Utóhang az USA elnökválasztás után
Világszerte elemzik és kommentálják az USA történelmének legújabb talányát, egy különösen izgalmas személy győzelmét, a „trónért” folytatott – késhegyre menő – küzdelem után. Amiben vegyesen volt jelen a személyeskedés, a sárdobálás, a jelöltek életének háttere, ígéret-halmaz, fenyegetések… Amit csak lehetett bevetettek az elsőség elérése érdekében. Nem maradt ki a vallás szerepe sem, pedig az USA alkotmányának erre van egy – még eddig – érvényes alapelve:
„A vallásszabadság tekintetében a módosított alkotmány nem csak a vallásgyakorlás szabadságát garantálja, hanem egyúttal megtiltja azt is, hogy az állam hivatalos vallássá nyilvánítson egy vallást. … mára az az uralkodó felfogás, hogy az alkotmány nem engedi meg, hogy az állam a vallással, vagy annak hiányával kapcsolatban bármilyen preferenciát mutasson.[6] Az Egyesült Államokban így elképzelhetetlen az egyházak közvetlen állami támogatása..” (Ellenpélda: Horn Gyula és a vatikáni konkordátum az állami támogatásról)
Amikor egy világvallás (a római katolikus egyház) vezetője nem éppen cél nélkül, éppen a választási finis előtt beszédet mond az ország vezetői előtt, azzal máris adott irányt a küzdelemnek. Nem elhanyagolható a hatása, amint azt a véghajrában – és az eredményben – láthattuk. (Dénes Ottó véleménye)
Mit tett nyilvánvalóvá Trump és a pápa az USA politikájáról
Hír kommentár: A két vezetőnek meglepő vallási befolyása van a 2016. évi elnökválasztási versenyre.
A cikk 2015. július 26-án lett kiposztolva.
Az USA politikai színtere a legmesszebb menőkig érdekesnek mondható.
Jelentős személyiségek, sárdobálás, botrányok, indiszkréció — soha nincs egy unalmas pillanat. És természetesen az egész folyamat jobban át van itatódva a vallással, mint bármely más nemzet esetében a földön.
Minden, az Egyesült Államok szekularizációjára vonatkozó beszéd helyett leszögezhetjük, hogy az még mindig az egyik legnyíltabban keresztény állam a földi nemzetek közül. (Most a nyilatkozatról beszélek, nem a viselkedésről.) A meggyőződéses ateisták még mindig küzdenek, hogy hozzá tudjanak tapadni a politikai kampány nyomvonalához. Múlt ősszel az USA történelmében először szeretett volna egy nyíltan ateista jelölt bejutni a Kongresszusba. Egy képviselő (Pete Stark) miután hivatalba lépett, elismerte, hogy ateista, és elvesztette a 2012-re vonatkozó újraválasztási ajánlását. Barney Frank kongresszusi képviselő még 1987-ben bejelentette, homoszexuális, de a beismeréssel, hogy hitetlen, várt addig, amíg elhagyta a hivatalát.
Talán az un. Erkölcsi Többség már nem olyan erőteljes lobbi, mint egykor volt, de a kereszténység továbbra is hatékony módokon kívánja vezetni és formálni a közvéleményt és politikai vitákat, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok Alkotmánya világosan kijelenti, hogy “nem szükséges semmiféle vallási vizsgálat ahhoz, hogy bármikor egy személyt bármilyen közhivatalra jelöljenek.”
Barack Obamáról, az USA elnökéről feltételezték, hogy keresztény, emiatt köteles volt több mint egy alkalommal a kereszténységét megerősíteni. Ugyanez volt a helyzet más elnökök és elnökjelöltek esetében is.
Az 2016. évi elnökjelölt, Donald Trump úgy tűnik, hogy keresztény jelöltként pozicionálta magát. Még májusban jelentette ki, hogy ő lehetne „a keresztények legnagyobb képviselője azok közül, akikkel a keresztények hosszú idő óta rendelkeznek”. Ezzel a szíriai keresztények sorsára utalt, de ennek a nyilatkozatnak a révén került fel sok evangélikál szavazó palettájára.
Trump, aki presbiteriánus vallásúnak vallja magát, szintén úgy érezte, hogy meg kell védenie magát, amikor nemrégen azt kérdezték tőle, hogy kérte-e már valaha Isten bocsánatát. A válasza az evangélium megértésének tragikus hiányára utalt, de üdítően őszinte volt — és nem sokban különbözött attól, ahogy sok ember az evangéliumot értelmezi.
Mi volt olyan üdítően őszinte a válaszban? Trump nem színlelte, hogy ő egy „újjászületett” hívő (abban az értelemben, ahogy a legtöbb egyesült államokbeli evangélikál értené ezt a kifejezést) annak érdekében, hogy népszerűségre tegyen szert. Elkezdhette volna azzal etetni a médiát, amit a legtöbb keresztény hallani akart volna, de nem tette. És az a tény, hogy Trump nyitott és barátságos a keresztényekhez, úgy tűnik néhány hívőnek elegendő ahhoz, hogy ő legyen a szilárd választás.
De Trump nem az egyetlen meglepő vallásos befolyás az elkövetkezendő verseny tekintetében. A Time Magazine aktuális számának a főcíme keltette fel a figyelmemet: “Ferenc pápa politikai prédikációja lehet a kulcs az Elnökké váláshoz.” A cikk nem volt teljesen objektív és tárgyilagos. Valójában egy hír kommentár volt, amit a Közjó Érdekében létrehozott Katolikusok Szövetségének az ügyvezető igazgatója írt.
Ennek ellenére meglepő volt. Az ateisták nem az egyetlenek, akik küzdenek azért, hogy részt vehessenek a nagy horderejű választásokban. A katolikusok ugyanúgy küzdöttek az elfogadásukért az elmúlt években. Ahogy a cikk rámutat, 1960-ban John F. Kennedyre nyomást gyakoroltak, és ahhoz, hogy megválasszák, ki kellett jelentenie az USA lakossága előtt, hogy nem fog utasításokat elfogadni a pápától.
Ha volt széles körben elterjedt gyanú arra vonatkozóan, hogy a Római Katolikus Egyháznak volt befolyása a múltban az USA politikájára, ma már úgy tűnik, hogy ezt nem lehet semmisnek tekinteni.
A jelenlegi magas rangú katolikus tisztviselők listáján szerepelnek a következők: az Egyesült Államok alelnöke, az USA Legfelsőbb Bíróságán a bírók kétharmada és a Fehér Ház szóvivője.
Dédszüleink ugyancsak meglepődnének. Az egyház és az állam szétválasztásának falazatát, amelyet az Alkotmányban emeltek azért, hogy megőrizzék a vallásszabadságot, és hogy távol tartsák a
z egyház kezét azoktól, akik nem akarják, hogy az egyház hatást gyakoroljon rájuk.
Ez egyértelműen elszakította a Katolikus Egyháztól azt a hatalmat, amit évszázadokon keresztül Európában gyakorolt.
Az alkotmányos szétválasztás nem zárta ki a katolikus jelölteket önmagukban, de az a vágy, amely meg kívánta akadályozni, hogy a Katolikus Egyház megvethesse a lábát az Egyesült Államok politikájában olyan erős volt, hogy a katolikus jelöltek motivációit és hűségét gyakran megkérdőjelezték.
Gyorsan közeleg a 2016. évi elnökválasztási verseny, és Róma püspöke lett az egyik legnépszerűbb szóvivő az Egyesült Államokban — globálisan is — és politikailag is. Természetesen, népszerűbbnek lenni, mint az átlagos politikai jelöltek, manapság már egyáltalán nem olyan lenyűgöző sajátosság, különösen, ha nem vagy politikai jelölt, figyelembe véve a választói fásultságot, a mérhetetlenül népszerűtlen kormányokat, valamint azt is, ahogyan a USA politikája általánosan romlott az idő múlásával. Sok politikussal szemben, a pápa gondoskodó magatartása és erkölcsi vezetése üdítőnek tűnik sok ember szemében. A pápa egy erőteljes erkölcsi hanggá vált a több évtizedes erkölcsi aszály után.
Ferenc pápa ott vakarózik ahol sok embernek viszket. Ő egy illúzióktól és jogaitól megfosztott ember. Kihívást intéz a vállalatok és kormányok globális gépezete ellen, és közönsége egyre épül. Az emberek csalódtak a világban, és politikai ígéreteket megtörők hosszú sorában, és úgy néznek rá, mint a jövőjük nagy reménységére. Megválasztásakor 2013-ban a Time Magazine azonnal az Év Személyiségének választotta. A Christianity Today (Kereszténység Ma) szintén a „mi Ferencünknek” nevezte. Népszerűségének hatását nehéz felbecsülni.
Szeptemberben Ferenc pápa beszédet fog mondani a Kongresszusban, és ez egy másik elsőség az USA kormánya számára. A USA Today (USA Ma) szavaival: “Nem volt sem pápa, sem vallási vezető, aki államfőként szolgált volna, és beszédet intézett volna még a Kongresszushoz az USA Fehér Házának Történészi Hivatala szerint.” Miért? Az egyház és az állam (szétválasztásának) ténye miatt.
Az USA kormányának, történelmének és a pápa befolyásának tanulmányozói számára ez egy meglepő fejlemény. A Bibliai próféciák tanulmányozói pedig — nos, ők már hosszú, hosszú idő óta várják, hogy a dolgok kezdjenek ilyen irányt venni.
A szerkesztő megjegyzése: Az itt megjelenő kommentárok célja, hogy kifejezze a tájékozott és felelős adventista vélemények gazdagságát és különféleségét az aktuális kérdésekről. Ezek nem feltétlenül tükrözik az Adventista Review szerkesztői csapatának vagy a Generál Konferenciának a nézőpontját.
Forrás: http://www.adventistreview.org/church-news/story3089-what-trump-and-pope-reveal-about-u.s.-politics