagyon különös, mondom még egyszer, azok a vádpontok, amelyeket a kereszténységgel szemben hangsúlyoztak a rómaiak, nos, az államegyház kezdte hangsúlyozni… kikkel szemben? Azokkal szemben, akik nem tartoztak ahhoz az irányzathoz, amit abban az időszakban képviselt az államegyház. Ehhez jött még egyébként az, hogy ezek nemcsak ilyen dolgokat tesznek, hanem luciferiánusok is! Magyarul, az ördögtől való emberek! És ez volt az üldözés kiteljesedése. Nem elég, hogy emberellenes, államellenes cselekedetet hajtanak végre, még luciferiánusok is!
Ebből születik meg egyébként a boszorkányság legendája.
Az a fajta kiterjedt boszorkányüldözés, ami Európában volt, nyilvánvalóan az egyház érdekét szolgálta. És semmi köze nem volt a valósághoz. Csak érdekességképpen, 1231-re jutunk oda, hogy IX. Gergely pápa és II. Frigyes császár törvénycikkeket léptetett életbe együtt, ahol először megfogalmazta az eretnekségért járó büntetési tételt, a között a halálbüntetést is. 1231-ben.
Ekkora az egyház már, úgymond, beérkezett. Üldöző egyházzá vált. És itt jelent meg az inkvizíció. Már nagyon sok mindent hallottunk erről, néhány szót ejtsünk erről is. Az inkvizíciós eljárás rendkívül igazságtalan volt a vádlottra nézve. Az inkvizíciónál az volt a legjobb, ha a vádlott mindent beismert. Kapásból. Akkor megúszhatta. Elmehetnek keresztesnek, elkobozták a vagyonát, megverték, de életben maradt. Ha nem ismerte be, csekély esélye volt arra, hogy életben maradjon. Miért?
Figyeljük csak meg, milyen volt? A vádlott nagyon ritkán fogadhatott fel védőügyvédet. De általában azok is beismerő vallomásra próbálták rábírni szegényt. A pert titokzatosság lengte körül. Magyarul, a vádlott nem tudta, hogy mivel vádolják! Tehát behívták a bíróság elé, megvádolták, de nem tudta pontosan, hogy mivel. Azt mondták, hogy „Valld be!” „Rendben, de mit?” „Tagadod?” „Mit kellene bevallanom?” „Neked azt tudnod kell!” Nem mondták meg, hogy ki a vádló. Egyszer valaki feljelentett, behívtak, nem tudtam meg, hogy mivel vádolnak, meg azt, hogy ki jelentett fel. Hogyan védekezzem? A vádlott, – akit tanúnak nevezték a per során,- beismerő vallomása kellett az elítéléséhez. De ezt kínzással is kicsikarhatták. Mert hogy az ördögöt ki kellett űzni belőle!
Persze, hogy az emberek sok mindent bevallottak! Ha látnánk a középkori kínzóeszközöket, szerintem sokan mindent bevallanánk! Nem volt meghatározva, hogy milyen hosszú ideig lehet valakit börtönben tartani, kenyéren és vízen; akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatott. Aki beismerő vallomást tett, három nap múlva meg kellett ismételnie a vallomását. Mert, akkor már úgy-ahogy életre kelt a szerencsétlen. Miszerint szabad akaratából, és nem kínzás vagy erőszak hatására tette meg. Ha azt tette, amit vártak tőle, akkor szimbolikusan összebékítették az egyházzal, és kiróttak rá valamilyen büntetést. Ha visszavonta a vallomását, mint például Angliában, akkor visszaeső eretneknek nyilvánították, és mivel az egyháznak tilos volt ölni, átirányították a világi hatósághoz, hogy égesse meg. Miért égették meg az embereket? Mert így a tisztítótűzön megy keresztül. És az egyház még itt is felajánlja a kegyelmét.
Döbbenetes dolog, ha végiggondoljuk ezt a gondolkodásmódot. Hogy milyen pusztító erőt engedtek szabadjára a középkorban, azt egy tanmese, egy boszorkányper igazolja, mégpedig ami nem is Európában, hanem Amerikában zajlott le. Amikor már-már a katolikus vidéken lecsengett volna, a protestáns vidéken még nem. Még bőszen égették a boszorkányokat Svédországban a lutheránusok, akkor a mai Egyesült Államok területén kitört a boszorkányüldözés, a híres salemi boszorkányper.
Miről is szól a boszorkányper? Isten embereinek harca a gonoszsággal szemben. Miről volt itt szó? 1692-ben robbant a bomba, hogy a helyi lelkésznek, Samuel Parrisnek a konyhájában fiatal lányok összegyűltek, hogy varázsoljanak. De mi is volt az a varázslás? Tojásfehérjét raktak össze, hogy megtudják, ki lesz a jövendőbelijük. Ezek a tizenéves lányok szerették volna tudni, hogy abból a faluból, kisvárosból ki lesz a jövendőbelijük. Állítólag volt ott egy hölgy, a lelkésznek a rabszolganője, aki valahonnan a Csendes-óceán egyik szigetéről származott, és varázslással foglalkozott. Nem lehet pontosan tudni, hogyan keveredett ebbe az egészbe. A lényeg az, hogy ezek a lányok rövidesen hangokat hallottak, alakokat láttak, állítólag furcsa kaparásnyomot lehetett látni rajtuk… és a többi, és a többi.
Egészen addig ment a dolog, amíg meg nem tudta a lelkész, hogy mi történik az ő konyhájában. Kitört a rebellió. Egy puritán helyen, Massachusettsben ez szörnyű! Ki igézte meg ezeket a lányokat? A lányok neveket mondtak. Ezeket az embereket bebörtönözték. Újabb nevek kerültek elő. Hiába küzdött bőszült erővel a város az ördöggel szemben, újabb és újabb nevek jöttek elő. Végül tizenkilenc embert és két kutyát kivégeztek boszorkányság vádjával. Ekkor már százan voltak börtönben.
A kormányzó leállította ezt az egészet. Látszólag arról szól ez az egész, hogy ez a mélyen hívő, puritán közösség harcol az ördöggel, aki megigézi a fiatal lányokat. Úgy gondolták, ez így igaz. Azok az emberek, akik meghaltak, elnyerték a méltó büntetésüket. Egészen addig, amíg az 1970-es években fiatal szociológusok elkészítették a város rajzát. Amikor elkészültek ezzel a rajzzal, akkor feltérképezték, hogy hol laktak azok, akiket azzal vádoltak, „W”-seket, hogy boszorkányok; hol laktak azok, akik védték a boszorkányokat, úgymond, „B” betűsek; és hol laktak azok, „A” betűvel, akik a vádlók voltak.
Nagyon érdekes dolgot vettek észre. Hol voltak többnyire azok, akiket boszorkánysággal vádoltak? A város egy adott területén, egyébként itt lehet látni a törésvonalat a városban. Itt van a parókia, mintha kettévágná a várost!
Hol voltak azok, akik védték a boszorkányokat? Akik azt mondták, hogy ezek az emberek nem boszorkányok. A boszorkányok szomszédjai. S hol voltak a vádlók?
A másik oldalon! Ezek a szociológusok azt mondták, „Hoppá! Ez nagyon érdekes! Utána kellene járni ennek a dolognak.”
Elővették a periratot. Megnézték, hogy volt-e a két csoport között korábban összetűzés. És mi derült ki? A város fiatalabbik rétege átköltözött erre a területre. Ennek tagjai másképpen gondolták a vallásos életet, mint azok, akik ottmaradtak. Másképpen gondolkodtak az életről. Húsz éve volt vita a két tábor között. Az egyiket az egyik lelkész üldözte, illetve az egyik lelkészt az egyik tábor üldözte el, a másik lelkészt a másik tábor üldözte el. Folyamatosan harcoltak egymással. Szinte csont nélkül, a nevek ugyanazok voltak a két táborban. Mi történt Salemben? Leszámolás! Az egyik tábor elérkezettnek látta az időt, hogy leszámoljon a másikkal. Természetesen, Isten nevében!
Hadd mondjam el, ami igazán érdekessé teszi ezt a dolgot, ha megnézzük a periratot. Amikor a lányokat valaki megigézte, úgymond, akkor odamentek hozzá, és megkérdezték tőle, „Kit látsz? A Jolát látod? Jánost látod? Ugye, Jánost látod!” És a szerencsétlen kislány, persze, hogy rámondta, „Igen, őt látom.” Így történt a vádolás! „Ugye, őt látod?” A szájukba adták, hogy milyen nevet kell mondaniuk. Leszámolás zajlott itt. Leszámolás zajlott itt, Isten nevében! Mert azok, akik ezt tették, emberellenes dolgokat tettek, megigéztek másokat, és ráadásul a társadalomra is nagyon veszélyesek voltak, ember – és társadalomellenes dolgokat tettek.
A történelem arra tanít bennünket, hogy mindig voltak olyanok, akik úgy próbáltak előrehaladni a ranglétrán, vagy úgy próbálták megszerezni másoknak a javait, hogy azokra az emberekre olyan dolgokat mondtak, miszerint államellenes meg ilyen ellenes, meg olyan ellenes dolgokat tettek. Gondoljunk a hetvenes-nyolcvanas évekre. Az egyház szétszakítására. A híres három-per-hármas módszertanra. Nem tudom, a hármas bomlasztási technikáról hallottunk-e. Ezt kiemelési taktikának vagy technikának is hívták.
Az volt a dolog, ha valaki, mondjuk, az állam számára szemet szúr, de nem lehet őt kiemelni egyből, mert annak nagyon komoly visszhangja lesz. Ezért mit kell csinálni? Elkezdik a bomlasztási technikát alkalmazni. Az első a rémhírterjesztés. Minden eszközzel, minden módon, hirtelen nagy mennyiségű rágalmat rászórni egy emberre! Ha ez megtörtént, akkor az emberek többsége azt mondja, „Hopp, úgy elbizonytalanodtam! Mert hát mindenki ezt mondja. Nem zörög a haraszt, ha…” És az emberek elbizonytalanodnak.
A második lépés ennek az embernek a teljes elszigetelése. Magyarul, őt magát máshová helyezni.
A harmadik a kiemelés. Kiemelték őt, elvitték, bebörtönözték és a többi, és az emberek feleszméltek, és azt mondták, „Te jó ég! Tényleg ezt csinálta? Várjatok már! Hogy van ez?” Addigra már régen el is ítélték, és börtönbe vetették. Ezt nem tudták volna megtenni korábban. Ezért végezték ezt a rémhírterjesztést és a többi dolgot. Ez bevett technikai eszköz volt, amit nagyon jól alkalmaztak a világban. És néha máshol is jól alkalmaztak, és alkalmaznak is a mai világunkban is.
Tehát én azt mondom, hasonló történt, mint Salemben, ezzel a rémhírrel, és emberekkel leszámoltak, szó szerint. Szóval, van olyan sztereotípia, amit a történelem folyamán sorozatosan láthatunk. Az egyik ilyen, ha egy közösségre rá lehet sütni, hogy emberellenes és társadalomellenes, és az egyház és az állam összeolvad, akkor annak a vége üldözés lesz.
És ha végiggondoljuk Ellen White írásait, abból a szempontból, hogy mit mondott? Hogy miért teszik majd felelőssé a keresztényeket az utolsó időszakban? Isten igaz gyermekeit? A jólét akadályozói, a béke akadályozói, a hét utolsó csapás miattuk van, az összes csapás miattuk van. Azaz, kik ők? Társadalomellenesek, és emberellenesek, államellenesek!
Szóval, ne legyen illúziónk! A történelem arra tanít bennünket, hogy az ördög eszköztára ilyen szempontból nem változik, csak bővül, sajnos. De nem változik. Az a sztereotípia, amivel korábban üldözték a keresztényeket, később a mainzi államegyház eszköztárához tartozott. Úgy gondolom, a helyzet ilyen területen, sajnos, nem sokat változott.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.