Mi a helyzet a TIZEDDEL? Hagyomány, vagy Szentírás?

Az önfenntartó egyházmodell is pénzbe kerül. Sok pénzbe! Főleg, ha az apparátus létszáma és működtetése feléli a bejövő pénzek nagyobb hányadát.  A megmaradó hányadot a MISSZIÓ kapja a maradék elv alapján. Lásd az egyik kisegyház beszámolóját a 94 %-os APPARÁTUSI felélést.

A piramis-rendszerre épülő struktúra felső, kisebb hányada, – a vezetők,lelkészek, irodai munkások,…létalapja a hívek (a tömeg) adományaiból és TIZEDÉBŐL szedi be megélhetésének rendszeres juttatásait.

Nyilvánvaló, hogy ezt a biztos bázist idők folyamán olyan (ön)igazolási támasztékokkal bástyázták körül, amikben alapul a Biblia sajátosan kiollózott szövegei , segédanyagként egyéb tekintélyes ősök, nagynevű elődök írásai, nyilatkozatai szolgálják a célt: a megkapott állás megtartását, járadékaival együtt.

Mi lehet az a titok, ami megmagyarázza, hogy a hívek önként és buzgón adják – (többnyire kevéske) jövedelmük – 10 %-át és még hozzá jócskán adományokat is?

Tegyük hozzá, hogy ez a „szent tehén” (a tized) annyira nagy és fontos dogma lett, hogy erről beszélni – nem bírálni, csak beszélgetésben is szóba hozni – felér egy kiközösítéssel.

A tizedfizető vallások közül megemlíthetjük a Hit gyülekezetét, a Déli Baptista Szövetséget, a Szabad Metodistákat, a Hetednapot Ünneplő Adventistákat, a Baptista Generál Konferenciát, néhány pünkösdista csoportot és a mormonokat.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tized

Nehéz lenne ezek közül mélyebben kibontani egyet-kettőt. Oka az, hogy ezt a témát szinte egyikük sem kezeli nyíltan és bárki „kívülálló” számára érthetően, megismerhetően. Életem hívő közegének – a H.N. Adventista Egyháznak – valamelyest jobban tudható történetéből tudok „képbe hozni” a téma megvilágítására, saját irodalmunkból összeállított történészi leírást.

Ebben – mint cseppben a tenger – megismerhető egy tanfejlődési útvonal, ahol a kezdetektől (1859) napjainkig eltelt időszak meredek változásai, még egy gyermeknek is érthetővé tennék a TIZED gránitszilárdságú építményének kialakulását és mai státuszát a hozzá fűződő magyarázó szövegekkel megtámogatva.

Hiteles forrásból idézek: C. Mervyn Maxwell: Mondd el a világnak c. könyv 164-165. oldaláról. Alcím: A hetednapi adventisták története. Kiadta az Advent kiadó. Felfedezések alapítvány, Bibliaiskolák közössége Bp 2009.

Előszó gyanánt pár sor saját gondolataimból:

Az Egyházzá vált adventisták 1863-ban még nem tudták, hogy miként fog kinézni a pénzügyi rendszer. Önkéntes adományok bizonytalan és esetleges mivolta kényszerítette az ősöket, hogy kidolgozzanak egy stabil és kiszámítható módszert a misszió végzésére alkalmas lelkészek és laikusok támogatása céljából.

(részlet)

„…Ámde a lelkészi fizetés gondja továbbra is fennállt, sőt még rosszabbra fordult. Egy különösen pompás termés 1857-ben egy orszá­gos gazdasági pangással társulva akkora árcsökkenést eredményezett, hogy jószerivel lehetetlen volt készpénzhez jutni. J. N. Andrews 1858 áprilisában Biblia-iskolát indított a Battle Creek-i kis gyülekezet szá­mára, s eltökélte, hogy a Szentírásból kideríti, mi Isten terve az evan­géliumi szolgálat fenntartására vonatkozóan. White testvérnő koráb­ban látomást kapott arról, hogy a Bibliában szó van egy ilyen tervről, ők pedig elhatározták, hogy felkutatják azt.

Megjegyzés: Ami a már jól bevált prófétai segítséget illeti, az akkori hezitálást, tanácstalanságot egyáltalán nem oldotta föl E.G. White konkrét útmutatása. Egyszerűen, mintha az ég ez ügyben beárult volna. Megoldásként egy “öszvér” módozaton voltak kénytelenek spekulálni. Ez az Ószövetségi templomi papság és az Újszövetségi KIRÁLYI papság közötti “áthallásra” épült. Összevonással és speciális indoklással végül megszületett a mai TIZED rendszere. Ami azóta e téren kiegészült sok idézettel, indoklással, magyarázattal…Ezeket a nagyra nőtt adminisztráció és a világméretű kiterjedés okán már eredeti (tized)elméleteit jócskán meghaladó mennyiségű szótömeg jellemzi. Belekerült például az ÁTOK, mint rettegtető fegyver is. Lásd E.G.W. Nagy küzdelem A pápaság célkitűzései c. fejezetében a vasárnapi kötelező munkaszünetről írtak.  (Dénes Ottó)

Az akkor felfedezett terv az Ószövetség tizedre vonatkozó kije­lentések és az lKorinthus 16:1-2. társításán alapul. Az utóbbi Igé­ben az egyik részlet így hangzik: „A hétnek első napján [azaz rend­szeresen] mindenitek [ki-ki egyénenként] tegye félre magánál, amit sikerül összegyűjtenie….” A tervet ők „rendszeresített jótékonyság”-nak („systematic benefit”) nevezték. 1859. január 29-én szombatzárás után a kis gyülekezeti központ tagjai egybegyülekez­tek, és szavazással ajánlást fogalmaztak meg, miszerint „valamennyi testvér tizennyolctól hatvan esztendős korig rakjon félre magánál a hét első napján egy öt és huszonöt cent közötti adományt”, a test­vérnők ugyanebből a korosztályból kettőtől tíz centig terjedő össze­get, továbbá valamennyi testvér és testvérnő a „tulajdonukban levő ingatlanok értéke után száz dolláronként egytől öt centig terjedő adományt”. Az így egybegyűjtött pénzt a helyi gyülekezet használta fel, éspedig legfőképpen a lelkészek támogatására, valahányszor pré­dikálni jönnek és a közelben evangelizációs sorozatot tartanak.

A rendszeresített jótékonyság intézményét ….Nevezték továbbá — nem túl pontosan — tizedfizetésnek is. Természetesen ez így nem említhető egy lapon a tizeddel. Az adventistáknál újabb húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, mígnem tökéletesítették a szol­gálat tized alapú támogatásának rendszerét. A rendszeres jótékony­ság ezzel együtt is jelentős lépés volt a helyes irányba. A rendszeres adakozás nyomán az adventista egyház világszerte jelentős munkát végzett.

Az elmondottak alapján vajon nem úgy tűnik, mintha a szerve­zés hasznát egyes-egyedül a lelkészek látták volna? Ha igen, akkor vizsgáljuk meg a dolgot más szemszögből! A lelkészek elhívása arra szól, hogy a laikus tagságot szolgálják, és megnyerjék a hitnek az elveszetteket.„

–——————————-

A könyvből mellékelt részlet elég világosan bemutatja azt a folyamatot, aminek révén a mostani ADVENTISTA tizedrendszer elindult.

Korántsem volt olyan egyértelmű, mint ahogyan az hangzik a szombati kosárka körülhordozásakor. („Hozzátok be a tizedet…”)

…1859 hez képest még „újabb 20 évnek kellett eltelni..”a mai tizedrendszerig.

A legfontosabb célja a biztos alap létrejöttének:…”A lelkészek elhívása arra szól, hogy a laikus tagságot szolgálják, és megnyerjék a hitnek az elveszetteket. …”

Tehát egyszerűen: A MISSZIÓS kiküldöttek ellátása volt a nemes cél.

Ez a rendszer igazságos, célszerű és arányos volt.

Más egyházakkal is érdemes összehasonlítani. Részlet Ron Gladden: Alapítsuk meg a jövőt c. Könyvéből.

Keresztény tizedfizetés a XIX. században

Más keresztények

1. A tized szó összefoglal­va jelöli az összes egyházi adományt.

2.A tizedből fedez­tek minden egyházi kiadást. A helyi gyülekezetek osztják szét a tizedet, a saját belátásuk szerint. Ez vagy magába foglalja a misszió­területek támogatását, vagy nem. A lelkészeket a tizedből fizetik, hogy pásztorolják a már megalapított gyülekeze­teket.

Adventisták

A tized és a hálaado­mány két külön pénzalapot jelent. A tizedet a szolgálat támogatására fordítják, a há­laadományokat pedig egyéb egyházi célokra.

A helyi gyülekezet a ti­zed teljes összegét elküldi az egyházterületnek, amely szé­tosztja a misszióparancs tel­jesítésére a helyi és a misszió­területi igények szerint.

3. A lelkészeket a tizedből fizetik, hogy evangélizáljanak és gyülekezeteket alapít­sanak (a tizedből fizették azt a kevés adminisztratív mun­katársat is, akik az egyház élvonalában dolgozó evangélizátorokat koordinálták és támogatták

A jelenlegihez képest igen radikálisnak tűnik a XIX. századi rendszer; valójában szinte halálra rémít egyeseket. Termé­szetesen, idegennek tűnik ahhoz képest, ahogy ma működik az egyház. De vizsgáljuk meg közelebbről!

A jelentősebb protestáns egyházak abból a célból alkalmaz­tak lelkészeket, hogy a már megalapított gyülekezeteket pásztorolják.

Az adventisták nem. A korai adventista vezetők úgy látták, hogy akkor tölthetjük be leginkább küldetésünket, ha a tizedet teljes munkaidőben dolgozó munkatársak fizetésére költjük, akik lelkeket nyer­nek az igazságnak (evangélizátorok), és új gyülekezeteket alapítanak (gyülekezetalapítók). Ez a következőképpen működött.

Egy tehetséges és oda­szánt életű lelkész elment egy olyan területre, ahol szükség volt az adventista üzenetre. Szerzett egy termet vagy felállított egy sátrat. A medence vizétől még nedves ruhás új megtérőkből gyülekezetet szervezett. Ugyanez, az evangélizátorból lett gyülekezetalapító elkezdte a tagok kiképzését arra, hogy hogyan vezessék az új gyülekezetet, és hogyan vigyék tovább a szol­gálatot. Meddig maradt? Addig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az általa elkezdett jó munka folytatódni fog. Mint a régi korban Pál apostol, ő is odaszentelte az Úrnak az új megtérőket, búcsút intett nekik, és továbbment, hogy másik gyüle­kezetet alapítson.”

Ha a mai kimondottan lelkész-központú (protestáns egyházi modellre) felépült Adventista egyházat szemlélik, (nota bene mások is beleférnek ebbe a sorba), akár a független gondolkodó érdeklődők, akár akiket tagként szeretnének bevonni, akár a már bent lévő tagok, nem nehéz korrekt magyarázatot adni a stagnáló taglétszámra, a kiöregedett /kiégett tagságra, a lehangolóan unalmas un. „istentiszteletekre”, a fiatalok távolmaradására, sőt a saját utánpótlás – a gyermekeik – érdektelenségére…

Egy mondatban elfér a magyarázat: kihalt az a misszióra épülő irány, amivel az adventmozgalom indult.

Majd, amikorra kialakult a küldetéstudattal bíró, kiküldött misszionáriusok anyagi bázisa (a tized) – lásd fent – a mozgalom előre tört és megerősödött.

Ha ma körülnézünk az anyagiak felhasználása terén, mást sem látunk, mint diadalittas beszámolókat a bővülő bevételről. Viszont ami az ebből automatikusan következő lenne, – a pénzzel arányosan növekvő létszám és világméretű terjedés – helyett – az éppen hogy szinten maradó statisztika. Főleg az un. „nyugati világ (Európa –Észak-Amerika- Ausztrália) jelentősen stagnáló „missziója” áll a sor végén. Ahol viszont egy merőben egyszerű vezetési stílus a jellemző (az un. laikus – tehát nem lelkészi – modellre épülő gyülekezeti modell) ott a statisztika akkora növekedést jelez, amit ma egyetlen egyház sem tud felmutatni. Erről szól egy hamarosan következő poszt.

Mivé épült le az a szép eszme, amire tisztes elődök életüket, egészségüket, (csekély) vagyonukat, egyszóval mindenüket feltették, ha azokat a paposan bibliázó mai utódokat látják, akik inkább hordószónoknak volnának alkalmasak, mint közösséget vezető – lelki – személyeknek.

A lényeg: az EREDETI adventista – missziós/mozgalmi – koncepcióhoz képest meredek szögben eltért az az egyház, aki PRÓFÉTAI KÜLDETÉSSEL és lendületes misszióval indult útjára anno a XIX. század első felében. Mindenesetre merev (majdnem) Dogmákra hivatkozni, amikor a biblia eléggé világosan leírja a pénzfelhasználás hiteles ÚJSZÖVETSÉGI mikéntjét és célját ( Lásd Máté 24-25, Márk 13, Lukács 21) … könnyen kicsúszik az ember száján, hogy a mindenkori hatalmi gépezet akkor vezeti meg a híveit, amikor akarja, mivelhogy van bőven idézet bármire is.

Attól függ, hogy melyik irányzat, vagy lobbi kerül előtérbe. Rossz példa gyanánt egy gyülekezetvezető szombati „prédikációját” említem.

Az illető azt fejtegette egy órán át, hogy a tizedet nem a NETTÓ, hanem a BRUTTÓ jövedelemből kell levonni és beadni.

A különbség – aki nem ismeri az adózási fogalmakat – csupán az, hogy a kézhez vett pénzből (adót,járulékokat…) már levonta a munkahely. Azokat az állam – a „császár” – kapja.

Míg a NETTÓ már a dolgozó sajátja a maga egészében. Ebből a „császár” már megkapta a magáét.

A skandalum – amit ez a „szentbeszéd” behozott – borítékolható. Volt egy vendégcsalád, aki akkor tette be lábát utoljára egy olyan intézménybe, ahol a DÉZSMA (decima=tized) a kommunizmust idéző módon működik. Azaz a padláslesöprésig vihető beszedéssel.

A világ evangélizálásának csodás eszméje, mint amit KIZÁRÓLAG az …. Egyháznak kell elvégezni, (be lehet helyettesíteni akit/amit ideillőnek gondol a t. olvasó) már szerencsére lekerült a lemezjátszóról.

Egy több évtizede külföldön dolgozó lelkészünk, aki már több országot is (főleg az un. „pogány” országokat) megjárt, világosan elmondta, hogy más KERESZTÉNY egyházak és felekezetek is nagy munkát végeznek, így azok IS Isten küldöttei, a híveik pedig az üdvösség lehetséges polgárai!

Ez a nézet – szerintem – közelebb van a végidői Isteni koncepcióhoz, mint a szűkkeblű kizárólagosságra épített elméletek. Végül pedig egy alapvető adventista irodalmi műből idézek. EGW. Nagy küzdelem (A szentírás védőbástya c. fejezet)

„… a Róma által képviselt elv a protestáns egyházakban is tömegeket tart vissza a Biblia személyes kutatásától. Azt tanulták, hogy fogadják el a Biblia tanításait úgy, ahogy az egyház tanítja. És emberek ezrei félnek elfogadni azt – bármilyen világos is a Szentírásban -, ami ellentétben áll hitvallásukkal vagy egyházuk hagyományos tanításaival. 
… Ma emberek ezrei, akik vallásosnak mondják magukat, csak azzal tudják megokolni, mit miért hisznek, hogy vallási vezetőiktől így tanulták. Szinte nem is figyelnek a Megváltó tanításaira, és fenntartás nélkül elhiszik a papok szavait. …. E becsapott lelkek – értelmük és lelkiismeretük meggyőződése ellenére – nem mernek másként gondolkozni, mint a lelkész,…”

Megdöbbentő, hogy amit az egyház vall(ott), hirdet(ett), mivé torzult, amikor már a fenntartó stratégia veszi át, az eredetileg expanzív missziós tanok helyét. A leépült mozgalmi gondolkodás helyett a megmagyarázott és átértelmezett Biblia a témavezető. A besorolás a Protestáns egyházak általános liturgia és tanrendszerébe közelebb vitte az adventistákat a közösnek tekinthető nézetekhez, de távolabb került az alapító atyák élet és misszió stratégiájától. Megérte mozgalomból – egyházzá válni?

Tekintélyt mímelve leadni egy sor elvet és pozitív hagyományt egy esetleges Nagy Összeborulás oltárán.

Olvasásra ajánlom:

Fernando Canale: Adventista-protestantizmus c. előadását. Valamint P. Gerard Darmsteegt Dr. Theol, egyháztörténész, docens, HNA Teológiai Szeminárium, Andrews Egyetem: Feladták- e az adventisták a gyülekezetek vezetésének bibliai modelljét?

Mondja el a véleményét!