Elhangzott egy pécsi baptista gyülekezetben 2015. február 15.
Alapige: Lukács 23: 24-26
Cirénei Simon egy zsidó ember volt. Simon a kertjéből jött, és találkozott ezzel a menettel. Látta, hogy a menet élén egy véres, görnyedező ember van, aki alig tudja vinni a terhét. A katonák egyszer csak rákényszerítették Simont, hogy vegye fel a keresztet, és vigye Jézus után. A római hatóság bárkit kényszeríthetett egy mérföldre. Ment tehát Simon a Golgotára Jézus után, mellett, vitte a keresztet, és később megtudta, hogy mi is történhetett. Valami csoda történhetett ezzel a Simonnal, mert amíg vitte a keresztet a Golgotáig, láthatta, hallhatta Jézus szavait, szenvedését, és ez az ember egy nagy változáson ment keresztül, ezzel az emberrel valami csoda történt.
Egy idő után már a kereszt vitte őt, és nem ő a keresztet. Megtudhatjuk azt is később, hogy nem véletlen, hogy később Pál apostol a római levélben üdvözli Simon feleségét és fiait. Pál ezt a levelet 57-58-ban írta, aztán 12-13 év múlva, amikor Márk megírja az evangéliumát beleírja, hogy ez a cirénei Simon Alexander és Rufusz apja (Márk 15:21). Ennyi idő után már be tudták azonosítani, hogy ki volt az. Áldott életet élhetett, és a gyermekeinek is továbbadta ezt. Lehet, hogy egy ideig valóban zúgolódva vitte a keresztet, de aztán együttérzéssel vitte a keresztjét Jézusnak, és valami nagy belső változás történhetett vele.
Cirénei Simon történetéből két irányt szeretnék elétek hozni. Egy isteni irányt, és egy emberi irányt. Ma csak az istenire lesz idő. Mi az isteni irányvonal ebben a történetben? Miért rogyott össze Jézus a kereszt alatt? Ha egy görög drámaíró írta volna meg ezt a történetet, nem így írta volna, hanem úgy, hogy végigkísér egy Herkulest erős öntudattal, aki kitart, mint aki tudja, hogy az ő ügyének igaza van, emelt fővel viszi, mert ő egy hős. De az van az igében, hogy Jézus összeroppan. Herkules dehogy roppant volna össze!
Azért megrendítő nekem mindig a Biblia, mert nem szépít. A bűnöket sem szépíti, és itt sem szépíti, amikor megírja, hogy Jézus összerogyott a keresztje alatt. Az én szívemre nagyon odahelyezte az Úr: miért írta le a Biblia ezt, miért van benne a Bibliában, hogy Jézus összerogyott a keresztje alatt? Ha egy szóval akarom összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy értünk.
Néha mi hívő emberek olyan kegyes-kegyetlenek tudunk lenni: egy hívő ember nem lehet mélyen, nem omolhat össze, idegileg nem készülhet ki. Lelki gondozói szobák csendje, könnyei tudnának beszélni erről a kegyes-kegyetlenségről.
Amikor valaki ilyen kegyes-kegyetlen szavakkal állt valaki mellé, és utána úgy kell a lelkipásztornak összerakosgatni, hogy dehogy veszítetted el a hitedet, de a tanítvány nem lehet különb a mesterénél: értünk van ez megörökítve. Ha Jézus összeroppanhatott a keresztje alatt, én is, és te is összeroppanhatsz. De az az isteni vonás benne, hogy van folytatás, mert Jézus újra felállt, és te is felállhatsz. Miért állt fel Jézus? Volt egy cirénei Simon. És te is felállhatsz – mondd el bárkinek – mert neked is lesz egy cirénei Simonod, biztos, hogy lesz valaki a környezetedből, akit Isten odarendel melléd, hogy emeljen téged, amíg a mélységből ki nem jössz.
Talán azért kellett, hogy leírja az evangélium, hogy Jézus, Isten fia összeomlott, összeroppant, de mégis felállt, mert valaki segített neki továbbvinni a keresztjét, hogy mi is legyünk készek erre. Mert van olyan, hogy a lélek kész, de a test, vagy az idegrendszer, vagy a belső ember összeomlik, de attól még Jézusé. Nem véletlen, hogy a Galata levélben elhangzik: „Egymás terhét hordozzátok, így töltsétek be a Krisztus törvényét „ (Gal 6:2).
Teher alatt szó szerint az Újszövetségben kereszt van. Az is isteni vonás, hogy azért is engedte meg a mennyei Atya, hogy az ő fia, Jézus Krisztus összeomoljon a kereszt alatt, hogy legyen neked és nekem vigasztalásunk, amikor már a hitünk bírná, de a lelkünk már nem bírja, és úgy érezzük, hogy nem megy tovább, több terhet, több panaszt, több krízist már nem tudok fogadni.
Azért van megírva, hogy Jézus, az Isten fia összeomlott, hogy higgyük el, hogy a megmentő, megváltó szeretet a testi, lelki, idegi összeroppanás legmélyére is eljut és hat, és így tekintsünk a másikra. Akkor is utolér az Isten mentő, szabadító szeretete és kegyelme. 
Az is isteni irány, hogy nem véletlen, hogy Simonnal történt ez, ami történt. Gondolkozzunk: mondhatnám azt, hogy ha néhány perccel hamarabb érkezik Simon, vagy néhány perccel később, vagy megáll valakivel beszélgetni félórát, vagy úgy gondolja, hogy már korán reggel bejön a földjéről, akkor nem találkoznak, akkor nem őt veszik ki a katonák a tömegből.
Mennyi minden közrejátszott ahhoz, hogy Simon legyen az, aki Jézus keresztjét viszi.
Szoktuk mondani, hogy véletlen. Valljuk, hogy Istennél nincs véletlen, de ki az, aki nem mondta volna ki, hogy ez véletlen volt. Szeretném a figyelmet felhívni az ige alapján, hogy az ilyen apró-cseprő fontosságú véletlennek az Isten tervében szerepe van.
Nincs olyan esemény, nincs olyan mozzanat, hogy véletlen. Mit érünk el, és miről késünk le – nem véletlen. Nem azt mondom, hogy a Biblia igazolja a mi bűneinket, mulasztásainkat, rossz döntéseinket, de azt vallom, hogy a Biblia azt tanítja, hogy Isten mindenről tud. Isten tud arról, hogy Noé hollója, majd galambja visszaérkezik-e, vagy sem. És ha visszaérkezik, milyen ágat hoz a csőrében. Olajágat hozott. Miért nem pld. ciprusfának az ágát? Mert azok nagyon magas fák, az olajfa sokkal alacsonyabb, és ha már az olajfáról tudott hozni a galamb egy kis ágat, akkor azt jelenti, hogy már nagyon alacsony lett a víz.
Ez Noé hitének egy reménység injekció volt, mert már alig bírta. Ez egy kis mozzanat. Véletlen? Szent meggyőződésem, hogy nem. Ha bármikor úgy érezném, hogy elfogyott a hitem, a reményem, ha valakiben nő a bizonytalanság, hogy mi lesz? Bizonytalanság van bennünk, hogy amiben hittünk, amiért imádkoztunk, amiért fáradoztunk, érdemes volt? Gyerekekért, családért, gyülekezetért, Istenért érdemes volt?
Lehetnek bennünk bizonytalanságok, feltehetjük a kérdést, hogy hol a hitünk, hol a reményünk? Ez az ige abban erősített meg engem, hogy Isten időben fog adni majd egy jelzést, hogy gyermekem, nem volt hiába, tarts ki! Az, hogy Mózes gyilkossága kitudódik-e, vagy sem, az nem véletlen. Isten tud arról, hogy mikor kell Fülöpöt a pusztába küldeni, és nem véletlen, hogy akkor küldi ki, élete legnagyobb lehetőségét szalasztotta volna el, hogy egy főrangú ember megtérjen. Nem volt véletlen, hogy a sok jelölt közül Esztert választották királynőül, Isten tudta, hogy miért Esztert kell oda tenni, és megmentette népe életét. Amikor megszólal a kakas, véletlenül szólalt meg akkor? Nem, mert Pétert Jézus szavaival emlékeztette, és életmentőek voltak az emlékezés szavai.
Volt már az életünkben valami, ami nagyon rosszul esett? Biztosan. Kiderül az igéből, hogy még a kellemetlen eseményekkel is van Istennek terve, bármiért hálásak lehetünk, ha rájövünk arra, hogy Istennek azzal is terve van.
Az utolsó isteni vonás még egy irány, cirénei Simon történetében van két szó, amire érdemes odafigyelni: megragadták, a másik pedig, hogy kényszerítették Simont, hogy vigye a keresztet. A megragadás és kényszerítés arról beszél, hogy neki semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. Nem akarta, hogy ilyen történjen vele aznap.
De ez a megragadottság, és ez a kényszerítés megfordította Simonnak az életét. Akárki volt az eszköz (egy katona) végső soron Isten keze volt. Olyan jó lenne meglátni, hogy nemcsak a hívő életünk elején működik, hogy megragad az Isten, és úgy éljük át utólag, hogy nem véletlenek ezek a találkozások, szinte kényszerítettek. Nemhiába, hogy hívő életünk bizonyos fázisaiban megint megragad az Úr. Ha elfáradtunk, ha magunknak éltünk, megint megragad. „Ha élünk az Úrnak, élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.” Sokszor leterhel bennünket, hogy miért velem történik ez? Miért pont én, hogy élem ezt át? Miért pont nekem kell ezeken keresztül mennem, vagy ott nekem kell valamit kérnem, mondanom?
Mit tehetnék én egy családban, barátságban, egy társaságban? Olyan jó, hogy Isten lejegyzi ezeket a komplexusokat, ezeket a félelmeket, mert lehetnek áldott kényszerítő körülmények, amelyek az Isten kezéhez, szívéhez szelídítenek bennünket.
Cirénei Simon kezdetben kényszerből vitte a keresztet, amikor már édesapa és gyülekezeti életet él, és Jézusról beszél, akkor már önkéntes, már nem kényszerből teszi, hanem önként. Vagyis ez az Isten csodája, amit itt cirenei Simon történetén keresztül is tanítani akar Isten, hogy még nem szabad akaratból, nem önként vállalt terhekből és keresztekből is tud az Isten jót kihozni, tud az Isten áldást adni. Át tudja változtatni ezt a kényszert belső tűzzé.
Akár nagy mélységekre, akár kellemetlen találkozásokra, válásokra, ma is hordott sebekre gondolunk, nem hoztak előre valamilyen isteni fordulatot az életünkben? Lehet, hogy a gondolkodásban, vagy a másik emberhez való viszonyulásban formálódtunk közben, de nagyon rosszul esett. Ne felejtsük el, hogy Isten megragadása és komolyan vétele hozhat az életünkben mindig változást. Az, hogy Simon ezen a napon ott van, ezen a napon érkezett Jeruzsálembe, és ezen a kapun lépett be, nem volt véletlen.
A kereszthordozás isteni irányából mit tanított ma az Úr? Hogy felszabadulva mondhatjuk mindannyian: köszönöm Uram, hogy nem kell különbnek lennem a teherviselésben, mint Te voltál, amikor a lélek kész, de a test erőtlen! Köszönöm Uram, hogy adsz mellém is egy cirénei Simont, hogy bírjam, és tovább fogom bírni. Ha valaki mellé engem akarsz állítani, akkor legyek kész rá, add Uram!
Ha első pillanatban valamit kényszernek érzek, lázadok ellene, köszönöm Uram, hogy semmi sem véletlen az életemben, hogy minden apró eseménynek értelme van, ha a Te szemszögedből nézem, taníts meg erre! Köszönöm, hogy így mindenben megdicsőülhet neved, és így mindent hatalmad van javamra, áldásomra fordítani!
Ámen