Karizma, vezetés,talentumok

Találtam egy sokoldalú újságírói munkát, amiben akár egyházi, akár világi oldalról nézem, nagyon sok jól fogalmazott mondattal teszi helyre a szerző a nagyon félrevitt szavakat. Például populáris, vagy populista. Vagy karizmatikus, illetve ennek képzett változatai. Nem mindegy, hogy embercsoportokat, tömegeket kik/hogyan manipulálják jól hangzó fogalmak bedobásával, tömeghisztéria felkeltésével. Üres, de az alsórendű indulatokat felkorbácsolni tudó jelszavakkal. Hitlernek tulajdonítják azt a kijelentést, hogy “Bármit el lehet adni a tömegeknek, csak jó nagyot kell hazudni!” Nos ez a mai rögvalóság, akár az egyházakat, akár a politikusokat nézem.

Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy állandóan a friss jelenségekre reagálnak, anélkül, hogy lényegi kérdéseket tisztáznának. Nem fordítanak időt ezek tanulmányozására. Ezért nincs szilárd alapjuk ezeknek a reakcióknak sem, előítéleteik vezetik a reagálásaikat is, mert nem áll mögöttük tudás, világos értékrend, nincsenek elvek, amelyek irányt szabnának a gondolkodásuknak.

A helyes az, ha megfordítjuk a sorrendet: először tisztázzuk a fogalmakat, megértjük a dolgok lényegét és összefüggéseit, és utána reagálunk egyes jelenségekre.

Magyarországon .. is erősen tartja magát az a tévhit, hogy „karizmatikus” … vezetőre van szükség. Mondják mindezt anélkül, hogy tisztában lennének a „karizmatikus” szó igazi jelentésével, és különbséget tennének karizmatikus és populista között. Nem populárisról beszélünk, hanem populistáról, ami nem ugyanaz. Az igazán karizmatikus ember soha nem populáris, és főleg nem populista, ami a karizmatikus ellentéte. A populizmus a valódi karizmát helyettesítő hamisítvány, csalás.

Először tisztázni kell a „karizmatikus” szó jelentését. A karizma görög kifejezés, ami természetfölötti „ajándékot”, képességet jelent. Ez a természetfölötti képesség nem az ember tehetsége, nem az ő érdeme, nem az ő természetéből fejlődött ki, még csak nem is vele született, hanem Isten adta neki. A „karizma” bibliai fogalom, nem emberi tulajdonság, hanem isteni ajándék az embernek. Nem az ember képességei nyilvánulnak meg, hanem Isten Szelleme. Nem az ember használja az Istent, hanem Isten használja az embert. Mégpedig, ha Isten akarja, és nem az ember. Ez a karizmatikus kifejezés eredeti, igazi jelentése.

A közhiedelemmel ellentétben a „karizmatikus” nem azt jelenti, hogy valakinek nagy lelki ereje van, amellyel képes sokakat befolyásolni, és másokat vezetni. Még csak nem is azt jelenti, hogy valakinek erős az egyénisége, megbabonázó erővel rendelkezik, elbűvöli a környezetét, vonzó ember, meggyőző erővel bíró személyiség. Az igazán karizmatikus személy általában külsőre jelentéktelen, önmagában senki, és nem is akar többnek látszani. A legjobb példa erre Pál apostol, aki mA_Nagy_Piramis-Gizaaga írta azt, hogy róla azt mondják, „a levelei ugyan súlyosak és kemények, de a maga jelen volta erőtlen és a beszéde silány”. Az erő nem az övé, és nem tőle van, nem saját célra használja, hanem szolgál.

A vezetés csődje: a “piramis elv
Pál azt mondta, hogy az ő ereje az erőtlenségében van. Mert minél erőtlenebb ő maga, annál erősebben nyilvánul meg rajta keresztül az Isten természetfölötti ajándéka. Isten Szelleme. Amit az emberek „karizmának” hisznek, az az ember saját természetéből való kisugárzása, meggyőző képessége, pszichikai ereje, a külső megjelenése, ami éppenséggel nem a karizmatikusságot jelenti, hanem ezek az igazi karizmatikusság akadályai. Akinek túlságosan erős a saját személyisége, az egója, az soha nem lesz a szó igazi értelmében karizmatikus, mert a testi, pszichikai ereje megakadályozza abban, hogy ne ő, hanem egy természetfölötti erő – Isten ajándéka, karizmája – nyilvánuljon meg rajta keresztül. A „karizmatikus” embert Isten választja, nem az emberek. Az emberek soha nem karizmatikus személyiséget választanak, hanem populistát. A kettő egymás ellentéte.

Még egy gyors példa, hogy az emberek választása és az Isten választása milyen különböző. A Bibliában látható, hogy Izrael hogyan választotta magának az első királyát, Sault. Szemre tetszetős volt, egy fejjel kimagaslott az egész nép közül. De nem volt engedelmes és alázatos ember. Ezután megmutatta Isten Sámuel prófétának, kit választott ő. Amikor Sámuel Dávid egyik bátyjára gondolt, mert kinézetre királynak látszott a megjelenése, a „kisugárzása” erre predesztinálta volna, Isten azt mondta neki: „ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van”. Ez a lényeg. A szív állapota dönti el, hogy valaki alkalmas-e arra, hogy Isten karizmája működjön benne, és rajta keresztül.

Ezután Isten azt a legkisebb fiút választotta ki, akit még a vacsorára sem hívtak meg, hanem a juhokat őrizte. Dávidnak pásztori szíve volt, aki őrizte a juhokat, és nem volt az emberek választása. Pál apostol azt mondja, hogy Isten a világ nemtelenjeit választja ki, hogy megszégyenítse a világ szerint nemeseket. Dávid utána egy parittyával legyőzte Góliátot. Nem testi erővel, hiszen kard sem volt nála. A megtévesztő külsőről igen tanulságos történet Elizeus prófétáé is, akit a gyerekek kigúnyoltak, kiabálva, hogy „jöjj fel, kopasz, jöjj fel, kopasz”. A „kopasz”ezután széttépette őket két medvével. Úgy van ez, mint a Lúdas Matyiban: aki lúdasnak látszik, az nem lúdas, aki nem lúdas, az a lúdas. Aki az emberek szemében nagy, aki a személyes kisugárzása, külseje, meggyőző beszéde és varázslatos, megdelejező ereje miatt karizmatikusnak látszik, az nem karizmatikus a szó igazi értelmében, hanem valami egészen más.

Karizmatikus csak az lehet, aki önmagát megfeszíti, aki még saját gondolatait, okoskodásait is lerombolja, hogy az Isten ajándéka nyilvánuljon meg, és ne ő. A karizma azt jelenti, hogy valaki nem a saját elgondolásaiból, képességeiből tesz, hanem Isten szól és cselekszik általa. Isten cselekszik, nem az ember. Isten a nagy, nem az ember. A karizmatikus vezető szolgál, és nem neki szolgálnak. Alázatos, elhárítja a dicsőséget, a bálványimádást, mindig azt hangsúlyozza, hogy az ő személye nem fontos. Soha nem ő lesz nagy, hanem az igazság, amit képvisel. Ahhoz pedig tűzön-vízen át tartja magát. A zsidó prófétákat tüzes kemencébe zárták, oroszlánok elé dobták, és nem engedtek az igazságból. És Isten megmentette őket. A karizmatikus ember mindig a szegények, elnyomottak, üldözöttek és jogfosztottak oldalán áll, soha nem a hatalom, az elnyomók kollaboránsa, gonoszok közé nem ül.

Anélkül, hogy mélyebb ismeretelméleti alapjaiba belemennénk, csupán jelezzük, hogy a Biblia szerint maga a Szentlélek (Szent Szellem) az Isten ajándéka, aki azután osztogatja a maga természetfölötti ajándékait, képességeit, ahogyan azt ő maga akarja. Ezek a természetfölötti ajándékok (karizmák) pedig ezek: prófétálás, bölcsesség beszéde, tudomány beszéde (ezek a világ szellemi törvényeibe való belelátás képességei), a bibliai hit ajándéka, csodatevő erők, gyógyítás, természetfölötti (angyali) nyelvek nemei, ezeknek a nyelveknek a magyarázata, fordítása. Ez azt jelenti, hogy Szentlélek (Szent Szellem) nélkül nincs karizma, nincs a szó igazi értelmében vett karizmatikus ember.

A karizmatikusság soha nem jelent népszerűséget, ellenkezőleg. Az igazi karizmatikus személyiség, akinek valódi karizmái vannak, soha nem népszerű személy. A karizmáit nem azért kapja, hogy mások előtt tetszelegjen, hanem valamilyen feladat elvégzésére. Mivel ez a világ a gonoszságban vesztegel és a tömegek hamis tudatban élnek, ez a feladat minden esetben szembemegy a közvéleménnyel. A karizmákra éppen azért van szükség, mert emberi erővel erre senki nem lenne képes.

Magától nem látna bele a jövőbe, nem tudna jelek alapján olvasni abból, ami körülötte zajlik, nem lenne elég ereje ahhoz, hogy szembeszálljon a gonosszal és a sötétségben levő közvélekedéssel. Nem tudná elviselni azt a gyűlöletet, amely az igazság képviselete miatt feltámad ellene.

Ez azt jelenti, hogy a karizmatikus személyiség elég magányos ember, soha nem azt mondja, amit a nép vagy a tömeg vagy a követői hallani akarnak. Hanem azt mondja, amit az ő karizmája, természetfölötti ajándéka, szellemi felismerése szerint neki mondania kell. Ezért soha nem is keresi a tömegek tetszését és jóindulatát, mert tisztában van azzal, hogy az ő jutalma nem emberek dicsérete, hanem az Isten dicsérete. Olyan is lehet, hogy valakit Isten kiválaszt egy feladatra, természetfölötti ajándékkal ruházza fel, miközben az illető nem is “karizmatikus hívő”. De azt tudja, hogy neki van egy elhívatása, feladata, és ebbe a feladatba van egy tiszta és világos betekintése. Isten tud használni nem hívő embereket is, akiknek valódi karizmái lesznek. De ők nem a világ népszerű politikusai.

A hamis elhívás tudata felismerhető arról, hogy az illető a maga erejével, saját képességeivel, vagy természetfölötti erővel cselekszik-e, illetve nagyon fontos, hogy tartalmát tekintve a tettei és a szavai összhangban állnak-e a Bibliával. Ezen nincs mit csodálkozni, mert mint mondtuk, a karizma természetfölötti eredetű, ezért csak a Biblia alapján ismerhető fel, hogy a természetfölötti ajándék Istentől vagy az Isten ellenfelétől származik-e. Egy biztos iránytű: az igazi karizmatikus személy nem a maga hasznát keresi, nem hiú, nem szereti a világ hívságait, dicsőségét és gazdagságát. A lényeget János apostol úgy fogalmazza meg a hamis próféták jellemzőit, hogy „azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.”

A világ ezeket az embereket mondja „karizmatikusnak”, akik nem azok. Jézus ennek az ellenkezőjét mondta: „Ha a világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé.” De az igazi karizmatikus személyiséget nem szereti a világ, hanem gyűlöli, mert olyanokat mond, amiket a világ nem szeret hallani, mert a világ öncsalásban él. Jézus úgy küldte ki a maga karizmatikus, felkent tanítványait, mint bárányokat a farkasok közé. Aki a világot szereti, az nem lehet karizmatikus a szó eredeti értelmében. Aki nem tud parancsolni az érzékeinek, hataloméhes, hiú dicsőségvágyó, pénzsóvár, aki kincseket gyűjt a földön, aki szereti a pénzt, az nem karizmatikus vezető, hanem csaló. Lehet erős egyéniség, lehet vonzó, lehet befolyása a tömegekre, de nem karizmatikus ember, nem rendelkezik természetfölötti isteni ajándékkal. Vagy megvetette azt.
P1140492Karizmatikus vezető, vagy ügyes kommunikációs szakember?
Az ilyen ember más képességekkel bír, és más technikát használ. A különbséget azért kell hangsúlyozni, mert a karizmatikus kifejezésnek van egy pozitív kicsengése, és a meggyőzően kommunikáló, a tömegeket megbabonázó, delejes, varázslatos erővel megragadni képes személyiségeket tévesen nevezik karizmatikusnak. Amivel ezek az emberek rendelkeznek, annak semmi köze a karizmatikussághoz. Karizmatikus emberből nem lesz bálvány, nem alakul ki személyi kultusza, és nem lesznek vakhitű követői. Erről ő maga gondoskodik, mert időnként a saját híveivel is ellentétbe kerül, mert azokkal szemben sem köt semmiféle elvtelen kompromisszumot. Jézus a tanítványaival is sokszor került ellentétbe, de nem volt megalkuvó velük szemben sem.

A karizmatikus személyiség nem húz hasznot abból, amit csinál, nem a maga javát vagy hasznát keresi. A valóban karizmatikus ember mindaddig, amíg az ő karizmájához és elhívásához hűséges, üldözött ember lesz, egész élete nyomor és megaláztatások sokaságával fűszerezett. Tud bővölködni és szűkölködni, ahogy Pál apostol mondta, de nem a világ napos oldalán él. Jézusnak egy híján minden tanítványát megölték, később Pál apostolt is. A karizmatikus ember maga is menekülne sokszor ebből a megtiszteltetésből, mint Illés próféta, aki a barlangba is elbújt inkább, mert sok szenvedéssel, lemondással, szellemi és lelki teherrel jár, ahogy Jónás próféta is menekült a prófétaság elől. Pedig esetében az a kivételes eset történt meg, hogy Ninive és népe hallgatott a prófétaságra. Ehhez azonban Jónásnak olyan mélységeket kellett megjárnia, mint a bálna gyomra. Nem a világ dicsősége a karizmatikus ember osztályrésze.

Tudom, hogy „köznapi értelemben” is használják a „karizmatikus” kifejezést, aminek a szó eredeti, természetfölötti tartalmat hordozó jelentéséhez semmi köze nincs. A vezetéstudomány is megkülönböztet ilyen vezetőket, akik nemcsak a logikai képességeiket, hanem intuícióikat is használják a vezetés során. Nagyon jók a megérzéseik, de ezek nem azonosak a korábban említett karizmákkal. Ez az intuíciós képesség egy személyiségtípus, művészi hajlamra utal, és zsenivé képes tenni sokakat, másokat nagy bukásba képes vinni, mert megérzéseikben tévedhetnek is. Ezek a „karizmatikus” vezetők általában cégvezetők, (No meg papok is: Dénes Ottó) akiknek jó ötleteik vannak.

Ez azonban még mindig nem azonos a „karizmatikusnak” mondott politikai és más vezetőkkel, akik tömegbefolyással bírnak. Ez utóbbiak „személyi varázsát” Max Weber és mások próbálták meghatározni. Tulajdonságaikat úgy foglalták össze, hogy ezek az emberek az érzelmekre hatnak, nem az észre, érzelmi azonosulást hoznak létre, ami vakhitet eredményez, a vezető iránt érzett szeretetet, engedelmességet indukál.

Ha ezt párhuzamba állítjuk a befogadók oldalával, a tömeglélektan jelenségével, akkor máris egy gátlástalan ember áll előttünk, aki manipulálja a tömegeket, és a populizmus eszközeivel a személyiségük feletti önkontrollt kikapcsolja. Azt mondja nekik, amit hallani akarnak. Pontosan tudja, mivel lehet érzelmileg megragadni őket, az emberi frusztrációra épít. A legmélyebb fájdalmaikat tépi fel, legforróbb vágyaikat fogalmazza meg, mindig kínál valamilyen olcsó magyarázatot, külső okot, ellenséget, bűnbakot a problémák okára. Az okot soha nem a hallgatóságban találja meg. Ezért cserébe szeretik őt, maguk fölé emelik, mert amíg ez az ember vezeti őket, addig hazugságban élhetnek, ami kényelmes. A romlott emberi lélek erre vágyik. Nem akar szembenézni önmagával. A valóban karizmatikus embert azok követik, akik hajlandóak erre, és azok a karizmatikus személyiségben nem egy bálványt látnak.

Vagyis, a világ által „karizmatikusnak” nevezett vezető pontosan az ellenkezője a valóban karizmatikus embernek, aki a hallgatóságot az igazsággal sokkolja, és bűneiket, a hibáikat, a vétkeiket olvassa a fejükre. A karizmatikus ellentéte a populista, aki a népszerűséget hajhássza, aki hatalomra tör, s akinek mércéje a világi siker.

Ezeket az embereket legtöbbször a frusztrációjuk hajtja, valamilyen sérelem vagy kudarc, kisebbrendűségi érzés, vagy skizofrén paranoia üldözi. A sértett hiúság a kulcsszó, nem az alázat, hanem az önzés a lényeg. Az elszenvedett sérelemért azzal állnak bosszút, hogy másokat engedelmességre kényszerítenek. Ellentmondást nem tűrnek. A szenvedélyük gátlástalanná teszi őket, amit a környezetük téves módon „karizmának”, „küldetésnek”, természetfölötti képességnek értelmez. A csodálat alapja az, hogy nincs veszélyérzetük, olyasmit mernek megtenni, amit egy halandó ember nem tenne. Ezért veszélyesek.

Ha harmadik összetevőként hozzátesszük a machiavellizmust, amit jó szokás szerint Magyarországon a demokratikus politizálás szükséges velejárójának és a jó vezető ügyességének, kompromisszumkészségének, nagyszerű képességeinek gondolnak, máris előttünk áll a „karizmatikusnak” vélt szörnyeteg.

Machiavelli Magyarországon örök hatalomra lenne ítélve, mert alapelveit a legkiválóbbnak gondolja a közvélekedés: azt tartják jó vezetőnek, aki hatalmának megszerzése érdekében körmönfont és ravasz taktikát alkalmaz, kaméleonként változtatja az arcát és a személyiségét, táncol, és ….táncol, váltogatja az elveit, a hazugság és a csalás eszközként szolgálnak céljai eléréséhez, nem bontja ki az igazság minden szeletét, a szavai nincsenek összhangban a tetteivel. Olyan, mint egy színész, állandóan az érzelmeket tartja magas hőfokon, ha indulatokat kelt, ha fenyeget, ha ijesztget, ha sajnáltatja magát, mindig csak álnokoskodik és manipulál.letoltes-2

Ilyen „karizmatikus” vezető volt Hitler, Mussolini, hogy csak a klasszikusokat említsük, de a magyar élet tele van ilyen „karizmatikus” személyiségekkel. Nem csak azokat kell idesorolnunk, akik tömeggyilkosként végezték. Magyarország a frusztrált emberek Mekkája, ezért személyiségzavarban, frusztrációban vergődő, önmutogató és lelkibeteg vezetőkkel, skizofrén paranoiásokkal van tele, s ezekhez vonzódnak az emberek. Aki közülük a legfrusztráltabb, azt emelik magasba.

Politikai bálványimádók tömege jön létre mindkét politikai oldal vezéralakjai körül. A tömeggé silányuló vakhitűek a csőcselék szintjére süllyednek a jobb- és a baloldalon egyaránt.

Az igazi „karizmával” nem rendelkező, beteglelkű komédiások, közveszélyes szélhámosok játékszere a magyar emberek többsége. Kell nekik a “karizmatikus vezető”, mint kábítószeresnek a drog. Ha nincs, akiben vakon higgyenek, akivel érzelmileg azonosuljanak, aki az apa szerepet betölti, akkor elveszett emberek, nincs talaj a lábuk alatt. Ezért ölni tudnának, hogy a bálványt le ne döntsék, a vakhit mámorát el ne vegyék tőlük, a mindennapi drog élvezetét megkaphassák ezektől a beteg és szörnyeteg emberektől, akiket ők „karizmatikusnak” hisznek.

Ezért nem lehet bírálni a bálványozott vezetőt, ezért nem lehet lecserélni, mert nekik „karizmatikus” vezetőre van szükségük. Megkapták mindkét oldalon, és most élvezhetik azt a világot, amit az ilyen „karizmatikusnak” vélt, de populista, sérült, beteg emberek képesek teremteni. Amit karizmatikusnak hisznek, az mindennek az ellenkezője, amire az igazi karizmatikus kifejezés vonatkozik. Fel kéne nőni, felnőtt embereknek pedig nem érzelmi manipulátorokra, hanem korrekt, okos, elszámoltatható és tisztességes „szürke” emberekre van szükségük, akik nem az érzelmeiket akarják manipulálni, hanem a józan eszüket veszik célba. Nem uralkodnak, nem önmagukat mutogatják, hanem tényleg szolgálnak, és az emberek meg is feledkezhetnek arról, hogy léteznek.

http://nepszava.com/2014/12/velemeny/bartus-laszlo-kell-e-%E2%80%9Ekarizmatikus%E2%80%9D-vezeto.html

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.