Egy 33 éves költő beszélget esti elalvás előtt fiacskájával.Komoly és magvas tanítás, amit nem biztos, hogy egy kisfiú a gondolatok teljes súlyával és jelentőségével fel tud fogni. De szerintem a költőnek ez az esti beszélgetés csak ürügy ahhoz, hogy egész népét tanítsa hazaszeretetre és az élet gondjainak elviselésére.
Ha egy kicsit mélyebbre ásunk az “aranyi” gondolatokban, máig érvényes eszme bontakozik ki a sorok között. Ha egy hozzám hasonló (75 éves, egész életében és még ma is szorgalmasan dolgozó) öregemberben megrendül alapvető fogalmak egész sora, amivel úgy hittem megleszek életem végéig, akkor már baj van.
“Vigaszul a hit malasztja légyen, az elrejtett néma könnyeken,…írta Arany.
Lehet, hogy csak ez, az egyébként egész életünkben jól működő fogalom marad, a jelen bizonytalanságaira és a jövőre nézve támasz gyanánt? A vers végén jelzett “jobb haza…” hitem szerint – remélem – hamarosan eljön. Ott biztosan nem kell félni és félteni, hiszen valódi kiegyensúlyozott és igazságos állapot lesz. A földi élet igazságtalanságait, most már látható, hogy csak az Isteni kegyelem megjelenése lesz képes megoldani. Tudom, hogy Arany, a maga csendes, de mély hitével is ezt várta.
Ez a “Fiamnak” címzett esti beszélgetés legfőbb értelme?! Igen!
Arany János – FIAMNAK
Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!
(1850.)