Kisegyházakat faggattak
A napokban (2012 01 27) jelent meg 13 kisegyházi prédikátor és vezető portréja Vallomások címmel. A szerző a HVG korábbi Portré-interjúinak készítője, Izsák Norbert.
2012. január elsejével lépett életbe az új egyházi törvény, így kézenfekvőnek tűnik, hogy először azt kérdeztük meg Izsák Norberttől, vajon tudatos időzítés eredményeképpen jelent-e meg a minap 13 kisegyházi vezetőt bemutató könyve. A szerzőtől felemás választ kapunk: egyrészt már évek óta tervezgette kisebb, főleg neoprotestáns felekezetek bemutatását, másrészt szerinte nem lehetett szó nélkül elmenni a formálódó egyháztörvény mellett, és ezt a kiadó is így látta jónak. Azon aztán mindketten meglepődtek, hogy némelyik, korábban lapító, a hivatalos státus elnyerésében csak reménykedő közösség hallgatását megtörve meglepő bátorsággal parentálta el törvényt.
Igaz, voltak néhányan, akik nem is törekedtek az állami elismerésre. Géczi Károly, az Immanuel közösség vezetője kerek-perec kijelentette, hogy nekik tökéletesen megfelel az alapítványi működés, mert szerinte „a bibliai kereszténység megélése nem kell, hogy okvetlenül együtt járjon az állami pénzcsapok fejegetésével”. Az persze senkinek nem tetszett, hogy a mostani törvény sok egyházat bizalmatlanná tett egymással szemben, és sokan arra törekednek, hogy legalább saját státusukat igyekezzenek biztosítani.
A néhány száz főtől akár 10 ezres létszámú közösségeket is bemutató könyvből ugyanakkor kimaradt a Hit Gyülekezete. Izsák Norbert elmondta, hogy jóllehet a közösség bekerült a 14 elismert felekezet közé, szerette volna Németh Sándort is megszólaltatni, ám titkára hónapokon keresztül különböző kifogásokkal elutasította. Annak ellenére tett így, hogy a vezető lelkész számos médiumnak nyilatkozott az egyháztörvény ügyében.
A szerző éveken át készítette a HVG utolsó oldalának Portré-beszélgetéseit – a rovat csípős, szemtelen kérdéseiről a mai napig jól ismert a hazai sajtóban. Az egyházi vezetők azonban Izsák szerint nem akadtak fenn a stíluson, s noha meg is sértődhettek volna, meglepően jól reagáltak, és a válaszok mögött felsejlett, hogy többségében egyenes, az igazságot őszintén kereső emberek állnak a sokak által alig ismert felekezetek élén.
Bizniszegyház egy sem akadt a 13 megszólaltatott közösség között, viszont szinte mindannyian akár erejükön felül is végeznek szociális munkát, karitatív tevékenységeket. Igaz, az interjúadásban nem annyira járatosak, többen meg is döbbentek azon, hogy valaki könyvet szeretne írni róluk. Sőt, akadt közöttük olyan, aki néhány héttel az interjú után felhívta a szerzőt, és aziránt érdeklődött, vajon nem a titkosszolgálatnak gyűjtött-e adatokat a közösségükről.
Ez a már-már paranoid félelem minden bizonnyal az egyházi törvény által keltett bizonytalanságnak tudható be. Az viszont már-már (egyház)történelmi tett, hogy az 1970-es években történt szakadás óta először szerepel a két magyarországi metodista egyház egy-egy vezetője, Iványi Gábor és Szuhánszky Gábor egy könyv lapjain – ők természetesen beszélnek az évtizedes sebek aktuális állapotáról, és az esetleges gyógyulás esélyeiről.
A könyv megírása nem kevés élvezetet okozott a szerzőnek, már csak azért is, mert számos meglepő felfedezést tett. A HVG Szellem rovatában korábban rendszeresen egyházi és teológiai vitákról is beszámoló Izsák Norbert sem tudta például, hogy az egyik közismert, nagy szakállú, szelíd tekintetű pietista lelkipásztor ifjúkorában aktívan bokszolt és a színészkedéssel kacérkodott, ahogyan azt sem tudta, hogy a teljes Márai-hagyatékot papírhulladékként, 40 forint vám megfizetése után engedték csak be Magyarországra – hála az adventista egyház korábbi elnökének.
Megjegyzés: Amikor kitetszik, hogy egyes kisegyházi vezető(k) intelligens és a “világi” irodalomban is tájékozott ember(ek), hát biztosan meglepődnek sokan. Nem csak a “történelmiek” tudnak tenni apró szívességet a “nagyérdeműért!”
Bár a helyzeti előnyük erre kétségtelenül nagyobb lehetőségeket ad(na).
“….a teljes Márai-hagyatékot papírhulladékként,……. hála az adventista egyház korábbi elnökének….”….
A budapesti fiatalok körében egyre népszerűbb, a korábbi Horizont moziban összegyűlő Golgota Gyülekezet amerikai misszionárius vezetője szerint a magyar hívők a leginkább bűntudat-sújtotta keresztyének, akikkel valaha is találkozott – ezt sem gondolta volna. Ahogyan azt sem, hogy az egyik protestáns kisegyházi tudós azt fogja mondani, hogy történelmi és friss egyházakban egyaránt „az jut előre a szervezetben, aki viszonylag kis tehetségű, és senkinek az érdekét nem veszélyezteti különösebben. Magyarul a magát jól menedzselő, megbízható, középszerű emberekből lesznek többnyire csúcsvezetők.”
HVG.HU ITTHON
http://hvg.hu/itthon/20120127_kisegyhazak_interj#utm_source=hvg.hu&utm_medium=listing&utm_content=related&utm_campaign=related