5 világvége-forgatókönyv, ami bármikor megvalósulhat (?)

A címben foglalt “tudományos” – és annak tűnő – egyéb forrásokból származó megállapítások, találgatások, jóslatok már jó ideje keringenek a világhálón és egyénileg terjesztett levelekben, kommentekben. Ha mindezeknek csak egyetlen kis hányada – a közeljövőben – megvalósulhatna, máris kritikus nagyságrendű néptömegekkel kellene számolni, akik új hazákat és letelepedésre alkalmas – akár elfoglalható – földeket keresnének (lásd migránsválság). Mi lehet erről a megállapítása és előrejelzése a bibliának? Hihetők a “világvége” jóslatok? Feltámadott volna a legnépszerűbb jós (jövendőmondó) Nostradamus, akinek szinte mindenre volt (van?) pontos(?) előrejelzése? Kinek higgyünk?

Elfogultság nélkül mondom: az jöhet számításba ezekben a valóban globális kérdésekben, aki már bizonyított a meghirdetett (nem megjósolt!) események bekövetkeztében.

Ez egyedül a világot teremtő Isten!H013A

“Emlékezzetek csak a régi időkre,
értsétek meg,
hogy én vagyok az Isten,
nincs más Isten kívülem!
Nincs senki hozzám hasonló,

10 aki már kezdetben kijelenti a véget,
ősidőktől fogva megmutatja
amik még meg sem történtek.”

Ésaiás 46. 9-10.

Minden időkben voltak olyan lelkek, aki egyedül Neki (illetve  igéjének) hittek.  Most elsőnek a hívők közül Isaac Newtontól egy gondolat:

“Írásai alapján úgy tűnik, hogy hosszú élete során kora egyik legalaposabb exegétájává vált, ám az elvont teológiai elméleteknél jobban foglalkoztatta az, hogy megértse: a bibliai próféciák alapján milyen jövő vár az emberiségre. Azt vallotta: „az igazi egyház alapvető jellemvonása, hogy figyel a prófétákra, mivel Isten azért adta a próféciákat, hogy az utolsó napokban a bölcsek megértsék azokat…” http://profecia.blog.hu/2011/06/30/daniel_konyve_es_newton

Ezt a gondolatot az azóta eltelt idő nem volt képe elnyomni, vagy megsemmisíteni. Ha csak ezt vesszük alapul ebben, az eddig még nem tapasztalt jelenségekkel gazdagon ellátott világban, sajnos meg kell állapítani, hogy mintha ezen a vonalon senkit – azaz csak keveseket – érdekelne a bibliai próféciák gazdag tárháza.

Könnyítenék a helyzeten egy korrekt és alapos forrással: http://bibliacentrum.hu/eloado/reisinger-janos/sorozat/amirol-a-jelenesek-konyve-beszel/422

Ezen kívül egy sor kiváló előadás is hallgatható: http://radio.adventnet.hu/archivum/

és olvasható:  http://www.adventista.hu/terezvaros/revelation/Vazlatok/Revelation.pdf

Dénes Ottó

—————————————————————————–

5 világvége-forgatókönyv, ami bármikor megvalósulhat

2015. október 05  Szerző: hvg.hu

Elfeledett vulkánok és törésvonalak, megacunamik, de akár a Nap is okozhat bármelyik pillanatban olyan katasztrófát, amely milliók életét vagy akár az egész emberiséget veszélyeztetné.

Az IFL Science állított össze egy érdekes, vagy inkább félelmetes listát arról az 5 természeti katasztrófáról, amely bármelyik pillanatban (újra) megtörténhet, a következményei pedig akár az egész Földre is kihathatnak.

1.) Indonézia elfeledett szupervulkánja, a Toba 74 ezer éve tört ki utoljára, de akkor elemi erővel: körülbelül 2800 köbkilométernyi magmát engedett ki magából. Ez olyan pusztítás, amely veszélybe sodort minden életformát, hiszen a levegőbe kerülő szennyeződés visszaverte a napfény komoly részét, ezzel pedig azonnal 10 Celsius-fokot csökkent az átlaghőmérséklet.

Mivel ez a vulkán 40 kilométerre van az Indiai óceántól, pusztító cunamit is okozna. Rossz hír, hogy az utóbbi hónapok felmérései szerint a vulkán már nem úgy szunnyad, mint régen.

A Kilauea vulkán napjainkban is ilyen magmát önt ki magából, de ha összeomlana, óriási pusztítást végezne.

Fotó: Youtube

2.) A Kilauea a legnagyobb hawaii szigeten lévő, 32 éve folyamatosan aktív tűzhányó, amely óriási veszélyt hordoz magában: ha összeomlik, akkor becslések szerint körülbelül 12 ezer köbkilométer kőzetet repít a Csendes-óceánba. Észak-Amerika nyugati partjait ez esetben elmosná egy megacunami.

Hogy ez mekkora lenne pontosan? 120 ezer éve, amikor a Manua Loa vulkán omlott össze, 400 méter magas cunami keletkezett…

3.) Ez a “legkisebb” tragédia lenne, mégis a legfélelmetesebb, ugyanis az emberi tevékenység is tehetne róla: a tudósok már figyelmeztetést is kiadtak, hogy a globális felmelegedés hihetetlen pusztítást végezhet az Északi-tengernél. 6 ezer éve már volt rá példa, hogy egy komoly tengerszint-növekedés miatt 300 km-es víz alatti földcsuszamlás következett be, ezzel óriási cunamit okozva Norvégia és Skócia partjainál, de egy újabb ilyen jelenség kisebb mértékben akár Londont is elérhetné.

Ennél is ijesztőbb lenne, ha a Föld összes jégtakarója elolvadna, ebben a cikkünkben be is mutattuk, hogyan öntene el világvárosokat.

4.) A 2011-es japán cunami a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés miatt következett be, a Csendes-óceán másik végében pedig bármikor lehet egy hasonlóra számítani. A Kalifornia partjainál húzódó Szent-András törésvonal egyik része ugyanis nem mozog, a másik fele viszont évente 40 millimétert. Ez a nyomás képes okozni a négy évvel ezelőttihez hasonló tragédiát.

Egy óriási napkitörés beláthatatlan következményekkel járna.

Fotó: nasa.gov

5.) A Nap igazi világkáoszt okozhat, méghozzá bármikor, “csak” egy óriási napkitörés szükséges hozzá. 1921-ben volt egy extrém napkitörés, ami az Egyesült Államokban például teljesen tönkretette a kommunikációs hálózatokat. Ma már komoly szerverek, számítógépek, telefonok irányítják életünket, egy hasonló eset beláthatatlan következménnyel járna. Az 5 közül erre a katasztrófára van a legkevesebb esély mostanában, ugyanis a napkitörési ciklusok körülbelül 11 évente erősek és 2014-ben volt a legutóbbi aktív időszak, így egyelőre nyugodtak lehetünk.

Reméljük, hogy sosem okoz káoszt egy ilyen katasztrófa, kis mértékben viszont szeretnénk még látni hasonlót, hiszen egy átlagosnál erősebb kitöréssel Magyarországon is lehet látni az egyik legszebb természeti jelenséget, a sarki fényt. Idén márciusban gyönyörű fotók készültek erről hazánkban is.

 http://hvg.hu/instant_tudomany/20151005_5_katasztrofa_barmikor_megtortenhet

London és New York is víz alá kerülne, ha a jégtakarók elolvadnának – videó

A National Geographic összeállításából készült egy ijesztő videó, amely bemutatja, hogyan nézne ki a Föld, ha az összes jégtakaró elolvadna. Ha ez megtörténne, az óceánok és tengerek több világvárost is elpusztítanának.

A Business Insider videójának alapját a National Geographic Society jelentése adta, amely térképeken mutatta be, hogyan változna át a Föld, ha hirtelen az összes jégtakaró elolvadna. Az eddig ismert adatok szerint 321 millió köbmérföldnyi víz alkotja a Föld óceánjait, tengereit és öböljeit. A globális felmelegedés miatt egyre csak olvadó jégtakarók, gleccserek és az állandó hótakaró 5 millió 773 ezer köbmérföld vizet rejt.

Ha mindez elolvadna, rengeteg világváros kerülne teljesen víz alá, ilyen például London, Barcelona, Brüsszel, New York, Peking, Tokió, Buenos Aires, Rio de Janeiro. Ami a legmegdöbbentőbb: egy ilyen jelenség esetén Hollandia, valamint az USA egyik állama, Florida is teljesen eltűnne a Föld színéről.

 http://hvg.hu/instant_tudomany/20150608_london_es_new_york_is_viz_ala_kerulne_ha

 

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?