Az EGYHÁZ lényegének meghatározása (Hans Küng katolikus történetíró nézőpontjából.)

Az egyik közösségi portálon eléggé éles hangú vita bontakozott ki egy szó körül.

Mi az EGYHÁZ? Hol található ennek “igazi” megvalósulása?

Mivel ez a téma a vallásos közéletet átitató tétellé vált – főleg a ma már közkeletű ÖKUMENIKUS hajlandóságú egyházak/felekezetek közeledésének jegyében – az izgalmakat, vitákat érdemes közelebbről górcső alá vonni. Van egy jól használható módszer(em): a DIALEKTIKA alkalmazásával,  filozófiai síkon történő párbeszéd.

Ennek ez alkalommal a nézeteim jó részével ellentétes oldalon álló főszereplője, az a római katolikus teológus, aki annak idején Ratzinger bíborossal dolgozott együtt. Későbbiekben egy katedrától eltiltott üldözötté vált, abban az egyházban, ahol mai napig is elkeseredetten védi mindazt, amiről – szerinte – érdemes lenne vitákat, párbeszédeket folytatni az evangéliumi alapokhoz való visszatérés – pontosabban az Ő szeretett egyházának reformja – érdekében.

Tehát a kérdés: a Názáreti Jézus alapított-e egyházat?

Részlet Hans Küng: A katolikus egyház rövid története c. könyvéből.  (EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2005)

I. A kezdetek egyháza

1. Jézus alapította az egyházat?

Az evangéliumok tanúsága szerint a názáreti ács gyakorlatilag soha nem ejtette ki ezt a szót: „egyház”. Nem ismeretes Jézusnak egyetlen olyan, a nyilvánosságnak szánt kijelentése sem, amelyben a kiválasztottak gyülekezetének vagy egy egyháznak a megalapítására hívott volna fel. A bibliatudomány egyetért az alábbi kérdésben: Jézus nem egyházat és nem is önmagát hirdette meg, hanem Isten országát.

Áthatva attól a tudattól, hogy a végső időkben él, Jézus Isten eljövendő országát és uralkodását akarja hirdetni, méghozzá az ember üdvét szem előtt tartva. Nem csupán Isten parancsolatainak külsődleges megtartását követeli meg, hanem a felebarát iránti elkötelezettségben való betöltésüket, ami konkrét esetben önzetlen és rangtól független szolgálatot is jelenthet, sőt akár az ellenszolgáltatásról való lemondást vagy akár a határok nélküli megbocsátást is. Azaz röviden olyan jóakaratú szeretetet, ami kiterjed az ellenfélre, sőt az ellenségre is.

Olyan Isten iránti és felebaráti szeretetet, amelynek mértéke az önmagunk iránti szeretet („mint saját magadat”), ahogyan azt már a héber Biblia is megköveteli. Ezért Jézus az Ige nagyhatású hirdetőjeként és egyben a test és a lélek karizmatikus gyógyítójaként hatalmas eszkatológikus gyűjtőmozgalmat hozott létre. Számára a tizenkét apostol, élükön Péterrel, az Izraelt alkotó törzsek újrateremtését jelképezi.

Az ájtatosok és ortodoxok bosszúságára meghívja Isten országába a más hitűeket (szamaritánusokat), a politikailag kompromittáltakat (vámosokat), az erkölcsileg elbukottakat (házasságtörőket) és a szexuálisan kizsákmányoltakat (prostituáltakat) is. A felebaráti szeretethez képest a törvény bizonyos előírásai, mindenekelőtt az étkezési, a tisztasági és a szombat ünnepével kapcsolatos előírások, másodrangúak.

A szombat ünnepének és a parancsolatoknak az embert kell szolgálniuk. Jézus a prófétai provokáció embere, aki kritikusan viszonyul a Templomhoz, aki harcosan és tüntetően szembeszáll az ott tobzódó üzleteléssel. Bár nem politikai forradalmár, szavai és tettei folytán hamarosan halálos konfliktusba kerül a politikai-vallási rendszerrel. Igen, ez a 30 éves fiatal férfi, aki nem rendelkezik semmiféle hivatallal vagy címmel, szavai és gyógyításai révén sokak véleménye szerint nem csupán a rabbi vagy a próféta igényével lép fel, úgyhogy a Messiást látják benne.

De meglepően rövid – legjobb esetben háromévnyi, de talán csak néhány hónapos – működése alatt nem akart a zsidókétól elkülönülő közösséget, kultuszt alapítani és nem kívánt olyan szervezetet létrehozni, amelynek alkotmánya és tisztségei vannak, valamiféle nagyszabású vallási képződményről nem is beszélve. Nem, minden azt tanúsítja, hogy Jézus nem akart életében egyházat alapítani.

Ám ehhez rögtön hozzá kell fűzni: Jézus halálát követően nyomban létrejön az egyház mint a zsidóktól elkülönülő vallásos közösség. Erre a feltámadás és a Szentlélek kitöltése ad indítékot. A tudósítások arról számolnak be, hogy bizonyos karizmatikus élmények („jelenések”, víziók, audíciók) és a Héber Biblia bizonyos értelmezési mintái alapján (üldözött próféta, Isten szenvedő szolgája) Jézus zsidó hívei, férfiak és nők, arra a meggyőződésre jutnak, hogy az, akit ők elárultak, az ellenfelei kigúnyoltak és kicsúfoltak, akit elhagyott az Isten és akit elhagytak az emberek és aki a keresztfán hangos kiáltással kimúlt, feltámadt a halálból.

Úgy hiszik: Isten örök életre keltette és mennyei dicsőségébe emelte, ahogy a 110. zsoltár mondja: Ülj jobbomra – vö. ApCsel 2,36: Úrrá és Messiássá tette őt az Isten, valamint Róm. 1,4.: a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult.

Ez tehát a felelet a kérdésre: az egyházat bár nem Jézus alapította, de a rá, a megfeszítettre és élőre való hivatkozással jött létre, akiben a hívő ember számára már eljött Isten országa. Az egyház kezdetben az eszkatologikus jézusi mozgalom folytatása, az alapja egyelőre nem valamely önálló, saját kultusz, nincs saját alkotmánya, nincs saját szervezete sem meghatározott hivatalokkal.

Alapja a Jézusban, a Messiásban, a Krisztusban való hit egyszerű megvallása, amit megpecsétel a Jézus nevében való keresztség, valamint a Jézus emlékére elfogyasztott eucharisztikus lakoma, így alakul ki már a kezdetekben az egyház.

2. Mit jelent ez a kifejezés: egyház?

Az egyház a kezdetektől a mai napig a Krisztusban hívők közösségét jelenti.

Azoknak a közössége, akik vállalták Krisztus személyét és ügyét, és akik ezt minden ember reménységeként meg is vallják.

Hogy az egyház mennyire az Úr elkötelezettje, az már elnevezéséből is kiderül. A germán nyelvek megfelelő szavát (Kirche, church) a görög küriaké = a kürioszé, az jelentésű szóból vezetik le, és az Úr házát vagy gyülekezetét jelenti. A neolatin nyelvek megfelelő szava (ecclesia, iglesia, chiesa, église) az Újtestamentumban is előforduló görög szóból, az ekklésziából, illetve a héber kahalból ered, és (Isten) gyűlését jelenti, méghozzá úgy, hogy egyszerre fejezi ki a gyülekezés folyamatát és az egybegyűlt gyülekezetet is. Ez egyszer s mindenkorra meghatározza a normát: az „ekklészia”, az „egyház” eredetileg nem a konkrét „gyűléstől” független egyházi funkcionáriusok csúcsszervezetét jelenti.

IV. Henrik a canossai vár udvarán

Meghatározott helyen meghatározott időben meghatározott tevékenységre egybegyűltek gyülekezetét jelenti, azaz a helyi egyházat, amely persze a többi helyi egyházzal átfogó közösséget alkot, az egyház egészének közösségét. Az Újszövetség szerint minden egyes helyi egyháznak megadatott az, ami az emberek lelki üdvéhez szükséges: a hirdetendő evangélium, a keresztség, mint a felvétel rítusa, a hálaadó megemlékezés ünnepi lakomája, a különböző karizmák és szolgálatok.

Tehát minden egyes helyi egyház maradéktalanul képviseli az egyház egészét, és – az Újszövetség nyelvén – Isten népének, Krisztus testének és a Szentlélek hajlékának tekintheti magát. Jézus Krisztus gyűlése, háza, gyülekezete és egyháza. Ez annyit tesz, hogy az eredet és elnevezés egyben kötelezettséget is jelent: az egyháznak Jézus Krisztus ügyét kell szolgálnia.

Amennyiben az egyház nem juttatja érvényre Jézus Krisztus ügyét, illetve eltorzítja azt, bűnt követ el önnön lényegével szemben, tévelyegve rossz úton jár. Hogy mit akart Jézus Isten országának és akaratának és az ember üdvösségének meghirdetésével, ez már némiképp világos előttünk. Ám vizsgáljuk élesebb szemmel a katolikus egyház történetét az alábbi, szinte soha föl nem tett kérdés segítségével:

katolikus volt-e tulajdonképpen az a Jézus, akire a katolikus egyház állandóan hivatkozik?

Ez a kérdés már egy másik tanulmányban lesz részletezve. (Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!