Vankó Zsuzsa teológiai tanár összeállítása és kommentárjai II. János Pál halála alkalmából megjelent cikkekből.Elemzések és vélemények a pápaváltozás kapcsán. A cikket a Kerak honlapjáról töltöttem le és szó szerint közlöm.(Dénes Ottó)
A lelkiismereti szabadság elve tisztázásra, megerősítésre szorul társadalmunkban
II. János Pál pápa halála és az új pápa, XVI. Benedek beiktatása körüli események döbbenetes módon szembesítettek bennünket annak a bibliai próféciának a beteljesedésével, amely szerint az emberi t
örténelem végidejében „az egész föld csodálva követi…” a pápaságot (Jel 13,3/b).
Elgondolkoztató volt a pápa ravatalánál térdelő amerikai főméltóságokról közölt fotó. A Washington Post c. napilap híradása így szólt: „Bush tegnap delegációt vezetett, amelynek tagjai voltak az előző elnök, Bill Clinton, George H. W. Bush, a first lady, Laura Bush és Condoleezza Rice külügyminiszter, hogy leróják a végtisztességet II. János Pálnak Rómában. A csoport kb. hat percig térdelt a pápa ravatala előtt a Szent Péter Bazilikában, csendben imádkozva.”
Ebben a cikkben arra szeretnék rámutatni, hogy bár az egyházi hatalom világi hatalommal való összefonódása jelenleg nem jutott még addig, hogy kötelezővé tétetnék a pápaság tisztelete, vagy valamely, a pápaság képmására formálódott vallási és világi hatalom együttes tisztelete, de a lelkiismereti szabadság jogának figyelmen kívül hagyása máris jellemző.
A II. János Pál halála alkalmából elrendelt magyarországi gyásznap ennek a bizonysága volt. A dolgot ugyanis nem lehet úgy leegyszerűsíteni, hogy itt csupán egy elhunytnak adtak tiszteletet. Itt a pápaság intézményének fejéről, képviselőjéről volt szó. Újságírók és közírók is szóvá tették, hogy a nemzeti gyásznap elrendelése a lelkiismereti szabadság elvének sérelmére történt:
„Az új Magyar Köztársaságban eddig magyar állampolgárság kellett a nemzeti gyásznaphoz. Sok országgal ellentétben nem hirdettek ilyet nálunk, amikor több százan haltak meg a madridi merényletben egy évvel ezelőtt, több ezren a Világkereskedelmi Központban négy évvel ezelőtt, több százezren Délkelet-Ázsiában négy hónappal ezelőtt. Kizárólag akkor, amikor magyar állampolgárok voltak az áldozatok, mint a móri vérfürdőben és a stájerországi buszbalesetben, s amikor Magyarország elvesztette miniszterelnökét 1993-ban… Országos gyásznap tehát nálunk nem akkor van, amikor megrendül a világ, vagy meghal valaki, akit nagyon sokan, nagyon sokra becsültek, hanem akkor, ha sajátosan Magyarország rendül meg, s ha Magyarország vezetője hal meg, függetlenül attól, ki mennyire becsülte.
Amikor Gyurcsány Ferenc kormánya a pápa temetésének napjára nemzeti gyászt hirdetett, ezt a hagyományt törte meg. Rosszkor.. Akkor, amikor ez azt jelenti: Magyarország része annak az egységnek, amely most elvesztette vezetőjét, vagyis a római katolikus világbirodalomnak.
Sok országban hirdettek most gyásznapo(ka)t Zambiától Costa Ricán át Brazíliáig. Még sokkal többen nem. A szinte színkatolikus Írországban Bertie Abern kormányfő ellenállt az ellenzék, a sajtó és a közvélemény nyomásának, és nem hirdetett gyásznapot… Az alkotmány ugyanis garantálja, hogy az állam egyik felekezetet sem kedvezményezi.” (Révész Sándor, Népszabadság, 2005. április 11.)
Nagy Konstantin emlékérme (a kereszténységet tette államvallássá)
„Feltűnést keltett, hogy a – nemcsak hagyományaiban, hanem nemzeti jellegének fontos vonását tekintve is – katolikus Írországban a miniszterelnök nem rendelt el nemzeti gyászt, ahogy több franciaországi polgármester is finoman szólva vitatta, hogy félárbocra kellene engednie a középületeken elhelyezett lobogót. Ugyanígy intézkedett Genf városa is, mondván, hogy a zászló leeresztésével kifejezett tiszteletadás csak svájci állampolgárnak jár, külföldinek akkor sem, ha az épp a pápa volt. A genfi helyi kormányzat logikáját nem követte például a magyar kabinet sem, amikor nemzeti gyásznappá nyilvánította a pápa temetése napját…
A gyásznap kapcsán így nem megkerülhető a kérdés: minek tekinti szekularizált köztársaságunk a pápaság első emberét?
Amennyiben a római katolikus egyház fejének, úgy aligha egyeztethető össze az állam és az egyház elválasztása, előbbi felekezeti semlegessége alkotmányos elveivel egy egyház kiemelkedő személyiségének össznemzeti jelentőségre emelése – még ha világméretű egyházról van is szó. Amennyiben viszont egy külföldi ország államfőjének minősül… érdemes felidézni a kormányzati intézkedések egyik fontos jogszabályi alapját. A 237/2001. (XII. 10.) sz. kormányrendelet így definiálja a nemzeti gyásznapot: ‘A társadalom egészét, illetve annak jelentős részét érintő – a nemzet érdekében végzett munkássága, közéleti tevékenysége okán kiemelkedő személy halála miatt, vagy a társadalmat mélyen megrázó katasztrófában elhunytak iránt érzett – megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés.’ A magyar nemzet érdekében kifejtett különleges, más nemzeteknél meghatározóbb tevékenységet II. János Pálnak nem tulajdoníthatunk!… Mennyire nem összeegyeztethető [tehát]… a pápa temetésének nemzeti gyásznappá nyilvánítása a köztársaság eszméjével.” (Fazekas Csaba)
„Már megint átestünk a ló túlsó oldalára, olyan szenteskedés tört ki rajtunk, mintha legalábbis katolikus monarchia volnánk, nem demokratikus köztársaság. Miért tették kötelező iskolai nemzeti gyásznappá április nyolcadikát?…
Gyászolhatjuk a pápát, de önként. Menjen elől a gyászmenetben a miniszterelnök, és aki akarja, kövesse… De ne tegyék kötelezővé, mert akkor világunk függelmibbé, irracionálisabbá, manipulálhatóbbá, veszélyesebbé válik.„ (Szunyogh Szabolcs, Népszava, 2005. április 12.)
„Az elmúlt napok eseménysorozata újabb adalékkal szolgált számomra ahhoz az axiómához, miszerint Magyarországon kétféle ember él: aki római katolikus, és aki nem az… Ami állami ömlengést véghezvittek politikusaink a halálhírt követő napokban, az minden képzeletet felülmúl. Mintha nemzetünk a Vatikán csatlósa lenne, vagy legalábbis tízmillió katolikus vallású polgár hazája. Érdekes emléket csalt elő emlékezetemből az, amikor Brezsnyev elvtárs halálhíre taglózta le az egész Magyar Népköztársaságot. Nemzeti gyásznap, fekete zászló mindenhol, iskolai megemlékezések országszerte, a temetésről élő közvetítés, kötelező könnyek a tévét néző megemlékezők szemében. Azt hittem, ez a világ már elmúlt.
A déja vu érzést azonban csak fokozták a csütörtökön történtek: hazajön a másodikos gyerekem az iskolából, aztán amikor meglátja a Newsweeket és a Time magazint, címlapján Wojtylával, azt mondja: Ja, anya, képzeld, azt mondta a tanító néni, mindenki vigyen holnapra képet a pápáról. A pápáról? – teszem fel költői kérdésemet, mivel választ sem várok rá, és mondom: Nincs nekünk hozzá semmi közünk, szívem, nem vagyunk római katolikusok. Nem őrzünk róla képet itthon.
Este még egy kicsit beszélgettünk. Mondja a gyerek, hogy a tanító néni azt is említette, hogy… a nagyszünetben gyertyát gyújtunk, amit majd ő hoz. Döbbenünk… Aztán körülnézünk az internetes hírportálokon, és látjuk ám, hogy szegény iskolának Állam bácsi, illetve az Oktatási Minisztérium írta elő és javasolta a gyermekünk által mondottakat. Na, erre már feltámad bennünk az égetnivaló eretnek, szülői értekezletet tartunk, és Apa szépen beleírja a gyerek üzenő füzetébe:
‘Tisztelt Tanítónő!
Lányomtól arról értesültem, hogy a nagyszünetben gyertyagyújtással emlékeznek a pápára. Amennyiben így van, kérem, hogy – mivel az iskola vallásilag semleges intézmény, illetve családunk nem római katolikus – az ilyen jellegű iskolai megemlékezések alól gyermekemet felmenteni szíveskedjék.'” (Kalmár Mónika, Népszava, 2005. április 12.)
„A nemzeti gyásznap elrendelése valóban sajátos egy olyan országban, ahol a Római Katolikus Egyház nem az államvallás megtestesítője. A közjogi méltóságoknak protokolláris okból ki kell menniük a temetésre, de amikor közjogi méltóságként és testületileg szentmisére mennek – az nincs rendben. Hatalmi részről egyébként a legelképesztőbb túlkapás az volt, hogy a pápa temetésén részt vett a Legfelsőbb Bíróság elnöke is, akinek ott még a protokoll sem írja elő a jelenlétet. Az emberben felvetődik a kérdés: vajon jelenléte jelzésértékű volt-e, és a magyar bíróságok tárgyalótermeiben hamarosan ez [az egyházi törvények] lesz a mérték?„ (Gábor György, 168. Óra)
A miniszterelnök így zárta II. János Pál elhunyta alkalmából tett sajtónyilatkozatát: „A Magyar Köztársaság kormánya nevében tisztelettel és mély szomorúsággal hajtok fejet II. János Pál halálakor… A Magyar Köztársaság valamennyi polgára megdöbbenéssel és fájdalommal búcsúzik II. János Pál pápától.„ (Miniszterelnöki Hivatal, 2005. április 3.)
Nem volt felhatalmazása és jogalapja a miniszterelnöknek ahhoz, hogy azt állítsa, „Magyarország valamennyi polgárát” személyes gyászként érintette II. János Pál halála. Szili Katalin, az országgyűlés elnöke pedig így köszöntötte az új pápát: „Szent Péter 265. utódjául történt megválasztása alkalmából engedje meg, hogy a Magyar Országgyűlés és a magam nevében kifejezzem jókívánságaimat. Bizonyos vagyok abban, hogy Szentséges Atyám értékőrző, az evangéliumi hagyományok tiszteletén alapuló jövőbeni tevékenysége is hozzájárul ahhoz, hogy mai világunk súlyos problémái enyhüljenek, s az egyház szociális tanításainak megfelelően csökkenjen az egyenlőtlenség a kontinensek, az emberek között… Kérem, Szentséges Atyám, fogadja legmélyebb gyermeki tiszteletem kifejezését.” (Népszabadság Online)
Magánemberként nevezheti Szili Katalin „Szentséges Atyámnak” a pápát és „gyermeki tiszteletét” fejezheti ki. Ő azonban elsősorban a Magyar Országgyűlés nevében üdvözölte a pápát. Így köszöntése az állam és az egyház szétválasztása elvének súlyos megsértése volt.
Vankó Zsuzsa