Hit – plusz hét év?

Több ima, kevesebb stressz, kisebb hajlam az önpusztításra

Azoknak az embereknek, akik rendszeresen templomba járnak, és elmélyülten hisznek Istenben, jó esélyük van hét évvel tovább élni, mint az ateistáknak. Sokkal kevesebb közöttük az alkoholista és a dohányos, gyorsabban gyógyulnak, és jobb az immunrendszerük.
FARKAS ADRIENNE

Valószínűleg soha még ennyi orvos nem jött össze a világon azért, hogy a vallásosság és a gyógyítás kapcsolatáról halljon, mint a közelmúltban, a SOTE aulájában a Hit és egészség címet viselő konferencián. Feltehetőleg minden jelenlevő sejtette, hogy jó és segítő kölcsönhatásokról hall majd, de a bevezetőben leírt, higanymilliméterekkel és immunsejt-számokkal alátámasztott – és nyugodtan mondhatjuk: szenzációs – adatok a szakmabelieket is elképesztették, amit jól mutattak a felhúzott szemöldökök, a hitetlenkedő fejcsóválások és a szünetekben a lelkesült eszmefuttatások. A 300-400 magyar orvosnak persze nem volt nehéz részvételi rekordot dönteni, mert a világon ez volt a második ilyen jellegű összejövetel. Furcsa, hogy Amerikában közel sem voltak ennyire kíváncsiak az orvosok, pedig az ottani szakfolyóiratokban egyre-másra jelennek meg – ahogyan ők mondják – a betegek spiritualitását és ennek a felépülésükre gyakorolt hatását vizsgáló tanulmányok.

Rab (Horvátország) Cseppnyi kis város, három templommal.

Szintén tengerentúli példa nyomán született meg a konferenciát szervező IHS alapítvány, amely ezt tűzte ki célul, hogy az egészségügyben dolgozókat bátorítsa keresztény hitük gyakorlásában.

Igazi nagyágyút sikerült Budapestre hozniuk dr Harold G. Koenig személyében, aki az észak-karolinai Duke egyetem professzora, egyébként pszichiáter és belgyógyász. Számos könyvet, tanulmányt jelentetett meg a témával kapcsolatban.

Évezredeken keresztül senkinek nem jutott eszébe, hogy a testet és a lelket külön gyógyítsa, az első kórházat a bizánci egyház hozta létre. A XVIII. századtól kezdi a tudomány afféle gépezetnek tekinteni a testet, amelynek nem sok köze van a tulajdonosa gondolataihoz. A „hasítás” azzal fejeződött be, hogy Freud neurotikus maradványnak bélyegezte a vallást, Albert Ellis vezető amerikai pszichiáter pedig egyenesen érzelmi zavarnak. Úgy látszik ezek az elméletek mélyen beleivódtak a nyugati orvosok fejébe, annak ellenére, hogy az amerikai lakosság 85 százaléka tagja valamelyik nyugati egyháznak, és a fennmaradó rész is hisz valamiféle spiritualitásban, amit az is igazol, hogy a szeptember 11-i támadást egy felmérés szerint a lakosság kilencven százaléka a vallásos hithez fordulva volt képes feldolgozni.

Koenig professzor adatai magukért beszélnek: az Oxford University Press 2001-ben kiadott, Vallás és egészség című kézikönyv szerint azoknál a személyeknél, akik hetente legalább egyszer eljárnak valamilyen vallási közösségbe, és naponta egyszer imádkoznak is, mérhetően fiatalabb az immunrendszerük, a vérnyomásuk statisztikailag alacsonyabb, kevesebb az agyvérzés és a szívinfarktus. A nyitott szívműtétek után tizennégyszer nagyobb a mortalitása azoknak, akik nem hisznek Istenben.

Megfigyelték, hogy a papok jóval tovább élnek, mint az orvosok, sőt a bevezetőben említett adat szerint a mélyen hívő emberek hét évvel, a színes bőrűek pedig tizennégy évvel élnek tovább. A Berkeley Egyetemen készítettek egy nagyon érdekes felmérést: megvizsgáltak ötezer embert, akik a hatvanas években templomba jártak San Francisco-ban, hogy milyen egészségi állapotban vannak. Nagyságrendekkel többen voltak életben, mint a kontrollcsoport tagjai. A bökkenő csak az, hogy a hatvanas években többnyire azok az emberek fordultak Istenhez, akik betegesek voltak, segítségre volt szükségük. Aki akkor egészséges volt, az élvezte a frissen kitört szexuális forradalmat, mára mégis közülük temettek el többet. A magyarázat egyszerű: több ima, kevesebb stressz, kisebb hajlam az önpusztításra, jobb társas kapcsolatok, stabilabb házasság, a közösséghez való tartozás érzése.

A JAMA című tekintélyes amerikai folyóirat feldolgozza egy 83 éves asszony esetét, aki gyógyíthatatlan belgyógyászati beteg volt, súlyos, állandó fájdalmakkal. Egyedül élt, nem volt, aki támogassa. Mégis optimista volt, bizakodó, ellátta önmagát, sőt szomszédainak is igyekezett segíteni. – Hogy csinálja? – tette fel neki a kérdést orvosa. Azt felelte: „Hiszek Istenben, rábízom az egész szívemet, testemet, lelkemet. (…) Ő vezeti, irányítja az embert, és gondját viseli. Ebben hiszek, ez a szilárd meggyőződésem.” Ez a cikk volt az, amelyik bő évtizeddel ezelőtt elindította a vallásossággal kapcsolatos orvosi kutatásokat Amerikában.  Ezek az eredmények többségükben keresztény közegben születtek, egyszerűen azért, mert a keresztény országok vannak olyan jó anyagi helyzetben, hogy megengedhessék magunknak az efféle kutakodást. Ugyanakkor Izraelben is végeztek egy vizsgálatot, amelyben ezer középkorú férfinél figyelték meg a koronária megbetegedés előfordulását, és azt tapasztalták, hogy azok között, akik rendszeresen jártak a zsinagógába, és a hitük mély, húsz százalékkal kevesebben lettek szívbetegek. A statisztikák szerint más közösségekhez való tartozás, például a Rotary klubos tagság nem járnak ilyen egészségügyi előnyökkel.

A SOTE Magatartás-kutató Intézetének professzor asszonya, Kopp Mária Skrabski Árpáddal közösen végzett vizsgálatai meglepően összecsengnek az amerikai adatokkal. A 12 500 személy bevonásával készült vizsgálat szerint a magyarországi lakosságnak ma egynegyede mondja magáról, hogy egyáltalán nem vallásos – szemben a hét évvel ezelőtti egyharmaddal. Tizenhárom százalék jár rendszeresen templomba, 17 százalék alkalomszerűen, és a legszélesebb réteg – csaknem harminc százalék – azt mondja, hogy a maga módján vallásos.

Akik rendszeresen járnak templomba, negyvenkét százalékkal kevesebb cigarettát szívnak el naponta, mint a nem hívők. A töményital fogyasztásban csaknem kétszeres a különbség a két csoport között. A munkából lényegesen kevesebbet hiányoznak azok, akik rendszeres vallásgyakorlók. Érdekes módon a maguk módján vallásos emberek vannak táppénzen a legtöbbet. Nem meglepő, hogy a hívők sokkal kevésbé depressziósak, mint a társadalom többi része, és saját megítélésük alapján az általános egészségi állapotuk is jobb.  Négyszer annyi maga módján vallásos ember szed a nehéz élethelyzetekben nyugtatót, mint ahány templomba járó, és még ennél is nagyobb a különbség aszerint, hogy bánatukban evésnek-ivásnak adják-e a fejüket. Természetesen ebben is azok vezetnek, akik nem tartoznak egyházi közösségekhez. Aki napi szinten tartja a kapcsolatot Istennel kooperatívabb, kevésbé ellenséges, nehéz helyzetben számíthat a szüleire és munkatársaira. Ez utóbbi kategóriákban nagyságrendekkel rosszabb a nem hívők eredménye, noha az ellenségesség és a munkatársi rivalizálás sokat csökkent az utóbbi évtizedekben.

Dr. Ferenczi Péter és dr. Győri Gábor – egyikük házi-, másikuk tiszti főorvos – arról beszélt, mennyire fontos lenne, hogy az orvosok tisztában legyenek a páciens hitbéli meggyőződésével, mert ez a betegség kimenetelét is befolyásolja. A hívők körében négyszer kevesebb az öngyilkosság, gyorsabban felépülnek műtét után. Azt tapasztalták, hogy azok a nők, akikért többen imádkoznak, könnyebben teherbe esnek a mesterséges megtermékenyítés során, mint azok, akik nem hisznek a gondviselésben. Fokozott gyógyhatás érvényesül azoknál az intenzív osztályon fekvőknél is, akiknek az állapota válságos.

Bár vannak orvosok, akik az itt leírtakat csupán placebóhatásnak tartják, de a témához való hozzáállást jól mutatja, hogy az USA-ban, ebben a témában megjelent publikációk alig néhány százaléka ellenséges.

Hitet receptre felírni nem lehet – hangzott el a konferencián a végső következtetés – de segítségül hívni a gyógyító munkában igen.