Apám és az egyház

Ez a helyi újságban megjelent jegyzet a mi kis pátriánk újkori történetének bizonnyal nem széles körben emlegethető jelensége, de tanulságos lehet másik vallási – sőt világi – közösségeknek is. (Dénes Ottó)

Nimmerfroh Ferenc jegyzete (Dunántúli Napló 2011 április 26)

Apám akkor hagyta abba a hittanórák látogatását, amikor a plébános egy kulcs-csomóval valami gyerekcsíny miatt brutális erővel fejbe verte.

Soha többet nem ment még a templom környékére sem.
Hogy apám jól tette-e, hogy több évtizedre szólóan megszakított minden kapcsolatot az egyházzal, nem tudom, de az biztos, hogy gyerekként logikus döntést hozott. Az élet alapszabálya, hogy nem megyünk olyan ember közelébe, aki kulcs-csomóval csapkod fejbe másokat.

Ha a csapkodó felettese valahogy tudomást szerzett volna az esetről és diszkréten elküldte volna krumplit hámozni, talán apámat sem veszítette volna el a római katolikusok közössége.
Némi hasonlóságot vélek felfedezni a családi legendárium e fejezete és a pécsi egyházmegyében történtek között. Az ártatlanság vélelme fontos, de Veres András apostoli kormányzó korábbi körlevele – ebben azt írta: „nem minden vád volt alaptalan”- is bizonyítja: nem csupán arról van szó, hogy meglépett a sekrestyés a perselypénzzel.

Lehet, hogy régimódi vagyok, de én valahogy úgy képzelem, hogy nem PAX 100-as rendszámú sötét ügyekkel, gőggel és arroganciával teletankolt luxus BMW-vel lehet a híveket meggyőzni arról, hogy érdemes templomba járni, és érdemes komolyan venni, ami a misén elhangzik.

Lehetséges, hogy a feljelentéseket maga az eleven ördög írta, de tény, hogy az elmúlt években jó hír nem igen érkezett a püspöki palota irányából.2549111121050119_pecs_szekesegyhaz_02

Sajnos nincs olyan számláló a bazilikán, ami mérné, mennyi hívet veszített az egyház.
Sok munkája lesz Udvardy György megyés püspöknek.

Kommentárom: nagyon sajnálatos, de egyáltalán nem egyedi jelenség a Pécsi R.Katolikus Egyházmegye most kipattant anomáliája.Kis híján 2000 év távlatában is van előzménye.

János evangéliuma 12,1-11
“Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: ,,Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?’ Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.”

Hja kérem! Az erszény, amiből a szegényeket – is – lehet(ne) segélyezni.Nagyon vonzó célpont a mindenkori bizniszmanóknak.”Csak” eléggé ájtatos és kenetteljes csomagolásban kell eladni ami belül van a lélekben (romlott árú, de kellően vonzó stílussal, meg jó szöveggel…stb) átmegy a közélet különböző terepeire is (lásd politikusok és egyéb különlegességek).

Amikor emberek egyre növekvő létszámú csoportja bibliai, vagy egyéb vallásos igényét kielégítendő egy pont köré tömörül és megszerveződik, azonnal megjelenik azon emberi csoport, vagy ezeknek egy-egy kiemelkedően ügyes egyede, akiket egyáltalán nem mozgat meg a hit, vagy a bibliai igazságok megélése.Gondoljunk a fentebbi bibliai idézet főszereplőjére:Júdás “apostolra”, de vannak még hasonlók a bibliában is, meg azóta….

Sőt! Azonnal meglátják a gazdagodás esélyét, azoknak az egyszerű hívőknek/híveknek a pénzéből ellopható hányadát, amivel a saját maguk (nem hazai!) bankszámlája vastagítható.Így volt ez egy  kicsiny hazai protestáns egyháznál is. A Főkönyvelő “testvér” annyira sikeres volt e téren, hogy elfelejtette a szemérmességnek legkisebb hányadát is eljátszani. Egy évtizedes “munkálkodása” után végül egy karakán könyvelő  lebuktatta. Végjátszma: egész  rablott  vagyonát elvesztette. Ez még az “átkosban” volt, ahol az állam,- akinek nyilván jó embere volt az illető, hiszen bizalmi állásokba csak jó elvtársakat engedtek, már akkor is –. kényes dolognak tartotta és elugrott mellőle.
(Dénes Ottó)

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük