A nap az életet jelenti az embernek, ez egyike legkorábbi felismeréseinknek, így aztán nem is olyan meglepő, hogy a decemberi, kereszténynek tartott ünnep eredete is az ősidők napkultuszába nyúlik vissza.
Az őszi napéjegyenlőséget (szeptember 21.) követően a nap egyre kevesebb időt tölt az égen, egészen a téli napfordulóig (december 22.) hosszabbodnak az éjszakák. A napok rövidülése, a gabona elfogyása az elmúlást idézi – nem véletlen, hogy hagyományosan erre az időszakra esnek a halottakra való emlékezés ünnepei. A keresztény kultúrkörben a mindenszentek a november 2-ai halottak napját megelőző ünnep, melyet a valaha élt igaz emberek tiszteletére tartanak. Ennek előestéjét, tehát október 31-ét nevezik Halloween-nak, All Hallow’s Eve-nek azaz, mindenszentek éjszakájának. Az ünnep gyökerei visszanyúlnak a november 1-jére eső kelta újév, Samhain napjához. A ősi kelták hite szerint az elhunytak lelkei ekkor keltek át a halottak birodalmába, ezt pedig az élők áldozatokkal könnyítették meg.
Két római jeles nap, Feralia, azaz a holtak emléknapja, illetve Pomonának, a gyümölcstermés isteni szellemének napja mediterrán elemekkel gazdagította Shaiman ünnepét, melyet aztán később a kereszténység is magába olvasztott mindszentként. A halottak napján a hívők már nem csupán az üdvözült lelkekre emlékeznek, hanem valamennyi elhunytra, sőt, a kisebb bűnökért a purgatóriumban szenvedők megüdvözülését imáikkal segítik. A lassan hulló falevelek között a temetőben sétálgatva nehéz elképzelni, hogy míg nálunk a halottak napja csendes, befelé forduló ünnep, más országokban a Halloween az év egyik leghangosabb csinnadrattája.
Sok nép fia hitte úgy, a Nap télire meghal, aztán tavasszal főnixmadárként éled újjá, s feléleszti maga körül a természetet is. Már a történelem hajnalán is a legtöbb kultúrában ünnepnek számított a nap, mikor a fény a sötétség fölé kerekedett évről-évre megvívott harcukban.
A rómaiak a fény újjászületését Mithrásznak, a Legyőzhetetlen Nap istenének szentelt napon, december 25-én ünnepelték. Mithrász egy istállónak használt barlangban, pásztorok között született. Nemcsak az ő története hasonlít kísértetiesen Jézuséra, de számos kultúra megannyi istenéé is. Többek között az egyiptomi Hórusz, a görög Dionüszosz, de még az indiai Krisna élete is hasonló jegyeket mutat. A szűz anyától való december 25-ei születés, melyet egy keleti csillag jelez, a csodás cselekedetek, a tanítványok, a kereszthalál és a feltámadás olyan motívumok, melyek a fentieken kívül még számos megváltó történetében felbukkannak. (?)
A közös szimbolika eredete az égbolton keresendő. Az éjszaka legfényesebb csillaga a Szíriusz, mely december 24-én együttáll az Orion-öv három másik csillagával, melyeket egykor csak a három királyoknak neveztek. A négy csillag a december 25-én felkelő nap helyére mutat – arra a helyre, ahol a nap megszületik. A krisztusi történetben a születés helye Betlehem. A szó jelentése a kenyér háza – így szokás utalni a termékenységet szimbolizáló, búzakalásszal ábrázolt Szűz csillagképre is. December 22-én a nap eléri égi útjának legalacsonyabb pontját, három napig a Dél Keresztje, a Crux csillagkép közelében tartózkodik, majd három napos kereszthalála (?) után december 25-én elindul megint északra, azaz feltámad. Ezt a feltámadást végül a nap teljes győzelme idején, a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) környékén, húsvétkor szokás megünnepelni.
Az új évbe való átlépésre, a téli napfordulóra a magyar karácsony szó is emlékeztet. A kifejezés az ősi szláv korcsun vagy a szintén lépő, átlépő jelentéssel bíró bolgár, macedón kracsun szóból ered. Egy másik elmélet szerint a szintén a napfordulóra utaló albán rönk, tuskó jelentésű karcun szó az ez időtájt tartott pogány máglyarakásokat idézi meg. A lengyel kolenda és az orosz koljáda szavak a római calendae szóra vezethetők vissza, mely kifejezés az újév napját jelölte. A születésnapot jelentő latin natalis szóból erednek a karácsonyt jelölő francia noel, az olasz natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling kifejezések. A téli napforduló régi germán ünnepe, a Jul nevéből erednek feltehetően a skandináv nyelvek Jul és az óangol Yuel szavai.
A keresztény hagyományokhoz leginkább a Krisztus nevére utaló angol christmas, a holand kerstmisse és a szent éjt jelentő német Weihnacht szavak kötődnek.
A keresztény karácsonyi hagyomány az újjászületés, a tavasz közeledtének ősi természeti ünnepét transzcendentális elemekkel gazdagította, miközben a gyermekek iránti szeretet igazi ünnepévé is tette. Már a középkori karácsonyi játékokban is fontos szerep jutott a legkisebbeknek, ez a mai napig nem változott. Bár a reformáció igyekezett kihangsúlyozni a jeles nap földöntúli jellegét, a karácsony örömünnep jellege mindmáig megmaradt. Nem áll azonban egyedül az ünnepek között – kereszténység előtti és egyházi hagyományok összefogásával született meg az advent, mely az Úr eljövetelére – adventus Domini – való várakozás időszaka. Négy ünnepi vasárnap, szentek névnapjai és a jövő évi terméshez fűződő ősi hiedelmek alkotják az ünnepkör oszlopait. A névnapok közül talán Szent Miklósé a legismertebb – a középkorban élt püspök szegényekkel és gyermekekkel szembeni jó cselekedeteinek emlékére ajándékozzák meg a gyermekeket december 6. előestéjén. Az adventi koszorú hagyománya a karácsony fényünnep jellegét emeli ki. A koszorún kezdetben naponként kapott helyet egy-egy gyertya, ma már csak a négy vasárnap – advent első vasárnapján, bronz, ezüst és végül aranyvasárnap – kell meggyújtani egy-egy gyertyát.
A három lila gyertya szimbolizálja az első párt és a hitet, a zsidó népet és a reményt, illetve Keresztelő Szent Jánost és a szeretetet. A negyedik, rózsaszín gyertya a Fiút megszülő Szűz Máriát és az örömöt jelképezi. Minden héten nő az égő gyertyák száma, csakúgy mint a fény, melyet Isten Jézusban ad a várakozóknak karácsonykor.
A fény jelentősége rendkívül fontos az ünnepi hagyományokban, ehhez kapcsolódik a december 13-ai Luca nap is. Már az V. században tisztelegtek a vértanúságot szenvedő Szent Lucia – a latin lux szó jelentése fény – emléke előtt, kinek ünnepét a Gergely-naptár bevezetéséig legrövidebb téli napnak számító december 13-án tartották. A naphoz számos szokás és hiedelem kapcsolódik: mindenféle praktikákkal, kotyolással igyekeztek a tyúkok szaporaságát növelni, de ilyenkor tudták megjósolni a lányok leendő férjük nevét is. A Luca nap hagyományosan gonosz-járó napnak is számított, mikor is jobb volt védekezni a boszorkányoktól és ártó démonoktól.
A várakozással terhes adventi időszakot végül felváltja maga a karácsony. A Szentestével induló ünneplésnek a ( Római Katolikus ) vallásos családokban fontos része az éjféli mise, de számos karácsonyi játék is kapcsolódik hozzá. Ilyen például a betlehemezés is, melyen gyermekek adják elő a szent család bibliai történetét. A Dunántúlon elterjedt szokás szerint december 15-étől kezdve minden este más családhoz költözik a szállást kereső szent család festett képe. A karácsony örömteli jellegét az ajándékozás hagyománya is tovább erősíti. Az ajándékokat a tradíció szerint a kisded Jézuska hozza, de a legtöbb országban megjelenik a Mikulásra emlékeztető, fehér-szakállú, jóságos téli figura is, Tél-, Fagy- vagy Karácsonyapó. Az ünnep ugyancsak megszokott kelléke a karácsonyfa is. Jelentése sok rétegben felfejthető: a magyar hagyományokban a karácsonyfa elődje termékenységi szimbólumként, a mestergerendára aggatott karácsonyi életfaként vagy termőágként jelent meg, de a fa jelképezheti Jézus családfáját, illetve a paradicsomi tudás fáját is, melyből aztán Krisztus keresztfáját is ácsolták.
A karácsonyt követően újabb tizenkét napig, vízkeresztig tartó ünnepszakasz, a karácsonyi tizenketted veszi kezdetét. A vízkereszt több országban még a karácsonynál is nagyobb ünnepnek számít. Ez a vizek, de Jézus megkeresztelkedésének is a napja. Mielőtt azonban elérkezne január 6-a, az óesztendő újba fordul. Sok helyen már karácsonykor hangos mulatozással kívánnak házról házra járva jó termést, bőséget. A román kolindálás, de a magyar regölés zajos, állatbőrökbe öltözött menete is a gonosz, ártó szellemek elűzésén munkálkodik.
Life and Style
2010.december 24. Molnár Kata Orsolya
HOZZÁSZÓLÁSOK:
titilla 2010.12.25. – 15:05) Na persze, körülmetélés meg elítéli, ne vicceljünk már. Azért van most karácsony, mert a katolikus egyház szépen rátelepedett az ősi ünnepekre, a már meglévő szokásokhoz igazította a sajátjait. Aztán utólag kitalált rá jó kis magyarázatokat, amikből mérföldekre lóg ki a lóláb.
Sarolta 2010.12.25. – 14:00) A New Catholic Encyclopedia elismeri, hogy „Krisztus születését senki nem tudja” December 25 – én Aurelianus kikiáltotta a napistent a birodalom legfőbb védelmezőjének, és templomot szenteltetett neki a Mars – mezőn. Karácsony olyan időből ered, amikor különösen nagy buzgalommal űzték Rómában a napkultuszt” ( 1967 )III köt.,656 old.) Life int the Time of Jesus című könyv kijelenti” a nyájak fedél alatt töltötték a telet.,már ebből is látható, hogy a karácsony hagyományos időpontja alig ha lehet helyes.Mivel Jézus születésekor a pásztorok kint voltak a mezőn.Azt tartják,hogy azért ezt a napot választották, mert megfelelt azoknak a a pogány ünnepségeknek,amelyeket a téli napforduló körüli időben tartottak meg – mikor a napok hosszabbodni kezdenek,hogy a nap újraszületését ünnepeljék” Isten ezeket az ünnepeket elítéli! Ésaiás 1 fejezet 13, 14,15 -ös verse rávilágít,”Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli a lelkem,terhemre vannak,bűnt és ünneplést el nem szenvedem” Károli forditás.
Z 2010.12.25. – 03:04) A fenti cikk sok mindent említ, de egy dolog hiányzik – miért pont december 24-e. A válasz, 24+8 egyenlő 31+1. Január elseje neve a középkorban „circumcisio Domini” volt, vagyis az Úr körülmetélésének napja. Ha egy zsidó fiúgyerek születik 24-én sötétedés utántól 25-én sötétedés előttig akkor 1-én reggel metélik körül. Tehát visszaszámlálással rakta az egyház Jézus születése után kb. háromszáz évvel a születésnapját 25-ére.
Személyes véleményem a karácsonyi ünnepkör kialakulásáról.
A Jézus születésével kapcsolatos hiedelmeket felülírja az az egyszerű tény, hogy az EGYETLEN HITELES irat, az Újszövetség, egy szót sem említ a születés pontos időpontjáról. Az első kb három században sem volt lényeges ez a dátum. Amikor az egyház a IV. században nagyhatalmi támogatást kapott, az állam egyszemélyi urától – a római császártól – elkezdte összeszedni a pogány kultuszok elemeit és, hogy ne veszítsen embert, megnyerje a különböző istenségekben, kultusztárgyakban hívőket, hát egyszerűen átkeresztelte azokat. Így például a bizánci hippodromban, körben álló istenszobrokon – a pogány elnevezést levésve – újraírták, az akkori kereszténység fogalmi szótárában élő személyek neveire. Jupiter helyett egy bibliai férfiszemély, vagy Minerva helyett egy női név…. stb. Az újítások mára már megkövesedtek és senki sem törődik azzal, hogy mit is jelentett, vagy mire változott az ősi pogány szimbólum, illetve személy. Nem csoda, hogy a mai vallási állapotokat a biblia BABILON névvel illeti, ami a prófétikus fogalmak nyelvén ZŰRZAVART jelent. Utalva az eredeti történetre, BÁBEL TORNYA emlékére. (Dénes Ottó)