A MEGIGAZULÁSRÓL egyszerűen

Előadás a Pécsi Adventista gyülekezetben 2014. 03. 15-én
Kedves gyülekezet! Szeretettel üdvözlöm testvéreimet a Jézus Krisztusban.       Az összes egyház, vallásfelekezet, ami ezen a világon létezik, és foglalkozik transzcendens, spirituális dolgokkal, tehát a lélekkel, a halállal, a halál utáni “élettel”, erről gondolkozik, tervez, kalkulál, tanít.
Csak a szemléletesség kedvéért, a muszlimok “mennyországa” -Mohammed paradicsoma – a túlvilági lét csúcsának a tubafa árnyékában hűsölő igazhitűeket hurikkal legyezgető, abszolút ráérős pihengetést tekinti az üdvösség valóságának. Igaz ugyan, hogy a végső ítélet helyett egy sajátos megméretést helyeztek a paradicsom és a földi lét közé: az ALSIRÁT BOROTVAÉLŰ HÍDJÁT. Akinek valamiféle elmaradása, rendeznivalója volna, az ezen a hídon átmenőben lezuhan a kárhozatba.
A hinduk a végső állapotot az ÚJRASZÜLETÉS  körforgásának végén, a NIRVÁNÁBAN vélik megtalálni. A tökéletesség állapota akkor következik be, amikorra a különböző létformákon átmenve, végül elérhető az Istenek világának  szintje.
Minden vallásfelekezetben, – amit leltár szerűen  felsorolni lehetetlen, – benne él ez a téma. Vajon mi lehet ez? A mai  előadás címe:

A MEGIGAZULÁSRÓL: EGYSZERŰEN.

Ez a téma remélem  mindenkit érdekel. Mi adventisták ezt sarkponti tételnek tekintjük, és úgy érezzük, hogy a gondolat létezése annyira fontos, lépten-nyomon megjelenik nyomtatványainkon, irodalmunkban.
Előttem tárva egy kapu
Fény tör által rajta,
Az Úr keresztje lángol ott,
Szent sebeinek ajka.
Refrén: Irgalmadat hogy nyerhetem,
megnyílik e kapu nekem?
Nekem. Nekem. Megnyílik-e nekem?
Megpróbáljuk elképzelni magunknak, hogy ki az, aki a kapun túl várja azokat, akik a kapun beléphetnek. Vajon ki lehet az?
Az egyik énekvers szerint: “E tárt kapun általmehet a földnek minden népe: gazdag, szegény, nagy vagy kicsiny, ki vágyik üdvösségre”.

Vajon megfelel ez a valóságnak, hogy a föld minden népe átmehet ezen a kapun? Van egy felvetés, ami sok gondot okozott nekem. Lényege: az Isten irgalma olyan nagy, az ő szeretete olyan mély, annak nincsenek dimenziói, hogy mindenkit válogatás nélkül, megszűrés vagy vizsgálat nélkül ezen a kapun átenged, és az üdvösségben minden további nélkül részt vehetnek.
Ez elindított bennem egy gondolatsort. Vajon akkor annál a kapunál nincsen sorompó, nincsen portás, nincsen egy kártyára működő nyíló szerkezet, beretvaélű híd, ott bárki átmehet szabadon? Ezeken a kapukon bemenni ebbe a városba, azt írja a Jelenések könyve,
a boldogok mennek be, “akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében.” És ezek után bemehetnek a kapukon a városba. Nos, a másik Biblia-vers, ami nekem szintén sok gondot okozott az, hogy az igazak öröklik a földet, – állítja a zsoltáríró – és mindvégig rajta lakoznak. A következő választ tudnám az előbbi kérdésre adni.
Először is, ha a kapun bárki szabadon bemehet, és közlekedhet úgymond ki-be, akkor mi van azokkal az emberekkel, akik az életüket áldozták Istenért és a hitükért, akik ma is a vértanúk sorába tartoznak. Ez a cikk pár héttel ezelőtt jelent meg, címe: A vértanúk kora. Az Open Doors Nemzetközi Keresztény Szervezet a napokban ismertette az Üldözés a világon c. éves kutatását, ami egy komplex szempont-rendszer szerint országonként monitorozza a keresztényüldözés mértékét.

Be vannak pontozva a világ országai, hogy hol, milyen mértékű a keresztényüldözés. Csak egy példát mondok. Az  iszlám hitű emberek országaiban, Közép-Afrika, Szaúd-Arábia, stb ..sok iszlám hitű ország van, pusztán az a tény, hogy valaki Krisztust meri követni, azt jelenti, hogy ő megtagadja az általuk istenként tisztelt fogalmat, Allah személyét, és mint istentagadót halállal kell büntetni. Ez egy dogma náluk, egy szigorú szabály. Tehát „A vértanúk kora” ma is majdnem olyan erőteljes statisztikát mutat, mint régen az elmúlt századokban.

És sajnos nem nagyon lehetünk elbizakodottak, ha azt hisszük, hogy minket, illetve azokat, akik a végső nagy nyomorúságot megérik,  ez a jelenség majd el fog kerülni, mert semmi garancia nincs rá.

Van egy nagyszerű segítségem ehhez a mai tanulmányhoz. A tavalyi évben végig ez a gondolat járt a eszemben, hogy Uram Isten, csak adj egyszer egy lehetőséget, hogy erről beszélhessek. Erről a témáról, a megigazulásról egyszerűen.
Most az általunk pogánynak nevezett vallásokkal ne foglalkozzunk, de most a keresztényekre koncentráljunk. A keresztények között nagyjából kétosztályú a társadalom. A katolicizmus, különböző katolikus egyházak, van belőlük négy, öt vagy több is, és a protestáns egyházak. Mindegyik kidolgozta a maga módszerét, és  azt ajánlatos hinni, amit ők a dogmáikban, hittételeikben megfogalmaztak, hogy az üdvösségre jusson valaki.

A katolikus módszer rendkívül egyszerű, egyszer már régebben beszéltem Michelangelóról, aki felfedezte a Bibliát olvasva, és nem máshonnan, hogy a Római levélben levő alapeszme, a hit általi megigazulás eszméje, messze felülírja azt, amit annak idején ő hitt, amit neki tanítottak, hogy cselekedetek által. Búcsúk, kegyhelyek látogatása, szentek közbenjárása, zarándoklat, adakozás az egyháznak, mise, áldozás stb el lehet érni végül a megigazulást.

Ez tehát a katolikus módszer. Nem marad ki belőle a hit, azonban a hit központi tárgya nem Jézus Krisztus és áldozata, hanem az egyház szentsége, amely minden fölött áll, ezt ne felejtsük el.

A protestáns módszer három lábon áll, a három láb elvileg stabillá tenné, mert a síkot három pont határozza meg. A kegyelem, Krisztus és a Szentírás hangsúlyozása, ezek nagyon szép elvek, amennyiben betartaná valaki őket, mind a hármat együttesen.

Cseri Kálmán híres személyiség, és nagyon sokan kedvelik közülünk is. Amire egy adventista először odafigyel könyvében: a Tízparancsolat. Egy egész könyv arról szól. Végtelen ügyességgel, és bő szókinccsel megmagyarázza, hogy nem úgy kell érteni azt, ahogy  a bibliában le van írva. Ezzel kapcsolatban a protestánsokkal nem sok vitám van, mert az, hogy a hit által kegyelemből c. tanítást ők úgy gondolják, hogy tehát akkor nem is kell csinálni semmit, mert azt vélik… „Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által igazul meg, a törvény szerinti tettektől függetlenül”.

Tehát ők igyekeznek szétválasztani a hit és a törvény szerinti tettek fogalmát, ami – beláthatjuk – egy eléggé Biblia-ellenes nézet. Mert a Bibliai tanítás egy része van hangsúlyozva, a másik részét pedig elfelejtik.

A katolikus módszer: Egy kiugrott szerzetes nővérnek, Mary Ann Pakiznek az önéletírásából egy részt kiemeltem, hogyan látja egy olyan katolikus, aki megtért, és elhagyja egyházát, mert rájött arra, hogy őt félrevezették. Hogy látja az újjászületést, megigazulást.

Azt írja: „a katolikus hívő megigazulása egy folyamat, mert egyszer újjászületett a keresztségben, (a meghintéses csecsemőkeresztségről van szó,) újra meg újra megtisztul a gyónás és a penitenciák révén, hogy aztán majd elég szent legyen ahhoz, hogy bejusson a purgatóriumba.”

Hát nem nagy karrier én szerintem. De hamar megértette, hogy ez nem megoldás, mert amikor elolvasta a Bibliát, ő is azt találta, amit Luther Márton. Hogy a hit és a megigazulás szorosan összefüggő dolgok. Akkor elvitte a Bibliáját a plébános úrhoz, aki azt mondta, hogy jól van, hagyd itt, majd elégetjük. Fönnakadt a szeme a hölgynek. Azt mondta: elégetni a Bibliát? Elvitte, odaadta édesanyjának, aztán ő is rendszeresen olvasgatta. Rájött arra, hogy a páter nem véletlenül akarta elégetni, mert abból meg lehet tudni, hogy másként van, mint ahogy  egyháza tanítja. Azt írja: „sok éven át arra tanítottak, hogy azt higgyem, hogy egyedül a katolikus egyház tanítását kell követnem, és nincs jogom megkérdőjelezni tanításait. A római katolicizmus azt tanítja, hogy minden hatalom Istentől jön, de Isten a katolikus rendszert jelölte ki őrállóul a hatalom fölé.”

Most Bibliai példákhoz megyünk, hogy a MEGIGAZULÁS tanát megértsük. Egy nagyon közismert példázatról beszélnék, a farizeus és a vámszedő példázatáról.
Itt két emberről, és két magatartási formáról van szó. Most  egy régi folyóiratból idézek, a Szövétnek 2000. évfolyamának negyedik számából.
A farizeus és a vámszedő. Nehogy bárki most azt gondolja, hogy egy önostorozásról vagy öndicséretről lesz szó. Egyikről sem. A H. N. Adventista Egyház, és annak maradéka. Ezt az alcímet is odaírhatnám a Lk 18:9-14. példázatának elemzése elé. A merész azonosítást nem én találtam ki. Ellen G. White: Krisztus példázatai c. könyvének A farizeus és a vámszedő imája c. fejezetét olvasva akadok minduntalan e megállapításra. Kimondatlanul is ott feszül végig az ihletett magyarázatban a behelyettesítés.

A farizeus és a vámszedő köztünk? Ebben az egyházban, ahol csupa kiválasztott, kiváltságos ember van, megszentelődött, megigazult? Hogy mer ilyet leírni Ellen White? Itt nem arról van szó, hogy szeretett egyházunkat le kell tenni a földig, aztán jól besározni. Nem. Önvizsgálatra van szükség. Mert sajnos az tény, farizeusból olyan hatalmas túltermelés van, hogy sajnos nekünk is jutott belőle. Tele van az egyház, az egyházak, a világ, mindenki. Nézhetjük a politikai életet, nézhetjük a gazdasági életet, nézhetjük a vallásos életet, farizeus-túltengés van.

A hátam mögé mutogatás, mint a farizeusi létforma alapja.
„Ugye Uram érted, világosan érted, hogy én jó helyen vagyok, én nagyszerű vagyok. De a másik az szegény még igyekezhet, hogy felzárkózzon az én színvonalamra. „
Senkit soha, egyetlen más egyházbelit nem szabad lenézni, vagy olyan jelzővel ellátni, ami sajnos tipikusan jellemző néha. Azt mondani, hogy hát igen, mi vagyunk az élcsapat, mi megyünk a kapukon be, a többiek pedig még gondolkozzanak rajta, hogy miért nem zárkóztak fel hozzánk.

Nem tagtoborzásból áll, nem stratégiákból, nem taktikákból és nem technikákból az, hogy valakit adventistává tegyünk. Mert itt azonnal “bejön” Jézusnak az a mondata: „a földet átjárjátok, hogy egy embert zsidóvá tegyetek, és utána a kárhozat örvényébe taszítsátok”. Itt a súlyos, veszélyes csapda. A farizeus megigazulása, egyszerűen közli Istennel, hogy Uram, én igaz vagyok. Itt nincs semmi gond. Van még valami kérdésed? Nincs? Akkor befejeztük a témát. Nem tudja szegény, és minden korok farizeusa sem tudja, hogy az Isten előtt minden szájnak el kell némulnia, és hallgatni kell, mert bűnösök vagyunk, és ha tetszik, ha nem, a megigazulásra életbevágó szükségünk van.
Egy egyszerű példa: az egyik pécsi kis templomban történt, hogy két idős hölgy minden alkalommal összeveszett a perselyezésen. Ki gyűjtheti a pénzt, Végül a plébánosnak kellett a felzaklatott kedélyeket lenyugtatni és igazságot tenni. A probléma bibliai kifejezéssel élve: „a zsinagógákban az elől ülést…” szeretni. A magamutogatás bűne. Vagy a szószéki „bérlet,” ahol lehet szövegelni, miközben a tagságot a hideg rázza az ürességtől . Ez minden vallási közösségben jelen van, ha nem is a perselyezéssel kapcsolatban. Másik példa a farizeusi lelkületre: egy kis gyülekezetben tisztviselőket jelölt egy e célból választott ideiglenes bizottság. Egy ajánló bement és mondott egy nevet. Szinte vágott a nyelve egyik bizottsági tagnak: „hogyan gondolod, hát nem tudod milyen előélettel jött vissza a gyülekezetbe…!?”

Látom lelki szemeim előtt a templomi jelenetet, amint a farizeus a háta mögé mutat: …mint ez a vámszedő is…” Aki a megtérőt a múltja alapján minősíti, az a jézusi példázatban leírt jelenetet ismétli, ismétli, ismétli…
Még egy példa. A farizeusnak megvan az a lehetősége, hogy hadonásszon. Szabad a keze. Dicsérheti magát, a mellét mutogathatja. A vámszedőnek szintén szabadok a kezei, ő meg veri a mellét. De ezek az emberek, akik ott voltak felszegezve Jézus mellett, nem volt lehetőségük semmiféle kézmozdulatra, sem mutogatásra. A bal oldali lator nem mutogathatott Jézusra, hogy azért te sem beszélhetsz ám, mert egyféle sorsunk, egyféle helyzetünk van, úgyhogy jobb, ha te hallgatsz.
A jobb lator pedig szintén nem mutogathatott Jézusra, hogy Uram, könyörgök hozzád, mert a kezeik oda voltak szegezve. Mégis a kettő közül az egyik megigazulva halt meg, a másik pedig nem.

A megigazulás kiindulópontja a bűnösség beismerése. Aki igaz szeretne lenni Isten szemében, az ismerje el, hogy bűnös.

Egy nagy újszövetségi vita kellős közepébe csöppentünk. Pál apostol és Jakab látszólag vitatkozik. Lehetséges az, hogy a Biblia önmagának ellentmond ebben a témában? A megigazulás témájában? Mert akik azt mondják, hogy Pál szerint – az előbb idéztem a protestantizmus egyik nagy csapdáját,- elég a hit, és ahhoz társul a kegyelem, a cselekedetekre különösebb szükség nincsen.
Jakab pedig azt mondja, hogy nem egészen úgy van, kedves atyámfia Pál, valamit csinálni is kell.

Mégpedig a hitünket igazolni cselekedetekkel. Hogyan lássa a világ, a külvilág, a teremtett világ, a mennyei lények, a mellettünk álló angyal, hogy mi már más emberekké szeretnénk lenni, vagy esetleg jobb esetben lettünk is, ha mi nem csinálunk valamit. Az a befelé forduló állapot, hogy belül imádkozok, szépen ájtatoskodok, az imamalmot pörgetem, kívül nem látszik rajtam semmi, ugyanaz vagyok, aki tegnap voltam. Lehetek veszekedős, rikácsolós ember, aki hirtelen fellobban, aztán nagy lánggal ég, a környezetének annyi, vagy lehetek egy mulya birka, aki hagyja, hogy bármit csináljanak vele, magában pedig morog és káromkodik. Tehát bármi történhet, de ha nincs rajtunk külső, látható jele is a változásnak, az egész nem ér semmit.

Kihez írta Pál a Római levelet? Benne van a kérdésben a válasz: a római keresztényeknek. A római keresztények pedig nem voltak könnyű helyzetben, mert közöttük ott voltak jelentős létszámban a zsidókból lett keresztények. A zsidókból lett keresztényeket röviden és egy szóval zsidókeresztényeknek nevezzük. Ők azt szerették volna, ha azt az utat járják végig a pogányokból lett keresztények is, amit ők.

Körülmetélés, Mózes törvényei, etc. mindenféle érdekes dolog. Pál, amikor ezt felismerte, írt egy levelet nekik, hogy drága testvéreim, ez mind szép és jó, amit ti akartok, de értsétek meg, az a világ elmúlt. Az a zsidó világ meghalt, eltemethetjük, miután Jézus Krisztus új fogalmakat léptetett életbe a kereszténység világában. Tehát a zsidó rítusoknak, ceremóniáknak vége!

Jakab pedig azoknak írta a levelét, akik pogányokból lettek keresztények, és megigazultak, elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak, ezáltal igaznak minősíti őket Isten. De úgy gondolták, hogy ennyi elég, nem kell csinálni semmit. A kettő egyensúlyából jön ki a képlet.

Van egy kis könyv, Ellen White műveiből összeollózott idézetgyűjtemény, az igazi megújulásról szól. Az egyik fejezetnek csak a címét idézem: A hit és a cselekedetek egyensúlya. Nagyon szépen leírja, hogy mire volna szükség ahhoz, hogy Isten országába juthassunk.

Most először Jakabról beszéljünk még egy kicsit. 2. fejezet: Testvéreim, mit használ neki, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek. Üdvözítheti a hite? És rögtön folytatja tovább: Ábrahám a mi atyánk, vajon nem a tettei alapján igazult meg, amikor feltette Izsákot az oltárra? Ugye? Nem elég Ábrahámnak az elméleti oldalát hangsúlyozni, Ábrahámnak a gyakorlati oldalát is be kell venni a képletbe.

A másik.: ez az én legkedvesebb Biblia-verseim egyike: az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől. Kommentárt nem fűzök hozzá.

A másik szintén Jakabtól: ha tettei nincsenek, a hit magában holt. Tehát az a befelé forduló elméleti keresztény, amelyik nagyszerűen tud imádkozni  magában? De ne felejtsük el a farizeus és a vámszedő példázatában is ott van egy szó: a farizeus is ekképp imádkozott magában. Az nem azt jelenti, hogy csendesen, hanem mintha magának imádkozna. Ő magáról beszél. Mindig ő a fontos. Ez nagy kísértés a kereszténységben, hogy én legyek az, aki mint egy parkett táncos mindig valami látványosságot  csinálok, az emberek rám figyeljenek. De Jézusnak ennél több célja van a talentumokkal gazdagon megáldott emberekkel. A hit is halott tettek nélkül.

Pl. itt a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete: akik hitben haltak meg, mindezek nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva, és üdvözölve azokat, és vallást tévén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. A vértanúk kora, ami Néróval elkezdődött, aztán folytatódott, és most tavaly volt egy nagyon kerek évfordulója 313. évhez képest, ha kiszámoljuk, akkor az egy bő 1700 esztendős hézag, amikor megjelent a türelmi rendelet a diocletianusi üldözések végén, 303-tól 313-ig tartott ez a kegyetlen korszak. Ennek volt tavaly az évfordulója, ezt csak úgy zárójelben említem. Hogy a keresztények a hitükért meghaltak, ez közhelyként hangzik. De nem sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani nekik, hogy nincs semmi gond, áldozunk a császárnak, ő is egy isten a sok közül, most eggyel több vagy kevesebb, a végtelen irgalmú Isten majd elnézi nekem, mert látja azt, hogy én a szívemben azért mégis hozzá kötődöm. Nem. A tettek és a belső összhang volt az ő életük és az ő áldozatuk.

Péter apostolról is pár szót említsünk. Azt írja a 2. levele első fejezetében: ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jócselekedeteket. És folytatja. Ez nem elég, a cselekedet mellé erényt, tudást, önuralmat, kitartást a jóban, vallásos érzületet, testvériességet, szeretetet.

Egy lépcsőfokot rajzol le Péter, aminek ezek a fokai. Ugye? Megismételhetjük. A hitetek mellé ragasszatok jócselekedeteket, stb. stb. Tehát, az evangéliumok összhangja, Pál, Péter, Jakab és a többi is, aki leírja, nagyon koherens, konzisztens egységben van e tekintetben, az elméleti hívők helyett a gyakorlati hívőket ajánlja, akik igazolják hitüket. Nos, az előbb már ezt idéztem a protestantizmussal kapcsolatban, az a fajta hitvilág, amely csak itt belül él, és kívül nem látszik belőle semmi, az egy ezoterikus, elméleti kereszténység.

Az ezoterikus azt jelenti, titkos tanok, amelyek csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes okkult tudományok. Ebbe a világba könnyű  átcsúszni. Miért? Elég, ha ide eljövünk szépen, valaki az előbb azt mondta a közelmúltban nagyon ügyesen és fején találva a szöget, hogy melegen tartjuk a padokat, aztán hazamegyünk.

Ez az okkultista keresztény, az ezoterikus keresztény. Senki nem tud róla semmit, ő egy beavatott, egy belső körnek a tagja, összejönnek, megbeszélnek szépen dolgokat, nagyon fontoskodnak, aranyosak, aztán hazamennek. Kész.

Azonban a Biblia arról beszél, hogy a hitemnek a vallomását, amit szóban teszek, szeretném kihangsúlyozni, hogy szóban, de cselekedettel is meg kell erősíteni. Igaz?

A cselekedet pedig az, hogy bemutatom a teremtett világnak, hogy én hiszek, és elfogadom például a keresztséget, mint szentséget, és gyakorolom is. Együtt munkálkodik a hit és a cselekedet.

A nagy kérdés, hogy meg kell-e változnunk, és itt fordul a tengelye körül ez a mai délelőtt. Meg kell-e változnunk? Van-e valami lehetőség arra, hogy igazoljuk azt, hogy mi tényleg hiszünk és hitből fakadóan megigazultunk. Eszembe jut két testvérnő. N. Erzsike és Cs. Aranka. Egészen kicsi gyerek voltam még, amikor a gyülekezetbe kerültem, még nem voltam egészen 9 éves. Ezek az emberek hitük bizonyságára Pécsen, a legkegyetlenebb, legkeményebb munkát végezték,mint fiatal hölgyek a Cementipari Vállalatnál. Padlólapokat csináltak, ami nem 8 mm-es leragasztott padlólap, hanem vastag, nehéz, géppel kellett csiszolni, vizes csiszolás volt, hideg munkahely, nehéz cipekedés.

És csak azért, mert ők megvallották azt a hitüket, hogy ők szentnek tartják az Isten Tízparancsolatát, és inkább vállalják  (bibliai kifejezéssel mondom) az Isten népével való együttnyomorgást, de nem fogadják el a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét, és inkább küzdenek, ameddig csak tudnak. Bizony testvéreim. A hit és a cselekedetek. Ha nem dolgoznak együtt, a világ nem láthatja, hogy mi mit hiszünk.

Máté evangéliumának 18. fejezetét különösen ajánlom tanulmányozásra, egyrészt a gyerekek szempontjából. Háromszor is beszél Jézus a gyerekekről. A három tanítás közé odaékel mindig egy kis rövid beszédet, de mindig visszatér a gyerekekre. Mert ő annyira szerette a gyerekeket. És nem azért szerette őket, mert olyan kicsik és aranyosak, hanem azért, mert példaképnek állította elénk.

Máté 18. fejezete kezdődik azzal, hogy KI A NAGYOBB? A tanítványok között felmerült kérdés ma is érvényes. Bár ez nem szeretett téma, de megemlíteném. A kiemelten kezelt emberek – tisztviselők, papok, egyéb felszentelt lények vannak – ebből a szempontból is – a legnagyobb veszélynek kitéve. Azt a téves hiedelmet kell kivetni szívükből, hogy ők mások, mint a tagság. Többek, nagyobbak, egyszóval mások…A tipikus farizeusi attitűdöket kell(ene) elfelejteni, vagy inkább nagyon is szem előtt tartani. A mennyek országának kapuin nem ők rendelkeznek beléptetési jogkőrrel, vagy kizárási jogosítvánnyal. Bár ez mintha nem lenne ismeretes előttük, sajnos. A megbízottak – presbiterek, egyéb munkások – FELADATRA kaptak ideiglenes megbízást. A munkák tervezése, vezetése, a mű fenntartása, a lelkekre figyelés, a diakónia, a szegények, a misszió, stb…Ez nem HATALOM, hanem felelősség. Isten erről szigorúbban számoltat el, mert, akinek többet adtak, attól többet is várnak el. (Lásd a Talentumok példázata).

Egy novella a gyerekeknek: Azt írja Móra Ferenc a Szánkó című elbeszélésben: a mi szívünkben is valami melegség támadt, és egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de nem tudják, hogy milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.

A gazdag ifjúról regényeket lehetne írni, mesélni, hosszan részletezni, micsoda dolog az, hogy ő nem adta el a vagyonát. Jézus az elevenre tud tapintani. Hogy valakinek éppen mi az az egy fogyatkozása. Azt írja Ellen White, amikor a gazdag ifjúról beszél, „ezek itt feltételek. És a Biblia tele van ilyen feltételekkel.” Az üdvösséget nem adják ingyen. Van egy politikai szlogen: ingyen ebéd nincs, de ez itt is igaz.

Egy pici gyerek kendőkbe burkolva a macikájával és egy kutyával. Budapesten létezik egy “hajléktalan” óvoda, ahol naponta kb. 40 gyereket este megfürdetnek, megvacsoráztatnak, lefektetnek, és másnap reggel visszaadják a hajléktalan szüleiknek. Az utcán csavarognak, meg ahol tudnak. Mert ez a kegyetlen világ kizárja őket még az olyan helyekről is, ahol valami kis menedéket találnának, pályaudvarokról, aluljárókból, mindenből.

Ki! Ki a szabadba! És mikor kimennek a szabadba, és ott felhúznak egy nylon kunyhót maguknak, akkor küldik a dózert, és ledózerolják. Így néz ki a mai “KERESZTÉNY” világ.

Amikor adakozáshoz Biblia-szöveget olvasunk, figyeltünk-e arra, hogy ott egy értékrendi sorrend van. Gyülekezet, figyeltünk-e? Azt mondja az íge: „a jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” Ezt felolvassuk, elég gyakran. És tudjuk azt, hogy mit olvasunk? Ítéletet vagy feladatot? Azt mondta egy évvel ezelőtt valaki, amikor az adakozásról imádkozott, ártatlan drága lélek,  Uram, segíts, hogy több jöjjön össze, mint amire szükség van. Itt ezen a szószéken imádkozta az illető. És akkor, ha több jön össze, mi lesz annak a sorsa?

A megigazulásról a megmentett ember magatartása  tanúskodik. Ne hidd el azt a hazugságot, hogy a keresztényeknek sohasem szabad a jó cselekedetekről beszélni, mert ettől törvényeskedők lesznek. A Biblia tele van apostolokkal és prófétákkal, akik arról beszélnek, hogy mennyire fontosak a jó cselekedetek, már ebben a világban. Nem bűn jót tenni. Nem rossz, ha felhagyunk a bűnnel. Hasonlóképpen a jó cselekedetek is nyilvánvalók, és amelyek másképpen vannak, azok sem titkolhatók el.

Mondok néhány élő példát az életünkből. Most is rendszeresen működő esetek/tételek kapcsolódnak hozzájuk.
Egy hölgy. A Dóri-házban találkoztam vele egyébként, 50 év fölött van. A gyerekkórházban volt hosszú ideig ápolónő, és amikor megszűnt a gyerekkórház, a gyerekeket szétszórták a szélrózsa minden irányába, ő magához fogadott úgy tudom legalább kettő gyereket, és a nevére vette őket. Ezt örökbefogadásnak nevezik.

Az egyik kisgyerek egy hemofíliás, vérzékeny, nem lehet megszúrni, megvágni, műteni, semmit nem lehet, mert meghalna, elvérezne. A másik kislány ötéves volt, és szívműtétre volt szüksége. Hát igen. Ilyen emberek kerülnek a látókörünkbe.

A másik testvér egy adventista fiatalember, 37 évesen motorbalesetet szenvedett, elszakadt a gerincvelője, melltől lefelé béna, tolókocsiban él.

A másik eset: P. Csaba. Ez egy kisgyerek, aki 6-7 éves korban kiment az utcára játszani Pesten, elgázolta egy autó. Sohasem találkoztam vele, a Nők Lapjában olvastam az esetét. Mire visszaadták a szüleinek, közölték, hogy ez a gyerek soha-soha nem fog tudni önálló életvitelt folytatni, mert nyaktól lefelé béna.

Nyaktól lefelé béna! Nyaktól! Nincs olyan, hogy felemeli a kezeit, hogy megvakarja a fejét, hogy billentyűzik a számítógépen. Nyaktól lefelé béna! 24 órás szolgálat kell mellette. Az édesanyja, ahogy ezt megtudta, azonnal elhagyta a családot, az apára maradt a gyerek. Mi az, ami motivál bennünket ezekben az esetekben, tragédiák sorában?
A válaszunk: Máté 7:12 verse az aranyszabály. „amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek…”
A szamaritánusról nem beszélek hosszan. Nem korrekt, ha a papot és a másik templomi közreműködőt – a lévitát – ostorozzuk, mert hát ugye ők a hitvány lelkek. Ők csupán példázati szereplők, akiket Jézus is mint a farizeusi magatartás iskolapéldáit hozta forgalomba. A három közül ki volt a felebarátja?

Aki irgalmas volt hozzá. Jézus ezt mondta neki: menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél. Ez szól nekünk, ez ami mozgatja kezünket, szívünket, szeretet-csomagjainkat.

Vajon Isten megindokolja, amit tenni akar? Jöjjetek énhozzám én Atyámnak áldottai. Fűződik ehhez indoklás? Mert éheztem, ennem adtatok. Szomjaztam, innom adtatok. Beteg voltam, meglátogattatok, eljöttetek hozzám. Az Isten országába való bemenetel Máté 25. fejezete szerint nem egy sétagalopp, de nem is a hivalkodás. Hanem a belülről jövő, a hitből fakadó cselekedetek világa, amelynek nyomán jár a megigazulás.

Azt mondta egy előadó a rádióban közvetített istentiszteleten, amikor a jó cselekedetekről volt szó, az utolsó ingünkön nincsen zseb. Semmi nincs, ahova eldugjuk, elrejtsük azt, amit úgy át akarunk menteni az örökkévalóságba, a síron túli világba. Én nagyon unoka-párti vagyok. Itt van egy kis album az unokáinkról. Még ezt sem vihetem át. Még ezt sem. Van egy magyar költő, aki a Maradj még c. versét így fejezte be:
….az evilági gyarlóságok kellékei
esőcseppekbe, füvekbe, széntömbökbe költözik
leendő ápoltak emlékeivé menekül, aki voltál
talán csak a leghűségesebb versek
– vagy azok sem – vihetők át?

Stramszki testvér írta: Akik bemennek, és akik nem mennek be címmel. A Jelenések könyvéből vette az alapgondolatot, mégpedig az utolsó, a 22. fejezetből. Nagyon hangsúlyos dolog, hogy a Biblia végén az utolsó fejezetben még egyszer meg vannak említve a parancsolatok, amik nagyon is érvényben vannak.

Azt mondja: ne pecsételd be ennek a könyvnek a szavait, mert az idő közel van, és aki igazságtalan, legyen továbbra is az, aki tisztátalan, legyen továbbra is az, aki igaz, legyen továbbra is az. Hamarosan eljövök, én vagyok az alfa és az omega… De van itt egy vers, és én eddig mindig úgy voltam ezzel a Biblia-verssel, hogy kihúztam magam. Uram, milyen szerencse, hogy engem ebből a versből kihagytál. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók, és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kint maradnak. Végigsoroltam magamnak: kutya nem vagyok, csaló voltam, de már nem vagyok, erkölcstelen is voltam, de most már megöregedtem, gyilkos, hát hála Istennek, az sem voltam, bálványimádó… stb ???
Nagy baj, hogy a Hegyi beszédet a bibliai író följegyezte. Nagy baj. A gyilkosságról mit mond? Én pedig azt mondom nektek, már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Erre gyülekezeten, családon, munkahelyen belül is van esély. Tanúsítom.

És a legnehezebb feladat ezen a helyzeten, lelki állapoton változtatni. Annyira nehéz, hogy évek, sőt tanúsítom, évtizedek rámennek arra, hogy valakit, aki ellenem tett, nyilvánvaló dolgot, csúnya dolgot tett (az egyik emlékem: egy “hit-testvérem” a munkahelyemről akart engem, a háromgyerekes apát kirúgatni!) megbocsássak neki?! Nem könnyű dolog. De ha én be akarok azon a kapun menni, akkor nem szabad, hogy cipeljem magammal ezt a hátizsákot, nem fér be.

A megigazulás rendkívül szerteágazó témáját egy életen keresztül tanulmányozva, sok hasznos és áldásos gondolatot mondhatnánk még, de sajnos az idő (emberi élet léptékével mérve és mostani délelőttön is) lejáróban van.Összegezhetjük.

Azt írja Ellen White: megigazulásunknak, megszentelődésünknek és Krisztus igazságosságának igenis vannak feltételei. Noha a jócselekedetek egy lelket sem menthetnek meg, senki sem üdvözülhet azok nélkül.

Ez a mai témakifejtés csupán az egyik ága volt a megigazulás lehetőségének. Annyi más ága is van. Egyiket, másikat, egy-két dolgot érintettünk csak.
Abban a korban élünk, amire Jézus az utolsó nagy eszkatologikus beszédében tett utalást. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. Megy az élet a maga normálisnak gondolt medrében. Esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek stb. stb. és nem vesznek észre semmit.

Ez párhuzamos azzal az újszövetségi gondolattal, amikor valaki azt mondja, (Máté 18. fejezetében a gonosz szolga,) hogy halogatja még az én Uram a hazajövetelét. Erre egy másik jézusi példázat válaszol, a gazdag emberhez szól: mi van akkor, ha az éjjel elkérik a te lelkedet, a halogató taktikához, a nagy ráéréshez kellene egy időbeliséget garantáló garancialevél. Minden termékhez adnak manapság, még egy lukas zoknihoz is adnak garancialevelet, de ehhez az egy dologhoz nem kaphatunk garancialevelet, hogy holnap még a mienk a nap.
Van egy állandó kísérőnk, most is itt van, ha kimegyünk a kapun, ott is velünk lesz. Nézzük meg, a fantáziakép bal oldalán áll, egy angyal, kezében egy könyvvel. Minden szavunkat, minden gondolatunkat, amit következtet az arcunkról, vagy nem tudom, hogy lélekbe lát-e.  Minden cselekedetünket, és azoknak a hiányát is jegyzi. A keményszívűségünket, a megbocsátásra való képtelenséget, az irgalmatlanságot, a spórolást, ami már átcsaphat zsugoriságba is, stb. Az ítélet kihirdetése előtt kivel konzultál a bíró? Ezzel az angyallal.
Igaznak kell lenni, mert a kapuk csak az igazaknak nyílnak meg. Ők öröklik a földet, és lakoznak rajta békességben.

Testvéreim! Remélem sokat gondolkozunk azon,  hogy amikor majd odajutunk az ítélőszék elé, OTT már nincs mód, hogy a halogató taktikát válasszuk, hogy szívünkben nehezteléssel, haraggal éljünk, hogy másokra mutogassunk, hogy megmagyarázzuk az Istennek..(mint a farizeus) mert elhaladt az életünk. Meg azért is, mert az ítélet előtt bizalommal állni csak az igazak fognak.

Köszönöm a figyelmet! A jó Isten áldjon meg benneteket.
(Lejegyezte Dénes Ottó)