Tudomány – gazdaság – életmód (hírcsokor)

Magyarországra is jutott a mérgező tojásból

Most már nyugodt lehetek. Eddig még izgultam, hogy hátha….De most már hátradőlhetek és nem kell félni attól, hogy pont mi lennénk azok a szerencsések, akiket – amúgy alapból –  minden baj elkerül. Határtalan bizalommal lehetek hírszolgáltatásaink közléseiben. Mindazt, amit szerte Európában azok a gaz kapitalisták akarnak velem megetetni, most már egyék ők!

MTI/narancs.hu http://magyarnarancs.hu/elet_mod/magyarorszagra-is-jutott-a-mergezo-tojasbol-105868

2017. aug. 15., 20:45
De csak az egészséget nem veszélyeztető mértékben találtak méreganyagot.

Onstwedde, 2017. augusztus 3.
Markolóval öntik konténerbe a friss tojásokat egy gazdaságban, a hollandiai Onstweddében 2017. augusztus 3-án. (MTI/EPA/Vincent Jannink)

Fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben azonban az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden. Ettől függetlenül elrendelték a tételek forgalomból történő kivonását, illetve zárolását.

A hivatal közleménye szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett figyelmeztetés a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból.

———————————–

Mégis hogy lehet, hogy Magyarországon 3 millió ember tartja el a másik 7 milliót is?

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/megis_hogy_lehet_hogy_magyarorszagon_3_millio_ember_tartja_el_a_masik_7_milliot_is.259205.html

Összességében tehát bürokráciacsökkentés ide vagy oda, egyelőre nem látszik, hogy fogyott volna az állam, sőt. (Főleg) a közmunka miatt egyértelműen megduzzadt a közszférában foglalkoztatottak létszáma 2010 óta, de a központi közigazgatás, azaz részben a minisztériumok is látványosan meghíztak, és tavalyhoz képest is inkább növekedésről, mint létszámcsökkenésről beszélhetünk.

Durván azt mondhatjuk, hogy Magyarországon jelenleg 3 millió ember “tartja el” a másik 7 milliót, akiből 1 millió az államot működteti, amely foglalkoztatási szerkezet hosszú távon nem igazán lesz fenntartható.


http://www.origo.hu/techbazis/20170816-google-chrome-rosszindulatu-bovitmenyek.html

Egyre nagyobb veszélyben a Chrome felhasználói

A lopás adathalász módszerrel történik: a támadó küld egy e-mailt a Google nevében a fejlesztőknek, majd ráveszi őket a Google-fiókjuk felhasználói nevének és jelszavának megadására. Ezután bejelentkezik a fiókjukba, és átruházza a bővítményük tulajdoni jogát a saját felhasználói fiókjára.

Ennek következtében az eredeti fejlesztők elveszítik az irányítást a Chrome áruházban már listázott bővítményeik felett.

 

 ——————————————————–

„Aha!”-élménynek hívják a pillanatot, amikor végre beugrik az, amin régóta gondolkodtunk. De hogyan lépi át a válasz hirtelen a tudatunk küszöbét?

E rejtély megoldásához jutottak közelebb amerikai kutatók.

http://www.origo.hu/tudomany/20170805-hogyan-jutunk-el-az-aha-elmenyhez.html

Mondja el a véleményét!