Egy asztropolitológus jósol

‘A Fidesznek nem lesz kétharmada, a Jobbik nem lesz második erő’

Bakonyi úr ismét bejelentkezett. Először csak azt kérte, segítsünk a Jobbik születési dátumát kideríteni. Majd bő egy hónap múlva jött az újabb telefonhívás: készen van a 2010-es országgyűlési választás horoszkópjával. Bakonyi János, aki közgazdászból, kórházi gazdasági igazgatóságból nyergelt át az asztrológiára, kezdetben csak a Viszkis szökésének történetét, Kokó meccsvesztésének okait kutatta a csillagokban. Aztán belevetette magát a pártok, politikusok horoszkópjába. Jósolt a 2002-es és a 2006-os voksoláskor is. Beletrafált. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek: négy év után ismét meglátogattuk. KRUG EMÍLIA riportja.

A Fidesznek nem lesz meg a kétharmad, a Jobbik nem lesz második erő, az MSZP nem esik szét, az MDF-et nem sikerül ellehetetleníteni – summázza Bakonyi úr a nappali ágytakaróját beterítő tucatnyi, „Fidesz”, „MSZP”, „MDF”, „Orbán” feliratú horoszkópábra üzenetét: két hónapnyi megfeszített munka termése.
A körítés finomodott. A házigazda most dzsogging helyett öltönyben fogad, hiába keresünk füstölőt és házi csobogót, csak kriyajógamesterek portréi és színes kristálygömbök („nem fotózzák le? olyan szépek…”) tematizálják a teret.

Kovalovszky Dániel felvétele

joskd-copy-d0000BEBF9730b74324d8A hangszórókból az 1928-as születésű fekete díva, Eartha Kitt búg, ritkaságszámba menő CD-ről. Bakonyi úr – legyen az rock, country vagy klasszikus – igényes zenehallgató. Az asztrológia fő mondanivalója is az: foglalkozzunk többet az idő minőségével, ne csak a mennyiséggel.
– Elvesztettük a kapcsolatot a természettel, ebben csak az ezoterikus tudományok segíthetnek.
Dehogy az az álma – mint korábban megjelent róla –, hogy egyszer valamelyik politikus vagy kormányalakításra készülő miniszterelnök kikéri a véleményét. Ugyan. Csak annyit szeretne: amit tud, azt fordíthassa az ország javára. Mert bizony kormányalakításkor számít a dátum.
– Figyelmeztettem, hogy Medgyessynek a május 27. olyan lesz, mint Napóleonnak Waterloo…
A mostani helyzet viszont „gombócosabb”.
– A választás horoszkópjában négy bolygóval a titkok területe emelkedik ki – sóhajt Bakonyi úr, somolygunk mi.

Aztán dekódol:
– A jövő homályos.
Agymosott zombik
Szokott így lenni. Ám most ráadásul az X. ház csúcsával együtt áll a Plútó, ami nagy felfordulást jelez, még az első forduló előtt. (A hitelesség kedvéért: Bakonyi úrnál március 30-án jártunk.) Hogy mi történik?
– A horoszkóp csak tendenciákat jelez, nem konkrét eseményeket. 2006-ban Budapest horoszkópja is váratlan fordulatot jósolt. Azt gondoltam, megint Demszky csinál valami marhaságot. Aztán megostromolták a tévészékházat. Most csak azt látom, hogy a váratlan fordulatot a választás, a Fidesz, Orbán Viktor, de még a tavaszi quartál (a Nap Kosba lépésének idejére felállított) horoszkóp is mutatja. Több jelzésre pedig figyelni kell.

Kukacoskodunk, de csak annyi derül ki, „az a valami” a baloldalnak kedvez.
– Lehet, hogy a hajrában, amikor már nincs idő kimagyarázni, kiszivárog valami a Fidesz terveiről…
Aha. Bakonyi úr egyébként magas részvételt jósol, szerinte elérjük a 2006-os 67 százalékot. Azt is állítja, „az emberek végül elkezdik használni a fejüket, most még nyolcvan százalékuk agymosott zombi”. És győz a Fidesz, ugyan nem kétharmaddal.
– Viszont nem látom a sikeres kormányzás jeleit, amelyek 1998 és 2002 között megvoltak. Most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor horoszkópja nem mutatja az egyéni kiteljesülés lehetőségét. Kényelmetlen feladatok várnak rájuk, lehet, hogy a nehezét Orbán inkább egy szakértői kormányra bízza.

Asztrológusunkban egy politológus is elveszett.
Az MSZP-t is elemzi: bár a párt az elkövethető hibákat elkövette, a választói okosabbak lesznek, mint a vezetőség. Noha a hátuk közepére kívánják a szocikat, rájönnek, ez most nem a büntetés ideje. Nyerni nem fognak, de jobban szerepelnek, mint sokan várnák.
Vagyis?
– Bőven húsz százalék fölött.
Sőt, még a következő évi szolárjuk (éves horoszkópjuk) is tűrhető.
E szerint a párt nem szakad szét, „üldöztetés-mentesen újulhat meg”.

Nem lesz börtön?
– Legfeljebb egy-kettő a megfélemlítés miatt – mondja az asztropolitológus.
Aztán Gyurcsányra tér. Neki is elég jó éve lesz. Országértékelője, hála az időpontnak, segített az MSZP-nek: négy trigon jó kapcsolódást jelzett.

– Ébresztőt fújt, felrázta a pártot. Nem is nehéz, tizenhat százalékról van honnan feljönni. De hát kellett őt épp az EP-választás előtt megfúrni, az őszödi beszéd után támadni?
Az őszödi beszédet egyébként – Bakonyi úr szerint – egy fiatal nő juttatta el Orbánhoz, még a Fidesz-vezető születésnapja előtt. A pártelnök lunárjában (havi horoszkópjában) benne volt, hogy májusban, a születésnapjára nagy ajándékot fog kapni.
– Megkapta. A tusnádfürdői előadásában már utalgatott rá. De a lényeg, hogy Gyurcsányt az MSZP és az értelmiség cserbenhagyta.
Somolygunk, lejt az az elemzés.

De tovább is van. A Jobbik az EP-választáshoz képest rosszabbul fog szerepelni, nem éri el a tizenöt százalékot. Veszítenek a népszerűségükből, egyre-másra derülnek ki ügyeik. Az MDF azonban a csillagok szerint az első forduló után megdicsőül, parlamentbe jut, közelebb lesz a tíz százalékhoz, mint az öthöz. Dávid Ibolya mozgalmas, feszültségekkel teli, de eredményes évre számíthat. Bokros Lajosnál pedig néhány olyan fényszög látszik, amely szerint az emberek szimpátiája átsegíti a nehézségeken.

Az LMP-vel viszont nem szimpatizálnak az égiek. Meg Bakonyi úr sem.
– A hirtelen jött népszerűség könnyen válthat népszerűtlenségbe. Több a reklám, mint a tartalom. Álbaloldali, álzöld párt – röpködnek a szitkok.
És szakmailag? A párt éves horoszkópja nem túl jó, a Schiffer Andrásé kicsit jobb. A bejutás környékén járnak.

Mikor is született?
Felállt hát Bakonyi úr parlamentje. Az utóbbi két országgyűlési és önkormányzati választáson bejöttek a jóslatai. Az EP-voksolást és a vizitdíjas népszavazást viszont elbukta.
– Tavaly elkészítettem a választás horoszkópját, de aztán a szocik menesztették Gyurcsányt, és felborult minden. A népszavazáskor inkább hittem a józan észnek, mint az asztrológiának. Nem gondoltam volna, hogy az emberek háromszáz forintért ekkora hülyeséget csinálnak.

Ha most is téved?
– Szögre akasztom az asztrológiát. Na jó, nem. Tanulok a kudarcokból.
Említjük, olykor mintha balra húzna szolár is, lunár is. Nem tagadja: a világlátás félrevezethet.
– Ha Stumpf István tetszeleghet a független elemző mezében, akkor én is megtehetem. Tudja, olyan ez, mint amikor magának tetszik egy fiú, és szinte elfeledkezik a rossz tulajdonságairól. De igyekszem magam függetleníteni a szimpátiáimtól. Hadd győzzem meg! Mikor is született?

Mit jövendölnek a profik?
Závecz Tibor (Szonda Ipsos) szerint a részvétel 60 százalék körül várható. A patkóba kerülésre a Fideszen, az MSZP-n és a Jobbikon kívül az LMP-nek van inkább esélye, az MDF-nek kevésbé. Bár az LMP 91 jelöltje kevés, a szavazóinak 70 százaléka olyan helyen él, ahol tud pártjának emberére voksolni. A Jobbik vélhetően eléri az uniós választáson mutatott eredményét, vagyis a 14 százalékot. A felső határ 18 százalék. Az MSZP 20 százalék körül futhat be, a Fidesz listás támogatottsága pedig várhatóan meghaladja az 50 százalékot, bár a 60-at nem éri el. De ez így is esélyt jelent arra, hogy meglesz a kétharmad.

Juhász Attila (Political Capital) szintén úgy véli, a részvétel 60 százalék körüli lesz, és inkább az LMP-nek van esélye bejutni a parlamentbe. A Jobbik várhatóan eléri a 14-15 százalékot, de az sem kizárt, hogy 20 százalék fölé kerül. Ha így történik, és a szocialisták is 20 százalék fölé tornásszák magukat, ez már akkor is veszélyeztetné a Fidesz-kétharmadot, ha szinte az összes egyéni mandátumot hozni tudná. Nem tudható, hogy az MSZP-nek mekkora tartaléka van. Bár sok passzív szavazójuk lehet, a mérések nem jelzik, hogy a kampány hatására aktivizálódnának.

2010. április 9.   Krug Emília írása

 

Mondja el a véleményét!