Pünkösdizmus és nyelveken szólás a Szentírás mérlegén

Előszó

“Ha valaki ezt mondja akkor néktek: íme itt a Krisztus, vagy amott, – ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és ha­mis próféták témáinak és nagy jeleket és csodákat tesznek annyira, hogy elhi­tessék, ha lehet a válasz­tottakat is.” /Mt, 24,23-24/

Napjainkban – világviszonylatban – egyre több olyan mozgalomról hallottunk, melynek tagjai azt hirdetik, hogy bennük és közöttük Krisztus ereje nyilatkozik, meg. Krisztusnak a bennük lakozása abban nyilvánul meg, hogy elnyerik a Szentlélek keresztségét, ezután be­tegeket gyógyítanak, hatalmas csodákat tesz­nek és NYELVEKEN SZÓLNAK, Hatalmas könyv­tárra kiterjedő könyvek bizonyítják ezeket és foglalkoznak a megtörtént eseményekkel.

Nekünk komoly vizsgálat nélkül sem elfo­gadnunk, sem elvetnünk nem szabad semmit, ahogy János is mondja.

“Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Isten­től vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba.” /I.Ján.4,1./

Ha igaz, fogadjuk el, ha hamis, őrizked­jünk attól. Pál ezt mondja:

“A prófétálást meg ne vessétek., Mindent megpróbáljatok ami jó, azt megtartsátok. Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizked­jetek. “ /I.Thess. 5,19-22,/

Mivelhogy a különböző egyházakban létre­jövő mozgalmak hangosan hirdetik, hogy ezek a megnyiIvánulások a Szentlélek ajándékai, ezért a továbbiakban a Béreabeliekhez ha­sonlóan /Apcs. 17,11./  nézzünk utána, hogy valóban úgy vannak-e ezek?

A Biblia tanítása a nyelveken szólásról

Nyelveken szólással, mint a Szentlélek ajándékával, csak az Újszövetségben találkozunk. Kétféle megnyilatkozási formáját ismerhetjük meg: az egyik egyértelműen Istentől származik, míg a második isteni eredetű első olvasásra is már megkérdőjelezhető.

Az első esetben az isteni eredetet az apostolok személyes hozzáállása is bizonyítja, hisz minden esetben örömmel, lelkesedéssel fogadták. Egyszer sem próbálták megnyilatkozásait korlátok közé szorítani.

Ennek az isteni ajándéknak célja minden esetben Isten üzenetének tolmácsolása, megtérésre való felhívás volt, amit pedig mindig megelőztek a Lélek gyümölcsei.

A pünkösdi alkalom kivételével minden esetben csak az Isten által kiválasztott eszközökön lehetett a Szentlélek keresztségében és adományában, a nyelveken szólásban részesülni. Ennek eredménye pedig mindig a gyülekezeti közösségnek, azaz Krisztus testének építése volt.

Ezzel szemben a másik esetben a nyelveken szólás csak az egyén személyes érdekeit szolgálta: “Aki nyelveken szól, magát építi” /I.Kor.14,4./Természetesen ez az önző érdekeket szolgáló megnyilatkozás nem véletlenül kapott lábra a korinthusi gyülekezetben, hanem ennek előzményei voltak. Olyan bűnök. is előfordultak közöttük, amilyenek egyik gyülekezetben sem voltak, sőt olyanok is, amelyek az apostolok szavai szerint még a pogányok között sem találtattak.

A gyülekezetnek ez az állapota késztette Pál apostolt első levelének megírására.

Megfigyelhetjük ast a módot is, ahogyan a Szentlélek adományát szerették volna elnyerni . Ők nem bízták a Szentlélekre, hogy ad-e nekik ajándékot, pontosabban, hogy felruházza-e őket a nyelveken szólás képességével , hanem szinte könyörgéseikkel ki akarták azt az előjogot harcolni maguknak. Kényszeríteni akarták a Lelket, és mindenki csak a nyelveken szólás után vágyakozott, hiába ez a legutolsó a Lélek adományai között.

Ezek után természetes, hogy gyülekezeti életükben építő, lelki eredményt nem figyelhetünk meg. Azonban határozottan látható a szenzáció-hajhászás, dicsekvés, kérkedés, ami sokakat elcsábított.

Korunk mozgalmaihoz is ugyanezek a megnyilvánulások vonzzák a lelkek ezreit. Ezenkívül még az, hogy nem feltétlenül fontos a múlt bűneitől és a bűnös élet hajlamaitól hosszú, keresztényi küzdelem árán megszabadulni. Azoktól egyetlen pillanat alatt is meg lehet válni a Krisztussal való személyes találkozáskor, amit azután a Szentlélek megpecsétel és a nyelveken szólás által nyilvánosságra hoz. .

Ezek azok a gondolatok, melyek arra késztettek bennünket, hogy ezt a rövid tanulmányt közreadjuk. Ezen keresztül minden őszinte lélek áttekintheti és a Szentírás mérlegén megláthatja korunk nagy szenzációját – amely mind nagyobb teret nyer az egyházakban – a nyelveken szólást.

Isteni eredetű megnyilatkozások

a./ “És megteltek mindnyájan Szentlélekkel és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Szentlélek adta nékik szólniuk,.. Miután ez a zúgás lett, egybegyűlt a sokaság és megzavarodott, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni,., Mi módon halljuk őket, ki-ki köztünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?,.. Álmélkodtak mindnyájan és zavarban voltak. Egymásnak ezt mondták; mi akar ez lenni?” /Apcs. 2,4.6.8.12,/

A zsidók abban az időben elszórtan éltek a  Föld lakott területein. A számkivetésben különböző nyelveket tanultak meg. Közülük sokan tartózkodtak Jeruzsálemben, hogy ott részt vegyenek a vallásos ünnepségeken. Az egybegyűltek között tehát minden ismert nyelv képviselve volt. Az evangélium hirdetését ez a nyelvi különbség nagyon akadályozta volna: Isten ezért csoda által pótolta az apostolok hiányosságait, A Szentlélek olyasmit tett értük, amit különben egész életükben sem vihettek volna véghez. Ezután tehát, miután minden nyelven tudtak beszélni, ahova működésük kiterjedt, hirdethették az evangélium igazságait külföldön is. Ez a csodálatos adomány a világ előtt érős bizonyíték volt arra, hogy megbízatásukat a menny pecsételte meg. Ettől kezdve az apostolok beszéde tiszta, egyszerű és határozott volt, akár anyanyelvükön, akár idegen nyelven beszéltek.

Erre az adományra tehát szükség volt a misszió munka érdekében, nem egyéni érdekeket szolgált, hanem másokért adatott.

A Szentlélek tüzes nyelveken való megnyilatkozása jelképes. Azt jelentette, hogy ez után olyan nyelveken is tudnak folyékonyan beszélni, amelyet azelőtt soha nem ismertek.

A tűz pedig azt az izzó buzgóságot fejezte ki, amellyel az apostolok majd Isten üzenetét vinni fogják és azt az ellenállhatatlan erőt, amely munkájukat kísérni fogja,

“Mikor még szólta Péter ezeket az igéket leszállt a Szentlélek mindazokra;, akik hallgatták beszédét. És elcsodálkoztak a zsidóságból való hívek – azok, akik Péterrel együtt mentek – hogy a pogányokra is ki töltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy Sok nyelveken szólnak és magasztalják az Istent” /Apcsel. 1o, 44-46, /

“Mikor pedig  én elkezdtem szólni„ leszállt a Szentlélek rájuk, miképpen mireánk is kezdetben. .„Ha tehát Isten hasonló ajándékát adta nékik., mint nékünk is, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy Istent eltilthattam volna? Ezek hallatára azután megnyugodtak és dicsőítették Istent mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adatott megtérési lehetőség az életre.” /Apcsel 11„ 15.17-18./

A kor általános szemlélete az volt„ hogy az evangélium üzenetét csak a zsidóság bírhatta, mint kiváltságot. De ez az Isten által meghatározott idő rohamosan végéhez közeledett S ebben a kritikus időszakban lépett színre Kornélius házanépe. Ettől az időtől kezdve azután az evangélium is és a Lélek adományai is éppen úgy a pogányoké, mint a zsidóké, hiszen hasonló ajándékokat kaptak, hasonlóan ők is, mint az apostolok.

„És amikor Pál rájuk emelte kezét, a Szentlélek őrájuk szállt; nyelveken szóltak és prófétáltak.” /Apcsel 8.19, 6./

Efézus, ahol ez az esemény lezajlott, Kis-Ázsia egyik kereskedelmi központja volt, ahol nagyon sok ember fordult meg a világ minden tájáról. És ennek a vidéknek missziómunkáját két tanítványnak kellett ellátni, és ehhez adta az erőt a szentlélek a nyelveken szólás adománya által. És így szabadon hirdethették az evangéliumot. Tekintet nélkül nemzetiségre, nyelvre mindenkinek.

Ők nem csak a nyelveken szólás ajándékát kapták – hiszen ez önmagában kevés lett volna számukra hanem ezzel együtt a prófétálás ajándékát, » vagyis az Isten Igéjét és személyes üzeneteit tolmácsoló képesség ajándékát is megnyerték» Így tudták azután a rájuk váró nehéz feladatokat megoldani„

Mindhárom esetben a Szentlélek önként adta, nem kellett érte tusakodni, A részesültek magatartásában nem találunk erőszakos vágyat a lélek adománya után. A Lélek magától adta, mert szükség volt erre az ajándékra másokért.

“Vesztek erőt, mintán a Szentlélek eljön reátok és lesztek nekem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában és Samáriában és a föld minden részén” /Apcs.I,8./

Különös figyelmet érdemel, hogy mindhárom esetben megfigyelhetők a részesültek korábbi életében a lélek gyümölcsei is,

A nem isteni eredetű megnyilatkozások

a./ Csak a korinthusi gyülekezet életében fordult elő a Szentírás feljegyzése szerint , Ennek oka az, hogy éppen az a gyülekezet volt lelki életében a legrosszabb állapotban: pártoskodás, versengés, világi hatóságok előtti perek, olyan paráznaság , amilyen még a világban sem fordult elő, visszaélések az úrvacsoránál,⁻állandó problémák a bálványáldozatokkal kapcsolatban, nem hittek a feltámadás reménységében,,

Ezek után nagyon furcsa volna, ha éppen az a gyülekezet lenne a legjobban megáldva a lelki ajándékokkal, holott a lélek gyümölcsei a legkevésbé sem mutatkoztak meg.

b./ A Szentlélek munkáját az apostolok a legnagyobb tiszteletben tartották. Ha Pál a korinthusi jelenséget a Szentlélek művének tekintette volna, akkor egy szót sem mert volna mondani, hogy azt megítélje, vagy szabályozza. Az apostolok állásfoglalását a Szentlélek ajándékával kapcsolatban a következő vers hűen tükrözi: “Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nekünk is, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna? /Apcs.11, 17./

Ezzel szemben Pál a korinthusi jelenséget a leghatározottabban megfékezi és így bizonyos korlátok közzé szorítja vissza.

“Ha valaki nyelveken szól, kettő, vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után és egy magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, vagy magának szóljon és az Istennek.” /I.Kor, 14,27-28./

C./ Nagyon kényes kérdés volt a korinthusi gyülekezetben. Az egész gyülekezetet megrázta és súlyosan érintette lelki életüket, Az apostol tekintélyét sokan megvetették és befolyásuk által másokban is megingatták. Éppen ezért az apostol úgy nyúl ehhez a kényes témához, hogy előbb egy pozitív tanítást fejt ki a lelki ajándékokról, mely által világossá akarja tenni előttük a Lélek ajándékait a valóságban,

A nyelveken-szólás tárgyalása a korinthusi első levélben már a 12. fejezettől kezdődik. Elmagyarázza nekik, hogy a lelki ajándékokra nézve nem akarja, hogy továbbra is tudatlanságban legyenek /12,1./ Lelki ajándék nem csak egy van, hanem többféle, és ezek mind különbözők. /12,4-11./

Éppen úgy, ahogy a testnek sok tagja van /12,12./ és mindegyikre szükség van./12,21./ azért, hogy az egész test építésének közös munkájából elvégezze a maga részét./12,25./ Tehát nem egyéni, öncélú tevékenységet fejt ki egyik tag sem, nem a saját maga építése a lényeg, hanem az egész testté. Egyetlen tag sem volna képes a test minden munkáját elvégezni /12,21./ Csak a különböző, de összhangban tevékenykedő munkának eredménye az egészséges és erős test. Éppen így a Lélek adományai közéül sem volna képes egyetlen elvégezni mindent, illetve nem tudna képesíteni minket arra, hogy Isten munkáját befejezzük.

A gyülekezeten belül nem kaphat mindenki egyfajta ajándékot. /12,28-30./ A felsorolás által figyelmünkbe ajánlja, hogy az adományok közül a nyelveken-szólás az utolsó és kéri őket, hogy törekedjenek értékesebb ajándékokat szerezni. /12,31./ Azonban ha úgy érzik, hogy részesültek a nyelveken szólás ajándékában, akkor figyelembe kell venni valamit.

„Ezen felül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek; ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom” /12,31. 13, 17/ Szeretet nélkül egyetlen adomány sem ér semmit, és anélkül nem is adatik.

A lelki ajándékok mindig haszonra adatnak, de Korinthusban sem a gyülekezetet, sem a kívül valókat nem építette ez az ajándék.
„Aki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi…
Azonképpen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok…”

I. Kor,14, 4.12.

A korinthusi nyelveken-szólás értelmetlen és eksztatikus jelenség volt, összhang nélküli fals hangzavarhoz hasonló.

„Mert aki nyelveken szól nem embereknek szól, hanem Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. Hiszen, ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár citera nem adnak megküIönböztethető hangokat, mi módon ismerhetjük meg, amit fuvoláznak, vagy citeráznak?…. Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon értik meg, amit mondtok? Csak a levegőbe fogtok beszélni..«Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, ha bemennek az Idegenek, vagy hitetlenek nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?” /14,2. 7, 9, 23/

f/ Az apostol saját, személyes minősítése a korinthusi jelenségről az, hogy gyermekek az értelemben, ezért odajutottak, hogy a gonoszságban érettekké, felnőttekké lettek, /14,20/

Mivel pedig a gonosz ennyire befolyása és uralma alatt tudja, tartani őket, ezért tudott ez a jelenség ilyen nagy teret nyerni köztük, amelyről pedig ők elbizakodottságukban vakságukban azt hihették, hogy a lelki-ajándékok megnyilvánulásai . /14, 36-37./

A Korinthusiakhoz írt I. levél 14. fejezetének versenkénti értelmezése.

1-5. vers.

“Kövessétek a szeretetet( kívánjátok a lelki-ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok, Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vigasztalásra. Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza; hogy a gyülekezet épüljön«

Az első versekben úgy beszél hozzájuk az apostol, mintha értelmi azonosságot vállalt volna .velük, Azonban mégis kitűnik, hogy a valóságban csak saját elméletük által próbálja meggyőzni őket a nyelveken szóláshoz való értelmetlen, görcsös ragaszkodásról. Igyekszik figyelmüket elterelni erről a megrögzött gondolatról és felvillantja előttük a prófétálás értékesebb voltát.

Ugyanakkor rámutat arra, hogy az ő adományuk csak önző, egyéni érdekeket szolgál, pedig a valóságban a nyelveken szólás a gyülekezet értéke kell, hogy legyen. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az mások számára is érthető tehát értelmes szólás, Éppen ezért mondja nekik az apostol, ha már van is ez a jelenség, törekedjenek valamilyen módon megmagyarázni azokat a titkos dolgokat, hogy a gyülekezet is épüljön.

Napjaink nyelveken szólói a második vers gondolatát Pál apostol más tanításával hozzák összefüggésbe.

“Hasonlóképpen pedig a lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, ahogy kellene, “nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodással.” /Róma 8,26./

Egyértelmű tehát – mondják ők – azért nem érti a többi avatatlan, mert a Szentlélek szól általuk emberileg kimondhatatlan fohászkodást. S mivel kimondhatatlan, azért van, hogy ezekben az esetekben a nyelv egy görcsös vezetésnek van alárendelve nem illető személy akaratától teljesen függetlenül . Mivel ezek a személyek elfogultak a saját tapasztalataik iránt, ezért nem is látják meg az ellentmondást ebben a dologban.

Ugyanis, ha rajtuk keresztül a Lélek szól, de emberileg kimondhatatlan és éppen ezért a hallgatók számára csak artikulátlan hangzavar – hogyan lehetséges, hogy a magyarázó mégis emberi, érthető szavakba tudja foglalni azt? Ez abszolút ellentmondásos „ Mert vagy kimondhatatlan, de akkor a magyarázó sem tudja tolmácsolni, ha pedig tolmácsolhatós akkor miért nem mondja mindjárt nyelveken szóló úgy, hogy a hallgatók számára is érthető legyen, s az egész gyülekezet épüljön?

Ezek a személyek teljes sötétségben vannak a Lélek adományainak mibenlétét illetően. Mint ahogy már említettük, egy személy sem bírt az összes adománnyal. Szükséges volt, hogy egymást kiegészítve segítve, építsék s testet, az egyházat. Ha valaki csodatévő erővel bírt, nem biztos, hogy tudott nyelveken beszélni, de ugyanez érvényes fordítva is. Előfordult azonban, hogy valaki több adománnyal is bírt egyszerre. Elnyerte a tanítás ajándékát és közben a nyelveken szólást is. Ebben az esetben ő minden megkötöttség nélkül tudta az evangéliumot hirdetni bárhol a világon, nem akadályozta a nyelvek különbözősége.

Azonban, ha valaki csak a tanítás ajándékét kapta és semmi mást, akkor, egy idegen nyelvű személynél vagy csoportnál szüksége volt egy olyan személyre, aki a nyelveken szólás ajándékát kapta, hogy most az ő tolmácsoló képességével a hallgatóknak megmagyarázza a tanító által hirdetett üzenetet.

Tehát a magyarázóra sohasem a nyelveken szólónak volt szüksége, hanem annak, aki nem tudott nyelveken. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a “magyarázó” mint adomány, nem szerepel a Lélek adományai között, hanem a “nyelvek nemei” mint az adományok között az utolsó, s ez arra a feladatra hivatott, hogy a tolmácsolást, az idegen nyelven mondott tanítást érthetővé tegye a hallgatók előtt, vagyis saját nyelvükön elmagyarázza az adott tanítást. /12,28./

Ha valaki a “nyelvek nemei” adománnyal bírt és azt úgy tudta hasznosítani a gyülekezet épülésére, hogy általa önállóan szólt, akkor ez azt jelentette, hogy ó az adományok közül nemcsak a nyelvek nemeit kapta, hanem a tanítást is.

6. vers

“Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveden szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?”

Saját nyelveken szólásáról úgy beszél, mintha ő is csak olyan formában tudna beszélni. A vers gondolatából azonban kitűnik, hogy az apostol magatartásában ez csak színlelt azonosulás. Gondolatvezetése által rámutat közben arra, hogyha ő ilyen formában szólna köztük, akkor saját maguk sem értékelnék.

Pál apostol missziómunkájának jellemző vonása volt az ilyen színlelt alkalmazkodás. Célja ezáltal az volt, hogy az amúgy is előítélettel telt és ellenkezésre hajlamos emberek szívéhez is megtalálja az utat, hátha meg tudja még menteni őket elesett állapotukból.

Pál Athénben szónokol az Areopáguson. (Faliszőnyeg a Borromeo kastélyban. Fotó: Dénes O.)

Jól szemlélteti ezt előttünk az apostol Athénben végzett missziója:

“Athénben pedig, mikor azokat várta Pál, lelke háborgott, látva, hogy a város bálványokkal van tele…Előállt Pál az Areopágus közepére és mondta: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket….”/Apcs.17,16.22./

Nem azt mondta, hogy ti bálványimádók vagytok és ebből meg kell térnetek stb. önmagában ugyan háborgott, de ez nem látszott meg sem szavaiban, sem magatartásában, sőt úgy tett, mintha örülne állapotuknak. Az emberekhez való ilyen viszonyulása eredményezte azt, hogy munkálkodása eredményeként ebben a városban is szép kis gyülekezet alakult ki.

Ugyanilyen magatartással akarja most a Korinthusban megtévesztett lelkeket visszavezetni a helyes alapokra, amelyre először is helyezte lábukat.

7-8. vers

“Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár czitera, nem adnak megkülönböztethető hangokat,, mi módon ismerjük meg, amit fuvoláznak vagy cziteráznak? Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra?”

Két példával illusztrálja a helytelen szólás hatását: a zene világából és a katonaéletből. Rámutat arra, hogy a dallam és az időmérték teszi a zenét érthetővé. Ha esek nem volnának, csak monoton hangokat hallanánk. Hangok ismétlődését értelem nélkül. A kürtös feladata a katonaságnál az, hogy jeleket adjon, melyet minden katonának ismernie és követnie kell. Ez azonban csak abban az esetben következik be, ha a kürt hangja és dallama tisztán, és érthetően felfogható .

9-11. vers

“Azonban ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni. Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem”

Amint az értelmetlen kürtölésnek semmi célja nem lehet, csak zavart támaszt, ugyanígy az értelmetlenül, érthetetlen nyelveken szólás is ezt eredményezi. Nem elég az, hogy a nyelvük jár, mozog, hogy közben hangok hallatszanak.

Mindezt az értelem számára is hozzáférhetővé kell tenni, mert másképpen nem építi a gyülekezetet. Márpedig minden adománynak ezt kell eredményeznie és nem az egyes hívők lelki képességeinek fitogtatását.

Az apostol határozottan visszautasítja azt a felfogást, mintha valaki kénytelen lenne odaadni magát, hogy egy akarat nélküli lant legyen valamilyen tünemény számára, nála nem fordult elő, hogy nyelve egyszerűen függetlenül szóljon az ő akaratától és gondolatától.

Az emberi nyelvek közül egy sem értelmetlen és érthetetlen. Ezzel mintegy rámutat arra, hogy az a nyelv, amelyen ők beszélnek, nem Istentől van. Mert “Akin az Úrnak Lelke megnyugszik – azon a bölcsességnek, az értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének Lelke” van. /Ésa.11,2./

12-13, vers

“Azonképpen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok. Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza azt.

Ezekből a versekből kitűnik, hogy ők mindenképpen szerettek volna lelki ajándékok részesei lenni és leginkább a nyelveken szólás után vágyakoztak. Pedig ami után epekedtek, az nem szolgálta a gyülekezet épülését. A Lélek adománya viszont csak ezért adatik.

“Mindenkinek azonban haszonra adatik a Lélek kijelentése.” /12,7/

“A szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára a Krisztus testének építésére. /Ef .4,12./

Tehát a Lélek adománya mindig ott és annak adatott, akinek és ahol erre szüksége volt, az Úr művének előbbre vitelére. Ennek megvizsgálása és eldöntése azonban a Lélek feladata.

“De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszik, osztogatva mindenkinek külön, amint akarja.” /12,11./

A 13. vers elég határozottan igyekszik helyretenni a problémát. Ugyanis, itt azt tanácsolja az apostol, hogy aki nyelveken szól, vagyis úgy hiszi, hogy a Szentlélek szól általa, az imádkozzon azért, hogy nyelveken szólása ne egy értelmetlen hangzavar legyen, ami zavarja és nem építi a gyülekezetet. Törekedjen arra, hogy saját gondolatainak és a Lélek rajta keresztül adandó üzeneteinek hű magyarázója, tolmácsolója lehessen.

14-17. vers

“Mert ha nyelvvel könyörgök, nem lelken könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is, énekelek a lélekkel; de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.”

Itt ismét úgy tesz az apostol, mintha azonosította volna magát velük, de csak azért, hogy ne legyen olyan éles a mondanivalója, amikor rávilágít az ő nyelveken szólásuk helytelenségére.

Imádkozhatok lelki elragadtatásban, csakhogy azt senki sem érti és így Áment sem tudnak rá mondani. Újból és újból visszatér az apostol arra a lényeges gondolatra, hogy bármilyen értékes, bármilyen szép is valakinek önszemében a saját képessége és szolgálata, ha más nem épülhet abból, ha a gyülekezetet nem építi, hiábavaló és értelmetlen. Lehet imádkozni józan értelemmel is, hogy mindenki Áment mondhasson rá, a egy ilyen ima mindenkit épít. S az ilyen imára lehet mondani, hogy Isten Lelke szól általa.

18-19. vers

“Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken.”

Ha mindnyájatoknál jobban tud nyelveken szólni, ez azt jelenti, hogy az ő nyelveken szólása nem értelmetlen hangzavar. Ő nem elragadtatásban szólt nyelveken, az ő szólása értelmes emberi nyelv, A 19. vers kettős jelentőségű üzenetében:

1./     Inkább csak öt szót szól hozzájuk és utána hallgat, mintsem hogy úgy beszéljen, mint ők. Ahogy szembeállítja az öt érthető szó értékét a tízezer érthetetlennel, teljes világossággal kimutatja személyes álláspontját a közöttük levő jelenségről.

2.    / Az apostol valóban tudott más népek nyelvén értelmesen beszélni. De közöttük inkább öt szót szól saját nyelvükön, ami által építésükre van, mintsem tízezer szót más népek nyelvén, amit úgysem értenének meg és így értéktelen lenne az egész. Mindezt pedig azért tenné, mert az adományok felhasználása által a gyülekezetet akarja építeni, nem pedig a saját talentumait akarja fitogtatni.

2o. vers

“Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben ; hanem a gonoszságban legyetek gyerekek, értelemben pedig érettek legyetek.”

Ez a vers a szíve a fejezetnek, mert itt mutat rá nyílt szóval az apostol a gyülekezet lelki állapotára. A gyülekezeti szolgálatban az, ami nem párosul az értelemmel, az csak a gonosztól lehet. Testvéreinek vallja őket, s kéri, hogy ne legyenek gyermekek az értelemben, vagyis ne gügyögjetek, mint a kis gyermek, akinek még a saját anyja sem érti, hogy mit szeretne mondani. Beszédjükből az tűnjön ki, hogy ők érett férfiak, legyen értelmes és világos minden szavuk.

Igaz, hogy Jézus azt tanítja, ‘hogy legyünk olyanok, mint a kis gyermekek, de ha ezt figyelembe akarjuk venni, akkor ne értelmes beszédünket hagyjuk el. Ha valóban szeretnénk gyermekek lenni mondja Pál akkor a gonoszságban legyünk azok. Azonban abban sajnos nem gyermekek, hanem koros felnőttek voltak, hiszen még olyan bűnök is voltak köztük, amilyen még a pogányok között sem fordult elő.

21-22. vers

“A törvényben meg van írva: Idegen nyelven és idegen ajkakkal szólok e népnek, így nem hallgatnak rám, azt mondja az Úr, a nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.”

Izrael történetéből vett példa által mutat rá az apostol, hogy Isten rá nem hallgató néphez még végső próbálkozásként népek és nyelvek által akart szólni, így sem hallgattak rá. Igaz, hogy a régi törvényekben van utalás arra, hogy az olyan nyelveken fog szólni népéhez, aminek szavai ismeretlenek és érthetetlenek lesznek előttük. Azonban Isten ilyen szava ő népéhez nem áldásainak megnyilatkozása, hanem ítélete és büntetése, ami által meg szeretné állítani őket gonoszságuk után.

“Hoz az Úr ellened népet messziről, a Földnek széléről… amint repül a sas; oly népet, melynek nyelvét nem érted. Vad tekintetű népet, mely nem tiszteli a vén embert és a gyermeknek nem kedvez.” /V. Móz. 28, 49-5o./

A nyelvek nemei csak a hitetlenekért adatnak, hogy a lélekmentés akadálytalanul haladhasson. A gyülekezetért inkább a prófétálás adatott. Ezzel mintegy azt akarja mondani, hogy törekedjetek olyan adományra, amely a gyülekezet épülését szolgálja.

23-25. vers.

“Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén idegenek vagy a hitetlenek, nem azt mondják-e, hogy őrjöngtök? De ha Mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik mindenektől megítéltetik és ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lehessenek és Így arcra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonnyal az Isten lakik ti bennetek”

Az apostol mindenképpen szerette volna rávezetni őket cselekedetük értelmetlen voltára és annak káros befolyására. Ezzel szinte el akarta érni, hogy istentiszteleteiken többé ez ne szerepeljen, Először is mert a gyülekezetért adatott, másodszor a kívülállókra, a gyülekezetbe betérő idegenre gyakorolt hatása miatt meg kell, hogy szűnjön.

A prófétálást viszont ajánlja, kiemelve annak értékét.

1. Megfeddi, vagyis feltárja és leleplezi az egyénekben levő bűnt, a titkost, a rejtettet is.

2.    Az Isten Lelkétől való prófétálás felfedte volna saját állapotukat és így segítségére lett volna a gyülekezetnek a lelki megújulásban,

3.    A közéjük betérő idegen rádöbben titkos bűneire, felismeri, hogy ebben a gyülekezetben és annak egyéni tagjaiban valóban Isten lakozik és ő nyilatkozik meg általuk a titkos dolgok leleplezésekor. Egy ilyen tapasztalat arra késztetné a betérőt, hogy ő is arcra borulva alázatosan imádja Istent. Ezzel szemben a közöttük megnyilatkozó nyelveken szólásból éppen az ellenkezőjét tapasztalja, gondolja.

26. vers

“Hogy van hát Atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek..”

Az istentisztelet akkor teljes és igazán értékes, ha mindenki hozzájárul ahhoz, Istentől nyert adománya által. De az adományok ebben a vonatkozásban csak akkor értékelhetők, ha azok nem személyes érdeket, hanem a gyülekezet egészének építését szolgálja.

27-28. vers

“Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, még pedig egymás után; és egy magyarázza meg; Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, hanem magának szóljon és az Istennek.”

Ezekben a versekben olyan szabályokat hoz az apostol, amelyekkel gyakorlatilag , teljesen kiiktatja a gyülekezetből a nyeleken szólásnak azt a formáját, ami köztük volt.

Látja, hogy a teljes eltiltás csak háborúságot és nemkívánatos szakadást eredményezne, mivel a tévedek értelmes érvekkel nem győzhetők meg, de még a többiek közül sem lát tisztán mindenki. Ezért folyamodik egy kölcsönös megegyezésen alapuló megoldáshoz. így a legdurvább megnyilatkozásokat az Úr rendeleteként eltávolította. Csak két vagy három személy szólhat egy alkalommal, azok is csak egymás után, de csak abban az esetben, ha valaki tolmácsolni tudja hogy a gyülekezet számára érthető legyen, ha nincs tolmácsoló, akkor hallgassanak azok is.

Ha valaki mégis szólni akar, az azonban magában tegye. Itt a saját tanításuknak a tőrébe vezeti őket.

Már a második versben is tett említést a Korinthusiak tanításáról, miszerint a nyelveken szóló nem embereknek szól, hanem Istennek beszél titkos dolgokat. Ha tehát úgysem az embereknek beszél titkos dolgokat, akkor azt igazán magában is elmondhatja, legalább nem zavarja értelmetlen hangos beszédével a gyülekezet áhítatát.

Ezzel ő sem kerül hátrányos helyzetbe, hiszen úgysem a gyülekezet számára akart szólni, hanem Istennek.

Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megsemmisítette a nyelveken szólásnak ezt az ártalmas formáját s vele párhuzamosan a gonosznak a gyülekezet feletti hatalmát.

29-33 vers

29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg.

30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el.

31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.

32 A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

33 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik.

Részben hasonló korlátozó rendelkezés vonatkozik a prófétálásra is.

Csak egymás után szóljanak és engedjenek egymásnak mert akitől kapják a kijelentést Ő a békességnek Istene. A csak önmagát fontosnak tartó próféta is hamis próféta. Nem Isten Lelke szól általa.

A prófétálással kapcsolatos hasonló rendelkezés nem azért adatott, mintha a prófétálás terén is hasonló ártalmas tünetetek lettek volna. Ezzel a rendelkezéssel csak elejét akarta venni annak, hogy a nyelveken szólásból nehogy átcsapjanak a prófétálásba ugyanazzal a Lélekkel és lelkülettel. Ugyanis maga az apostol ajánlotta. /5, 39.vers,/ hogy törekedjenek a prófétálásra. A 24-25 versekben pedig beszélt annak értékéről és most nehogy az előzőkhöz hasonló vagy ennél esetleg még rosszabb következménye legyen ajánlatának, Ezért igazítja el őket a prófétálás adományát illetőleg is.

34- 35. vers

“A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nekik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanítani akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben,”

Az asszonyoknak ez a magatartása kapcsolatban állt a nyelveken szólással. Azért kapcsolta ide az apostol ezt a figyelmeztetést.

Mint a szentek minden gyülekezetében, úgy a ti gyülekezetetekben is hallgassanak asszonyok, mert nem engedhető meg nekik, hogy beszéljenek. A gyülekezet jó rendje követeli ezt meg. Ha valamit nem tudnak, vagy értenek, azt ne az istentisztelet alatt mástól kérdezzék meg, hanem otthon az ő férjükkel beszéljék meg. Ezzel a magatartás zavarják az istentiszteletet, ami pedig szégyenére (éktelenségére) van egy keresztény nőnek.

36-40. vers

36 Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el?

37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.

39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok.

40 Azonban minden illendően és rendben történjék.

Ezek a versek összefoglalják as apostol eddigi mondanivalóját. Pál rámutat arra, hogy ne akarják felcserélni a sorrendet.

Ne bizakodjanak el, mintha tőlük származott volna az Isten Igéje. Hiszen hozzájuk is az apostol által jutott el. Éppen ezért, “AKI AZT HISZI, hogy lelki ajándék részese, az ismerje el azt is, hogy amit a lelki ajándékokról most irt nekik, az éppen olyan isteni rendelkezés, mint az, amit már korábban is hallhattak tőle.

Ha valaki annyira megátalkodott, hogy ezt a tanítását nem akarja elfogadni Isten rendelkezéseként, az tudja meg, hogy Isten sem fogja őt elismerni.

“Sokan mondják majd nékem ama napon. Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket? És nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik. Sohase ismertelek titeket. Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Mt. 7,22-23

Még mielőtt végleg lezárná témáját, még egyszer ajánlja nekik, hogy törekedjenek a prófétálásra, ne ragaszkodjanak olyan görcsösen a nyelveken szóláshoz. Mindezt pedig azért ajánlja ilyen melegen, mert ha a prófétálás teret nyer köztük, akkor az majd elvégzi a gyülekezet lelki életének felemelését /25. vers./

“A nyelveken szólást ne tiltsátok.” Ezzel szinte óvni akarja őket, nehogy átessenek a másik oldalra, hogy esetleg még az Isten Lelkétől származó nyelveken szólás adománya is tiltva, illetve akadályozva legyen.

„ Mindenek ékesen és Jó renddel legyenek, ahogyan illik a szentek minden gyülekezetében.”

Már előszavunkban is tettünk említést, hogy milyen meglepően jönnek elő újabb és újabb mozgalmak, amelyeknek elindító rugója napjaink kóros tünete az újkori pünkösdizmus. Létezésüknél azonban még veszélyesebb az a határtalan buzgóság, amivel a gonosz lélekkel szerzett tapasztalataikról bizonyságot tesznek és igyekeznek megtéveszteni az őszinte lelkeket.

Tapasztalataik és a LÉLEKKEL szerzett élményeik a sajtó termékein megszámlálhatatlan mennyiségben vannak terjesztve a világ minden nyelvén. Különféle könyveik úgy hullanak az emberek elé, mint ősszel a falevelek a fákról.

Abban a korban, amikor a pénz dominál az emberek között, ők ingyen osztogatják lélekfertőző irataikat, hogy minél szélesebb rétegeket érhessenek el.

A pünkösdizmusnak ez a fertőző hulláma nemrégen elérte Magyarországot és szenzációs eredményeket produkál szinte minden egyházban.

Szomorú azonban, hogy az egyházak vezetői egyáltalán nem törekszenek ellensúlyozni, megállítani saját berkeiken belül ezt az áradatot. Szinte megbénultnak látszanak vele szemben, pedig tisztán meglátható, hogy nem Isten Lelkétől van ez a mozgalom, csak komolyan és őszintén kell beletekinteni életükbe és megvizsgálni „bizonyságtevésüket”. Hogy mennyire így van, figyeljünk egy pár példát saját könyveikből idézve.

“Az Üdvözítő sokkal mélyebben lett számomra valóságos és jelenvaló Az Atya közelvalósága betöltötte a horizontot és azóta mindez, megszakítás nélkül az én osztályrészem maradt. Azóta sem gondolat,sem vérmérséklet elragadtatása által nem lettem megfertőzve sem éjjel,sem nappal nem lepett közém és as Úr közé valami zavaró. Abban az élő valóságban élek, hogy Jézus az én új Ádámom, akitől mindent remélhetek. Óh mennyi boldogság van ebben! Határtalan az én boldogságom! Most már teljesen átélem amit Pál bizonyít /Ef.4 22-24/ amilyen igazság Jézusban levetkőzni az ó embert és felöltözni az újat, amely Isten szerint teremtetett valóságos szentségben és igazságban.

A bűn törvényének gerjedelmei, amelyek engem még valamikor hatalmukba kerítettek, most meghátráltak a kegyelem előtt. /Pásztor Paul 1904-ben adott nyilatkozatából idézve. 52-53 oldal/

Ha olyan emberek„ mint Pál és János apostolok nem mertek ilyen igényeket támasztani, akkor ők tisztában voltak azzal is, hogy miért nem. A pásztor Paul által idézett bibliai hely nem beszél egy sár tökéletes állapotról, hanem a régi élet szerint való ó ember levetésének szükségességéről és az új ember felöltözéséről.

Mindez, azonban nem szempillantás műve, hanem egy életen át tartó folyamat. Ezért mondta Pál apostol is a következőket:

12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, 14de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. /Fil. 3,12-14./

És János a tanítvány, aki Jézussal olyan bensőséges közösségben élt, hasonlóképpen tanított erről a kérdésről. “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és nincsen igazság mibennünk, Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz,

hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük öt és az ő Igéje nincsen mibennünk. (I. Ján. 1,8-10)

Figyeljünk meg más rövid idézeteket is. Mit jelent nyelveken szólni. Larry Christenson-tól 12.old./

“Egy fiatal munkás, aki ebben az élményben részesült, azt mondotta: “Évekig kényszerítettem magam a biblia olvasására, nélkül, hogy ennek különösebb jelentősége lett volna számomra, Úgy látszik nem értettem meg. Most naponta olvasom a Bibliát és mindig kapok valami új gondolatot, vagy meglátást.”

Úgy látszik, hogy a Szentléleknek teljesen közömbös, hogy kit részesít adományaiban. Ezek után felmerül bennünk a kérdés, miért törték annyira magukat az apostolok a felházban, hiszen ezt a személyes küzdelmet, törekvést elvégezte volna bennük majdan a lélek különböző ajándéka, pontosabban szólva a nyelveken szólás.

“Hogy nyelveken imádkozzon, abba kell hagynia az értelemmel való imádkozást. Miután ön Istenhez jött az ön saját szavaival elmondott Imáival és könyörgéseivel, egyszerűen leomlik csendes hallgatásba bocsátkozva és elhatározza, hogy egy szótagot sem ejt már ki semmilyen nyelven amelyet valaha is tanult. Gondolatát Krisztusra központosítja. Csak azután emeli fel egyszerűen a hangját és szól őszinte hittel, hogy Isten a hangot amelyet ön hallat át akarja venni egy nyelvvé akarja formálni.

Ne gondoljon arra amit mond. Amennyire ön azt meg tudja Ítélni, az csak egy sorozat hangtöredék. Az első hangok idegenül fognak hatni, természetellenesen csengenek az ön fülében és szaggatottak, artikulátlanok lesznek. Biztosan hallott már csecsemőt, aki beszélni tanult? Természetesen az lesz az elképzelése, hogy azt saját maga csinálja. De ha tovább folytatja a beszédet az ajkak, a nyelv elkezdenek szabadabban forogni, a Lélek egy tiszta nyelvet fog formálni imából és dicséretből.

Az ördög gondoskodni fog, hogy ott legyen az ön élményét megsemmisíteni. Sugalmazva, hogy ezt saját maga végzi, vagy hogy az mind bolondság és háborodottságként cseng. De ha ön hitben tovább folytatja, az Úr bátorságot és bizalmat adni az új imádkozási formájához! Naponta kell gyakorolni a nyelveket az imáiban! Hónapok múlva, amikor már kezdenek fakadni a gyümölcsei minden bizonnyal egy csodálatos áldásról fog tanúbizonyságot tenni, amit az Úr adott önnek” Mit jelent nyelveken szólni? /Larry Christenson,, 14-15. old,/

Úgy érzem, hogy egy őszinte lélek számára a fenti idézet önmagát magyarázza. Vagyis szükségtelen még hozzá kiegészítő »magyarázat» Talán csak annyit, hogy amely lélektől hiszik, hogy a tapasztalatuk megsemmisítésére jelenik meg, mi pedig úgy hisszük , hogy maga a tapasztalat származik tőle.

A prófécia fényében

„Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet a választottakat is”/Mt, 24, 24./

„És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának neki.” /Jel, 13. 13-14/

Kétféle jel vagy csoda van: igazi és hamis.

Ugyanúgy, mint igazi Krisztus és hamis Krisztus. Hamis jel alatt nem egy mesterfogást értünk, mert ez egyáltalán nem nevezhető jelnek, hanem valóságos jelet, természetfeletti művet értünk alatta,, amelyet a hamisság érdekében visznek véghez abból a szándékból, hogy megtévesszék a népet, hogy a hazugságot igazságnak állítsák be. Ezekben a jelekben olyan befolyásnak, olyan meggyőző erőnek kell megnyilvánulnia, hogy ha csak lehetséges megtévesztő legyen még a választottak számára is.

A jövendöléseknek ezek a gondolatai teljesen megvilágítják napjaink jelenségeit, melyek a különböző egyházakból felbukkanó pünkösdi mozgalmakat jellemzik. Tapasztalataikban vallják a nyelveken szólást, a bűnöktől, sőt a bűnös hajlamoktól való teljes szabadulást, a betegeknek csoda általi gyógyulását. De, hogy ezek a valóságban milyen lélektől származnak, azt figyeljük meg Pál apostol szavaiból, amelyekben prófétikusan leírja közvetlen Jézus Krisztus visszajövetele előtti jelenségeket s egyben azt is, hogy miért tudja az embereket áthatni ez a lélek.

“Akinek eljövetele a sátán ereje által van„ a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival. És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességükre. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak.” /I.Thess. 2,9-11.7

Ha az emberek készek lennének az Isten igéjének világosságában járni s keresni mindenben az Ő akaratát, akkor mindez nem következhetne be, de mivel a saját kívánságaik utáni vágy él inkább a szívükben, “mivel nem fogadták be az igazság szeretetét az idvességükre, azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak.”

Tapasztalatainkból tudjuk, hogy azokat lelkeket, kiket ez a Lélek “birtokába vett, értelmes szóval meggyőzni nem lehet, ha rövid időre le is hull a lepel szemeikről, hogy megláthassák a tökéletes igazság világosságát, de a “bennük levő lélektől szabadulni már nem tudnak. Ehhez a szabaduláshoz volna ténylegesen szükség az isteni Lélek adományaira, hogy a tisztátalan lelket kiűzhessük Jézus nevének erejében.

Kívánjuk azonban ezt a rövid tanulmányunkat mások számára adni akiket még nem tudott megfertőzni ez a veszélyes áradat. Hisszük, hogy munkánkat Isten áldása fogja kitérni, e nem is láthatjuk mindenhol az eredményét, hogy segítségére legyen minden őszintén kereső léleknek az Igazi Jézushoz vezető út megtalálásában. Akikért mi a továbbiakban is buzgón fogunk imádkozni a mi Istenünkhöz segítségért. Ámen.

TARTALOMJEGYZÉK

A Biblia tanítása a nyelveken szólásról

1./    Isteni eredetű megnyilatkozások.

2./    A nem isteni eredetű megnyilatkozások

A Korinthusiakhoz irt I. levél 14. fejezetének versenkénti értelmezése

Napjaink jelenségei

A prófécia fényében

Mondja el a véleményét!