A nyugati egyházban kötelező érvényű papi cölibátus (latinul: nőtlenség) eltörléséért síkraszálló teológusok nem mulasztanak el rámutatni: a korai egyház elöljáróit nem volt gyakorlat szüzességre kötelezni.
A kérdés kapcsán talán Pál a Korinthosziakhoz írt első levelének egyik verse a leggyakrabban idézett passzus: „Nincsen-e arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal h
ordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak testvérei és Kéfás” (9,5) Mint csaknem minden vitára okot adó bibliai szöveghelyen, a katolikus, protestáns és ökumenikus fordítások itt is eltérnek egymástól, a többjelentésű günaika szót ugyanis mind más kifejezéssel ragadják meg: a protestánsok olvasatában a feleségét, a katolikusokéban pedig a nővérét vitte magával Péter, míg az ökumené szellemében készült fordítások mindkét kifejezés közlésével kötnek kompromisszumot Ennél is egyértelműbb szakasz a Timotheoszhoz írt első levélben az, amelyben Pál elrendeli, hogy minden püspöknek legyen felesége. (3,2) „Az Újszövetségben egyetlen utalást sem találunk arra, hogy akár az apostolok, akár követőik számára a nőtlenség kötelező érvényű előírás lett volna – ismeri el a Katolikus enciklopédia -, Szent Pál leveleiben mégis elegendő igazolást találunk rá, hogy a szüzesség magasabb rendű, elhívás”.
Csakugyan, bár a XIX. században még akadtak tudósok, így a kiemelkedő katolikus orientalista, Gustav BickeU., akik fenntartották, hogy a korai egyház elöljáróinak többsége cölibátusban élt, más kutatók, elsősorban a szintén német egyháztörténész, Franz Xavér von Funk elemzései révén nézeteik végképp túlhaladottá váltak Von Funk rámutat: a jelenség a IV. századig nem volt szélesen elterjedt, noha találunk szórványos utalásokat egyházatyák – Tertullianus, Órigenész, Eusebius és Szent Jeromos – írásaiban, amelyek bizonyítják, a korai századokban is voltak a nűtlenséget önkéntesen vállaló, vagy házasságukat a hivatás érdekében felbontó egyházi szolgálók A papi nőtlenség a Szűzanya kultuszának előtérbe kerülésével párhuzamosan nyert egyre nagyobb teret, emellett kifejezetten „evilági” előnyei is mellette szóltak: örökösök híján nem kellett megosztani az egyházi vagyont
Az egyházatyák közül elsőként a IV. század végén (Salamisi) Epiphanius parancsol papi nőtlenséget, így a nős klerikusok házasságának félbontását is. Erre az időszakra esik az egyháztörténész Szókratész egyik beszámolója is, amelyben theszszáliai és görög püspökök vitáját örökíti meg ar
ról, el kell-e hagyni a papoknak feleségüket.
Mivel a történetben megszólaltatott Paphnutiosz püspök az ilyen esetben javasolt elválásra mint „az egyház ősi hagyományára” hivatkozik, a szövegrész eredetisége a mai napig vitatott A papi nőtlenség törvényi szabályozását a III.-IV. század fordulóján tartott zsinat hozta el, itt a zsinati atyák nőtlenségre kötelezték a klérus három szintjét: a püspököket, a papokat és a diakónusokat, hivataluk elveszítésévél sújtva azokat, akik a dekrétum meghozatalát követően továbbra is házasságban éltek A rendelkezés a gyakorlatban csak lassanként honosodott meg, ezért több esetben is megerősítésre szorult, így a Siricius pápa áltál összehívott 386-os római zsinaton, amelyen megtiltották, hogy a papok érintkezzenek feleségükkel, a Justinianus császár által a VI. században közzétett Corpus Juris Civilis pedig már a püspökség elnyerésének előfeltételeként tekint a nőtlenségre. A nemi aktus „tisztátalannak” bélyegzése – a rituális tisztaságot taglaló ószövetségi törvényékre hivatkozva – szintén a IV. században, I. Damasus pápa nyomán honosodott meg.
A kora-középkori egyház fellazult erkölcséről a közelmúltban is számos botránykrónika jelent
meg, a korabeli klérusban burjánzó szimónia és szexuális szabadosság várhatóan hosszú ideig fog még a népszerű műfajban publikáló egyháztörténészeknek kenyeret adni 1018- ban VI. Benedek, a század második félében pedig VII. Gergely tett kísérletet megtiltani, hogy a papoktól fiaik örökölhessenek, végül az 1139-i n. lateráni zsinaton születik törvényi tilalom a papi házasságra. A végső – nyugaton máig érvényben lévő – tiltást viszonylag későn, 1563- ban, az ellenreformáció szellemében összeült tridenti zsinat alatt hozták meg.
A keleti kereszténység egyházaiban némiképp másként fest a helyzet: többségükben a cölibátus nincs elrendelve a teljes klérus számára, így nem is vált ki olyan vitákat, mint a római egyházban. Némelyik keleti katolikus egyház – a görög szertartású melkiták és az antiochiai szertartású mar
oniták – papjai házasodhatnak Az ortodox autokefál egyházakban a részletek tekintetében eltérő rendszabályok vannak érvényben, de valamennyiben hatályos, hogy a papok felszentelésük előtt megnősülhetnek Püspöki tisztséget azonban csak nőtlen pap tölthet be, ezért püspököt általában a szerzetesek közül választanak (B. L.)