A Gerson (Dániel) diéta és hatásai

A május 02-én kelt bejegyzésem témája az elmúlt két hónap diétájának és okainak felvázolása volt.Akkor már az egyik alapételem – a Hippokratesz leves – részletes ismertetése és az akkori észleléseim voltak a bejegyzés fő irányai.Most a VEGÁN étrend tényleges „gyógyító” hatásait részletezem.



Az első nagyobb eredmény a mérhető TESTSÚLYCSÖKKENÉS 84 kg-ról 75.6 kg-ra. Ez a „végeredmény”a napi méricskéléseknél ingadozik ugyan, attól is függően, hogy mennyi fizikai munka és eközben mennyire spórolós étkezések jellemzik a napokat. Azt észleltem, hogy 74 kg alá nem ment a testtömegem, de az átlag 76 kg biztonsággal tartható.Nadrágszíjon mérve a derék-körméretem 104 mm csökkenést hozott össze.Négy lukkal beljebb kell becsatolni.


A PSZORIÁZIST említettem a 05-02-én kelt bejegyzésben. Az örökké visszatérő viszketés, amit nem ajánlatos vakargatni, rossz emléknek is elég !!


A magas  VÉRNYOMÁS, mint apai „örökség”rettenetes emlékeket idéz. Előttem van, sohasem tudom elfelejteni amint apám a járda szélére ült, hogy ne essen össze munkába menet. Akkor kapta az első agyvérzését 65 évesen. A szisztoléja 240 hgmm volt előtte.A diasztoléra (a „per” értékre) nem helyeztek akkor még jelentőségének megfelelő súlyt, figyelmet. Aztán később még egyszer beütött a ménkű és ágynak esett szegény öregem. A közben kiteljesedett PROSZTATARÁK is hozzáadta a maga pusztítását és 14 hónapi ágyban fekvés után végül is nagy nehezen meghalt. A szíve erős volt, ezért az agóniája eléggé
Agytrombózis sematikus ábrázolása. Az érpályában keringő kis rögöcske „munkája”: az érelzáródás.
elhúzódott.
Ezek után – amikor kaphatók lettek a digitális vérnyomásmérők – én is ellenőríztem a vérnyomásomat, illetve egyszer egy egész napot eltöltöttem a szívcentrumban.Futópadon „kínoztak”, amíg majdnem összeestem, meg egyéb vizsgálatokat is elvégeztek. Azt közölték, amit egész életemben tudtam, hogy a kéthegyű billentyűm nem zár tökéletesen.A vérnyomásom ritkán ment a 150/100 hgmm alá.Tudtam, hogy ez rossz, de a napi egy db gyógyszer ennyit tudott. Az előző években többféle másik gyógyszert is kipróbált a háziorvosom, de ez volt még a legjobb.A diéta kezdete „2010.03,01 után eltelt kb 6 hét, amikor -váratlanul- a vérnyomás értékek kezdtek csökkenni. Ma már a 140/ 80 hgmm, normál (68-72) pulzussal természetesnek vehető. Nagyon nagy öröm és biztonságos érzés. Magyarázatnak elképzelem, hogy a PER (diasztolé) érték annak köszönhetően csökkent, hogy az érfalak visszapuhultak az előző keménységből.A magas diasztolés érték az elkeményedett erek sajátos velejárója. Az agyban, a szemfenéken, a fülben… stb. ahol a kapillárisok eldugulhatnak, illetve megkeményednek, az erek törése agyi és egyéb katasztrófához vezet, néha eléggé fiatalon.

Mindezt olvasmányokból,beszélgetésekből tudtam, de azzal valahogyan elvoltam, hogy ezek a vérnyomás értékek nekem természetesek, hiszen apámnak,anyámnak is kb ezek voltak.Azért nem  mindegy,főleg az említett háttéren.

Szezámsóval megszórt zöldségek,paradicsommal és egy speciális „zabkenyérrel”.

A most mért vérnyomásom.133/84 Pulzus 67. (2010 05 17 21óra 20perc) Folytatása következik. Nagy fontosságú tételek, és ételek, amikkel lehet(ne) tenni valamit a SZÍV ÉS A KERINGÉSI RENDSZER  épsége érdekében. És milyen egyszerű !! „Csak” egy kis akaraterő kell(ene) hozzá.Idézek egy kínai mondást: „Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik !”
Dénes Ottó

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?