Kedves hallgatók, mindenkit köszöntök a Jogi Egyetemen a „Bibliai látomások” című sorozatunkban.
Az első előadásunk címe: Bálám négy látomása.
Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a Biblia legnagyobb látomásait sorra vesszük; időrendben, ahogyan egymás után következnek. Az ilyen látomásból általában az emberi történelemről és azon belül is az emberi történelem végkifejletéről derülnek ki dolgok.
A Biblia szerint az emberi történelem végkifejletének időszakában élünk.
Erre nézve van egy döntő, szintén egy látomásban megjelölt idői prófécia, Dániel próféta könyve 8. fejezetének 14. versében. Ehhez is el fogunk érkezni. Ez a Biblia leghatalmasabb idői próféciája, amely 2300 évet fog át. Eszerint, tudjuk azt, hogy az emberi történelem napjainkban már régen az utolsó időszakába érkezett.
Ezt a bizonyos dánieli látomást Jézus Krisztus esküvéssel erősíti meg A jelenések könyve 10. fejezetében, amikor János apostol látomásban úgy látja Jézust, hogy az egyik lábát a tengerre, a másikat a földre helyezi. Egy megnyitott könyvecskét tart a kezében, és megesküszik arra, hogy idő többé nincs. Ezen azt értve, hogy kinyilatkoztatott időperiódus többé nincs, több szakasza nincs már az emberi történelemnek. Az emberi történelem a végkifejletébe érkezett.
A látomást Isten nemcsak a prófétáinak adta. Mózes negyedik könyve 12. fejezetében azt olvassuk,
„Aki Isten prófétája, ahhoz Isten álomban és látomásban szól”,
még inkább gondolati ihletésben; ez a három formája van az isteni kinyilatkoztatásnak. Isten tehát álmot adott néhány embernek, látomást, gondolati ihletést. A mai példánk is csattanós példa lesz, hogy Isten nemcsak a prófétáknak és az apostoloknak adott látomást, hanem például az egyiptomi fáraónak is. Adott Nabukodonozor királynak is.
A mai alkalommal pedig egy olyan emberről beszélünk, aki úgy kapott látomást, hogy egykor Isten igaz prófétája volt, de visszaélt az Istennel való szövetségével. Fokról fokra eltávolodott Istentől. Az Úr azonban küzdött érte. Bálám azonban egyre többet engedett meg magának.
A Biblia egyik legfélelmetesebb történetével kezdjük most a sorozatunkat.
Hogyan lett egy valaha igaz prófétából hamis próféta.
Méghozzá annyira hamis próféta, aki ugyan mindent tudott Isten dolgairól, tehát nem a tudásával volt a gond; mindenbe belelátott. Megfigyelhetjük majd a látomásában, hogy például Krisztus eljövetelét is látta; Krisztus eljövetelének bizonyos mozzanatát. Tehát ilyen alcímet lehetne adni a mai előadásunknak, „Igazból hamis”. Egy hajdan igaz próféta, aki hamis prófétává lett, aki mindent tudott, de egyre kevésbé vett tudomást azokról, amiket tudott.
Nagyon nagy probléma, és nagyon nagy kérdés ez. Azt hiszem, időszerű kérdés is, mert a mai kor emberét is fenyegeti ez a veszély. A mai kor emberében is ott van az óriási információéhség vagy ismeretéhség. De vajon mit kezdünk az ismeretünkkel?
Conrad Lorenz nem volt hívő, vallásos ember; etológus volt, a madarak és állatok viselkedéstanával foglalkozott, meg általános emberi erkölcsi kérdéssel. Azt írja Lorenz egy helyütt, a mai kor embere állandóan arról beszél, hogy milyen nagy ismerethalmazt kell szerezni, és a kommunikáció milyen is. Mindig ezt mondjuk, a kommunikáció évszázadában élünk. Mindenki kommunikál. Tehát, van mit kommunikálni? Ki tud a mai világban érvényes szót mondani? És egyáltalán, törekszenek-e az emberek, hogy a futó, a felszínes kijelentés hátterén, vagy azt elhagyva, valami értelmes dologról kommunikáljanak egymással. Pilinszky Jánosnak van ez a verse, hogy „Akárhonnan érkezhet mondat, akárhonnan?”
Tehát Bálám is mindent tudott. Olyan mélyen bepillantott Isten tervébe, mint a próféták közül csak kevesen. Ám rettenetesen visszaélt a tudásával. Soha nem fordította jóra a tudását. Állandóan játszadozott a dolgokkal, és engedményt adott a rossznak, legfőképpen a pénz csábításának. 
Ő az a próféta, akire a Biblia egytized könyve visszahivatkozik (tudjuk, hogy hatvanhat könyve van a Bibliának). Például Péter apostol úgy nyilatkozik róla, hogy bérért szakadt ki. Júdás is így fog járni; pénzért adta el a lelkét. És ha valaki eladja a lelkét, akkor azután már megfoghatatlan dolgok történhetnek vele. Például ez az oka annak, hogy Bálám az egész Biblián végigvonuló személyiség.
Maga a fő történet Mózes negyedik könyve 22. és 24. fejezetében, tehát három fejezetben van megörökítve. Azonban nem szabad elfelejteni egyetlen Biblia-verset, ugyanennek a könyvnek a 31. fejezetében 16. versét. Ha valaki nem veszi észre ezt a kis Biblia-verset, akkor Bálán tragédiájának mozaikját nem tudja összeilleszteni. Szeretném most tételesen bemutatni, mit kellene elolvasnunk a Bibliából.
Józsué könyve 13. fejezetéből a 22. vers írja le a halálát. Végül is, hogyan halt meg Izráel népének honfoglalása idején. Nehémiás könyvében az első visszahivatkozás; illetve Mikeás próféta könyve 6. fejezetének 5. verse és Nehémiás próféta könyve 13. fejezetének 1-2. verse. Ez az Ószövetségben az első visszahivatkozás a történetére. Azután az Újszövetségben Péter második levele 2. fejezetének 15. és 17. verse. Júdás levele, az csak egy fejezetből áll, ennek 11. verse. Rendkívül fontos visszahivatkozás A jelenések könyvének 2. fejezetéből a 14. vers, magának Jézus Krisztusnak a részéről, hogy a mi történelmünkre, most már a mi európai történelmünkre utal. Közvetlenül a végső idő történelmét is érinti. Ez a bálámi hitehagyás kérdése. Az igaz prófétának hamis prófétává való eltorzulása.
Maga Bálám tehát mezopotámiai próféta volt. A Tigris és az Eufrátesz folyó környékén lakott. Ekkor az általánosan elterjedt nyelv az arámi volt. Amikor őt hívták ezek a moábiták és a midiániták, akkor az általánosan beszélt, nemzetközileg egységes nyelvet, az arámi nyelvet használták. Ezért nincs semmiféle fordítási probléma a történetekben. Hogy melyik évszázadban élt Bálám, az i. e. 15. évszázadban. Tehát 3500 éves történettel van dolgunk. Akkor, amikor a zsidó nép kivonult Egyiptomból. A kivonulás 1445-ben volt, időszámításunk előtt. A Sinai-hegyi szövetségkötés és a tízparancsolat átadása után rövid néhány hónap alatt már Jerikóval szemben állomásozott a nép. Már készült a honfoglalásra.
Ekkor hívják a moábiták és midiániták Bálámot; küldöttséget menesztenek a messzi országba, hogy Bálám jöjjön el, és átkozza meg a zsidó népet! A zsidók különben semmiféle rosszat nem forraltak sem a moábiták, sem a midiániták ellen.
De azok nagyon félni kezdtek a honfoglalástól. Ezért gondolták, hogy a zsidó nép, amelyről minden nép tudta abban az időben, hogy rendkívüli, Isten által választott közösség, tehát más nem fog az izraelitákon, a hadieszközökkel nem lehet feltartóztatni a honfoglalást, de talán valamiféle varázslással igen. Valami átokmondással. Ezek okkult, pogány vallási irányzatot követő nemzetek voltak. Ezért küldtek Bálámért. Mindenki tudta, hogy Bálám próféta. De úgy gondolták, hogy Bálám lefizethető, megnyerhető. És ha majd Bálám megátkozza a zsidókat, amit nem tudnak elérni fegyverrel, azt elérhetik az átokkal. Ez korabeli hiedelemvilág. Ma is van hiedelem. Sőt, nincs is olyan messze tőlünk ez a világ. Ma is rendkívül hiszékeny és babonás az emberiség, ahogy körbenézünk a világban.
Mózes negyedik könyve 22. fejezetével nem szeretnék részletesen foglalkozni. Ez külön előadás tárgya lehetne. A 22. fejezet lényegileg lépésről lépésre azt közli, hogy Bálámot levették a lábáról. Megérkeztek hozzá a moábita, midiánita követek. Kérték Bálámot, hogy jöjjön el. Több száz kilométeres útnak a megtételére kérték.
Jöjjön el, itt van Izráel népe, megközelítette Jerikót. Ott vannak a hegyek, ezekről nagyon szép kilátás nyílott az ígéret földjére. Maga Mózes is az egyik ilyen hegyen halt meg. A követek kérték Bálámot, hogy jöjjön fel ezeknek a hegyeknek az egyikére, és mivel a zsidók itt letáboroztak a síkságon, mondjon átkot az egész zsidó népre. Úgy gondolták, hogy ezzel meg tudják hiúsítani a zsidók honfoglalását.
Amit a 22. fejezet lépésről lépésre tárgyal, a következő. A követek beállítottak Bálámhoz. Bálám tudta jól, kicsoda Isten. Tudta jól, hogy mi Isten akarata. Tudta jól, hogy Isten választott népe a zsidó nép. Tudta, hogy ő semmit nem tehet Isten ellen és a választott népe ellen. Ám a követeknek nem mondta, hogy menjenek szépen haza. Ezt kellett volna neki mondania. Azt mondta, töltsék itt az éjszakát, és majd ő megkérdezi az ő Urát. Ez már bepillantást enged Bálám lelki világába. A tétovázásra, arra, hogy megcsörren a pénz, az arany és az ezüst. Bálám nagyon szeretett volna valamit tenni, hogy azt a pénzt meg is kapja.
Ám Isten megjelent neki éjjel látomásban. Ezt kérdezte.
„Bálám, mit keresnek itt ezek a követek? Miért fogadtad őket? És egyáltalán, miért tartóztatod itt őket?”
Elmondta Isten, hogy így sem tehet ellene semmit. Másnap reggel Bálám érdekes szavakat használt. Mondom, ezt érdemes elolvasni otthon többször is a 22. fejezettől. Ilyet mondott a követeknek, „Nem engedi az én Uram, hogy én elmenjek.”
A követek pontosan tudták, ki is hallatszott a megfogalmazásból, hogy Bálám nagyon szeretne elmenni, de nem engedi az ő Ura. Érezték, hogy itt nagy küzdelem van Isten és Bálám között.
A követek hazamentek, és elmondták a királyoknak, a megbízóiknak, hogy vonakodik ez a próféta. Akkor a királyok még nagyobb küldöttséget menesztettek, még több pénzt küldtek. Bálám megint csak vonakodott, mondva, hogy ő semmi pénzért nem fog átkot mondani. De újra csak ott marasztalta a követeket. A végén annyira levették a lábáról Bálámot, hogy útnak indult. Felnyergelte a szamarát, és a népes küldöttség után ő is nekivágott ennek a hosszú útnak. Ekkor történt meg az a nagyon szemléletes és kissé humoros történet, amiről az emberek általában az „Áll, mint Bálám szamara” szólás-mondást szokták megjegyezni.
Isten a követe, a mennyei lény, aki maga Jézus Krisztus, által feltartóztatja a prófétát, de Bálám nem látja a mennyei követet. A szamár viszont látja. A szamár megáll, a próféta dühöng, üti-veri az állatát, a szamár tehetetlenül rúgkapál, a szája is szólásra nyílik, hogy ő soha nem volt a gazdájával szemben engedetlen… Hát miért nem gondolkodik a gazdája, hogy itt valami lehet a dolgok mögött.
De Bálám még mindig nem látja a mennyei küldöttet. Mondom, kissé humoros, ironikus, de tragikus is a megfogalmazás. Az az ember, aki pénzért hajlandó eladni a meggyőződését, a lelkiismeretét, ostobábbnak bizonyul, mint egy szamár! Elvakultabb lesz, mint a jószága! A szamár ide-oda, kerítéshez, sövényhez szorul, Bálám üti-veri, meg akarja ölni, amíg végül ő is meghallja az Úr hangját. De akit Isten nem tud feltartóztatni szépszerével, aki nem hallgat Isten szavára… Isten azt is elmondja, hogy ha Bálám nem akar az Ő útján járni, akkor menjen!
Felhívom a figyelmet, hogy az egész történet a 22. fejezetben nagyon szépen példázza, hogy Isten ugyan állít tilalomfát az ember elé az életében, meg figyelmeztetést is ad az embernek, de Isten az emberi akaratot nem akarja letörni. Mert Isten erőszakkal, kényszerrel semmit nem akar végrehajtani. Isten mélységes szomorúsággal mondja Bálámnak,
„Hát akkor menjél el. Látom, hogy nagyon el akarsz menni, hát indulj! De úgysem fogsz tudni átkot mondani a népre, hanem átok helyett áldás fog kijönni a szádon! Hát, menj! Ha ki akarod próbálni, menj el.”
Mondom, Bálám egykor Isten prófétája volt. Hírneves próféta volt. Ezt több száz kilométerrel messzebb is tudták a moábiták és a midiániták.
Bálám tehát végül is megérkezik arra a vidékre. Fogadja őt Bálák (hasonló hangzású név, de egészen más jelentése van, érdemes magyarul is megjegyezni, illetve a mi Bibliánkból is). Bálám és Bálák. Bálák, a moábiták királya fogadja Bálámot; fölviszi egy hegy tetejére, olyan kilátási pontra, ahol az egész zsidó népet látja. A zsidó nép itt van, körülbelül két és fél-hárommilliós nép, letáborozva, szépen elhelyezkedve.
Azt kéri Bálák, a király Bálámtól, hogy álljon fel a hegy tetejére, terjessze ki a kezét, és mondjon átkot a népre. Ezért többszörös áldozatot mutat be, hét oltáron hét tulok- és hét kosáldozatot készít el (ezt már a 23. fejezetben olvashatjuk). Bálám rejtélyesen azt mondja Báláknak, hogy ő elmegy egy kissé távolabb, és társalogni fog Istennel. Mert értse meg Bálák, ő ugyan azért jött, hogy megátkozza a zsidókat, de ha Isten nem akarja, ő nem tud átkot mondani. Tehát Bálám elmegy imádkozni Istenhez, aztán kisvártatva, amikor letelt ez az idő, akkor visszajön, kiterjeszti a karját…
Most ha ezt a négyféle próféciát vizsgáljuk, szó szerint, a Biblia héber szövegében másál van, ez annyit jelent, hogy példázóbeszéd. Tulajdonképpen prófécia. Látni fogjuk, hogy a próféciából a látomásba áthajló beszéd lesz. Mondhatnám így is, az irodalomtörténetben ez nagyon elterjedt megkülönböztetés, hogy a látványból látomásba fog átmenni a beszéde. Rendkívül érdekes dolog ez. Lényegileg Bálám lát valamit, amikor fönt van a hegyen, kiterjeszti a karját, látja a népet. Ez konkrét látvány. De amikor e látványról gondolkodik és beszél, és, persze, közben átkot akar mondani, de sehogyan nem jön ki átok a száján, és áldást mondott. Eközben a látványból látomás lesz.
Mondom, ilyen a Bibliában nem sokszor fordul elő, de az irodalom történetében nagyon sokszor szerepel. Arany János, Petőfi költészetétől elkezdve, a magyar költészetben is. Az egyik leghíresebb, látványból látomásba átmenő költeményt többször elemeztem már, ez József Attilának „Kirakják a fát” című verse. Rendkívül érdekes dolog az, amikor egy költő valamit lát, József Attila is látja a pályaudvart, meg hogy dobálják ki a fahasábokat a vagonból. Közben gondolkodik, és ez a látvány látomás lesz; az emberi tudat, az önreflexió számára is megfoghatatlanul, a látványból fokról fokra látomás lesz.
József Attila esetében a pályaudvari jelenetből az egész emberi élet látványa az, hogy úgy élünk mi itt, ezen a világon, mint ahogyan egymásra dobálják a fahasábokat. Ugyanúgy nyomják egymást az emberek. Ide születnek, és jót-rosszat tesznek egymással az emberek; szorítja-nyomja, összefogja az egyik dolog a másikat. Ezt mondja József Attila. Nagyon sok versében, a „Magam emésztő”-ben is megfigyelhető ez.
Tehát ugyanezt fogjuk látni Bálámnál. Jelzem itt a négyszeri látomást. Rámutatok arra, miszerint ahogyan halad előre a próféciában, a látvány helyébe egyre inkább betör a látomás. Egyre nagyobb látomásra ragadtatja magát. Illetve, Isten ad neki olyan látomást, amit szinte maga sem akar közölni, mégis elmondja. Amibe maga sem tudott eddig bepillantani, most megláthatja. A harmadszori és negyedszeri látomás már egészen rendkívüli lesz. A negyedszeri látomásban már Krisztusig fog elérni. Természetesen, röviden, dióhéjban való megfogalmazással, de teljesen kivehetően, tehát semmiféle misztika vagy ködös dolog nincs ebben a négyféle próféciában.
Szeretném Bálám első próféciáját felolvasni, Mózes negyedik könyvéből.
Mózes negyedik könyve 23. fejezetében a 7. verstől így kezdi Bálám a példázó beszédet ( a másált fordítják így).
„Arámból hozatott ide Bálák, Kelet hegyeiről Moáb királya. »Jöjj, átkozd meg a kedvemért Jákóbot; jöjj, és verd meg rontással Izráelt!« Megátkozhatom-e, akit Isten nem átkoz meg? Rontást hozhatok-e arra, akire az Úr nem bocsátott rontást? Jól látom Izráelt a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé. Ki számolhatja meg Jákóbot – hiszen annyian vannak, mint a porszemek –, és Izráelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg, mint az igazak, és úgy érne véget az életem, akár az övé!”
Ez az első próféciája. Ez az első látomás. Még csak nagyon gyengén látjuk, hogy ez a látvány hogyan megy át látomásba. Tehát Bálám látja a nagyon szépen letáborozott zsidó népet. Középen ott a szent sátor. Ott van a szövetség sátra. Körben a tizenkét törzs sátrai szépen fölállítva. Gyönyörű látvány lehetett! És azt mondja, „Most miért átkozzam meg? Hát ez Isten népe! Ez a közösség egészen más nép lesz, mint a többi. Ez a nép nem olvad be a nemzetek közé, egyedül fog lakni. Nem számítja magát a nemzetek közé.” Érezzük, hogy a látvány itt átment látomásba. Így mondja, „A zsidó népre különleges küldetés vár.” Ezer-ötszáz év áll itt most a zsidó nép előtt; egészen különleges küldetés. Ennek a küldetésnek tényleg ez volt a lényege. Vagyis, hogy másféle nép legyen Izráel. Isten miért választotta ki a zsidó népet? Hogy megmutassa a többi népnek, másféleképpen is lehet élni! Hogy Istennel együtt másféle az élet. Isten törvényét követve, másféle az élet. Ezért mondja, hogy nem számítja magát a nemzetek közé. Rendkívüli sorsa, küldetése van ennek a zsidó népnek.
„Ki számolhatja meg Jákóbot, hiszen annyian vannak, mint a porszemek, és Izráelnek csak a negyedét is?” Hatalmas nép lesz Izráel.
Nagyon érdekes egy népnek végigkövetni, hogy mekkora a létszáma. Bálám azt mondja,- ez is látomás, – hogy
„Ki számolhatja meg Jákóbot, hiszen annyian vannak, mint a porszemek…?”
Mindenkinek tudom ajánlani, aki kutatni akarja a Bibliát, hogy olvassa végig az Ószövetséget ilyen szempontból. Vagyis, hányan lehettek a zsidók. Eredetileg kis nép volt. Nagy világbirodalmak, mint Egyiptom, Asszíria meg az Új-Babilóniai Birodalom először kis nép volt. Ez nem azt jelenti, hogy kevesen voltak. A zsidók létszáma az ókorban, ahogyan a Bibliából láthatjuk, többször emelkedett a tízmillió fölé. Még akkor is, amikor például kettévált az ország, a déli és az északi országrészre. Jósafát idején (ez csak közvetett adat, A királyok könyvében és A krónikák könyvében olvasható) betör az ellenség, és Jósafát hadba szólítja a déli országrész két törzsét. Pontosan leírja, hogy hány ember a hadköteles. Összeadhatjuk, egymillió-százhatvanezer hadköteles férfi volt az időszámításunk előtti 8-7. században.
Ez nagyon nagy szám. Ha ezt a számot felszorozzuk, hogy mennyi lehetett csak itt a népesség, akkor öt-hatmilliót kapunk minimálisan. Ehhez még hozzászámítjuk a tíz törzset, tíz-tizenöt millió volt a legszerényebb számítás szerint is.
Tehát a zsidó nép, bár más nép volt, bár állandóan nyomorgatták, hol az egyiptomiak, hol a másik nagyhatalom, hol a környékbeli népek, de azért Bálámnak ez a látomása beteljesedett!
„Ki számolhatja meg Jákóbot, hiszen annyian vannak, mint a porszem…” Befejezésül megint tökéletes látomása van.
„Bár úgy halnék meg, mint az igazak, és úgy érne véget az életem, akár az övé!” Itt azt mondja Bálám, bárcsak ő is közéjük tartozhatna. Bárcsak ő is ott lenne. Bárcsak az ő élete is egyenes vonalú, töretlenül fejlődő, tehát igaz emberi élet lenne!
Hogy Bálám belül mit érezhetett… Minden ember küzd belül önmagával. Bálám már majdnem eladta magát, mert pénzért kész átkot mondani arra a népre, amelyet áldania kellene, de megint küzd az ember magával. Azt mondja,
„Bárcsak ne az lenne az én életem vége, hogy rút, nyomorult, pénzéhes emberként haljak meg, hanem bárcsak az igazak közé vagy Izráel népe közé tartoznék.”
És ezzel fejezi be az első próféciáját.
Már itt, az első próféciánál látjuk tehát, hogy a Szentírás milyen finoman érzékelteti azt, hogy Bálám, aki átkot jött mondani Izráel népére, folyamatosan a látványból kiindulva, elfeledkezve önnön eredendő és rossz akaratáról, tulajdonképpen jóakaratú áldást mond. A látvány pedig látomásba csap át. De ezt hallja Bálák is. Azt mondja a király:
„Hát, nem ezért hívtalak! Ezért fizettelek meg?”
De látja, hogy Bálám egyszerűen nem tud mást tenni, mert ő tiszteli Istent, vagyis Isten felügyelete alá akar tartozni, ezért Bálák cselt eszel ki. Átviszi egy másik hegycsúcsra Bálámot. Olyan hegycsúcsra, ahonnan nem láthatja az egész zsidó tábort. Azt akarja elérni, hogy ne legyen olyan vonzó, szép a látvány. Csak részleges lehessen a látvány. Nem látja át a teljes, szépen elrendezett tábort, csak egy kis részletét. Akkor talán nem lelkesül át annyira, és akkor talán majd meg fogja átkozni. Tehát átviszi a király egy másik hegycsúcsra Bálámot, ott megint hét oltárt emel, hét tulkot, hét kost áldoz fel, megadja tehát a módját, mert az emberek ott vannak, és látják. A politikai, vallási vezetők mindig ott akarnak lenni. Ők már ott tipródnak, és várják, hogy Bálám megint elvonul, megint Istentől fog tanácsot kérni, és kiderül, milyen felhatalmazást kap.
Bálám megint megjelenik, és a 23. fejezet 18. versében a következő, a második prófécia, illetve a másodszori látomásba áthajló beszéde olvasható.
Ő pedig példázóbeszédbe kezdett, és ezt mondta. „Kelj fel, Bálák, és figyelj, hallgass most rám, Cippór fia! Isten nem ember, hogy hazudjon, nem ember fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha Ő áld, azt nem másíthatom meg. Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az Úr, királynak szóló ujjongás hangzik ott. Isten hozta ki a népet Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bivaly szarva. Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen. Idejében megmondják Jákóbnak, Izráelnek, hogy mit tesz Isten. Mint a nőstényoroszlán, kel föl ez a nép, s mint a hímoroszlán emelkedik föl; nem fekszik le újra, amíg prédát nem eszik, és fegyvertől hullottak vérét nem issza.”
Ez a második beszéde Bálámnak. Tehát azt mondja Bálám ebben a szózatában, hogy Isten nem hazudik, Isten nem változik meg. Ha Isten egyszer kiszólította ezt a népet Egyiptomból, ha kihozta innen, ebből a nagy világbirodalomból, akkor ezzel a néppel van terve. És ezt a népet akarja megerősíteni, mivel Isten van a zsidókkal. Döbbenetesen nagy ez a 23. vers. A mai embernek is rendkívül sokat mond ez. Könnyű megjegyezni. Mózes negyedik könyve 23. fejezetének 23. verse (4Móz 23:23).
Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen.
Aki hitben él, Istent kereső, és figyel Isten szavára, azon nem foghat a varázslás és az igézet. A mai világ is tele van varázslással és jóslással. Okkult jelenségek kellős közepén élünk. De milyen vigasztaló ezt olvasni a Bibliában!
Aki ragaszkodik Istenhez, annak nem fog majd kopogó hang megjelenni a lakásában, a spiritiszta dolgokhoz nem fog közel menni. Nem játszadozik a horoszkóppal meg a tenyérjóslással.
Mély szánalommal tekint a hiszékeny és babonás világnak az üzletszerű kéjelgésére. Régen is ez volt, ma is ez történik. Semmi új nincs a Nap alatt, mondja Salamon. Teljesen ugyanazt ismétli a történelem. Pénz, pénz, és mindig csak pénz! Ezért az ember elpusztítja a gyermekét is, a szeretteit is. Őrültséggel és idegi, lelki problémába való belehajszoltsággal…
De aki Istent választja vezetőül, akinek Isten szava a legnagyobb érték, aki nem áll szóba ezekkel a félig vallásos vagy vallásosnak látszó dolgokkal, azon nem fog a varázslás, és nem fog a jóslás sem. Jákóbon és Izráelen sem! Egyébként Jákób és Izráel a mindenkori hivő nép jelképe a Bibliában.
Itt is érezzük, hogyan megy át a látvány látomásba. Tehát látomásban végigköveti a zsidó nép útját. Hogy Isten innen hozta ki az izráelieket, s mint a nőstényoroszlán, kel föl e nép, s mint a hímoroszlán, emelkedik föl… Igen, itt vannak a zsidók az ígéret földjének határán. Van itt ugyan harmincegy nemzet, az egyik rosszabb, mint a másik, de Isten adott nekik négyszázharminc évet, hogy megváltozzanak. Mózes első könyve 15-16. fejezetében Isten már kimondta Ábrahámnak, hogy
„Nem lesz a tied ez a földdarab, és a gyermekeidé sem lesz, de még az unokádé sem”, de a negyedik nemzedék eljut majd erre a földre. „Mert négyszázharminc évet adtam nekik, hogy megváltozzanak.”
Ez a harmincegy néptörzsre vonatkozik, amely itt élt a zsidók előtt Kánaánban. De nem változtak meg, iszonyú életmódot folytattak, körülbelül ugyanolyan iszonyú életmódot, mint Sodoma és Gomora lakói azelőtt, vagy mint a mai világ. Van egy közös törvényszerűség, hogy Sodomának és Gomorának is ítélet által kellett elpusztulnia a Holt-tenger partján. Így ezeknek a törzseknek is eljött az ideje az ítéletre. Ugyanúgy a mi világunk számára is eljött az ítélet ideje, mert a Föld már lakhatatlan, és élhetetlen az élet. Tehát maga az élet kerül veszélybe, az erkölcsi torzulás és az embernek az önmagából való végzetes kivetkőzése folytán.
Tehát itt Bálám olyan törvényszerűségeket közöl, és olyan dolgokra utal, hogy ez megint csak látomás. Látomás, ami igaz volt akkor is. A Bibliában általában a látomás igaz ma is a törvényszerűségében. Igaz most is. Bálák király tehát megint hallja a dolgot. Megint nem jött be a számítása. Megint egy próbát tesz.
„Gyerünk egy újabb halomra! Van itt elég szép hegycsúcs, ez látható. Na, még egy próbát csináljunk! Fölvisszük Bálámot egy újabb oromra, és ott most már igazán átkozza meg a népet, mert most már teljesen kijövök a sodromból! Mert azért hozattam el nagy pénzösszeggel ezt az embert, hogy ezt megtegye, és átok helyett áldást mond a népre!”
És itt jön a 24. fejezetben a 3. verstől Bálám harmadik szózata.
„Amint meglátta Izráelt törzsenként sátorozni, rászállt Isten Lelkének ereje, példázóbeszédbe kezdett, és ezt mondta. »Így szól Bálám, Beór fia, így szól a férfi, akinek megnyílt a szeme, így szól, aki hallja Isten beszédét, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel. Milyen szépek a sátraid, Jákób, a hajlékaid, ó, Izráel! Mint hosszan elnyúló völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az Úr ültette aloék, mint a víz mentén a cédrusok. Kicsordul a víz a kútjai vödréből, a vetése vízben bővelkedik. Királya hatalmasabb Agágnál, és a királyi hatalma fölemelkedik. Isten hozta ki Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bivaly szarva. Megemészti az ellenséges népeket, szétmorzsolja a csontjaikat, összetöri a nyilaikat. Hever, fekszik, mint a hímoroszlán, és mint a nőstényoroszlán; ugyan, ki merné fölkelteni? Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!«”
Kedves hallgatók, itt a harmadik látomás döbbenetes kijelentéssel kezdődik. Azt mondja Bálám önmagáról, hogy ő az, aki hallja Isten beszédét, látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel.
Döbbenetes! Ilyen közel volt Bálám Istenhez! Neki volt látomása Istenről, hallotta Isten beszédét, ha leborult is, de nyitva volt a szeme. Ilyen közel volt Istenhez! Újra csak megáldja a népet. Ennél az áldásmondásnál, ahogy tulajdonképpen a második látomást ismétli több vonatkozásban, például a bivaly erősségére, az oroszlánokra tett utalással, de itt, a harmadszori látomásban egy csodálatos kép jelenik meg. Az állatvilág képei után egy, a növényvilágból vett kép. A fák életéből való kép. Hogyan is olvastam ezt a 6. versben?
„Mint hosszan elnyúló völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az Úr ültette aloék, mint a víz mentén a cédrusok.”
Az aloé csodálatos növény; maga a növény látványa is gyógyító hatású egyébként. Az aloé után a cédrusfára hivatkozik. A Biblia nagyon sokszor hivatkozik a cédrusfára. A 92. zsoltár 13. versében olvashatunk egy megkapó dolgot a cédrusról, ami így hangzik. „Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus.” Ezékiel próféta könyve 31. fejezetének 18. versében is kijelentést olvasunk a cédrusokról, amelyek az ókorban és a zsidó nép történelme idején nagyon érdekes jelképi vonatkozást vesznek föl.
A Pátriárkák és próféták című könyvből megtudtam, hogy az ószövetség idején azért játszott nagy szerepet a cédrus, hasonlatban, kijelentésben, mert a cédrus az a fa a fennálló fafajták közül, ami a leginkább alkalmazkodó fa, a leghidegebb égövtől a legmelegebb, egyenlítői égövig. A cédrus rendkívül jól bírja a hideget is, a forróságot is. Az a fa, amelynek nem árt annyira a környezet, mint más fafajtának. A szarvasi arborétumban mutogatnak százötven éves óriásfenyőt, de az lehet, hogy a kétszáz évet nem éri meg. Máshol meg a fenyőfa megéri a háromszáz-ötszáz évet is, a mamutfenyő meg Amerikában ezer évet is él.
A Biblia a cédrust azért említi jelképes értelemben, mert a cédrust az igazán hívő emberre vagy az igazán hívő emberek csoportjára alkalmazza. Mert kik az igazán hívő emberek? Akik nemcsak a fiatalságukban, a jólétükben, a nyugalomban hisznek Istenben. Azok az igazán hivő emberek, akik hidegben, melegben, forró nyárban, téli fagyban, nyomorúságban, nehézségben, betegségben, megpróbáltatásban, megaláztatásban, mindig kitartanak Isten mellett! Erről szól a Biblia egyik legnagyobb könyve, Jób könyve. Könnyű hívőnek mondani magunkat, amikor fiatalok vagyunk, vagy amikor egészségesek vagyunk. Vagy amikor az állam azt mondja, hogy
„Kérem a hívőket. Építsünk nekik pár milliárdból ezt-azt, amazt. Adjunk nekik pár százmilliót erre-arra.” Akkor, ugye, mindenki hívő lesz. Csak nem cédrus! Arra használja a Biblia ezt a jelzőt, arra az emberre vagy embercsoportra, aki, amely növekszik, fejlődik akkor is, amikor mások azt mondják, hogy miképpen lehet ezt kibírni! Hogyan lehet ezt átvészelni?
Bálám azt mondja, hogy „Igen, a zsidó nép közül nagyon sok ember a világtörténelem cédrusa lesz.”
Mert igaz ugyan, hogy a világtörténelemben élt nagyon sok becsületes, rendes ember a zsidó népen kívül is, meg a kereszténységen kívül is, ezt botorság lenne tagadni, de a zsidó népnek és a Bibliát ismerő kereszténységnek mindig volt egy óriási előnye, hogy tudatosan élhetett, élhet Istennel.
Nemcsak a lelkiismeret szerint, de a hit bizonyossága, a gondoskodás, az ígéretben való bizonyosság szerint is. Ezeket az embereket hasonlítja Bálám a cédrushoz. Egyáltalán, föl kell figyelnünk arra, hogy a Biblia használ ilyen jelképeket. És ezek a jelképek átmennek látomásba. Csontváry is ezért szerette különösen, mert ő nem festett ilyen képeket addig, amíg el nem ment a közel-keletre.
Majd meg fogom mutatni önöknek, nemcsak a Magányos cédrust, aminek a jelentésével kapcsolatban nem biztos, hogy tudjuk, mit akart kifejezni. Nemcsak a Zarándoklás a cédrushoz Libánonon című képét, ez a két leghíresebb cédrusképe, de Csontvárynak a számomra leghíresebb képén, a Fohászkodó üdvözítő című festményen is döntő helyzetben van a cédrus. Csontváry megértette ezt a jelképet, ami először ebből a bálámi próféciából és látomásból kerekedik ki a Bibliában. Ahogy a fák szépen növekszenek, és egyre szebbek, sudárabbak lesznek, nem ez lenne az igazi emberi élet? Tudatosan együttműködve a természettel, egyre tágabb gondolkodásúnak, egyre tisztább jelleműnek lenni, egyre emberibb emberré válni… Nem ez lenne az ember életének végső és alapvető célja?
Nemes Nagy Ágnes a fákon keresztül tért vissza vagy talált vissza Istenhez. Ezt ki merem mondani. Tessék meghallgatni most ezt a versét! Ez a címe, Fák.
Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.
Tetszenek érezni, hogy milyen súlyos, hatalmas vers ez?
De miért cédrust mond Bálám is? Mert a cédrus kibírja a telet, kibírja a rekkenő hőséget! Egy hívő ember soha nem hivatkozik arra, hogy milyen a világ. Egy hívő ember nem azt mondja, hogy „Jaj, de nehéz az élet! Az emberek ilyenek! Jaj, milyen rossz a pénz megint!” Ez a hitetlenség legkézzelfoghatóbb jele. A győzelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk – mondja János apostol az első levelében. A hívő ember le tudja győzni a világot.
Hogyan mondja A példabeszédek könyve 31. fejezetében az igaz asszonyról, hívő asszonyról? „Nevet a holnapi napon.” Nem szorong a gond miatt, hogy „Jaj, holnap miből főzök? Miből fogunk megélni?” Hiszen nevet a holnapi napon. Mert aki Istennel együtt él, az állandóan növekszik, erősödik, és egyre többször fogja legyőzni a kísértést, nehézséget. Ez a hit alapja. A fák is, ahogy növekszenek, egyre erőteljesebbek, egyre szebbek. A hívő embernek is, ahogy halad előre az életben, egyre több mindenre kell képesnek lennie. A hit lényege a fejlődés és a megerősödés.
Tanulni kell a téli fákat. Ahogyan talpig zúzmarásak. Amikor a fát bevonja a zúzmara, csodálatos kép ez. Nagyon egyszerű, kézzelfogható, közeli képeket vetít fel. Különben Nemes Nagy Ágnes költészetének a titka, hogy a nagyon konkrét dolgot, mondhatnám, a látványt nagyon gyorsan át tudja fordítani látomásba. Ahogyan a Biblia is mondja, hogy a tűzből vízbe jutunk, az életben is, hogy egyszer úgy érzi az ember, örömre van oka, és boldog, aztán hirtelen jön valami csapás, nehézség. Vagy fordítva. Ahogyan a zsoltáros mondja. „Este bánat száll be hozzánk, reggelre örömre vált.”
Az emberi életben nagyon gyors váltójátéka van a jónak és a rossznak. A környezetünktől iszonyatos dolgokat kaphatunk. Körülbelül úgy érezhetjük magunkat, mint a vas, amit kivesznek a forró kemencéből, és gyorsan bemerítik a hideg vízbe, és sistereg, és kicsap. Az emberi életben is sokszor így van ez. De a hívő emberek úgy tűrik, és úgy növekszenek közben mozdíthatatlan függönyökként, mint ahogyan növekszik a cédrus a Libánonon.
„És ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe.” Amikor visszanéz az életére, akkor azt mondja a hívő ember, „Ezt is csak valakinek a segítségével bírtam ki! Valaki ott volt mellettem! Ott volt a forró kemencében, ott volt a jéghidegben! Hogyan tudtam én ezt átélni!?” A hívő ember ezért emlékezik szívesen, mert a hívő emlékezete valóban csodálatos emlékezet. Az mindig mélyebben és mélyebben látja az életet. Amikor átélünk valamit, akkor átéljük. Amikor emlékezünk valamire, sokszor még mélyebben éljük át. Mert van mit kiértékelni az életből. Ahogy átcsúszik a test emlékezetbe.
Nem katasztrofális az is, amit Ésaiás próféta könyve első fejezetében olvasunk? A szamár meg az ökör ismeri a gazdáját és a jászlát, az ember meg mit ismer? Az ember annyit sem tud, mint a szamarak meg az ökrök. A bűn következtében az ember élete leépült. Borzalmas helyzetbe jutottunk. Jób könyve külön foglalkozik ezzel a 35. fejezetében például. Sokszor az az érzésünk lehet, hogy az állatok jobban meg biztosabban mozognak, meg célszerűbben. Mert azok szolgálják a természetet vagy a másik állatot. Az ember meg összevissza hánykolódik, és nem tudja azt sem, hogy miért van a világon.
Amit Máté evangéliuma 19. fejezetének 26. verse így mond ki. A Biblia egyik legnagyobb Ige-szakasza ez. Jézus ezt mondja.
„Ami embereknél lehetetlen, az Istennel együtt lehetséges.”
Kedves hallgatók! Báláknak elege van Bálámból. Azt mondja, „Elegem van! Kivittelek egy hegyre, ott is áldást mondtál! Kivittelek egy másik hegyre, nem láthattad annyira a zsidókat, ott is áldást mondtál! Kivittelek egy harmadik hegyre, ott is áldást mondtál, viszontlátásra!” Most jön a lényeg!
Bálámot senki nem kéri meg beszédre, de most fogja a legnagyobbat mondani. Most nem kéri Bálák, nem csörög az arany meg az ezüst, s most Bálám kinyitja a száját. Miután már láttuk, hogy itt van bizonyos fokozatosság a beszédben és a látomássorozatban, itt most már eljutunk odáig, hogy a „nem fog a varázslás Izráelen”, mert olyan Izráel, és olyanok a hivő emberek, mint a cédrus a Libánonon, és most az összes hivő ember fejedelmén állapodik meg a tekintete. Úgy, ahogyan A zsidókhoz írt levél írója mondja a 12. fejezetében,
„Nézzetek a hit fejedelmére és beteljesítőjére, Jézus Krisztusra!” Most, a negyedik kéretlen próféciájában jelenik meg a Bibliának az a látomása, ami Bálám leghíresebb látomása (úgy szokták mondani). Ekkor próféciát mond Jézusról. A 24. fejezetben a 15. verstől olvasom.
Példázóbeszédbe kezdett, és ezt mondta. »Így szól Bálám, Beór fia, így szól a férfi, akinek megnyílt a szeme, így szól, aki hallja Isten beszédét, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel. Látom Őt, de nem most, szemlélem, bár nincs közel. Csillag jön fel Jákobból, jogar támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és a koponyáját Sét összes fiának. A birtokába kerül Edóm, a birtokába kerül az ellensége, Széír, mert hatalmas dolgokat visz véghez Izráel. Eltapossa Jákob, elpusztítja még a városból menekülőket is. Eltapossa Jákob Edómot, és elpusztítja Széír menekültjeit.«”
Így folytatódik az Ige-szakasz. „Amikor meglátta Amálékot, példázóbeszédbe kezdett, és ezt mondta. »Népek eleje Amálék, mégis pusztulás a vége.«
Amikor meglátta a kénieket, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta.
»Szilárd a te lakóhelyed, sziklára van rakva a fészked. Mégis, megsemmisül Kain, amikor fogságba viszi Assúr.«
Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta. »Ó, jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta? Hajók jönnek Kittim partjáról, megalázzák Assúrt, megalázzák Ébert, amíg el nem pusztul az is.«
Azután felkerekedett Bálám, elment, és visszatért a hazájába. Bálák is elment az útjára.”
Itt végződik a négyféle prófécia és a négyszeri látomás.
Kedves hallgatók! Ez a legrendkívülibb és legfélelmetesebb látomás. Csak egy dolgot mondok. Fölteszem önöknek a kérdést, mit tetszenek gondolni, időben ez a látomás meddig jut el. Bálám itt beszél a környező népekről, de amikor kimondja a Kittimet… Tudni kell, hogy a Bibliában a Kittim és a kitteus szó mindig a rómaiaknak a neve.
Most az i. e. 15. században járunk. Hol vannak ebben az időszakban a rómaiak? Sehol! Isten már úgy beszél róluk, mint akiket lát. Hol vannak a görögök? Sehol! A Bibliában a görögöknek mindig jáván a nevük. Majd látni fogjuk a következő látomásban. A rómaiaknak pedig a Kittim és a kitteus a neve. Az utolsó nép, amelyet megjelöl Bálámnak ez a beszéde, a kitteusok, vagyis Bálám ezt mondja ezzel a beszédével, hogy ahogyan halad előre a világtörténelem, népek jönnek-mennek, egyetlen hatalom lesz, amely majd a Föld gyeplőjét a kezébe fogja. Róma!
Ma a Föld gyeplője Róma kezében van! Európa gyeplője is Róma kezében van.
Hogyan is mondta az Európa Parlament elnöke? „Európa atyja a pápa.”
Róma kezében van Európa. Hova is mennek a soron következő magyar miniszterelnökök első látogatásra, akárhogyan is nevezzék őket? Rómába! Legutoljára talán I. István idejében volt ilyen. Most visszatér ez az időszak, amikor Róma kezében van Európa.
Na és, ha Európa annak a kezében van, akkor Európán kívül milyen hatalom uralkodik, mondjuk, az Egyesült Államokban, hogy csak egyet említsek? Az Egyesült Államok melyik hatalom kezében van? Nem itt fogok hirdetni titkos tudományt. Majd mindnyájan meglátjuk, holnap, holnapután, azután.
Bálám látta Róma hatalmát.
Látta, hogy népek jönnek-mennek, és amikor Rómán megállapodik a tekintete, hát, nem így, Rómának, mert mit látott ő Rómából? Csak azt, amit mondott, a kitteusokat. Akkor azt mondja,
„Ó, jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?”
Tehát ezzel jelzi, hogy nagyon hosszú időszak lesz. Hát, igen, ez igaz. 3500 évvel ezelőtt mondta ezt Bálám. Ez már csak hosszú időszak, nem? A többi látomásban pontosan meg fogjuk látni az Európára vonatkozó próféciát. Ha valaki már most,az egyesülésünk előestéjén (az Eu csatlakozásra utal az előadó) szeretné elolvasni, ott van az Európára vonatkozó látomássorozat. Dániel próféta könyvének 2. fejezetében.
A 7. fejezetben. És főleg A jelenések könyve 17. fejezetében. Az európai népek egyesüléséről, a Rómának tett hűségesküről, az egész európai történelemnek a globalizáció és az ökumené útján való előrehaladásáról. Valamennyi bibliai látomás részleteiben fog bepillantást nyújtani.
Hogy mást ne mondjak, még egy torz prófétának, még ha meg is nyílt a szeme látásra, Isten még neki is megmutatta, hogy a történelem merre fog előrehaladni. Mondja máskor is itt Bálám, hogy „Mikor fog ez bekövetkezni?” Nagyon hosszú időszakok lesznek.
Lezárom ezt a részt. Mondom, ez a látomás a végső időszakról szól. Európa, Róma, Amerika stb. A többi látomás majd ki fogja ezt bontani. Majd meg fogjuk látni, hogy a Biblia nem lesz hűtlen ehhez az első jelzéséhez, itt, a 24. fejezetben, a 24. vershez. Tehát a Biblia ki fogja bontani részletesen, hogy mi is ez a nagy egyesülés. Mit akar ezzel az emberiség? Vagy talán valaki más akar ezzel valamit? Vagy az emberiséget valaki beleviszi ebbe? Mint ahogy Bálámot is bele tudta vinni az a valaki, hogy mindent tudjon, de végül is ne engedelmeskedjen Istennek! Erről majd fogunk beszélni.
De most ennek a negyedszeri látomásnak a legközéppontibb részét és a leghíresebb, a 17. versben látható részét hadd emeljem ki.
„Látom Őt, de nem most, szemlélem, bár nincs közel.” Micsoda döbbenetes retorikai fordulat! Késleltetés, feszültség!
„Látom Őt, de nem most, szemlélem, bár nincs közel. Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből.”
Ki ez a csillag, aki innen támad, Jákobból, jogar Izraelből? Ki ez? Ki volt ez a csillag? A legközelebb Máté evangéliuma 2. fejezetében jelenik meg ez a csillag.
Csillag vezeti a bölcseket, akik éppen Bálám honfitársai, mert a napkeleti bölcsek is onnan indulnak el, ahonnan Bálám elindult. A napkeleti bölcseket csillag vezeti. Fénylő angyalsereg vezeti. Kihez? Az emberiség egyetlen reménységéhez! Aki a kis Betlehemben megszületett. Vissza is idézi az evangélium, hogy igen,
„Csillag származik Jákobból, jogar támad Izráelből.”
Milyen talányosnak tűnő dolog ez, Jézus Krisztust csillaghoz hasonlítani. Jogarhoz, aki majd mutatja az utat. Aki az emberiség egyetlen vezetője. Akiben mindenki megbízhat. Akiben soha nem kell csalódni.
Bálám 1500 évvel Krisztus megszületése előtt mondja el ezt a próféciát. De mondja külön, „Látom Őt, de nem most, szemlélem, bár nincs közel.”
Nem pár száz év múlva fog ez bekövetkezni. Isten ezt is pontosan érzékeltette vele, hogy ez mintegy 1500 éves időszakról szóló prófécia lesz. Tudjuk jól, Jézusra nézve a próféciák Mózes első könyve 3. fejezetétől töretlenül folytatódnak. Isten a bűneset után rögtön adott próféciát Krisztus eljöveteléről. De itt ez a prófécia átmegy látomásba. Hogy a kis Júdából származik a csillag. Később Mikeás írja,
„Te Efrátának Betleheme, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei közül, de belőled származik a Megváltó, akinek a származása öröktől fogva, elejétől fogva van.”
Bálám után Mikeás ezt részletesebben is kifejti. Meg is nevezi a helyet, hogy Betlehem. Azután később a próféták még részletesebben írják le. Ésaiás már elmondja a könyve 7. fejezetében, hogy egy szűztől születik meg a Messiás. Aztán a többi próféta elmondja majd, hogy miképpen nő fel, stb.
De Bálám az első, aki a nem zsidók közül világosan látja, a zsidókat nem azért választotta ki csak Isten, hogy ők képviseljenek valamit, és emberekre nézzenek az emberek. Hanem nekik úgy kell valakit képviselni, hogy arra a valakire nézzenek majd az emberek. Hogy a zsidó népnek a legnagyobb áldása Isten Fia lesz. Hogy a zsidóság soraiból fog a Messiás feltámadni.
Azért, mert Jézus zsidó volt, hogyne lehetne Messiás? Miért kellene tagadni Jézus zsidó voltát, mert a zsidó más ember, mint a többi? Minden nép egy és ugyanaz. Vannak jók és rosszak. Jézus is örökölte Máriától, az édesanyjától a gyengeséget, amit örökölhet egy ember. De Isten eleve azt mondta már Ábrahámnak is, amikor kiválasztotta (Mózes első könyvében van ez a híres isteni kijelentés; a 12. fejezetben az első három versben),
„Menj el a földterületedről, a rokonságod közül és az atyád házából arra a földterületre, amelyet mutatok neked! Nagy nép fejévé teszlek, és megáldalak; naggyá teszem a nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a Föld minden nemzetsége.”
Erre Pál apostol azt mondja a galatákhoz írt levél harmadik fejezetének 17. versében,
„Ezt pedig így értem. Azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.”
Tehát azért mondja, hogy „Általad nyer áldást a Föld minden nemzetsége”, mert, természetesen, a zsidó népet is azért választotta ki Isten, hogy áldás legyen a Föld népei számára. Izráel pedig nem lett áldás, a zsidók nem töltötték be a küldetésüket, ezért Pál is egyes számot használ, vagyis Isten egyvalakit szán áldásul a Föld minden nemzetségének! „Általad nyer áldást…” Az egyes szám is Krisztusra utal. Egyvalaki fog eljönni! Csillag származik ebből a népből, és jogar Izráelből. Aki az emberiség egésze számára útmutatást fog adni.
Csak annyit jegyzek meg még, ha itt érne véget Bálám története, nagyon szép véget érne. Csak hát nem itt ér véget! Mert a leírás folytatódik a 31. fejezet 16. versében, a félelmetes bibliai Ige-versben, amely azt mondja, Bálám nem tudta megátkozni a zsidó népet. Ha akarta volna, akkor sem; de közben, persze, nem is akarta. Ha nem tudta megátkozni a zsidó népet, inkább megáldotta. De ezután Bálám odament Bálákhoz. Ezt mondta neki. Ez derül ki a 31. fejezet 16. verséből.
„Én nem tudtam megátkozni ezt a népet. Isten ezt nem engedte meg. De adok neked egy tanácsot. Te nem is fegyverrel győzheted le ezt a népet. Nem is az én átokmondásommal. De egyvalamivel legyőzheted. Küldd át az erkölcstelen, a legerkölcstelenebb embereidet, és főleg a fiatalokat a zsidókhoz! Hívd meg a zsidó nép fiataljait egy kis mulatságra!”
Képzeljük el, nem lehet valakit legyőzni erővel, nem lehet legyőzni valakit átokkal, de a fiatalokat könnyű belevinni a táncba, és az erkölcstelenségre csábítással egy egész népet le lehet győzni. Záros határidőn belül.
Még Mózes sem vette észre a dolgot. Itt, Baál-Peórnál ütött ki az a dolog, ami miatt később Izráelnek azután vándorolnia kellett a pusztában. Tulajdonképpen, kevés híja volt, hogy a zsidó nép a bálámi tanács nyomán tönkrement.
Ma is így rontják meg a népeket! Ma is így rontják meg a világot! Az erkölcstelenség egy kis kovászát be kell dobni, vegyél egy kis kábítószert, vegyél e mellé egy ordenáré, erkölcstelen életstílust, erre csábítsd az embereket, és hát az emberi természet ilyen… mindenki természete rossz. Mindegyikünk természete rossz! Ne ítéljünk el csak fiatalokat! Nem ott van a megoldás, hogy elítéljük a mai gyerekeket vagy fiatalokat, hanem fel kellene őket készíteni előb
b, és megerősíteni a kétféle választási lehetőségre.
Van az erkölcstelenségben a csatornán való lehúzás, és van a cédrusi növekedés! Ez a két választási lehetőség van.
Azt hiszem, ha bemutatnánk a hitet a fiataloknak és általában az embereknek, akkor könnyebben és többen választanák a cédrusi utat.
Nem tudom, önökre a mai világ hogyan hat, de rám úgy hat, hogy igen, egyre inkább kinyílik az olló két szára, a sötétség és a világosság egyre jobban el fog különülni. Persze, a sötétség fejedelme mindent bevet, még az egyéni életben is. A tömeg, Európa, globalizáció… mindent, amit akarunk! Óriási túlerő látszatát kelti! De, kedves hallgatók, a gonosz lény milliószoros túlerővel sem tudja legyőzni a jót! Mert a jóból egy gramm többet ér, mint tízezer tonna gonoszság! És a gonoszság nem fog győzni!
De ezt csak azok látják, akik megnyílt szemmel néznek! És akik Bálámtól eltérően, nem játszadoznak azzal, hogy ismerhetik Istent, de közben úgy élnek, mintha nem is létezne! A világ is egy nagy bálámi képet nyújt. Azt mondják sokan,
„Én hiszek Istenben! Tudom, hogy létezik Isten!” De hát az élet hétköznapi magatartásában meg a magukat vallásosnak mondó,- horribile dictu keresztényeknek nevezők – úgy élnek, mint az ateisták.
Segíteni a világon nem ezzel a bálámi magatartással lehet! Ő mindent tudott, mégsem vett semmiről tudomást, sőt, ő maga járt elöl a gonoszságban, hogy olyan tanácsot adott Báláknak, amit a király meg is tett, és majdnem teljesen tönkretette Izráel népét! A zsidó fiatalok átmentek a pogányokhoz. Melyik fiatal nem megy át? Százból kilencvenen. Bálám ezért sötét alak! Ezért a Bibliának az egyik legsötétebb alakja.
De ezért a sötét lelkű emberért mennyire küzdött Isten; mennyi mindent mutatott meg neki! Szinte belelátott Isten gondolatába! Láthatta az eljövendő Messiást! Nem most, nem közel, de távol valahol ott volt előtte látomásban, hogy Isten mit fog végrehajtani ezen a világon! És mégsem vette komolyan azt, amit tudott!
Ezért mondja A jelenések könyve 2. fejezetének 14. verse,
„De némi panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, s bálványáldozati húst egyenek, és paráználkodjanak.”
El fogunk ehhez a látomáshoz is jutni. A kereszténység nagy eltorzulását a Biblia a bálámi történettel egy versben elmondja! Mikortól szúrta el a kereszténység? Nem tizenkét éve, habár évek óta folyamatosan torzul Magyarországon. Nem negyven éve, nem száz éve, nem ötszáz éve!
A kereszténység 1600-1700 éve torzul, amikor az államhatalomtól a pénzt elfogadta.
A 4. században Nagy Konstantin uralkodásának időszakában. Ezt az időszakot fogja látomásban majd bemutatni előre A jelenések könyve, a 2. fejezet 14. verse, Jézus harmadik levele, a pergamoni levél. Ezt mondja.
„De némi panaszom van ellened; mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanításához ragaszkodnak, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, s bálványáldozati húst egyenek, és paráználkodjanak.”
Mert erre, a 31. fejezet 16. versére utal vissza. Miután Bálák rá akarta venni Bálámot a prófétálásra, de nem sikerült, ezután Bálám tanította a királyt. Az eltorzult próféta tanította a politikai hatalommal bíró uralkodót!
Az eltorzult kereszténységnél nincs rosszabb! Az tanítja a politikai hatalommal bírókat ma is. Tanácsot ad, hogy mit kell csinálni. Sokan gondolkodnak el azon, hogy a világ miért olyan, amilyen. Az ilyen látomásból látni fogjuk, hogy mi Isten célja. A Biblia mást mond arról, hogy a világ miért olyan, amilyen. Bálám, aki belelátott Isten dolgaiba, Sátán szolgája volt. Sőt, ki merem mondani, Bálám szinte jelképe Sátánnak!
Mert kicsoda Sátán? Sátán is pontosan tud mindent! Pontosan látja előre a dolgokat! Pontosan látja előre, hogy vereségre van ítélve! Pontosan tudja, hogy neki itt, ebben a küzdelemben a jóval szemben, nincs esélye! Azért is ilyen dühödt! És támad, és fékeveszetten próbál mindenkit elnyelni, ahogyan Péter is mondja az első levele 5. fejezetében.
„Mint az ordító oroszlán, jár szerte, hogy kit nyelhet el!”
Hogy lehet, miszerint van egy olyan lény, aki mindent tud előre, tudja, hogy nincs igaza; tudja, hogy a szeretet törvényét nem lehet legyőzni, és mégis, erőlteti, és üti-veri azt a bizonyos vasat, hogy mégis ő ezt végig fogja vinni, és kerül, amibe kerül… Mondjuk, most van hétmilliárd ember, neki teljesen mindegy, csak neki legyen igaza! Süllyedjen el az egész emberiség, csak neki legyen igaza! Igen! Ilyen elemek kereszttüzében élünk!
De ami legyőzi a világot, az a mi hitünk! Élhetünk úgy, mint a cédrus a Libánonon! 
Annak a segítségével, akire most már nem azt mondhatjuk, hogy látjuk Őt, de nem közel! Nagyon közel van az a nap, amivel a Biblia befejeződik.
„Íme, jöjj, Uram!” Egyetlen reménysége van az emberiségnek. Ez a látomássorozatból ki fog derülni. És ez az egyetlen reménység az isteni közbeavatkozás. Jézus Krisztus második eljövetele nélkül a Föld katasztrofális, kimondhatatlan napokat és véget érne!
Krisztus második eljövetele azonban kiveszi a gyilkosok kezéből a fegyvert. Ez lesz a boldog és örömteli megoldás.
Remélem, nem érzik belemagyarázásnak, a későbbi előadássorozat majd ezt meg fogja mutatni, hogy miképpen fog ez lezajlani. Most azonban, az első előadáson szerettem volna felvázolni ezt.
Köszönöm a figyelmet!