A hierarchia és a hatalomkoncentráció

A tekintély védelmében Tizenöt filozófus afféle kiáltványban óv attól, hogy az egyenlőség nevében felrúgjunk minden hierarchiát. Mint annyi minden, a tekintély is olyan jószág, amely megfelelő mértékben nélkülözhetetlen, de ha túlzásba visszük, káros. „Az alá-fölé rendeltséget védelmezni, még inkább dicsérni korántsem divatos” – írja tizenöt filozófus az Aeon magazinban. És csakugyan, a nyugati társadalmakban talán […]

Olvass tovább

Fukuyama rehabilitálása

Fukuyama talán elhamarkodottan kiáltotta ki a történelem végét, de azt megsejtette, hogy eljöhet az idő, amikor tettvágytól duzzadó személyiségek az elégedetlenek élére állnak, és hatalomra kerülnek. Nem mintha a múltban ez nem történt volna már meg számtalanszor. „Francis Fukuyama huszonöt éve megjelent műve, A történelem vége és az utolsó ember talán a háború utáni időszak […]

Olvass tovább

Mi lennél, ha nagy lennél? (Bill Gates szemszögéből nézve)

A világ egyik leggazdagabb embere, a Microsoft vezéreként ismert milliárdos egy középiskolásoknak tartott előadása során 11 olyan dologról beszélt, amit a mai gyerekek nem tanulnak az iskolában, pedig szinte elengedhetetlenül szükségesek a mai világban. Ha valaki, ő már csak tudja. Tőle érdemes tanulni: 1. szabály: Az élet sosem igazságos – szokj hozzá! 2. szabály: A […]

Olvass tovább

“Sem adhatnak, sem vehetnek…”

A készpénz megszűnése Európában Tudtad, hogy Svédországban a tranzakciók 95 százaléka készpénz nélkül zajlik? És azt, hogy a dán kormány 2030-ra teljesen fel akarja számolni a készpénzhasználatot? Az egész világon megfigyelhetők a készpénz nélküli társadalom megvalósítására irányuló törekvések, a tendencia azonban Észak-Európában a legkézzelfoghatóbb. Svédországban számos bankfiók egyáltalán nem ad ki készpénzt és több ezer […]

Olvass tovább

Egyenként, vagy egyesülve (EU jövő?)

Együtt, vagy külön? Mi hozhat(ott) fejlődést a kis államocskák, hercegségek, kiskirályok Európájába? Érdekes elméletet fejteget a Vox közgazdasági portálja. Ha ezt az elméletet mára is kiterjesztjük, illetve az Eu látható belső válságát is őszintén nézzük, a jövő nem az a rózsaszínben pompázó, egységes és erős integráció, aminek létrehozói és álmodói – akár az idők végéig […]

Olvass tovább

Hírcsokor. Friss hírek és retro. 2017 01,23.

Miért érdemes kerülni a pálmaolajat? Durva statisztikák http://www.hetek.hu/hatter/201701/kozegeszsegugyi_problema_lett_a_pornografia Hogy mennyire pornografizáltak a társadalmak, azt jól mutatják a világ legnagyobb pornóoldalának legfrissebb statisztikái. Az oldalt működtető cég 2013 óta hozza nyilvánosságra látogatottsági adatait, benne a legnépszerűbb keresőszavakat, illetve a portálon eltöltött átlagos időt. E szerint 2016-ban a felhasználók 23 milliárd alkalommal látogattak az oldalra (naponta 64 […]

Olvass tovább

Vegánoké a jövő?

A Google szerint a vegánoké a jövő Kommentem: A magam számára az ovo – lakto – vegetáriánus étrendet látom jónak. A tanulmánynak az emberi étrendre vonatkozó részét nem taglalom, inkább a társadalmi, gazdasági és a környezeti hatásai érdekelnek. (Dénes Ottó) A Google Inc. leköszönt vezérigazgatójának jóslata szerint egy zöld jövő vár ránk, amelyben az emberek az […]

Olvass tovább

Orwell

Valós hírek, álhírek, tömegmédia és a “cirkuszi állatok”

Előzetes kommentem. Hol a határa a tömegeket manipuláló média-uralomnak? Amikor a kiskorúnak nézett tömeg az előre megrágott hírfalatokra van szocializálva, és ettől érzi magát jó lelki kondícióban, van-e értelme az önálló gondolkodásra való nevelésnek? Lesz-e a jövőnek olyanféle aspektusa, mint Orwell (1984) fantázia-világa? Illetve Aldous Huxley Szép új világa, és a szerző  ebből kiinduló másik […]

Olvass tovább

Pénztelen jövő (rém)képe, vagy a történelem régen várt vége?

Voltaképpen ez a kártyátlan jövő arra az időre mutat, amire a Krisztust várók világszerte óriási figyelemmel és izgalommal készülnek. Arra a Jézus által többszörösen is megígért MÁSODIK eljövetelre, amiről Énok óta szólnak bibliai jövendölések. Tehát az izgalomnak – szerintem – semmi oka, semmiféle félelme ne legyen. Minden olyan jel, történés, ami a még előttünk lévő […]

Olvass tovább

Már a horvátok is … arcába fújják a szelet

Zágrábban nem csináltak nagy ügyet belőle, de ettől még tény: Horvátország ebben is lelépett bennünket. A köztársasági elnök visszadobta ugyan a kormány szélenergia-termelés tiltásáról szóló törvényét, de Áder János indoklása (vagyis: hogy az nem segíti a párizsi klímamegállapodás végrehajtását, plusz ellentétben áll a kormány saját maga által megalkotott megújuló energia hasznosításáról szóló 2010-2020 közötti cselekvési […]

Olvass tovább

Csirkehús

….rákkeltő anyag van a csirkehúsban!

Nem értem a sajnos szócskát! Miért nem inkább hálával és köszönettel adózik a cikk írója, hogy megtudhatta – és mi is – hogy arzénnal etetett vágójószágokat etetnek a mit sem tudó, ezért ártatlan – vevőkkel. Bár, aki kicsit is élni szeretne még, az eddig is igyekezett információkhoz jutni arról legalábbis, amit megeszik. Évekkel előbb nemzetközi […]

Olvass tovább

Minden rossznak gyökere ….

Kommentem: Egy magát állandóan “Keresztény”-nek nevező ország vezető grémiumában (lásd Országgyűlés) valaha helyet (el)foglaló képviselő hölgynek nem lett volna annyi érzéke a humorhoz, (lásd irónia, szarkazmus,malícia etc) hogy álságos és meddő akciójával csak a saját intelligenciájáról (nota bene mellesleg a pártjáról is)  egy értékelhető bizonyítványt állít ki, a “Megvédem a vezetőimet, pártomat, az országomat..stb.” kezdetű […]

Olvass tovább

Hentes

Egy hentes levele

Anno 1988-89 és utána, boldog időkben, amikor még NATURA boltos voltam, nálam is jártak rendszeres vásárlók, akik a húsiparban dolgoztak. Történeteikben az alábbi levélhez megszólalásig hasonló helyzeteket/elriasztó történeteket meséltek. Nem a véletlen műve volt, hogy eszük ágában sem volt a “saját” gyártmányaik fogyasztása. A mai HVG.hu postával is érkezett egy LISTERIA téma, aminek áldozata a […]

Olvass tovább

A modern húsfeldolgozás – személyes élményeim alapján

Mi ebben az érdekes, vagy fontos? Emlékezni csak úgy a nosztalgia kedvéért ? Egy műkedvelő vegetáriánus emlékei a húsevés hátteréről. Akár ez is lehetne cím. Kezdhetnénk a kőbaltás és lándzsás mamutvadászokkal. Az élelem utáni kötelező hajsza és az e téren bekövetkezett fejlődés mit “hozott a konyhára”? Vágjunk bele!A “megtermelt” állat sorsa amikor már egyéb célra […]

Olvass tovább

Az én kis erőművem az atom árnyékában II.

  Először ignorálnak téged, aztán nevetnek rajtad, majd ellened harcolnak és a végen te nyersz. Egy európai család manapság már az egész éves villamos energia igényét és az e-mobilitásának egy részét fedezni tudja egy egyszer befektetett 5.000 Eurós költségű napelemes rendszerrel, és azt 30-40 éven át. Milyen forradalmi ez a technológia! Kétségkívül azt kell mondani, […]

Olvass tovább

A zsemle ára, meg a villany, gáz…stb számla titkai.

Mielőtt az ártatlan és mit sem sejtő olvasóim a tárgyi részt, vagyis az induló körlevelet,  elolvasnák, a korrektség kedvéért az alábbi,  mai napon (2011 12/ 04) beérkezett hozzászólással egészítem ki.  A más országokban érvényes energia árakkal és az ezekkel kapcsolatos egyéb tényezőkkel tisztában lévő olvasót tisztelhetünk a személyében. A csipetnyi humorral átszőtt irónia is jól […]

Olvass tovább

“…tárgyaljatok velünk feltétel nélkül!…”

Orbán újabb levele Barrosonak: tárgyaljatok velünk feltétel nélkül! Fiatal koromban annyi ehhez hasonló kormányszöveget olvastam, amikben a semmit mondást úgy tupírozták föl, hogy valaminek látsszék, hogy már meg sem lepődök ennyi kormány bla-bla okán.Hja kérem a Rákosi rendszer utódlása – a kommunikáció szintén legalábbis – nem kíván nagy elméket, csak elég akkori újságcikket, amiket az […]

Olvass tovább

Vasárnapi kötelező munkaszünet ?

“a bevásárlóközpontok hétvégi nyitva tartásával kapcsolatban” című monodráma rendszeresen megújuló témát ad a magyar parlamentnek. Alábbi cikket egy olyan történész írta, akinek a hitbeli meggyőződésében egyáltalán nem szerepel a “zsidóskodás”, vagy a “szektás szombatolás”. Sőt felekezetének alapelvei szerint a hét vége nem a szombat, hanem a vasárnap. Mégis figyelemre méltó és tiszteletet érdemel, hogy azt […]

Olvass tovább

Kik a farizeusok?

Mostanság emlegetik az ügynöklistákat. A téma eltussolása kinek az érdeke? Cui prodest?  A saját gyorsan lepörgött kisemberi életem múltjában voltak történések, amik során kapcsolatba kerültem “az ügynök” fogalmával. Volt olyan esemény, amiről semmit sem tudtam, mert a kor szokása szerint a pártbizottságról TELEFONON intézkedtek  személyemről. (Dénes Ottó) Olvasmány a Fidesz farizeusokhoz írt leveléből Megtudtuk végre, […]

Olvass tovább

A gyorsétterem ország

Szendvicsek formálják a társadalmat Az vagy, amit megeszel – szól a mondás. Ha ez tényleg igaz, akkor Eric Schlosser igencsak siralmas képet ad rólunk vagy mindazokról, akik napi betevőjüket a gyorséttermekben fogyasztják el. Ennél azonban többről is szól a Gyorsétterem-ország (Fast Food Nation) című, két hónapja megjelent amerikai könyv. Szerzője a gyorséttermek történetét párhuzamba állítja […]

Olvass tovább