Mikor született Jézus Krisztus?

A kereszténység világszerte most ünnepli Jézus Krisztus születésnapját. Ma csaknem egymilliárdan hisznek a názáreti Jézusban, vagy ahogyan a kortársai hívták, Jesu Hanocriban, mint megváltójukban. A XX. Század történelmi vizsgálódásai eredményeként a Messiásról alkotott kép teljesen megváltozott.

Még 1999-ben az amerikai Time magazin egy Internetes szavazást indított el azzal a kérdéssel, hogy ki határozta meg leginkább a XX. századot. Érdekes, hogy hónapokig Jézus Krisztus kapta a legtöbb szavalatot, megelőzve a történelem olyan híres-hírhedt alakjait, mint Churchill, Hitler, Sztálin. Gandhi vagy Atatürk. Az eset nyomán vita alakult ki arról, hogy élő személynek tekinthető-e Jézus (a keresztény hit szerint föltámadt), valamint mi az oka annak, hogy a Föld lakosainak egy hatoda által messiásként tisztelt személy ma ilyen népszerű.

Pontos választ senki nem tudott adni; mindeneseire tény, hogy a kereszténységnek minden kontinensen egyre több híve akad. Kivéve az Antarktiszt és Európát, utóbbit amerikai szakemberek egyre inkább posztkeresztényiként jellemeznek. A harmadik világban és több távol-keleti országban a krisztusi hit annyira népszerű, hogy vannak, akik azt szorgalmazzák: II. János Pál pápa utódja a római katolikus egyház élén legyen fekete bőrű. A keresztény vallási boomot jól példázza Dél-Korea esete, ahol az 50- es években a lakosság csupán 2 százaléka volt valamelyik keresztény egyház tagja. Ma 30 százalékuk az.
Ma már egy komoly szakember sem hiszi, hogy Jézus valóban december végén született.

Máté és Lukács evangéliuma is beszámol Krisztus születésének körülményeiről, azonban a Biblia semmiféle dátumot nem közöl. Az üdvtörténet szempontjából ugyanis a pontos dátum lényegtelen kérdés.

Még a Catholic Éncyclopedia is azt írja, hogy a karácsony, azaz Jézus születésének ünnepe nem szerepelt a korai egyház ünnepei között. Irenaeus és Tertullianus egyházatyák nem is említik az ünnepek felsorolásánál. A keresztény hitvilág szempontjából sokkal fontosabb a húsvét vagy a pünkösd megünneplése.

Ha nem december végén született Jézus, akkor mikor? Ma sem lehet pontos választ adni erre a kérdésre. Minden esetre a legvalószínűbb időpont, hogy valamikor az ősszel, a zsidó sátoros ünnep (szeptember – október) alatt.

„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett (Lukács 2:8)” – írja a Biblia Jézus születése kapcsán. A tudósok szerint december végén – mivel a Közel-Keleten ilyenkor beköszönt az esős évszak – már nem éjszakáznak a szabad ég alatt az állattartók, jószágaikat karámokba zárják.

Ugyancsak az evangéliumokból tudjuk, hogy József és Mária nem kapott szállást Betlehemben, ami arra enged következtetni, hogy a három egykori nagy zarándokünnep valamelyike alatt érkeztek Galileából a Jeruzsálemtől néhány kilométerre lévő kis faluba, vagy tavasszal a pászkaünnepre (március-április), vagy nyáron a pünkösdre (június-július), vagy ősszel a sátorok ünnepére (szeptember-október). Josephus Flavius zsidó történetíró beszámolójából tudjuk, hogy a 120 ezres Jeruzsálemben a nagy ünnepek alatt előfordult, hogy kétmillió hívő gyűlt össze. Ezért nem volt hely egyik fogadóban sem, és ezért keltett a keresztények Messiásának egy istállóban megszületnie.

Lukács evangéliuma beszámol arról is, hogy Keresztelő János apja, Zakariás pap az Abia-rendből származik. Azt is tudni lehet, húgy Jézus fél évvel volt fiatalabb Jánosnál. Különböző iratokból ránk ma­radt, hogy Zakariás rendje (Abia) milyen heteken szolgált a jeruzsálemi szentély­ben. A Biblia szerint templomi szolgálata alatt egy angyal megjelent Zakariásnak és bejelentette neki, hogy ha hazamegy gyermeke fogan az egyébként meddő feleségétől, Erzsébettől.

Teológusok ezeket a mozaikokat összerakosgatva kiszámolták, hogy Keresztelő Jánosnak valamikor tavasszal, Jézusnak pedig valamikor ősszel kellett világra jönnie.
Annyi bizonyos, hogy az időszámításunk utáni 4. századig a kereszténység nem ismerte, így nem is ünnepelte a karácsonyt, mint a Messiás születésének napját.

Kis Imre, a Szegedi Hittudományi Főiskola liturgiatanára szerint 325-ben a niceai zsinat már úgy említi december 25-ét, mint az ÚR születésének ünnepét. Kul­csár Árpád történész pedig a keleti egyházatya, Aranyszájú Szent János egyik leveléből idéz, ebben a szerző arról beszél 380 tájékán, hogy tíz éve ismeretes ez az ünnep arrafelé.

A magyar karácsony a szláv „korcun”-ból ered, jelentése átlépni, átfordulni, ami a téli napfordulót ünneplő pogány ritusokra utal.

274-ben Aurelius császár a Sol invictus (legyőzhetetlen Nap) tette meg a birodalom vallásává. A napistent az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is tisztelték, és az ő születésnapját ünnepelték a téli napforduló idején, december 25-én. A démonokba, asztrológiába és mágiába vetett pogány hit elemei annyira ellenállók voltak, hogy nem haltak ki egészen, csak a későbbiek során beolvadtak a győztes kereszténység hitvilágába. Ehhez hasonlóan számos tradícionális ritus él tovább a keresztény szertartásokban – írta Everett Ferguson A kereszténység bölcsője című könyvében.
Fennmaradt I. Nagy Szent Gergely pápa egy Angliában szolgáló missziós csoportnak 597-ban írt levele. Az irományban a pápa azt javasolta a misszionáriusoknak, hogy mivel semmi remény nincs arra, hogy az őslakósok „megátalkodott elméje” egy csapásra megváltozzon, ezért a templomaikat nem kell le­rombolni, hanem ősi rítusaikat újakkal kell fölváltani. Kulcsár Árpád szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kereszténység kompromisszumot kötött, a régi pogány rítusokkal.

A decemberi dátum elfogadtatása nem volt zökkenőmentes, Tertulliánus és Szent Ágoston is megtagadta azt a tanítást, amely azonosította Jézus Krisztust Sollal, azaz a napistennel. I. Leó pápa pedig elkeseredett harcot vívott a napimádás kultuszának maradványai el­len, mivel a keresztények még az apos­tolok bazilikájának lépcsőjén is elkezdték imádni a felkelő Napot.

A karácsony máig egyéb pogány rítust is rejt magában. Nemcsak a minden évben december 25-én újjászülető napisten vált „keresztény fordulat” után Jézuskává. A december közepén tartott római Szaturnusz-ünnepből a kölcsönös megajándékozást, az általános emelték át a karácsonyba. A szaturnálián az asztalnak több napig gazdagon terítettnek kellett lennie, ami kísértetiesen emlékeztet a későbbi karácsonyi gyakorlatra.

A karácsonyfa divatja az ősi germá­noktól ered, náluk az örökzöld a halált szimbolizáló téllel szemben az életet jelképezte. A fa állításának hagyománya egyébként német protestánsoknál a XVII. században terjedt el, és tőlük vet­ték át mások is.

Jézus más szemmel
A XX. század utolsó harmadában a keresztény tudósok, teológusok a görög és latin források mellett ala­posabban tanulmányozni kezdték a zsidó irodalmat, amelyben nagy szerepe volt a holttengeri teker­csek megtalálásának is. A teo­lógusok a judaisztika tükrében kezdték el vizsgálni Jézus sze­mélyét, a tanítványokat, az evangéliumokat, az 1. szá­zad kereszténységét, vala­mint az akkori Izraelt.
A kutatások eredmé­nye megdöbbentő: az európai kultúrkörben az utóbbi másfél évszázad­ban megjelenő szőke, kék szemű, szomorkás megváltó képe teljesen megváltozott. Nem cso­da, hogy egy, a BBC első csatornáján bemutatott dokumentumfilm, mely me­rőben eltérő Krisztus-képet mutatott, olyan nagy vihart kavart világszerte. A kereszté­nyek Messiása, akit kortársai Jesu Hanocrinak (názáreti Jézus) és rabbinak (mester) szólítottak, külsőre semmiben nem tért el az első század akkori zsidóságától. Apját Joszlnak (József), anyját pe­dig Mirjámnak (Mária) hívták. Testvérei közül kiemelkedő Jákob (Jakab), aki később az egyház egyik meghatározó személyisége lett, és Josephus Flavius történet­író szerint nagy népszerűségnek örvendett a zsidóság körében. A názáreti rabbi, Jézus, aki felte­hetően galileai tájszólással be­szélt, tanításai alapján inkább a szigorú Sammaj rabbi iskolájához tartozhatott.

Míg a Talmud több helyen „Peloninak”, azaz „az a bizonyos sze­mélynek” hívja a kereszténység Krisztusát, aki miatt üldözték és gyilkolták őket, a huszadik szá­zadra a zsidóság többnyire megbékél vele, mondván: Jézus egy rabbi volt, akiből Pál apostol csinált is­tent. Jézust fiatal korom óta úgy éltem meg, mintha idősebb bátyám lenne – írta Martin Buber hászid történeteket megörökítő íróember.

Az iszlám szent könyve, a Korán több helyen beszél Jézus­ról, aki csodálatos módon szüle­tett, akárcsak Ádám, apa és anya nélkül teremtetett: „Jézus olyan Allah előtt, mint Ádám. Porból te­remtette őt, majd azt mondta ne­ki: Legyél, és lett” (3:59). Az isz­lám Jézust nem tartja messiás­nak, viszont Ábrahámhoz, Mózes­hez és Mohamedhez hasonlóan Al­lah igaz prófétájának tekinti. Arab származású keresztény misszioná­riusok elbeszéléseiből tudjuk, hogy iszlám országokban sokan akár az életükkel fizetnek, ha hitü­ket terjesztik. Bagdadban a lele­ményes hívek egy városnéző buszt vásároltak, és mintha csak túris­ták lennének, úgy tartották isten­tiszteleteiket Bagdad belvárosá­ban furikázva.

A Távol-Keleten, így Kínában és Afrikában is több évszázada folyik missziós munka, manapság egyre nagyobb sikerrel, ezrek térnek át a fejlődő világban a keresztény hitre. A távol-keleti hívek Jézust alacsony termetűnek, sárga bőrűnek és ferde szeműnek ábrázolják. Az afrikaiak pedig Megváltójukat saját maguk­hoz hasonlóan feketének.

MAGYAR HÍRLAP
A NAP TÉMÁJA KARÁCSONY
2001. december 24. hétfő
Az oldalt szerkesztette: Kunstár Csaba  Közreműködött: Szarka Klára