A hit védelmében (Magyar Hírlap anno 2002)

„Ha a társadalom egyszer is megengedi, hogy az állam beleszóljon hitbeli és világnézeti kérdésekbe, akkor többé nem lesz megállás, és szépen fokozatosan visszajutunk a sötét középkorba”.

Sőt még előbbre is akár. Például a Nagy Konstantini időkbe, ahol az állam (császár) egymaga – bármiféle bibliai műveltség és ismeret nélkül, pusztán a birodalom egyben tartása miatti  okból   – magához ölelte az akkori egyházat. Kiemelve az üldözések traumáiból, a trón magasába hozva a püspököket. Ezt a tárgyilagos  egyháztörténelem egyértelműen bukásként volt kénytelen elkönyvelni

Az üldözött egyházból, egycsapásra hatalmi egyház lett. Ez időtől kezdődött a jelenések könyvében (Jel. 2, 12-29.) megírt középkori egyházi szerkezet, ahol már keresztény üldözött keresztényt. A kettévált tagságban a kisebbség visszavonult a „pusztába”. (Jelenések 12,6)

Bajt érzek és veszélyt látok abban a terjedő, lassan eluralkodó szel­lemi-pszichikai légkörben, ami arra sarkall egy ifjú műsorvezetőt (az RTL Klub Fókusz című mű­sorában), hogy egy Észak-Koreá­ról szóló riport végére lazán oda­vesse: „…egyébként a lakosság 95 százaléka ateista, és még isten­fogalmuk sincsen!”

Arról külön is lehetne morfon­dírozni, hogy vajon ki és hogyan végezte el (ha egyáltalán elvégez­te) ezt a felmérést, mennyire le­het ezt az adatot hitelesnek el­fogadni. Gondoljunk csak arra, hogy még Magyarországon is mekkora módszertani vitát vál­tott ki a népszámlálás vallási kér­déseket firtató része! Nagyobb baj viszont, hogy a lakosság hitbéli megoszlásáról közölt – egyébként nem hitelesített – ada­tot a szociológusi-történészi vé­nával megáldott ifjú összefüggés­be hozza Észak-Korea szociális­gazdasági-egészségi állapotával. Nem mondta ki ugyan, hogy azért szegények, éhesek, nyomorultak, betegek, mert hitetlenek, de aho­gyan a – ténylegesen létező – nyo­mort és sivárságot bemutató ri­port végére ezt odaillesztette, ab­ból ez következett. Finom csúsz­tatás…

Mintha csak azt a végkö­vetkeztetést ajánlaná a nézők­nek, hogy igaz ugyan, hogy kultú­rájuk sivár, nincs gyógyszer, két­százezren éhen haltak tavaly, de minderről ők tehetnek, hiszen ateisták! Hasonló gondolatmene­teket régóta ismer a történelem: a természeti és társadalmi kataszt­rófák Isten (Allah, Manitu stb.) büntetései. Persze, az RTL Klub műsorvezetőjének szíve joga, hogyan fogja fel a történelmet, mi­lyen vallást követ, miben hisz, de ez legyen az ő magánügye! Re­mélem, még nem tartunk ott, hogy a történelem érettségin csak az kaphat ötöst, aki a török biro­dalom terjeszkedésének okait úgy vezeti le, miként Zrínyi Mik­lós tette a Szigeti veszedelemben (Első ének, 8-20)! Az más kér­dés, hogy ne kaphasson ötöst az, aki nem tudja, miként írt erről Zrínyi! Csak a dolgok fel ne cserélődjenek.

A baj nem egyszerűen az, hogy a műsorvezető „kiszólt” a nézőknek – a csatorna honlapján írásban megjelent riportban ez a „kis színes” – helyesen – nem sze­repel. Ez szakmaetikai kérdés, és még az sem biztos, hogy az egy­házügyi államtitkárságon ezért bekönyvelték a jó pontot az RTL Klubnak. Igazából az a légkör za­var, amelyben egy kereskedelmi televízió munkatársa szükségét érzi, hogy belerúgjon egyet az ateistákba. Minősítő fogalom­ként, szitokszóként használni egy hitbéli állapotot kifejező tényt – botorság és rendkívül veszélyes! A riasztó az, hogy úgy érezte, ne­ki meg kell felelnie. Minek? Kinek?

A „korszellemnek” és mindazoknak, akik közéleti személyiségként, politikusként, közjogi méltóságként, miniszterként – az állam és a kormány megszemélyesítőiként – minden alkalmat kihasználnak arra, hogy üzenjenek a társadalomnak: el­várjuk, hogy vallásos emberek legyetek! Elvárjuk, hogy keresztények legyetek! De legalább -az általunk összeállított listán szereplő – valamelyik „történel­mi” egyházhoz tartozzatok! Ezek az elváró üzenetek nap mint nap érkeznek, mindenekelőtt persze a közszolgálati médiumokon keresztül. Tudom jól, vannak – s nem is kevesen -, akik mindezt rendjén valónak, sőt, kívánatosnak látják!

A „keresztény nemzeti állam” létreho­zása (restaurálása) sokak kimon­dott, s még többek kimondatlan vágya. Nyíltan ma csak a MIÉP meri a zászlajára tűzni, s ezért a bumfordi szókimondásért akár hálásak is lehetünk neki. A kon­zervatív jobboldal más szereplői ezt kifinomultabban csinálják, egyben sokkal fortélyosabban is. Ők csak arról beszélnek, hogy „nem az egyház(ak) államtól való elválasztása van napiren­den, hanem együttműködése…”, vagy „a szektáktól meg kell tisztítani az igaz magyar lelkeket…” De engedtessék meg rámutat­nom, hogy a „sokan” még nem „mindenki”, másrészt ha egy ál­lam közjogi berendezéséről van szó, akkor nem a számosság a döntő.

A magam részéről minden­esetre tiltakozom az ellen, hogy valaki – bárki – az állam ruháját hordva, az állam nevében, vagy csak ráutaló módon, az állam képviseletében (akkor is, ha párt­elnökként hívják meg egy ren­dezvényre) kinyilatkoztassa, vagy akárcsak sugallja nekem, hogy hogyan s miben higgyek!

De tiltakozom mindazok nevében is, akik – akár a kivételezett feleke­zetekhez tartoznak, akár nem -képesek belátni annak igazságát, hogy ha a társadalom egyszer is megengedi, hogy az állam bele­szóljon hitbéli és világnézeti kér­désekbe, akkor többé nem lesz megállás, és szépen fokozatosan visszajutunk a sötét középkorba.

Lényegében ugyanoda, amit Észak-Koreával kapcsolatban jogosan elítélünk, nevezetesen azt, hogy a hatalom írja elő, ki miben higgyen. Engem ez mint állam­polgárt felháborít. Azt gondo­lom, hogy a tordai országgyűlés óta ezen már túl (és nem vissza) kellene lépni. Ugyanakkor sajnálattal is tölt el, hiszen igen rövid­látó az az egyház, amely hagyja, hogy az állam fojtogatón keblére ölelje.

Elveszítve küldetését és híveit, az emberekért tűzbe menő egyházból az embereket tűzbe küldő egyházzá válik. Királya pénzén pompába öltözik, arany hintókon fennen kérkedik, Ke­nyéradó gazdájához kézcsókra lohol, s kérve – kéretlen hűséget esküszik.

Nem fogadom el továbbá, hogy annak alapján csoportosítsa az állam a polgárait, hogy ki miben s hogyan hisz.

Ezt a ma­gánember megteheti, ezt a sza­badságát nem szabad elvenni! Mindenkinek jogában áll saját ér­tékrendje szerint besorolni em­bertársait. De az állam ezt nem teheti! Nem teheti továbbá párt­vezér, közszereplő, politikus és műsorvezető! Abban a pillanat­ban ugyanis alkotmányos jogot (valamint médiatörvényt) sért! S ha valaki a magánhitét úgy jele­níti meg, mint ami az állam által elvárt – az mások hitszabadságá­ra tör! Nem fogadom el, hogy felsőbbrendűséget hirdessen bárki a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus stb. számára a többi val­lással szemben. S azt sem foga­dom el, hogy bárki bármely hit követőjét vagy akár ateistát egyedül az alapján ítéljen meg, hogy milyen (vagy semmilyen) vallást követ.

A hit ugyanis nem önérték, hanem állapot! Hitben meggyőződve és attól vezérelve lehet jót cselekedni, és lehet gya­lázatos dolgokat is elkövetni.

Önmagában a vallásos hit nem ga­rancia semmire! Éppen az embe­rek vallásos hitével élt vissza min­den korábbi zsarnoki hatalom, hogy mások javait, értékeit, éle­tét elvéve világi gazdagsághoz jusson. Csak az maradhat szabad, szuverén, döntéseiért felelőssé­get vállaló s ezért öntudatos állampolgár, aki megőrzi a maga számára a hitét. Aki pedig áten­gedi azt a hatalomnak, hogy füge­falevélként tarthassa maga elé, önmaga meztelenedik le, válik morálisan védtelenné.

Magyar Hírlap
2002. január 30., szerda  VÁRFALVI ATTILA

A szerző politológus