Az Izrael csalás megsemmisítése

  Az Izrael csalás megsemmisítése.

Steve Wohlberg

ElőszóExploding_001

A Biblia egy olyan könyv, ami minden emberhez íródott, de egy speciális embercsoport, a zsidók állnak középpontjában. Lehetetlen tiszta képet kapni a végidei eseményekről anélkül, hogy először ne jutnánk helyes megértés birtokába a zsidó nemzet próféciákban elfoglalt valódi helyét illetően.
Mint zsidó keresztény, én személyesen mélyen érintve vagyok a széles körben elfogadott, a modern Izraelre és próféciákra vonatkozó torzulást illetően. Amikor Jézus első alkalommal eljött, a zsidó emberek nem voltak felkészülve a fogadására, mert félreértették azokat a próféciákat, amik az Ő királyságára vonatkoztak. Amikor Jézus meghalt a kereszten, még a saját tanítványai is meg voltak zavarodva. A szó szerinti királyságot keresték, amiben a Messiás legyőzi ellenségeit, így ők vissza fogják nyerni a Salamon király idejére jellemző földi dicsőséget. De amikor Jézus első ízben eljött, megalapította az Ő lelki királyságát. Lk.17,21.
075
A Sixtus kápolna oltárképe: az utolsó ítélet.(részlet)

Most, éppen az Ő második eljövetele előtt, a keresztény világ megismétli a zsidó nemzet tévedését. Az emberek átfordítják a lelki dolgokat szó szerintiekre, és aztán lelkiesítik az egyszerű leírást! A tragédia folyamatban van, és ők előkészítik magukat egy keserves csalódásra.
Steve Wohlberg, bátran szétoszlatja ezeket a népszerű, de veszélyes téveszméket egy olyan tiszta és haladó stílusban, ami a becsületes és őszinte Biblia-tanulmányozó számára visszautasíthatatlan. Imádkozzon, olvasson, és aztán kapaszkodjon a székébe!
Doug Batchelor („Csodálatos Tények” Rádió- és Televízió Szolgálatok Igazgatója)
Az Izrael csalás/megtévesztés megsemmisítése c. könyv olyan, mintha atombombát dobnánk a keresztény világ többségének a prófétai elgondolásaira. De ez az üzenet megmentheti az Ön életét is!
Ma, a szó szoros értelmében, emberek milliói, akik tanulmányozzák a próféciákat, függesztik szemeiket Jeruzsálemre. Éppen most, szerte a Földön, keresztények beszélgetnek a modern Izrael államról, az újjáépített zsidó templomról és a végső csatáról, melyet Armageddonnak hívnak, és amelyben Oroszország, Kína és a zsidók fognak részt venni. Mi az igazság? A Jelenések könyve tényleg a Közép-Keletre összponF030tosít?
Steve Wohlberg kiválóan képzett ahhoz, hogy Izraelről és a Bibliai próféciákról beszéljen. Los Angelesből származó zsidóként, Steve sok évig vezette a „Bibliai Próféciák Csodálatos Tényei” c. szemináriumokat Oroszországban, Kanadában, Új Zélandon, Pakisztánban és Amerika számos városában. Beutazta Izraelt és Európa nagy részét. Tehetséges előadóként, Steve ezreknek tanította annak az ismeretnek a fontosságát, hogy Jézus Krisztus a Messiás, és annak fontosságát, hogy megértsük a Jelenések könyvét.

1.fejezet: Birkózás egy angyallal

Hallottak már valaha egy emberi lény és egy angyal közötti birkózásról? Amennyire mi tudjuk, ez egyetlen egyszer történt meg a történelemben. Ennek az ősi történetnek a részletei, amelyek Mózes első könyvének 32. fejezetében vannak megörökítve, hamarosan robbanásszerű hatással lesznek az Izraellel és Bibliai próféciákkal kapcsolatos tanulmányozásunkra.
Ábrahám kb. 4000 évvel ezelőtt élt. Neki volt egy fia Izsák, aztán Izsáknak is született egy fia, Jákob. Jákob volt az, aki az angyallal birkózott. A birkózás eredményeként az angyal „Izraelre” változtatta Jákob nevét.
Azért, hogy megértsük, miért kér helyet ez a furcsa tény, és mi a mély jelentősége számunkra ma, először tanulmányoznunk kell néhány olyan történetet Izsákról, Rebekáról, Ézsauról és Jákobról, ami Mózes első könyvének 27. fejezetében le van írva.
„Amikor Izsák megöregedett, és annyira meghomályosodott a szeme, hogy nem látott,”, Móz.I.27,1-4. (Protestáns fordítás) elhatározta, hogy megáldja Ézsaút, az elsőszülött fiát, mielőtt meghal (Móz.I.27,1-4). De először elküldte Ézsaút a mezőre vadászni, hogy készítsen ízletes ételt számára. Izsák feleségének, Rebekának más tervei voltak. Felismerve férje „utolsó áldásának jelentőségét az elsőszülöttre”, szerette volna az áldást a fiatalabb fiának, Jákobnak biztosítani, aki lelkibb beállítottságú volt, mint Ézsau. Amíg Ézsau a mezőn vadászott, Rebeka gyorsan ételt készített és rávette Jákobot, hogy vigye be az ételt Izsáknak, és színlelje azt, hogy ő Ézsau (Móz.I.27,5-17).
Amikor Jákob bevitte az ételt az apjához, hazudott, azt mondva: „Én vagyok Ézsau a te elsőszülötted, akképpen cselekedtem, amint parancsolád, kelj fel, kérlek és ülj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.” 19. vers. Amikor Izsák kíváncsiskodott, hogy hogy lehet, hogy ilyen gyorsan megölt egy állatot, Jákob ismét hazudott, és ezt mondta: „Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.” 20. vers. Gyanakodva Izsák azt kérdezte: „Vajon te vagy-é az én fiam Ézsau?” Jákob ekkor harmadszor is hazudott, mikor azt mondta: „Én vagyok.” 24. vers. Izsák végül hitt a megtévesztésnek és Jákobnak adta az elsőszülötti áldást (Móz.I.27,25-29. versek).
Nem sokkal ezután Ézsau visszatért a vadászatból, és akkor Izsák rájött, hogy becsapták. Azt mondta Ézsaunak: „A te öcséd jöve álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.” 35. vers. Akkor „Gyűlöli vala azért Ézsau Jákobot” és azt mondta az ő szívében: „megölöm az én öcsémet Jákobot.” 41. vers. Rebeka felfedezte Ézsau tervét, és elküldte Jákobot a rokonaihoz egy messzi országba, ahol Jákob 20 évig tartózkodott (Móz.I.27,43; 31,41). Jákob soha nem látta viszont az édesanyját.
Mózes 1. könyvének 32 fejezete leírja, hogy mi történt Jákobbal 20 évvel később a hazafelé vezető úton. Körülvéve egy családtagokból és szolgákból álló hatalmas táborral, Jákob követeket küldött a csoport előtt, hogy értesítse Ézsaut a jöveteléről. Amikor ezek az emberek visszatértek azzal az újsággal, hogy Ézsau már úton van feléjük, hogy találkozzon velük, és 400 katona kíséri őt, félelem szorította össze Jákob szívét. Nagyon mély bűntudat fogta el a múltban elkövetett csalás miatt, és aggódott a családja biztonságáért. Így Jákob „felkele pedig azon az éjszaka” és „egyedül marada” és Istenhez folyamodott bocsánatért és szabadulásáért (Móz.I.32,22. 24).
Akkor „tusakodik egy férfiú egész a hajnal feljöveteléig.” 24. vers. Azt feltételezve, hogy ez az ő haragos fivére, Ézsau lehet, Jákob küzdött az életéért egész éjszaka. Aztán hajnal hasadtakor ez a hatalmas idegen felfedte magát, nem mint egy ellenség, hanem mint akit a mennyből küldtek. Megérintette Jákob csípőjét, „és kiméne helyéből Jákob csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.” 25. vers.
Hós.12,4 azt mondja, hogy ez az „ember” valójában egy angyal volt.
Jákob hirtelen felismerte, hogy ez a hatalmas ember az ő egyedüli reménysége. Összetörve és tehetetlenül megragadta őt, és azt mondta: „Nem bocsátlak el téged, amíg meg nem áldasz engemet.” Az angyal akkor azt kérdezte:

„Mi a te neved? És ő monda: Jákob. Amaz pedig monda: Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél.” Móz.I.32,26-28.

Ez az első alkalom, hogy az Izrael nevet használja a Biblia. A szövegkörnyezet jelzi, hogy ennek mély lelki jelentősége van. Kezdetben „Izrael” egy különleges név volt, amit Isten angyala csak egyetlen embernek, Jákobnak adott.
A Bibliában az emberek neveinek sokkal nagyobb jelentősége volt, mint manapság. Akkoriban a nevek gyakran az emberek jellemének a leírásai voltak. Jákob történetesen azt jelentette „Csaló” vagy „Becstelen”. Amikor Ézsau felfedezte Jákob csalását, azt mondta Izsáknak: „Nem méltán hívják-e őt Jákobnak?” Móz.I.27,36. Ilyen módon a ”Jákob” név az ő személyiségének és az ő bűnének a leírása volt. Amikor az Angyal azt mondta: „Mi a te neved?” Ő már tudta a választ. De azt akarta, hogy Jákob mondja ki a saját nevét, ami egy alázatos bűnvallást és egy bűnétől való elfordulást jelképezett. Jákob átment a vizsgán, megbánta bűnét, és felismerte, hogy teljesen Isten kegyelmétől függ.
A válasz: „Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek” kijelentette, hogy Isten egy új személyiséget, egy új jellemet adott neki. Az „Izrael” szó szoros értelemben azt jelenti: „Isten hercege”. Így tehát az „Izrael” név egy lelki név volt, Jákob győzelmét szimbolizálta a múltban elkövetett csalás bűne felett. Más szóval a férfi „Jákob” most már egy lelki „Izrael”. Ahogy nemsokára látni fogjuk, ez a lelki Izraelre vonatkozó igazság kirobbanó jelentőségre tesz majd szert a mi tanulmányainkban Izraelt és a Bibliai próféciákat illetően.
Izraelnek 12 fia volt „akik Egyiptomba menének” Móz.II.1,1-5. Az egyik fiú, József több álmot látott (Móz.I.37), és ehhez a ponthoz később még vissza fogunk térni. Izrael fiai megsokasodtak Egyiptomban, és szolgaságba kényszerítették őket egészen Mózes idejéig. Akkor Isten mondta Mózesnek: „Ezt mondd azért a Fáraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael… Bocsásd el az én fiamat”. Móz.II.4,22-23. Itt van egy fontos fejlemény a bibliai gondolatban. Az „Izrael” név már ki van bővítve. A továbbiakban már nemcsak Jákobra, hanem az ő leszármazottaira is vonatkozik. A nemzet hívatik itt már „Izraelnek”. Így tehát az „Izrael” név először egy győztes férfira vonatkozik, azután egy népre. Ez volt Isten óhaja, hogy Izraelnek ez az új népe ugyancsak legyen olyan győzedelmes, mint Jákob volt, az Istenben való hit által. Isten Izraelnek ezt az új népét „elsőszülött fiamnak” hívja. Emlékezzünk erre. Ez később nagy jelentőséggel fog bírni a mi tanulmányainkban.
A következő alábbi bekezdés kis utalásokat tartalmaz Izrael népéről, amik száraznak tűnhetnek első olvasásra. De csodálatos dolgok történhetnek meg, amikor megöntözünk egy száraz magot. Azok a kis magvak hamarosan kicsíráznak és növekednek, jelentőségteljes fákká tornyosulnak, amikor az Újtestamentumhoz fordulunk. Szenteljünk nekik különös figyelmet.
Izraelt „szőlő”-nek nevezi, amit Isten hozott ki „Egyiptomból”. Zsolt.80,9. Isten mondja „De te Izrael, én szolgám… Ábrahám magva” És.41,8. Isten szintén kijelenti És.45,4-ben „elválasztott Izraelemért”. Isten újra kijelenti Ézsaiáson keresztül:

„Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit a szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. És.42,1-3.

Mindezek a szavak eredetileg Izrael népére voltak alkalmazva. Ne feledjük ezt. Időszámításunk előtt körülbelül 800-ban, az Úr mondja Hóseás prófétán keresztül

„Mikor még gyermek volt Izrael, megszerettem őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat.” Hós.11,1. Egyiptom 2

Erre az időre már Izrael népe, akit Isten szeretett, kudarcot vallott abban, hogy saját neve spirituális jelentésének megfelelő életet éljen. Nem élt győzedelmesen, mint Isten hercege. Isten szomorúan jelentette ki: „Baáloknak áldoztak és a bálványoknak füstöltek.” Hós.11,2. Istennek még van egy különleges terve. „Mikor még gyermek volt Izrael, megszerettem őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”, valójában olyan, mint egy időzített bomba. Ennek a könyvnek a 2. fejezetében, ez a sor hatalmas jelentőséggel fog felrobbanni, ahogy az Újtestamentumhoz fordulunk.

 2.fejezet: Egy új pillantás Jézus Krisztusra

Ebben a fejezetben hozzálátunk annak a gombnak a megnyomásához, ami meg fogja semmisíteni az „Izrael Tévedés”-t.
Körülbelül 800 év telt el Hóseás próféta ideje óta. Végül a menny prófétai órája tizenkettőt ütött. Akkor „Jézus megszületik vala a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében.” Mt.2,1. Mivel Heródes király fenyegetve érezte a trónját az újonnan született lehetséges vetélytárs miatt, elküldte katonáit, akik által „megöletett minden gyermeket Betlehemben”. Mt.2,16. De Isten előre figyelmeztette Józsefet a gyilkosság miatt.

beolvasás0146
Rembrandt: József álma
„Íme, megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Egyiptomba, és maradj ott, amíg én mondom néked.” Mt.2,13. vers. Így a család felkerekedett és „Egyiptomba távozék”. 14. vers.

A következő mondat a Mt.2,14 után olyan, mint egy atombomba ezekben a prófétai célzásokban. A Szentlélek inspirációja alatt írta Máté, hogy József, Mária és Jézus Egyiptomban maradt,

„egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat.” Mt.2,15. vers.

Felismerjük, amit éppen most olvastunk? Máté idézi Hós.11,1 versét, ami ebben a történelmi összefüggésben Izrael népére való hivatkozás, aki Egyiptomból lett kihívva Mózes idejében. De itt az Evangélium írója felveszi ezt a szöveget és aztán kijelenti, hogy „beteljesedett” Jézus Krisztusban! Itt kezd Máté egy olyan elvre hivatkozni, amit kifejt a könyvében. Pál apostol szintén ugyanezt az elvet tanítja, ahogy hamarosan meg fogjuk látni.
Emlékezzünk, hogy amikor első alkalommal van használva az „Izrael” név a Bibliában, az egy lelki név, ami egy férfinak van adva, akinek Jákob volt a neve (Móz.I.32,28). Erre a névre volt szükség Jákob lelki győzelméhez. A jelentése: „Isten hercege”. Ennek ellenére mégis az Újtestamentum kezdetén ugyanezt a nevet kezdik alkalmazni egy Emberre, a Győzedelmes Egyetlenre, Jézus Krisztusra: Isten Hercege.
Csodálatos párhuzamok vannak Izrael története és Jézus Krisztus története között. A héber történelemben egy József nevű fiatalember, aki álmokat látott, Egyiptomba ment. Az Újtestamentumban találunk egy másik József nevű embert, aki álmokat látott és aztán Egyiptomba ment. Amikor Isten kihívta Izraelt Egyiptomból, úgy nevezte azt a nemzetet „fiam”. Móz.II.4,22. Amikor Jézus kijött Egyiptomból Isten azt mondta: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”. Amikor Izrael népe elhagyta Egyiptomot, az emberek átmentek a Vörös-tengeren. Ők „megkeresztelkedtek… a tengerben”. Kor.I.10,2. Máté evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban, „hogy betöltsön minden igazságot”. Mt.3,15. vers. Ezután Isten Jézust „szerelmes fiam”-nak nevezte. 17. vers.
Amikor az izraeliták átmentek a Vörös-tengeren, 40 évet töltöttek a pusztában. Rögtön azután hogy Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban, „viteték a Lélektől a pusztába” 40 napra. (Mt.4,1-2.) A 40 nap végén, Jézus visszautasította az ördög kísértését három alkalommal idézve a Szentírást. Mindegyik Mózes ötödik könyvéből való, abból a könyvből, amit Isten a 40 év pusztai vándorlás után adott Izraelnek. Mit jelent mindez? Ez azt jelenti, hogy Máté könyvében Jézus megismételte Izrael történetét pontról pontra, és győzött ott, ahol ők kudarcot vallottak. Ő lett az új Izrael, Isten Hercege, a győzedelmes egyetlen Ember, aki legyőzte az összes bűnt.
Miután sok embert meggyógyított, Jézus „megfenyegette őket, hogy őt ismertté ne tegyék”: Ezzel talán betöltötte azt, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Íme az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom őbelé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Nem verseng és nem kiált; az utcákon senki nem hallja szavát, A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet.” Mt.12,16-20.

Itt Máté ugyanazt a dolgot teszi, amit tett Hós.11,1 esetében. Idézi És.42,1-3 verseit, amik az eredeti szövegösszefüggésben Isten „szolgájára” vonatkoznak, ami „Izrael… az én szolgám”. És.41,8. Még egyszer, a Szentlélek befolyása alatt, az Újtestamentum első könyvének írója kijelenti, hogy És.42,1-3 verseit „betöltötte Isten szolgája”, Jézus Krisztus!
Mi a helyzet azokkal a további látszólag száraz kis frázisokkal, amik Izrael népére vonatkoznak? Itt az ideje, hogy őket is megöntözzük. Olyan hatalmas fává növekednek, ami eléri a mennyet. A Zsolt.80,9 verse Izraelt „szőlő”-nek nevezi. Jézus Krisztus azonban kijelenti, hogy „Én vagyok az igazi szőlőtő”. Jn.15,1. Isten úgy hivatkozik Izrael népére, mint „elsőszülött fiam”. Móz.II.4,22. Még Pál apostol is később úgy nevezi Jézus Krisztust, mint aki „minden teremtménynek előtte született”. Kol.1,15. Ézsaiás próféta úgy nevezi Izraelt, hogy „Ábrahám magva”. És.41,8. Pál pedig azt írja:

„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. Gal.3,16.

Ez az utolsó szöveg a legvilágosabb és a legnagyobb erejű mind közül! Az Ótestamentumban Isten határozottan nevezi úgy, hogy „Izrael… Ábrahám magva”. És.41,8. Még Pál is azt írta, hogy Ábrahám magva nem „sokra” vonatkozik, hanem „egyre…aki a Krisztus”. Ilyen módon felfedezhetjük, hogy az Újtestamentumban, ami eredetileg Izrael népére volt alkalmazva, az most Jézus Krisztusra van alkalmazva. A Messiás most a „mag”. Ezért Jézus Krisztus az Izrael!
De még van több is. Mózes első és második könyvében az „Izrael” név nemcsak egy győztes férfira, Jákobra vonatkozik, hanem az ő leszármazottaira is, akik most Izrael lettek. Ugyanez az elv van kinyilvánítva az Újtestamentumban. Közvetlen azután a kijelentés után, hogy Jézus a „mag”, Pál azt mondja a pogányból lett hívőknek: Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok”. Gal.3,29. Így az Újtestamentumban Izrael név nemcsak egy győzedelmes Emberre van alkalmazva, hanem azokra is, akik Krisztusban vannak. A Jézusban hívők a „mag” részei lettek. Más szavakkal, az igaz keresztények most már Isten lelki Izraelét alkotják.
Isten szövetséget kötött Izrael tizenkét törzsével a Sínai-hegy lábánál. Állatáldozatok lettek felajánlva. Aztán „Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött tiveletek”. Móz.II.24,8. Jézus Krisztus, szolgálatának végén, új szövetséget kötött a tizenkét apostollal Sion hegyén a felső szobában. Mielőtt feláldozta volna magát, mint Nagy Áldozatot, a mi Istenünk kijelentette:

„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára”. Mt.26,28. beolvasás0014

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus, az Igazi Mag, egy új szövetséget kötött egy új Izraellel!
Ezek az alapvető Újtestamentumi tények hamarosan nagy jelentőséget kapnak, amikor megvizsgáljuk majd, hogy a Jelenések könyve valójában mit tanít Izraelről, a templomról, a nagy Babilonról és Armageddonról.

 3.fejezet: A két Izrael sokkoló elmélete

Ütötték már olyan erősen fejbe, hogy kettős látása lett? Nos, abból, amit tanulmányoztam, a keresztény világnak szüksége van arra, hogy alaposan fejbe üssék az Újszövetség igazságaival! Akkor több keresztény kezdene kettőt látni Izrael tárgyára vonatkozóan. Az Újszövetségnek megfelelően, már most két Izrael létezik! Mi a biztosíték? Pál írta: „Mert nem mindnyájan izraeliták, akik Izraeltől valók”. Rm.9,6. Ebben a fejezetben felfedezzük, hogy van egy Izrael „test szerint” (Rm.9,3), és van egy „Istennek Izraele” (Gal.6,16), ami olyan zsidókból és olyan pogányokból tevődik össze, akiknek személyes hitük van Jézus Krisztusban.
Pál írta: „Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai”. Gal.3,6-7. Pál érvelése az, hogy Ábrahámnak volt hite, ezért azok, akik hisznek, az ő gyermekei. Úgy hívhatjuk ezt a koncepciót, hogy „hitbeli leszármazás”. Ez az igazság olyan, mint egy kulcs, ami kinyithatja a zárat a fejünkben. Ha egyszer a zár már nyitva van, akkor megérthetjük a kétfajta Izrael sokkoló elméletét.
Keresztelő János megértette és merészen prédikálta a „hitbeli leszármazás” igazságát.

„Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala a pusztában.” „Mikor pedig látta, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek őhozzá, hogy megkeresztelkedjenek, azt mondta nékik:..” „És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.” Mt.3,1.7.9.10.

beolvasás0135 Azok a farizeusok és sadduceusok Izrael részei voltak test szerint. Ugyan nem volt nekik olyan hitük, mint Ábrahámnak volt, mégis azt gondolták, hogy az ő gyermekei. Keresztelő János eloszlatta ezt a tévedést. Rájuk mennydörögte: „Ne gondoljátok!” János aztán a „fejszét” a fák gyökerére vetette azt mondva, hogy azok az emberek, akik nem teremnek „jó gyümölcsöt” a hiten keresztül, ahogyan Ábrahám tette, azok „kivágattatnak, és a tűzre vettetnek”. 10. vers. Így tehát a természetes leszármazás önmagában, nem elegendő. Hit nélkül, és Istennel való lelki kapcsolat nélkül azok az emberek el lesznek ítélve.
Jézus Krisztus ugyanezt az igazságot tanította. Egyszer a zsidók egy bizonyos csoportja azt mondta neki:

„A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.” Jn.8,39.

Ábrahám gyermekeinek vallották magukat, de nem volt hitük. Jézus azt mondva nekik: „Ha Ábrahám gyermekei volnátok” tagadta az állításukat, és így folytatta:

„Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszéltem néktek…. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyáitok dolgát cselekszitek”. Jn.8,40-41.

Ők így válaszoltak: „Egy atyánk van, az Isten.”. Ezután

„Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem”; „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” „Aki Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók”. Jn.8,39. 41.1. 42,44. 47.

Micsoda elemi szöveg! Itt Jézus Krisztus maga mondja azokat a szavakat, amivel romba dönti azon prófétai teóriák nagy részét, amik manapság még tartják magukat a protestáns világban. Jézus olyan emberekhez beszélt, akik Izraeliták voltak, Ábrahám gyermekei. De ők csak test szerint voltak Izraeliták! Jézus azt mondja, hogy ők igazából egyáltalán nem voltak Ábrahám gyermekei. Azért, mert nem volt hitük és hazugságokat követtek, az ő leszármazói vonaluk egészen Sátánig, a hazugság atyjáig ment vissza! Hamarosan elkülönítjük Isten igazságát Sátán hazugságaitól, amikor megnézzük, hogy mit tanít valójában a Jelenések könyve Izraelről, a 144 000-ről, Babilonról és Armageddonról.
Jézus Krisztus szintén ugyanezt a koncepciót tanítja a „hitbeli leszármazásról” János evangéliumának első fejezetében. Egy lelki beállítottságú zsidó, Nátánael megkérdezte, hogy vajon a Názáreti Jézus valóban a Messiás-e. Lepihenve egyik kedvenc helyén, a fügefa alatt erről imádkozott. Hamarosan egy barátja bemutatta neki a Megváltót. Amikor „Látá Jézus Nátánaelt őhozzá menni és monda őfelőle: Ímé egy igazán Izraelita, akiben hamisság nincsen.” Jn.1,48.
Nátánaelnek a természetes leszármazási vonala visszament egészen Ábrahámig. De neki még több is volt ennél. A lelki életében győzelmet aratott az alattomosságon, ami a csalást, megtévesztést jelenti. Amikor Jézus felismerte Nátánael lelki leszármazását Ábrahámtól és Jákobtól, az „igazán Izraelita” megnevezéssel illette. Mivelhogy a férfi Jákób lelki Izraellé változott, ugyanígy a férfi Nátánael is igazán Izraelita volt. Része volt Isten igazi lelki Izraelének.
Éppen ahogy kétfajta Izrael létezik, ugyanúgy kétfajta zsidóság is létezik. Vannak a test szerinti zsidók, és vannak a lélek szerinti zsidók. Pál apostol írta figyelmeztető szavaival bizonyos zsidóknak, akik megszegték a Tízparancsolatot:

„Ímé te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.” Rm.2,17.

„Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett. Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az ő körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-e néki?” „Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az, sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerinti való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.” Rm.2,25.26.28.29.

Megértettük? Valaki, akit „zsidónak hívnak”, mert Ábrahám fizikai leszármazottja, de „aki megszegi a törvényt”, „nem zsidó”. Az ő „körülmetékedése körülmetéletlenséggé lesz”. És egy hívő pogány, aki hűségesen megtartja a „törvény igazságát”, az ő „körülmetéletlensége körülmetélkedésül tulajdoníttatik néki”. Így Istenhez tartozik, és zsidó. Keresztelő János, Jézus Krisztus tanításai, és Pál, mind egyetértenek abban, hogy a természetes leszármazás nem elég. Akár „igazán Izraelita” valaki, akár nem, ez a személy hitétől, és lelki beállítottságától függ. Pál összegezte:

„Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk”. Fil.3,3.

Akárki manapság egy lehet ezek közül a „zsidók” közül, még akkor is, ha Adolf Hitler volt az ő apja!
Ezek az elvek a „hitbeli leszármazásról”, vagyis hogy zsidók számítanak pogánynak, és pogányok számítanak zsidónak, elvezetnek bennünket az egyik legnagyobb eseményhez, amivel ma a protestáns világ szembenéz. Ez pedig a prófétai értelmezés magja. Ebben mi két lehetőséggel állunk szemben. Az egyik az igazság, a másik pedig hazugság. Az egyik a mennybe vezet, a másik pedig esetlegesen a pokolba.
A nagy kérdés az, hogy „Mi a helyzet Istennek azokkal az ígéreteivel, amiket az Ószövetségben tett Izraelnek?” Ha mi arra a következtetésre jutunk, hogy azok az ígéretek be lettek teljesítve a test szerinti Izraelen, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Jeruzsálem és a modern zsidó nemzet fog végül is az Armageddoni csata középpontjává válni.
De ha arra a következtetésre jutunk, hogy azok az ígéretek törvényesen betölthetők Isten Izraelén lélekben, akkor nekünk újra át kell tanulmányoznunk a Jelenések könyvét, hogy felfedezzük, hogyan alkalmazhatók a végidei próféciák a keresztényekre.

Pál foglalkozik ezzel a nagy horderejű eseménnyel a Rm.9,2-8 verseiben. Az apostol szavai gondos odafigyelést kívánnak. „Szüntelen szomorúsággal” a szívében, Pál írta az ő zsidó „rokonairól test szerint: Akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek;” Rm.9,2-4 versek (Kiemelés a szerzőtől). Isten ígéreteket tett Izraelnek az Ószövetségben. Mégis, mi van, ha néhány zsidó nem hisz Őbenne? Be tudja tölteni Isten az Ő ígéreteit a test szerinti hitetlen Izraelen? Ha nem, akkor Isten szavai meghiúsulnak?
Pál válasza ezekre a fontos kérdésekre világos. „Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izraeliták azok, akik Izraeltől valók.” Rm.9,6. vers. Vegyük észre, hogy a „két Izrael” elve Pál biztosítéka arra nézve, hogy Isten szavai nem fognak meghiúsulni! Nézzük figyelmesen: „Nem mindnyájan izraeliták azok (Isten Izraele), akik Izraeltől valók (a zsidó nemzetből)”. Így tehát egy zsidó lehet a zsidó nép tagja, de ez még nem azt jelenti, hogy Isten Izraelének része. Nos, itt a legnagyobb horderejű kérdés. Melyik Izraelen fogja Isten betölteni az ígéreteit?
Pál folytatja: „Sem nem mindnyájan fiak, akik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod”. Rm.9,7. vers. Mivel nem mindenki fizikailag Ábrahám leszármazottja, akik automatikusan Isten gyermekei, ezért Isten ígéretei azokéi, akik „Izsákban” vannak. Ábrahámnak két fia volt. Az első volt Ismael, aki test szerint született. A második volt Izsák, aki akkor született, amikor Ábrahám hitt Isten ígéretében. (Móz.I.16,1-3. 15. 21,1-3. Rm.4,18-21). A Gal.4,22-31 versekben Pál feltárja, hogy Ismael jelképezi a hitetlen zsidókat, míg Izsák jelképezi mind a zsidókat, mind pogányokat, akiknek van hitük! „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk.” Gal.4,28. Az ígéret gyermekei azok, akik „elnyerték a Lélek ígéretét hit által.” Gal.3,14. Ezért, Izrael az, aki „Izsákban” van, Isten Izraele lélekben!
Pál kikövetkezteti, hogy „Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.” Rm.9,8. (Kiemelés a szerzőtől.) Itt van egy összegzés Pál érveléséről:

beolvasás0132

  1. Az Ószövetségben Isten ígéreteket tett „Ábrahám magvának”.
  2. Ez a „mag” folytatódott „Izsákban”.
  3. Izsák hitből született.
  4. Izsák jelképezi azokat, akiknek van hite.
  5. Mindenki, akinek van hite – zsidók és pogányok – „magnak van tekintve”.
  6. Ez a mag Isten Izraele.
  7. Isten be fogja teljesíteni az ígéreteit ezen az Izraelen, és
  8. Ezért „Isten beszéde” Izraelhez nem marad „meghiúsult”, még akkor sem, ha némely természet szerint zsidó nem hisz benne!

Így megkaptuk a választ arra a jelenségre, ami olyan sokat számít a prófétai magyarázatban. A Biblia világos. Isten be fogja teljesíteni az ígéreteit azokon, akik „Izsákban” vannak, vagyis az Isten Izraelén, lélek szerint. Azok, akik csak „a testnek fiai, azok nem az Isten fiai, hanem az ígéret fiait tekinti magul”. Rm.8,9. (Kiemelés a szerzőtől.) Nem várhatjuk Istentől, hogy beteljesítse ígéreteit egy test szerinti, hitetlen Izraelen, ha csak azok a származásuk révén izraeliták nem azt választják, hogy hisznek Jézus Krisztusban. Még egy fontos részt fogunk megvizsgálni, mielőtt lezárjuk ezt a fejezetet. Mi van Pálnak azzal a kérdésével, hogy „Avagy elvetette-e Isten az ő népét?” Rm.11,1. Ezt a verset széles e világon idézik annak bizonyítására, hogy Isten nem vetette le a test szerinti Izraelt. De figyeljük meg Pál válaszát: „Távol legyen: mert én is izraelita vagyok, az Ábrahám magvából”. Figyeljük meg, hogy Pál magát használja példának, hogy bebizonyítsa, hogy Isten „nem vetette el az ő népét”. Kik az „ő népe”? A következő három versben Pál hivatkozik Izrael ősi hitehagyására Illés idejében. Isten azt mondta Illésnek: „Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak.” Rm.11,4. vers. Illés idejében szintén két Izrael volt. Egyik követte Baált, amíg a másik Istent követte. Akkor Pál ezt az alkalmazást teszi: „Ekképpen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint”. Rm.11,5. vers. Éppen úgy, mint Illés idejében, volt Izraelnek egy hűséges maradéka, és még Pál idejében is volt a hívő zsidóknak egy hűséges maradéka, akik mint ő maga, kegyelemből menekültek meg. Ezek Isten emberei. Ez a lelki Izrael hűséges maradéka, akiket Isten természetesen nem vet el. Hamarosan látni fogjuk, hogy ez a pontos esemény van előadva a Jelenések könyvében. Ahogy Illés idejében, mi is éppen egy hatalmas hitehagyás kellős közepén vagyunk. De Istennek ma is megvan a „hétezer embere”, akik „nem hajtottak térdet a Baálnak”. Ezek az Ő hűséges maradéka, Isten Izraele lélekben. Mint Illés, ők is ott lesznek Jézus Krisztus oldalán és az az igazság, hogy Armageddonnál is.

 4.fejezet: „Választás” és a Választott Nemzet

A Sínai-hegy tetejéről a Mindenható azt mondta Mózesnek:

„Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izrael fiainak. Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon, és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” Móz.II.19,3-6.

Figyeljük meg a szavakat: „ha” és „akkor”. Isten azt mondta, „ha” Izrael engedelmeskedik, „akkor” ők lesznek Isten különleges kincse. Ez a pici szó „ha” egy pompás kimenetelt von maga után. Azt az igét feltételekkel kell megtenni. Isten szerette Izraelt. Elkülönítette őket magának engedelmességgel az ő részükről. Kihozta őket Egyiptomból, sas szárnyakon hordozta őket, magához vonta őket. Mégis, a népszerű vélemény ellenére, Isten használta a „ha” szócskát, hogy világossá tegye, hogy az Ő folyamatos szívessége az izraeliták felé az izraelitáknak az Ő jóságára adott válaszától függ, attól a választásuktól, hogy engedelmeskedni fognak. Más szavakkal, a kiválasztott nép tagjainak engedelmeskedniük kell, különben a következmények katasztrofálisak lehetnek! image_thumb Negyven évvel később, Izrael belépett az Ígéret Földjére és ott maradtak mintegy 800 éven keresztül. Ez alatt az időszak alatt sokan válaszoltak Isten szeretetére azzal, hogy engedelmeskedtek az Ő hangjának. De a többség letért az igazság útjáról. Újra és újra, Isten gyakorolta az ő kegyelmét azzal, hogy prófétákat hívott el, és kérlelte Izraelt, hogy térjen vissza a szövetséghez. Ennek ellenére a hitehagyás folytatódott és mélyült. Végül évszázadok figyelmeztetése után a katasztrófa bekövetkezett. Időszámításunk előtt 722-ben az északi törzseket a kegyetlen asszírok elhurcolták. Időszámításunk előtt 586-ban Júdát Babilonba vitték. Ez volt a rossz döntések eredménye. Időszámításunk előtt 586-ban a babiloni hadsereg lerombolta Jeruzsálemet és felégette a templomot. A zsidókat elvitték a földjükről, és fogságba hurcolták. Mégis, Isten kegyelméből ez a száműzetés nem maradt végleges. Jeremiás próféta kijelentette, hogy „hetven esztendőnek kell eltelnie Jeruzsálem omladékain”. Dn.9,2. Jer.29,10. Hetven év múltán a zsidók elhagyták Babilont, és visszatértek a földjükre, újjáépítették a templomukat és a városukat. Isten elhatározta, hogy ad választott népének egy másik esélyt, hogy válaszoljon az ő szeretetére. Egyszerű kifejezéssel Isten az mondta: „Próbálkozzunk újra!” Ez a „második esély”, ami Izrael népének adatott, ki van jelentve a „hetven hétről szóló” próféciában. A babiloni fogság végéhez közel Gábriel angyal azt mondta Dánielnek:

„Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.” Dn.9,24.

Ez a 70-hetes periódus lett kijelölve Dániel népének, az izraeli nemzetnek. Ez alatt az időszak alatt a választott népnek újabb lehetősége van összhangba kerülni Istennel. Ennek az időszaknak a végén valami nagy dolog fog történni. A Messiás fog eljönni, hogy „elhozassék az örök igazság”. Amint látni fogjuk a 6. fejezetben, Izrael végzete, mint nemzet erre az időre van meghatározva, mégpedig az ő választása szerint, hogy elfogadja vagy visszautasítja a Messiást. A matematika sohasem volt a kedvenc tantárgyam az iskolában. Mégis, forduljunk a matematikához annak érdekében, hogy megértsük ezt a különleges próféciát. 70 hét = 490 nap Isten azt mondta Ezékielnek, aki Dániel kortársa volt, „egy-egy napot egy-egy esztendőért számítottam néked”. Ez.4,6 A 70-hetes prófécia muszáj, hogy ilyen „egy napot egy esztendőért” prófécia legyen, mert ez évszázadokat jelentene a Messiás eljöveteléig. Ezért 490 nap egyenlő 490 évvel. Mikor kezdődött? Gábriel megmondja nekünk a következő versben: „Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van”. Babilon Perzsia legyőzte Babilont Időszámításunk előtt 538-ban. Akkor Círusz király kiadott egy rendeletet a zsidóknak, hogy térjenek vissza a földjükre és építsék újra a templomukat. (Ezsdr.1,1-3). Később Dárius király kiadott egy másik rendeletet, ami a templom befejezéséhez vezetett (Ezsdr.6,1.8). Még később Artaxerxesz király Nehémiásnak engedélyt adott, hogy újraépítsék a falakat a város körül. (Neh.1,3; 2,1-9). Mégis a „Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat”, ami előre volt jelezve, nem valósult meg addig, amíg a perzsa Artaxerxesz király ki nem adott egy hosszú rendeletet, és nem adott hivatalosan is jogosultságot Ezsdrásnak, hogy „rendeljen ítélőket és bírákat” Jeruzsálem fölé és hogy „tegyenek törvényt” mindazokon, akik visszautasítják Isten törvényének követését és a királyt (Ezsdr.7,21. 25. 26). Ez volt az egyetlen olyan rendelet, amely teljesen visszaállította a polgári hatóságokat Jeruzsálemben és a zsidó államban. Ez a rendelet „Artaxerxesz hetedik évében” lett kiadva. Ezsdr.7,7. A dátum Időszámításunk előtt 457 volt, amint a Biblia kijelenti Ezsdrás könyvének 7. fejezetében. Gábriel mondta: „A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét (49 év) és hatvankét hét (434 év) van.” Dn.9,25. 49 év + 434 év = 483 év Időszámításunk előtt 457-től számítva 483 év múlva eljutunk időszámításunk szerint 27-hez, a Messiás-fejedelem idejéhez. Az a szó, hogy „Messiás” azt jelenti „Felkent”. Időszámításunk szerint 27-ben, ami pontosan az a különleges év volt, amikor Jézus Krisztus „fel lett kenve” a Szentlélek által a keresztségekor. (Mt.3,16. 17; Csel.10,38). Akkor Jézus azt mondta: „Betölt az idő, …térjetek meg és higgyetek az evangéliumban”. Mk.1,15. (Kiemelés a szerzőtől.)Jézus tudta, hogy ő töltötte be Dániel könyve 9. fejezetének próféciáját! A Dn.9,24 versében Gábriel által megemlített teljes időszak „hetven hét” vagy 490 év volt. Gábriel akkor feldarabolta ezt a teljes időszakot három kisebb periódusra – 7 hét (25. vers), 62 hét (25. vers) és 1 hét (27. vers). 7 hét + 62 hét + 1 hét = 70 hét Láttuk, hogy a 7 hét plusz 62 hét elvezet bennünket időszámításunk szerint 27-hez, Krisztus Messiásként való felkenetéséhez. Ez visszahagy egy végső hetet a próféciából. Gábriel azt mondta: „És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget”. Dn.9,27. Egy hét egyenlő hét nappal, ami 7 évet jelent. Ez a híres 7-éves periódust gyakran nevezik „Dániel 70. hetének”. A következő fejezetben a figyelmünket erre a vitatott 70. hétre fogjuk összpontosítani.

 5.fejezet: A Dániel 70. hét próféciájának káprázata

1945-ben, hónapokon át tartó gyötrelmes mérlegelés után, Harry Truman elnök végül is eldöntötte, hogy ledobatja az atombombát Japánra. Ennek a döntésnek a végső célja az volt, hogy véget vessen a II. világháborúnak, és milliók életét megmentse. Így augusztus 6-án, a „Little Boy” (Kisfiú) nevű atombomba lehullott Hirosimára. Három nappal később, egy másik bombát, a „Fat Man” (Kövér Ember) elnevezésűt ledobták Nagasakira. Körülbelül 130,000 ember azonnal megsemmisült. Sokan vitatkoztak már arról, hogy helyes volt-e vagy sem ledobni ezeket a bombákat. De azoknak az elméjében, akik ezt a döntést meghozták, ez alapvetően jó volt Amerika számára. Kedves barátaim, az egész evangéliumi világnak végső soron az is jó lesz, hogy Isten igazság-bombája most lehullik arra a hatalmas prófétai tévedésre, amiben jelenleg milliók hisznek. Itt az ideje, hogy a „Little Boy” nevű bomba lehulljon. A „Fat Man” nevű bombát pedig egy későbbi fejezetre tartogatjuk. 043-004 A Biblia mondja: „egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak”. Dn.9,27. Hallott Ön valaha is a „nagy nyomorúság hét éves időszakáról”? Az egész ötlet a fenti mondat két szavában gyökerezik! Az van feltételezve, hogy az „egy hetes” időszak van alkalmazva a nagy nyomorúság utolsó hét éves periódusára az idők végezetén. Éppen most is, az egész Földbolygón, könyvekben, magazinokban, videókban, a rádióban, szemináriumokon, az Interneten és a Bibliai prófécia konferenciákon, a keresztények olyan eseményekről beszélnek, amikben szilárdan hisznek, és amik a megpróbáltatás utolsó hét éve alatt fognak megtörténni. Dn.9,27 közkedvelt magyarázatának megfelelően, az „ő” személyes névmás a jövendő Antikrisztust jelenti, aki végül is szövetséget vagy békés megállapodást köt a zsidókkal a nyomorúság utolsó hét éve alatt. A megpróbáltatás „közepén” ez az Antikrisztus lesz az oka annak, hogy „véget vet… az áldozatnak”. Annak érdekében, hogy az áldozatoknak véget vessen, muszáj őket előbb újra elkezdeni. Emiatt, számtalan modern magyarázó egyetért abban, hogy, a harmadik zsidó templomot újra kell építeni a Templom Hegyen, Jeruzsálemben. Az Endtime (Végidő) című népszerű keresztény magazin így tükrözi vissza ezt az aktuális látásmódot:

„Három és fél évvel a szövetség (Antikrisztus általi) megerősítése utáni időre a zsidók Harmadik Templomának fel kell épülnie, és a véres áldozatnak és az ételáldozatnak már folyamatban kell lennie. Ezt onnan tudjuk, hogy Dn.9,27 kijelenti, hogy a hét év közepén az Antikrisztus véget fog vetni a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” 1 1Jézus a próféciákban

A keresztény világ többsége most egy heves vita közepében van, ahonnan nem tud kikeveredni. A vita arról szól, hogy vajon Jézus vissza fog-e térni az Ő egyházához a hét év előtt (nyomorúság-előtti nézet), vagy csak a hét év közepén (nyomorúság-közti nézet), vagy csak a hét év végén (nyomorúság-utáni nézet). Mégis messze a legnagyobb horderejű kérdés, amit úgy tűnik, csak kevesen tesznek fel, az kellene, hogy legyen: „Először is a végidő hétéves nagy nyomorúsága valójában a Dn.9,27 versének egy helyes magyarázata?” Történelmi szempontból, a protestáns teológusok egyáltalán nem alkalmazták a Dn.9,27 verset a nagy nyomorúság jövőbeli időszakára! És nem alkalmazták az „ő” személyes névmást sem az Antikrisztusra. Annál inkább alkalmazták Jézus Krisztusra! Szenteljünk figyelmet annak, amit a világhírű Biblia-magyarázó, Matthew Henry mond a Dn.9,27 versről:

„Felajánlva magát egyszer és mindenkorra ő (Jézus) véget fog vetni minden Lévitai áldozatnak.” 2 2.

Egy másik híres Biblia-magyarázó, Adam Clarke mondja, hogy a

„hét éves időszak” alatt Jézus „megerősíti vagy jóváhagyja az új szövetséget az emberiséggel.” 3 3

Végül egy másik nagyra becsült régi magyarázó szöveg kijelenti:

„Ő meg fogja erősíteni a szövetséget – Jézus. A szövetség megerősítésének Ő a felhatalmazottja.” 44

A következő 10 pont logikailag biztosítja és meggyőző bizonyíték arra, hogy az „egy hét”, amiről a Dn.9,27 beszél, egyáltalán nem alkalmazható semmilyen jövőbeli hét-éves nyomorúság időszakára. Sokkal inkább ez a nagy prófétikus időszak már minden bizonnyal beteljesedett a múltban! 1. Dn.9,24-27 próféciájának egésze lefedi a „70 hetes” periódust. Ez a periódus alkalmazva van egy teljes, egymást követő időblokkra. Ez a prófécia a perzsa időszakban kezdődött és a Messiás ideje alatt fog végződni. 2. A logika megkívánja, hogy a 70. hét közvetlenül a 69. hét után következzen. Ha ez nem így lenne, nem hívhatnánk 70. hétnek! 3. Nem logikus beszúrni egy 2000-éves szünetet a 69. és a 70. hét közé. Erre a legcsekélyebb utalás sincs magában a próféciában. Nincs szünet az első 7 hét és a követő 62 hét között. Miért szúrnánk be egyet a 69. és 70. hét közé? 4. A Dn.9,27 semmit sem mond a nyomorúság hétéves időszakáról vagy bármilyen Antikrisztusról. 5. Ennek a próféciának a középpontja a Messiás, nem az Antikrisztus. A modern magyarázók alkalmazták „a következő fejedelem népét”, aki eljön, és „a várost és a szenthelyet elpusztítja” (26. vers) az Antikrisztusra. Ennek ellenére a szöveg nem ezt mondja. A múltban, ezt a mondatot a rómaiakra alkalmazták, akik Titus hadvezér alatt „lerombolták a várost és a szenthelyet” időszámításunk szerint 70-ben. 5 5 6. „Megerősíti a szövetséget”. Jézus Krisztus jött, hogy „megerősítse az atyák ígéreteit.” Rm.15,8. Sehol sincs kijelentve a Bibliában, hogy az Antikrisztus szövetséget köt, vagy azt megerősíti bárkivel! Az a szó, hogy „szövetség”, mindig a Messiásra volt alkalmazva, sohasem az Antikrisztusra! 7. „Sokakkal megerősíti a szövetséget.” Jézus mondta: „Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik.” Mt.26,28. Jézus ugyanezeket a szavakat használta, mert tudta, hogy Ő fogja beteljesíteni a Dn.9,27 versét! 8. „De a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” A 70. hét időszámításunk szerint 27-től 34-ig tartott. Három és fél év szolgálat után, Jézus meghalt i.sz. 31-ben, a „hét felén”. Halálának pillanatában „a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada.” Mt.37,51. Istennek ez a cselekedete jelezte, hogy az állatáldozatok véget értek. A Nagy Áldozat fel lett ajánlva! Golgota 9. „Útálatosságok szárnyán pusztít.” Jézus egyszerűen alkalmazta ezt „a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott” (Mt.24,15) arra az időre, amikor úgy volt, hogy a követői kimenekültek Jeruzsálemből, a második templom pusztulása előtt i.sz. 70-ben. Jézus mondja a 12 tanítványának: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől (a római hadsereg Titus vezetésével) körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.” Lk.21,20 (Kiemelés a szerzőtől.) A tanítványok „látták” azokat az eseményeket. Krisztus utolsó szavai a farizeusokhoz a második templomban ezek voltak: „Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.” Mt.23,38. Így tehát Dániel próféciája Jeruzsálem közelgő pusztulásáról pontosan i.sz. 70-ben teljesedett be! Jézus tökéletesen értette ezt. 10. Gábriel azt mondta, hogy a 70-hetes prófécia külön a zsidó népre van alkalmazva (Dn.9,24). I.sz. 27-től 34-ig, a tanítványok csak „Izrael házának eltévelyedett juhaihoz” mentek. Mt.10,6. A 70. hét végén az i.sz. 34. évben, Istvánt megkövezte a zsidó Szanhedrin (Csel.7. fejezet). Akkor kezdték hirdetni az evangéliumot a pogányoknak. Az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetében Saulból Pál lesz, „a pogányok apostola”. Rm.11,13. Aztán az Apostolok Cselekedetei 10. fejezetében, Isten adott Péternek egy látomást, kijelentve, hogy itt az ideje, hogy az evangéliumot prédikálják a pogányoknak (Csel.10,1-28). Olvassuk el még az Csel.13,46 verset is. A nagy horderejű bizonyíték mindent legyőz! Pontról pontra, a 70. hét eseményei már beteljesedtek a múltban! A következő nyolc szót találtuk Dn.9,27 versében: „megerősíti…szövetség…sok…közepén…áldozat…véget vet…utálatosság… pusztít” mindegyike tökéletesen be lett teljesítve Jézus Krisztusban és a korai keresztény történelemben. Az egyetlen ok, amiért a zsidó nemzet, mint egység kudarcot vallott, hogy elfogadja a saját Messiását, azért volt, mert a vezetőik és tudósaik nem tudták helyesen értelmezni a 70. hét próféciát. Nem voltak képesek meglátni Jézus Krisztust, mint Messiást, aki meghalt a 70. hét közepén. Ugyanez a dolog történik meg ma is! Bámulatosan őszinte keresztény tudósok most is félremagyarázzák ugyanazt a próféciát. Három kereszt naplementében Az egész „nagy nyomorúság hét-éves időszaka” elmélet egy hatalmas illúzió. Úgy fog átkerülni a történelembe, mint a XX. század legnagyobb evangéliumi félremagyarázása! Hasonlíthatjuk egy nagy, kövér hőlégballonhoz. Belül nincs tartalom, csak levegő. Amint Dn.9,27 versét helyesen értjük, az igazság tűje át fogja lyukasztani, és a ballon ki fog pukkadni. A tény az, hogy nincs olyan szöveg a Bibliában, ami tanítana bármilyen „nagy nyomorúság hét-éves időszakáról”. Ha keressük, úgy fogjuk végezni, mint Ponce de Leon, aki fáradhatatlanul kereste a fiatalság forrását, de sohasem találta meg. A jelen vita és a félelmetes zavar a nyomorúság-előtt, nyomorúság-közepén vagy a nyomorúság-után értelmezések miatt, valójában csak az ellenség ködösítése, hogy elrejtse a valódi jelenséget. Mi a valódi esemény? Ki fogjuk találni, amikor azt tanulmányozzuk, hogy mit tanít valójában a Jelenések könyve Izraelről, a templomról, a nagy Babilonról és Armageddonról.

 6.fejezet: Az isteni elszakadás

„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?”Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is..” Mt.18,21.22. (Protestáns fordítás)

Jézus mindig nagyon körültekintően válogatta meg a szavait. Ez a Péternek adott válasza egy fontos leckét tartalmaz. „Hetvenszer hét” egyenlő 490, ami tökéletes hivatkozás Dániel 9. fejezetének 70 hetes próféciájára! (Sajnos a Károli Gáspár féle fordítás nem így adja vissza az eredeti szöveget, mert nem hetvenszer hét szerepel benne, hanem csak hetvenhét. A fordító megjegyzése.) A Dn.9,24-27 versekben leírt 70-hetes próféciája egy második alkalmat fejez ki a választott nép számára, hogy az Istenhez való hűségét bemutassa. Izrael első temploma le lett rombolva és az ő gyermekeit Babilonba hurcolták, mert visszautasította Istennek az ő prófétáin keresztül adott figyelmeztetéseit. Ennek ellenére az isteni szeretet és kegyelem, egy másik lehetőséget biztosított volna arra vonatkozóan, hogy újra összhangba kerüljenek Istennel. Izrael visszatért a földjére és felépítették a második templomot. Habár Izrael legalább „hétszer” vétkezett, Isten bocsánata a nemzet irányában kibővült „hetvenszer hét” alkalomra. Ennek az időszaknak a végéhez közel, Valaki el fog jönni, aki még a prófétáknál is nagyobb. Akkor Izraelnek, mint nemzetnek a végzetét az fogja meghatározni, hogy hogyan válaszol Isten Fiának. Jézus Krisztus földi életének végéhez közel, Jeruzsálemet szemlélte, és

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”” Lk.19,41-44. (Protestáns fordítás)

Amikor Jézus Péternek arról beszélt, hogy meg kell bocsátani „hetvenszer hét” alkalommal is, Ő tudta, hogy a 70-hetes prófécia hamarosan véget ér. Ismerte a jelentőségét ennek a próféciának, ami Izraelnek, mint nemzetnek, Jeruzsálemnek és a második templomnak adatott. Máté evangéliumának 21-23. fejezete bemutatja Jézus Krisztus és az ő választott népének vezetői közötti utolsó, szomorú és nagy jelentőségű összeütközéseit. Most itt az ideje, hogy meglássuk ezeknek az összeütközéseknek az igazi jelentését. Az Ő keresztre feszítését megelőző héten,

„Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: ’Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.’”Mt.21,12.13.

Ekkor Jézus még úgy hívta a második templomot, hogy az „Én házam”. De egy változás fog bekövetkezni.

„Reggel pedig, amikor a városba visszajövet megéhezék. És meglátva egy fügefát az út mellett, odaméne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs terajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada.” Mt.21,18. 19 versek.

Itt a fügefa a zsidó nép szimbóluma volt. A „hetvenszer hét” visszaszámlálás a végéhez közeledett.

„Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és azt kérdezték tőle: ’Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?’”. Mt.21.23. vers. (Protestáns fordítás)

Az ő tervük az volt, hogy Jézust hamis Messiásnak kiáltsák ki, és halálra adják. Jézus egy példázatot mond ezeknek a vezetőknek, ami Izrael történelmének egészét körvonalazza egyetlen lendületben.

„Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda (Isten),aki szőlőt (Izrael) ültetett, kerítéssel vette körül (Isten szeretete), borsajtót készített, és őrtornyot (templom) épített benne, azután bérbe adta munkásoknak (Izrael vezetői), és idegenbe távozott. Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először (folyamatos kegyelem), de ugyanígy bántak azokkal is. Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték (Az utolsó bűnük.). Mt.1,33-39. (Protestáns fordítás) (Kiemelés a szerzőtől.)

Akkor Jézus megkérdezte a vezetőket:

„Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket, a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében.” Mt.21,40. 41. versek.

Felismerték, amiről beszéltek? Aligha. Ők maguk jelentették ki az ítéletet maguk felett. Gyilkosainak egyenesen a szemébe nézve, Jézus szomorúan jelentette ki az égető igazságot:

„Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” Mt.21,43. vers.

A Mester maga mondta ki. Istennek országa hamarosan „elvétetik” a test szerinti hitetlen Izraeltől, és más „nemzetnek” adatik. Miért? Az ő végső bűnük miatt, amiért „a Fiút” keresztre feszítették. (Mt.21,38. 39. versek). A következő példázatában, Jézus ugyanazt a történelmi sorrendet körvonalazza, de további részleteket ad Jeruzsálem lerombolásáról, és a pogányok elhívásáról.

„Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre! De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Mt.27,2-7. (Protestáns fordítás)

Ez meg is történt, amikor Jeruzsálemet és a második templomot a rómaiak i.sz. 70-ben lerombolták. Dániel próféciája beteljesedett:

„A várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe.” Dn.9,26.  beolvasás0293Részlet TITUS diadalívéről ( a hétágú gyertyatartó, mint hadizsákmány)

Folytatva a példázatot, Jézus ezt mondta:

„Akkor azt monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe.” Mt.22,8.9.

Így Krisztus bejelentette a pogányok elhívását a 70. hét végén. Máté 23. fejezete tartalmazza a Megváltó utolsó szavait könnyek közt és gyötrelemmel az ő választott népe miatt. Jézus az Izrael vezetőivel való nyilvános szóváltásának utolsó alkalma alatt, nyolcszor kiáltott fel: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok!” Végezetül, megtört szívvel, a Végtelen Isten Fia kijelentette:

„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kiscsirkéit szárnya alá; és te nem akarta