A rák és a duplagondol

Ételek, amelyek fogyasztása elősegítheti a rákot

Előzetes szösszenetem: Amikor egy igazán fajsúlyos és az életet veszélyeztető kutatási eredményt olvashatunk, szinte azonnal megjelenik, – vagy óvatosan sejtetve beillesztenek a sorok közé – egy-két olyan mondatot, amivel mintegy kiskaput nyitnak, nehogy valaki komolyan vegye a veszélyes közlést.

Itt is tetten érhető ez a jelenség.  A T. olvasóra bízom, hogy meglássa és jusson eszébe az Orwelli jóslat. Az agyban létrejövő elsődleges GONDOLATOT azonnal követi egy másik, amivel ki lehet bekkelni az első gondolat “veszélyeit”. Ez a kettős fenekű beszéd: a DUPLAGONDOL.George Orwell: 1984

duplagondol (angoluldoublethinkGeorge Orwell 1984 című regénye szerint:

„azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.” (Duplán gondolta: Dénes Ottó)

Francia tudósok szerint létezhet kapcsolat a túlságosan feldolgozott ételek – sütemények, csirkefalatok, csomagolt kenyérfélék – fogyasztása és a rák kialakulásának kockázata között, de hangsúlyozták, hogy ennek kiderítésére további kutatásokra van szükség.
Elsőként érdemes tisztázni, mely élelmiszerek számítanak “jelentősen feldolgozottnak” – írta a kutatásról beszámoló cikkében a BBC. Ilyenek például:

– a “tömegtermelt”, csomagolt kenyerek és zsemlék

– édes vagy sós rágcsálnivalók

– csokoládészeletek és más édességek

– húsgolyók, csirke és halfalatok (“nuggets”)

– instant levesek, tésztalevesek

– fagyasztott vagy hosszan eltartható készételek

– csaknem teljesen cukor, olaj és zsír összetevőből készült ételek

– üdítők és édesített italok

A 105 ezer résztvevő bevonásával végzett kutatás eredményei a tudósok szerint arra utalnak, hogy minél több ilyen ételt fogyaszt valaki, annál nagyobb a daganatos betegség kialakulásának rizikója.

Ugyanakkor számos kérdőjel is felmerült a kutatással kapcsolatban. A táplálkozási szakértők állásfoglalása szerint a legjobb, ha egészséges étrendet követünk.

Öt évig vizsgálták az étrendet
A párizsi Sorbonne Egyetem kutatócsoportja olyan felmérésekre támaszkodott, amelyek azt vizsgálták, hogy mit ettek a megkérdezettek. A kutatásban szereplők – túlnyomórészt középkorú nők – egészségi állapotát átlagosan öt évig kísérték figyelemmel.

A British Medical Journalban publikált tanulmány szerint azok körében, akiknek étkezésében 10 százalékkal nőtt a túlságosan feldolgozott ételek aránya, a rákos esetek száma 12 százalékkal nagyobb volt. A kutatásban szereplők átlagosan 18 százalékban fogyasztottak túlságosan feldolgozott ételeket.

Míg évente átlagosan 79 rákos esetet szűrtek ki minden tízezer résztvevő közül, a feldolgozott ételek arányának tíz százalékos növelése után minden tízezer résztvevőre kilenccel több rákos megbetegedés jutott évente.

“Az eredmények arra utalnak, hogy a túlságosan feldolgozott ételek gyorsan növekvő fogyasztása a következő évtizedekben a daganatos betegségek számának növekedéséhez vezethet” – írták a kutatók.

Újabb vizsgálatok szükségesek
Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy eredményeiket újabb nagyléptékű kutatással kell alátámasztani, és további kutatásokkal kell vizsgálni és igazolni a felfedezett lehetséges kapcsolatot. Mint fogalmaztak: “nem teljesen kizárható”, hogy a feldolgozott ételek növelhetik a rák kockázatát.

Linda Bauld, a brit Rákkutató Intézet betegségmegelőzési szakértője szerint az már köztudott, hogy aki túl sokat eszik ezekből az ételekből, az túlsúlyossá vagy elhízottá válhat, ami növeli a rákkockázatot. De nehéz lenne megmondani, hogy ehhez mennyiben járul hozzá az étrend és mennyiben a túlsúly.

Hozzátette: a tanulmány általánosságban felhívja a figyelmet az egészséges étkezésre, azonban addig, amíg elegendő gyümölcsöt, zöldséget és rostos ételt fogyaszt az ember, nem kell aggódnia, ha néha egy kis feldolgozott élelmiszert is eszik.
Ian Johnson, a norwich-i Quadram Intézet tudósa szerint a tanulmánynak csak “nagyon gyönge kapcsolatot sikerült azonosítania”, továbbá a feldolgozott ételek köre a kutatásban nagyon szélesen és lazán körvonalazott, és az ok-okozati kapcsolat megállapítása már csak ezért is kérdéses.

A British Medical Journal a tanulmányt kísérő kommentárjában ugyancsak óvatosságra intett a következtetések levonásában.

Infostart / MTI
2018.02.18.

Forrás: https://infostart.hu/eletmod/2018/02/18/etelek_amelyek_fogyasztasa_elosegitheti_a_rakot/

Mondja el a véleményét!