A Szentszék hivatalos állásfoglalása mindez idáig hiányzik, mégis a tömegeket vonzó látványosság – „a” lepel – ott van és nézhető – távolról – amivel a titokzatossága és az évszázadnyi idő(k) alatt felhalmozódott hiedelmek, oda és vissza vélemények, nyilatkozatok csak fenntartják (fokozzák ?) a keletkezése körüli homályt.(Dénes Ottó)
Hit és/vagy tudomány?
A Magyar Televízió jóvoltából ismét előtérbe került a „torinói lepel”, ezúttal egy közpénzeken készült „dokumentumfilm” alakjában. A HVG publicistája szerint: A legújabb technika bevetése – ahelyett, hogy megoldotta volna – csak élezte a lepellel kapcsolatos vitákat.
A Szentszék – igen bölcsen – nem foglal állást e vitákban. A különféle ereklyék hitelessége nem tartozik a vallás dogmái közé, következésképpen mindenki szabadon hihet, amit akar, anélkül, hogy ezért az egyház elmarasztalná. Ez a bölcsesség nyilvánult meg nemrég Galileo Galilei rehabilitálásában is, kiegészítve azzal a figyelmeztetéssel, hogy mind a teológia, mind pedig a tudomány maradjon meg saját kompetenciája körében. Kevesen tudják, hogy az egyház létrehozta a Pápai Tudományos Akadémiát, amelynek tagjai nemzetközi hírű – nem szükségképpen katolikus vallású – tudósok, akik szakterületük vezető egyéniségei. II. János Pál pápa nemrég nevezte ki e nagyhírű tudós testület elnökévé Nicola Cabbibo professzort, a kiváló elméleti részecskefizikust. Az egyháznak tehát megvan a saját tudományos testülete, vitás esetekben kikérheti a véleményét, nem szorul (a természettudományokban műveletlen, inkompetens) teológusok és más militánsok védelmére.
1898. május 25-én Secondo Pia torinói ügyvéd és hobbifotós lefényképezte a leplet. A fénykép előhívásakor a negatív lemezen kivehetővé vált egy emberi arc.
A torinói lepel a katolikus egyház legvitatottabb ereklyéje. A hagyomány szerint Jézus testének képmása van egy 4,36 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálka-mintásan szőtt lenvászon leplen.
A „torinói lepel” körüli vita iskolapéldája annak, hogy mire képes az elfogult tudatlanság, műveletlenség és intolerancia. Ilyen körülmények ideális táptalajt teremtenek a sarlatánok, a szélhámosok és az önjelölt „szakértők” ténykedésének.
Bár a lepelnek van magyar nyelvű irodalma is, az előzmények egy kiváló és igényes összefoglalása található a tekintélyes National Geographics folyóirat 1980. júniusi számában, amely tartalmazza a STURP (lásd alább) „tudósainak” teljes névsorát is. Ebből a cikkből tudható meg többek között az is, hogy a torinóiakat nemcsak a lepel hitelessége tartja izgalomban, hanem a
z évi kb. 2-3 millió „lepelre éhes” turista által otthagyott pénz is. A lepel titkának tehát komoly tétje van.
Plakát a lepel 1898. évi kiállításáról
A radiokarbon kormeghatározás lehetősége furcsa módon csak 1986-ban merült fel hivatalosan. A Szentszék az ügyben az illetékességet teljes egészében a torinói püspökre ruházta át. Hosszú tárgyalások után 1986-ban Torinóban összeült egy munkaértekezlet, amelyen a Pápai Tudományos Akadémia is képviseltette magát, és a téma a torinói lepel radiokarbon kormeghatározása volt. A tanácskozást Anastasio Ballestrero bíboros vezette, aki elsőként a Pápai Akadémia képviselőjét zárta ki a részvételből – feltehetően túlságosan szkeptikus magatartása miatt. A precíz kormeghatározásra képes 7 világhírű laboratórium közül 4 jutott hasonló sorsra, köztük az amerikai Rochester Egyetem Magszerkezet Kutató Laboratóriuma, ahol kidolgozták a gyorsítós tömegspektrometriát, a tudomány új „csodafegyverét”, amely sok nagyságrenddel pontosabb radiokarbon kormeghatározást tesz lehetővé. H. E. Gove professzor, a módszer kidolgozójának cikke részletesen tárgyalja a kormeghatározás elvégzése körüli furcsa viszontagságokat (H. E. Gove, Radiocarbon, vol. 31, No. 3, 1989, p. 965-969). A radiokarbon kormeghatározás részleteit illetően magyar nyelven rendelkezésre áll M. J. Aitken Fizika és régészet (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982) c. könyve.
A fentiekben felsorolt irodalomból megtudható, hogy a lepel hitelességében már a középkorban kételkedtek. Henri de Poitiers troyes-i püspök kijelentette, hogy a festett kép hamisítvány, és megtiltotta annak pénzért való mutogatását. Azt állította, hogy magát a hamisítót is ismeri. Az ügy később VII. Kelemen pápa elé került, aki végül engedélyezte a közszemlére tételt, azzal a feltétellel, hogy kijelentik, az csupán „képmás”. Ez azonban nem volt elég a kapzsi helybélieknek, és lassan-lassan újból virágzásnak indult a „lepel kultusza”.
Ahogy Joe Nickell cikke részletesen leírja, a „lepel rejtélye” megoldódott, a tudomány számára az ügy lezárható – szöges ellentétben a HVG cikkében foglalt véleménnyel. Természettudományról lévén szó, feltétlenül figyelembe kell venni, hogy itt nem a prekoncepció és a hit, hanem a szakértelem szabályai szabják meg a vita lefolyását. A természettudományban ezenkívül a végső szót a tapasztalat mondja ki. Egy filozófiai vagy teológiai vitában lehet például nem hinni az elektromágnesség Maxwell-féle elméletében, és lehet tetszetős érveket kovácsolni, de ha a kétkedő két megnyálazott ujját a konnektorba dugja, egy(óriási)csapásra megváltozik majd a véleménye az elektromosságról!
További magyarázat helyett ajánlom az olvasónak Nickell cikkét, búvárkodásra pedig a sajnos nem mindig magyar nyelvű irodalmat. Csupán arra kell emlékeztetnem, hogy akárcsak Cabbibo professzornak, az egyszerű hívőnek is joga van nem hinni a tudománytalan nézetekben, az álszakértők érzelemdús megnyilvánulásainak ellenére is! BENCZE GYULA
Egy rejtély leplezése: tudomány, áltudomány és a torinói halotti lepel.
A „torinói halotti lepel” – a Jézus halotti leplének tartott szövetdarab, amelyen egy keresztre feszített ember lenyomata látszik – hitelességének vizsgálata hosszú ideig tartott. Mostanra azonban a kérdés mindenki számára rendeződött – néhány elvakult hívő kivételével. A lent, amiből a leplet szőtték, valamikor a 16. század közepén aratták le, egy időben azzal, amikor egy művész állítólag bevallotta, hogy ravasz módon” ráfestette a képet a lepelre.
1988. október 13-án jelentették be hivatalosan, hogy a lepel” a középkorból és nem Krisztus idejéből származik, miután három kutatólaboratórium radiokarbon módszerrel meghatározta a lepelből származó minta életkorát. A gyorsítós tömegspektrometria segítségével három laboratórium, Oxfordban, Zürichben és az Arizona Egyetemen igen jól egyező adatokat kapott: a lepedő kora i. sz. 1260-1390 közé esik, amit több (i.e. 1. századból, 11. és 14. századból származó) minta együttes vizsgálatával is kontrolláltak.
Az eredmények lezárták az állítólagos ereklye 1898-ban kezdődött tudományos vizsgálatát, amikor először fényképezték le a rajta lévő elmosódott képet. Annak a felfedezése, hogy a kép kvázinegatív (a sötét és világos részek felcserélődtek), ösztönzően hatott a képalkotás magyarázatára vonatkozó próbálkozásokra. Amikor a kísérletek bebizonyították, hogy a kép nem egyszerű lenyomat (a feltekerés torzításokat eredményezett volna) vagy vaporográfia” – azaz a kigőzölgés hozta létre (a gőzök csak elmosódott foltot eredményeztek volna) -, a hitelesség hívei egyre bizarrabb elméletek” megalkotására kényszerültek. Természetesen ezeket megkísérelték tudományosnak” feltüntetni.
Egy Los Alamos-i tudós véleménye szerint a képet felvillanás-fotolízis” hozta létre, azaz a sugárzó energia hirtelen felvillanása, amit pl. Krisztus teste eredményezhetett a feltámadás pillanatában. Egy másik lelkes hívő William Buckley National Review-ében azzal állt elő, hogy a képet termonukleáris reakció hozta létre, hasonlóan a lézerhologramokhoz. Egy apáca és egy utahi kémikus a forró holttest” elmélettel állt elő: a keresztre feszítés által felerősített testhő a mészkősír lúgos kémhatásával kombinálódva egy mercerizációs folyamat” révén hozta létre a képet.
Annak ellenére, hogy a képalkotást csak ilyen áltudományos nonszensszel tudták magyarázni, a lepelógusok” – a STURP (Shroud of Turin Research Project, Torinói Lepel Kutatási Projekt) tagjai – ragaszkodtak ahhoz, hogy a kép nem lehetett se középkori, se másmilyen művész munkája. Igen tanulságos felidézni néhány tipikus érvüket és érzelmi megnyilvánulásaikat.
Orvosi bizonyítékok. 1978-ban a STURP pathológusa, Robert Bucklin kijelentette: Ha a bíróság előtt kellene szakmai hírnevem kockáztatásával véleményt mondani a torinói lepel” hitelességéről, igen határozottan megerősíteném, hogy az Krisztus halotti leple, és Jézus képe látható rajta. Bucklin és más, a lepelben hívő pathológusok azzal érveltek, hogy a kép anatómiai részletei annyira pontosak, hogy azokat egy középkori művész nem volt képes reprodukálni. Ennek ellenére a leplen található lábnyom helyzete nem felel meg a láb helyzetének, a haj esése álló és nem fekvő személynek felel meg, a test pedig annyira hosszú (hasonlóan a gótikus művészet alakjaihoz!), hogy az egyik lepelógus” pathológus azt állapította meg ebből, hogy Jézus Marfan-féle szindrómától szenvedett.
Vér. Bár a leplen található vérfoltok” nem állták ki egy nemzetközi hírű törvényszéki szerologus 1973-ban elvégzett próbáit, és bár Walter McCrone, a világhírű mikroanalitikus megállapította, hogy a foltok ténylegesen vörösokker és cinóbertartalmú temperafestéktől erednek, két STURP-tudós, John Heller és Alan Adler azt állították, hogy azonosították vér jelenlétét”. A nagy tekintélyű International Association for Identification (Nemzetközi Személyazonosítási Szövetség) 1983-as konferenciáján John E. Fischer törvényszéki orvosszakértő megmagyarázta, hogyan lehet tempera-festékkel hasonló nyomokat létrehozni, másrészt demonstrálta, hogy a színképelemzési adatok ellentmondanak a STURP-tudósok állításainak. Érdekes véletlen, hogy Heller és Adler se nem szerológus, sem pedig pigmentszakértő, ezért felvetődik a kérdés, miért éppen őket választották ki ilyen fontos munkára? Adler maga elismerte, hogy McCrone világhírű és több mint két évtizedes tapasztalata van ilyen problémákban. Ezzel szemben Adler és én soha nem foglalkoztunk korábban olyan dolgokkal, amiknek a legkisebb közük is lenne a művészeti hamisításhoz.” (Heller, 1983).
A kémiai kérdéseken kívül további gondok voltak az állítólagos vérrel: nem tapadt a hajra, hanem a hajfürtökön kis patakként folyt; a leplen képszerűén” jelent meg és alvadt vércsomókat is tartalmazott, valamint piros maradt, míg az igazi vér megfeketedik az idő múlásával.
3D-tulajdonságok. Két másik STURP-tudós, John Jackson és Eric Jumper, a leplen található képet képanalizáló „tesztnek” vetette alá: saját tervezésű módszerrel egy, a bolygók fényképeinek analizálására szolgáló képfeldolgozó programot használtak. Azt állították, hogy a lepel képe olyan egyedülálló háromdimenziós tulajdonságokkal rendelkezik, amely nincs meg sem a fényképeknél, sem a festményeknél. Ténylegesen azonban a lepel háromdimenziós profilja, amelyet a világos és sötét helyek mikro-denzitométeres feldolgozásával lehet nyerni, teljesen groteszk, és csupán egy sor igen kérdéses korrekciós” faktor alkalmazása eredményezett a szemnek is elfogadható képet. Továbbá, bár a kép hatszáz éves és igen kifakult – egyszer ki is moshatták -, így az élek is ellágyulnak, ami a 3 dimenziós képrekonstrukciónál előnyös, a kontrollnak használt képek feltűnően újak voltak. Nem meglepő tehát, hogy amikor egy textillaboratórium szakértői a lepel képének egy másolatát mesterségesen öregítették és kimosták, a háromdimenziós rekonstrukció eredménye igen hasonló volt a STURP rekonstrukciójához.
Egyéb tényezők. További tényezők, amelyek segítettek a lepel hitelesítésében”: a szem környékén egy római pénzérme nyoma, valamint állítólagos palesztinai származású virágpornyomok a lepel szövetén. Sajnos az első állítást csak elfogult szemlélő vehette észre, míg a második állítást a Smithsonian Institute egy botanikusa határozottan cáfolta. [A nyugdíjba vonult kriminológus, aki a virágpornyomokat „azonosította” (Max Frei, svájci kriminológus. A ford.), 1983-ban bekövetkezett halála előtt teljesen elvesztette maradék szakmai hitelét, amikor kézírásszakértőként a Hitler-naplóként” ismertté vált és leleplezett hamisítványt hitelesnek nyilvánította.]
Eltekintve a módszertani kritikától és a szakmai kompetencia kérdésétől, a lényeges különbség a lepel hívei és a kételkedők között a bizonyítékokhoz való alapvető hozzáállásban van. A kételkedők az elsődleges (prima facie) bizonyítékok, a lepedő 14. század előtti történetének teljes hiánya, az említett hamisítóművész vallomása, a gótikus művészethez való hasonlóság, a festékek jelenléte alapján ahhoz a konklúzióhoz jutottak: a lepel egy középkori művész munkája. A különféle bizonyítékok nemcsak kiegészítik és erősítik egymást, de ezenfelül egy egyszerű, a művészetben alkalmazott dörzsölési technika demonstráltan képes a leplen található képek reprodukálására.
Ezzel a felfogással éles ellentétben van a „lepelógusok” megközelítése, akik a kívánt válaszból kiindulva visszafelé dolgozva keresik a bizonyítékokat. A képalkotásra vonatkozóan nincs semmiféle elfogadható elmélet, a történeti adatok hiányára egy magyarázat van (a lepel valószínűleg el volt rejtve), a hamisító vallomására egy másik magyarázat (a feljegyzést készítő püspök biztosan tévedett), a leplen talált festéknyomokra vonatkozóan még egy másik (a leplet lemásoló festőművész véletlenül rácsepegtethetett festéket) és ez így megy tovább.
Az elfogultság már régen nyilvánvaló. A STURP tudósai a leplen elvégzett vizsgálatok előtt már hónapokkal előbb elhamarkodott kijelentéseket tettek. Egyikük azt mondta: Meg kell állapítanom, hogy a képet a sugárzó energia jellángolása hozta létre – fény, ha úgy tetszik. Azt hiszem, ez nem kérdéses. Egy másik kijelentés szerint: Én személy szerint azt hiszem, hogy ez Krisztus halotti leple és ezt az eddigi tudományos bizonyítékok is alátámasztják. Egy episzkopális lelkész, aki azzal dicsekedett, hogy egy kormánylaboratóriumban „bombát csinál”, a lepel hitelességéről szólván: A hit szemével nézve hiszek benne, és mint tudós, annak bizonyítékát is látom, hogy ez lehet az ő (Krisztus) halotti leple.
További példa lehet a légierő kutatója, Eric Jumper, a STURP vezetője és az amerikai Szent Lepel Egyesület végrehajtó bizottságának tagja. Az „ereklye” csupán egy felületes vizsgálata után 1978-ban kijelentette: Semmi kétség, ez a halotti lepel! Hamarosan Phyllis Schafly is kijelentette (1979): Végre megvan a bizonyíték, amit a hitetlen Tamások akartak. Ez a bizonyíték a lepel, amibe Jézus testét burkolták.
Ilyen hozzáállás mellett nem meglepő, hogy a lepel hívei nem hajlandók a C14 kormeghatározás eredményének következményeit elfogadni. Vannak ugyan, akik elfogadják a középkori eredetet, azonban Torino püspökével egyetértésben úgy tartják, hogy a titokzatos lepel még így is imádatra méltó és csodákra képes. Sok más lepelógus”, főleg a vezető pozíciókat betöltők, egyszerűen elutasítják a tudományos eredmények elfogadását, mivel ez annak az elismerése lenne, hogy sok éven keresztül félrevezették az egyszerű hívőket. Egy episzkopális pap, aki Atlantában egy Lepel Központot” vezet, így füstölög: Hamarosan a C14 kormeghatározást fogják kétségbevonni, nem pedig a lepel hitelességét.
Sokan új teszteket követelnek. A múltbeli tapasztalatok alapján azt fogják követelni, hogy ezeket ne szkeptikusok”, hanem hithű lepelógusok” végezzék el – talán jámbor optikusok, akiknek a radiokarbon kormeghatározás a hobbijuk!
Mások jóval egyszerűbb utat követnek. Feltételezik, hogy a sugárzó energia kilövellése a feltámadás időpontjában (vagy az 1532-es tűzvész) megváltoztatta a C14-tartalmat! Ilyen elmélettel” és néhány számítással felfegyverkezve, a lepel tudománya” képes lesz arra, hogy a 14. századbeli kort korrigálja” az első évszázadra, ahogy az kell. Figyeljék csak meg!
JOE NICKELL
(Skeptical Inquirer, 1989/2)