Sosem késő elkezdeni

Sosem késő elkezdeni?

Bizonyos életkor után mindenki tapasztalhatja, ahogy öregszünk, úgy lassulunk, úgy csökken a fizikai teljesítőképességünk. Első nekifutásra ez azzal magyarázható, hogy testünk lassan elhasználódik, kifárad. Ha azonban mélyebbre ásunk, kiderül, hogy e kérdéskör kutatói is csak a kezdetén vannak annak a munkának, melynek célja azt megérteni, milyen arányban tehető felelőssé a visszafordíthatatlan leépülés és a fizikai tréning helyes vagy helytelen volta.

A sportteljesítmények hanyatlására irányuló kutatások többsége a test maximális oxigén-felhasználását (röviden VO2max) állítja a középpontba. E klasszikus mérési eljárás azt tükrözi, milyen a tüdő oxigénfelvétele, mennyi vért képes a szív pumpálni, és milyen keményen dolgoznak az izmok fizikai igénybevételkor. Ezt egyre gyorsuló futószalagon történő futás során szokták mérni. Az az oxigénmennyiség, amennyit akkor fogyasztunk el, amikor már az összeesés határára jutottunk, a ránk jellemző VO2max-érték. A kis fizikai aktivitású embereknél a VO2max a 30 éves életkor után évtizedenként átlagosan 10 százalékkal csökken, míg a rendszeresen sportolóknál e hanyatlás feleakkora. A hanyatlásért a hagyományos szemlélet szerint a szív a felelős, mivel az életkorral fokozatosan csökken azon szívizom-receptorok száma, melyek az idegrendszerből érkező jelekre reagálnak, s melyek a szívdobbanások számát vezénylik. Ahogy a szív egyre érzéketlenebbé válik e jelek fogására, a maximális percenkénti pulzusszám évente átlagosan eggyel csökken. Magyarul ez azt jelenti, hogy kevesebb oxigén jut el az izmokba a csúcsterhelés idején, ezért kisebb a VO2max.

Nemrégiben azonban ez az elmélet megdőlt. Még a 60-as években texasi kutatók húszas éveik elején járó egészséges emberek fittségét vizsgálták háromhetes önkéntes ágynyugalom előtt és után. A 90-es évek végén, ugyanezekkel az emberekkel, akik akkor már ötvenes éveik elején jártak, megismételték a vizsgálatot. Nem sportolóknál ilyen vizsgálatot korábban még sosem végeztek. Összevetették az egyes szívdobbanások során pumpált vérmennyiséget, a korábbi és az évtizedekkel későbbi értékeket. Azt már előre tudták, hogy ez a mennyiség a kor előrehaladtával nő, mivel a szív megnagyobbodik, hogy az egyre jobban elhasználódott artériákon átpumpálja a vért. Meglepetésükre azonban, bár az ötvenesek szíve nem vert olyan gyorsan, mint egykor, ám percenként legalább annyi vért pumpált, mint korábban. Vagyis a VO2max nem azért csökken az életkor növekedésével, mert a szív kevésbé képes oxigént továbbítani, hanem mert az izmok valamilyen okból – ezt még nem ismerik – nem tudják azt kellő mértékben felhasználni.
A kutatók feltételezik, hogy az izmokban kevesebb a kapilláris ér, mely vérrel látja el őket, vagy esetleg a sejtekben van kevesebb mitokondrium. Akármi is a magyarázat, nagyon valószínű, hogy a fizikailag kevéssé aktív középkorú emberek jelentősen növelhetik VO2max értéküket kicsivel több, de rendszeres fizikai aktivitással. Amikor 50 éves férfiak fokozatos, jól meghatározott edzésprogramba kezdtek, erőnlétük hat hónapon belül olyan fokra állt be, mint húszéves korukban. Furcsa módon e javulás ötből csak egy férfinél nem történt meg, annál, aki a kocogás helyett a kerékpározást választotta, de ennek alighanem az az oka, hogy VO2max-értékét nem kerékpáron, hanem futószalagon mérték. A kerékpározás és a futás ugyanis más izmokat dolgoztat meg. Az élsportolók ezt jól ismerik. Edzőik elsősorban azokat az izmaikat fejlesztetik velük, amelyekre az adott sportágban a legnagyobb szükség van.

A rendszeresen tréningező ötvenesek még a fizikailag kevéssé aktív huszonéveseké fölé is emelhetik VO2max-értéküket, ha edzésprogramjukba, pl. a kocogásba rövid, de nagy intenzitású sprintszakaszokat iktatnak. Az is érdekes megfigyelés, hogy ha valaki fiatalkorában nagyon intenzíven sportol, középkorú életszakaszában már nemigen tudja növelni teljesítményét, mi több, sok élsportoló túl korán „kiég”. A középkorúak számára viszont jó példa lehet egy ismert angol Shakespeare-színész, aki korábban nemigen erőltette meg magát, és csak 55 éves korában kezdett rendszeresen futni, hogy magas vérnyomását karbantartsa. Tizennégy évvel később ő lett a legidősebb ember, aki három órán belül lefutotta a maratoni távot. Van azonban egy rossz hírünk is. Nem minden izomtípust lehet „megfiatalítani” bizonyos életkor után. A gyorsan, ill. lassan összehúzódó izmok közül az előbbiek az életkor előrehaladtával hamarabb elvesztik megújuló képességüket.

Kommentár: mindenképpen célszerű elolvasni a SÉTA, KOCOGÁS, VAGY FUTÁS c. blogbejegyzést (2010 02, 07) is a korrekt döntés érdekében. (Dénes Ottó)
(New Scientist 2002. április 4.)

(Természet Világa folyóirat 133. évfolyam, 2002. június)
Dénes Ottó

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.