Nősülés vagy felsülés (Vita a cölibátus fenntartásáról)

A Szentszék múlt héten hivatalosan is elismerte, tudomása van olyan esetekről, amelyek során apácák szexuális zaklatást szenvedtek el papok és misszionáriusok részéről. “A problémát ismerjük – biztosít a Szentszék szóvivője, Joaquin Navarro-Valls –, ám az csak egy szűk földrajzi területre korlátozódik. Néhány rossz emlékű eset nem feledtetheti az egyház szolgái túlnyomó többségének hősies helytállását.”

A hivatalos állásfoglalást az a több száz szexuális zaklatásról szóló jelentés váltotta ki, amelyet Maria O’Donohue nővér még 1995-ben elkészített a Vatikán illetékes hivatalai számára, viszont csak az elmúlt héten kapott nagyobb nyilvánosságot, mikor a National Catholic Reporter amerikai vallási folyóirat nyomán a La Repubblica cím” olasz lap is hírül adta. Bár sokan a kötelező papi nőtlenséget okolják a klérus körében jelentkező szexuális kihágásokért, önmagában a házasság engedélyezése nem oldja meg a problémákat, amint arra az egyesült államokbeli George Barna Közvélemény-kutató Intézet 2000-ben készült felmérése rámutatott. E vizsgálat szerint ugyanis a magukat bibliai mérce szerint “újjászületett” keresztényeknek valló hívők között magasabb a válások aránya, mint a társadalom nem vallásos részében.

image
Apácák búcsúztatják a helikopterrel útnak induló pápát Fatimában. Egyedül maradnak
Fotó: Hetek-archív

Az egyesült államokbeli nővér, aki a Cafod (Katolikus Alapítvány a Tengerentúli Fejlesztésért) és a Caritas nemzetközi szervezetek megbízásában az AIDS terjedését vizsgálta Afrikában, hat éve Martinez Somalo bíborosnak adta át a jelentést, aki munkacsoportot hozott létre az esetek kivizsgálására.

A felolvasásakor jelen lévő prelátusokat sokkoló közlemény pontosan, az áldozatok aláírásával számol be esetek százairól, amelyekben papok apácákat zaklattak és erőszakoltak meg. “A nemi erőszak elterjedt jelenség” – írja O’Donohue, aki már 1994-ben is figyelmeztette a Vatikánt, hogy az AIDS terjedése miatt a papok egészségügyi szempontból “biztonságos” csoportnak tartják az apácákat, s azok ki vannak téve a közeledésüknek, a papok az Adista vallási hírügynökség honlapján olvasható újabb jelentés szerint is “az AIDS-től való félelem miatt keresnek apácákat prostituáltak helyett”.

Ezzel együtt az érintett területeken – O’Donohue nővér a világ huszonhárom országából származó feljelentéseket gyűjtötte össze, ezek között Burundi, Brazília, Kolumbia, India, Új-Guinea valamint a Fülöp-szigetek mellett Olaszország, Írország és az Egyesült Államok egyaránt szerepel – legtöbb esetben a hagyományos kultúra sem kedvez a cölibátusnak.

Némelyik vidéken nő nem mondhat nemet férfinak, különösen ha ez utóbbi idős ember vagy pap. A jelentés szerint Afrikában az egyházi hierarchia magasabb szintjein is visszaélnek a tekintélyükkel: az egyik országban papok egy csoportja 1991-ben egy zárda főnöknőjét kérte arra, hogy szexuálisan “igénybe vehesse” az intézmény lakóit. Mivel a fogamzásgátlást bűnnek tartják, a kihasznált nők közül kevesen szednek gyógyszert – még ha partnereik megkövetelik is tőlük –, így eshetett, hogy egy rendház apácái közül egyszerre huszonkilencen voltak terhesek. Ebben az esetben a rendfőnöknő a püspök közbelépését követelte, aki ehelyett őt magát váltotta le. Az apácákat anyagi, de elsősorban szellemi-egyházi függésük révén kényszerítik nemi aktusra, nem ritkán gyóntatóatyáik. Többen a teherbe esett nővéreket katolikus kórházakba kísérték orvos ismerőseik segítségét kérni: hajtsanak végre abortuszt. Az egyik megrázó esetben az a pap vezetett gyászmisét a terhességmegszakítás során elvérzett apácáért, aki a műtétre kényszerítette.

O’Donohue jelentése nem egyedülálló: 1998-ban McDonald nővér, az Afrikai Miasszonyunk Missziós Nővérei elnevezésű rend főnökasszonya nyújtotta be “papok és püspökök által elkövetett nemi erőszakról” szóló jelentését a Vatikán illetékeseinek. Navarro-Valls szóvivő ígérete szerint a Vatikán két szinten keres orvoslatot: alaposan kivizsgálja az egyes eseteket, s nagy hangsúlyt helyez az azokban érintettek oktatására. “Tudtommal semmilyen vizsgálat nem volt, a hallgatás összeesküvése pedig súlyosbítja a problémát” – állítja McDonald nővér a La Repubblicának.

A történtek fényében várhatóan újra felerősödnek a kötelező érvényű papi nőtlenség felülvizsgálatát sürgető hangok. Nem meglepő, hogy protestánsok, különösen anglikán teológusok részéről állandó a cölibátus intézményének bírálata, napjainkban azonban a katolikus egyházon belül is mind többen szorgalmazzák a tridenti zsinat során megszilárdult szabályozás (lásd keretes írásunkat) enyhítését, elsősorban mert ebben látnák a nyugati, jóléti országokban egyre gyötrőbb paphiány orvoslását.

A cölibátus alól a kánonjog szerint kérhető és kapható mentesítés, így elméletileg papok is házasodhatnak “törvényesen”. Gyakorlatban viszont ezt lehetetlen megszerezni: csak maga a pápa adhatja meg, II. János Pál pedig – szemben elődjével, a felmentéseket bőkezűbben osztogató VI. Pállal – rendkívül szigorú szabályozással korlátozta az engedélyek kiadását, s a nősülést minden elődjénél elérhetetlenebbé tette az egyház papjai számára azzal, hogy 1979-ben a II. vatikáni zsinat ez irányú rendelkezése ellenére a papi szentség helyére bevezette a papi cölibátus szentségét. Egy, a liturgikus előírások szerint felszentelt pap örökké pap marad, a megújult szabályozás pedig a pappá szentelést örökre elválaszthatatlanná tette a cölibátustól. A nőtlenség ezzel a papi hivatás elidegeníthetetlen része lett, mentesítést pedig csak az kaphat alóla, aki bizonyítékot képes szolgáltatni: kényszer hatása alatt tett fogadalmat. A végtelenül lassú ügymenet miatt feloldozásra viszont ők is gyakran megőszülésig várhatnak.

A mentesítési kérelemmel elutasított, nősülni szándékozó lelkészek számára bizonyára nem az a legsúlyosabb tehertétel, hogy egyházi esküvőre nem számíthatnak. A kánonjogban ellenük foganatosított szankciók – elsősorban a kiközösítés – önműködően, vizsgálat és ítélethozatal nélkül érvénybe lépnek. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt években több szervezetet is létrehoztak, amelyek az internet kínálta lehetőségeket kihasználva küzdenek a papok házassághoz való jogáért, közülük az egyik legjelentősebb, a Vocatio elnevezésű olasz szervezet folyóiratot is kiad Sulla strada címmel, amelyet egy volt lombardiai falusi plébános, Lorenzo Maestri szerkeszt.

“A római katolikus egyházban papok ezrei döntenek a házasság mellett, szolgálatukat viszont a kánonjog ellehetetleníti – olvasható a panasz a tizenöt éve megalakult Vocatio internetes honlapján. – Az egyházi hierarchia megtűri, ha papjai viszonyt folytatnak nőkkel, de nem szenvedheti, ha megházasodnak. Igen sok pap ápol titkolt szerelmi kapcsolatot, ez az egyik jele az egyház súlyosbodó válságának… A cölibátus értékes kegyelmi ajándék Istentől, nem pedig kötelező érvényű feltétel a papi szolgálat betöltéséhez: akkor érték, ha szabadon lehet megélni.”

A honlap Olaszországban is meghonosította az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban már korábban elterjedt “Rent a priest” (Bérelj egy papot!) szolgáltatást, amellyel házas papokat közvetítenek ki paphiányban szenvedő parókiákra és egyházközösségekbe, amelyek elfogadják a szolgálatukat.

A közelmúltban felerősítette a szabályozás enyhülését remélők bizakodását, hogy az utóbbi években a katolicizmusra áttért anglikán papok családos létükre szolgálatban maradhattak, ezzel pedig – a Sulla strada szerkesztői szerint – az egyház precedenst szolgáltatott rá, hogy a cölibátus nem kötelező érvényű a papság számára. Tavaly pedig II. János Pál május 18-i, születésnapi beszéde is tápot adott a reményeknek, az egyházfő ugyanis fájdalmának adott hangot azokról a papokról szólva, akik már nem gyakorolják a szolgálatukat, emlékeztetve: “akit pappá szentelnek, örökké magában hordozza Krisztus egy különleges megjelenését.” Többen a klérusból “kiházasodott” papok rehabilitációjaként értelmezték, mikor a pápa arra kérte őket: maradjanak meg az egyház közösségében, megőrizve “a keresztényi összetartás kötelezettségét”. Kis engedmény, de ha figyelembe vesszük, hogy a kérdés ez idáig tabunak számított, s hogy általában már megindult folyamatot jelez, ha a pápa ilyen súlyú kérdésben óvatos kedvezményt tesz, érthetővé válik az érintettek bizakodása. A konzervatív szárny enyhülésére mutathatnak Joseph Ratzinger bíboros szavai is, amelyeket találkozásukkor egyik ismert, házas paptársának, Heinz Vogelsnek mondott: “A cölibátus nehéz probléma, s én imádkozom érted és az ügyetekért.”

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük