Visszafelé

FT: visszafelé indult el Magyarország a demokrácia útján

“Magyarország az első olyan tagország, amely nemhogy leragadt a demokrácia felé vezető úton, de visszafelé indult el azon….”

A magyar belpolitikáról és a végtörlesztésről közöl kritikus hangvételű írásokat hétfőn a Financial Times (FT).

A lap véleményrovatában Ian Bremmer, az Eurasia Group nevű globális politikai kockázatelemző csoport elnöke azt írta, hogy a márciusban bejelentett költségvetési reformokkal Magyarország kilátásai javultak. Orbán Viktor miniszterelnök azonban – aki nemrég diadalmasan bejelentette, hogy Magyarország egyértelműen más pályát követ, mint Görögország – a gazdasági reform örve alatt egy ősi görög pályáról sodródott le, arról, amely az egész Európai Unió alapja – ez pedig a demokrácia útja.images (22)

(A görög államiság egyik alapja a népgyűlés, ahol akár a legfőbbeket is száműzhették: egy cserépszavazat Themisztoklész nevével)

Bremmer szerint az, hogy a magyar miniszterelnök a demokratikus intézmények kárára konszolidálja hatalmát, megmutatja az EU egészének egyik alapvető kihívását – az Unió ugyanis képtelen érvényesíteni éppen azt a hitvallást, amelyből fogant. Az Eurasia Group vezetője szerint az a tény, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a demokráciát és a polgári szabadságjogokat, veszélybe sodorhatja az „európai márkát” a lehetséges új tagok és az egész világ előtt. A szerző szerint Magyarország az első olyan tagország, amely nemhogy leragadt a demokrácia felé vezető úton, de visszafelé indult el azon.

Magyarország példája demonstrálja azt is, hogy az EU „vakfoltja” a szövetség alapjait fenyegeti – ha egyszer felvettek egy országot a tagok közé, már nincs megfelelő módszer arra, hogy betartsa az uniós alapelveket – írta Bremmer.

A Financial Times hétfőn a lap saját véleményét tükröző Lex rovatban is közölt egy írást, amely a végtörlesztési törvényt bírálja. A cikk szerint a devizaalapú hitelek végtörlesztésével járó költségek valószínűleg elviselhetők lesznek, ám az intézkedés adósságszolimages (21)gálati kötelezettségek nem-teljesítését jelenti, és szinte bizonyos, hogy éppen azokon a háztartásokon nem segít, amelyek a leginkább rászorulnának az adósságteher enyhítésére. A magyar kormánynak átfogó ingatlanhitel- és adósságreformot kellene inkább végrehajtania, olyan populista gesztusok helyett, amelyek aláássák az ország máris ingatag hitelképességét – áll az FT hétfői írásában.

Forrás: hvg.hu/MTI

Mondja el a véleményét!