Diéta názáreti módra

A történelem legegészségesebb diétája talán még segíthet az amerikaiakon – véli dr. Don Colbert, aki szerint a kilókkal folytatott örök harcban Jézus hozhat megoldást. Kenyér, hal, víz és bor ihlette diétáját Mit enne Jézus? Című könyvében adta közre az amerikaiak okulására. A mű felkerült a sikerlistákra, de van olyan felekezet is, ahol indexre tették.

„Mit enne ma Jézus?” – teszi fel a kérdést a floridai orvos, aki tanulmánya mellé rögtön szakácskönyvet is mellékelt, csupa bibliai ihletésű étel receptjével. Dr. Don Colbert a The Daily Telegraph-nak nyilatkozva elmondta: könyve megírására az a felismerés késztette, hogy, a legkövérebb amerikaiak többsége hívő keresztény. „Ilyen istenfélő országban, mint Amerika, az elhízott embereknek hallgatniuk kell Jézusra, ha már az orvos tanácsait eleresztik a fülük mellett” – véli Colbert. Véleménye szerint a legnagyobb problémát a helytelen életmód jelenti: „Jézus nyugodtan leült enni és inni a tanítványaival, és élvezte a társaságukat. A szívbetegségek és a rák mögött a helytelen életmód áll, és ezen a téren igazán sokat tanulhatnánk a Bibliából.”

A bibliai étrend és a szakácskönyv receptjeinek jelentős része nem lesz ismeretlen a kétezer év alatt nem túl sokat változott mediterrán konyha kedvelői számára. A legtöbb táplálkozási szakember már régen felismerte, milyen egészséges a szerény adag hal vagy hús némi salátával, enyhén megfőzött zöldséggel, olívaolajjal, friss kenyérrel és gyümölccsel  A gyorséttermek törzsközönsége azonban nem biztos, hogy nagyra becsüli mindezeket.Colbert szerint az amerikai keresztények jól ismerik a Bibliát, a bibliai étrend azonban nem sokuknak ismerős, sőt fogalmuk sincs arról, hogyan kellene táplálkozniuk. A legtöbben egyszerűen csak belapátolják az ételt, gyorséttermekbe járnak, vagy leülnek a tévé elé, feleszik amit otthon találnak. Állandóan rohannak, hogy egyre növekvő étvágyukat és a pénz iránti éhségüket kielégítsék.

Pompeji pékség eredeti malmokkal
A figyelmes olvasót meglepetések is érhetik a bibliai szakácskönyvet lapozgatva. Eléggé valószínűtlennek tűnik például, hogy Jézus korában jelentős mennyiségben használtak volna Worcestermártást vagy dijoni mustárt. A receptek között mindenesetre számos „klasszikus” is megtalálható, mint például a mediterrán halragu vagy a sült bárány, a modernebbek közül pedig a tárkonyos pulyka pitában.

Dr. Colbert könyv eddig közel kétszázezer példányban fogyott el, és máris hatalmas vihart kavart keresztény körökben. A fundamentalista dél-baptista felekezet ugyanis szigorúan elítélte a doktort, amiért követőinek borivást javasolt. Szerintük ugyanis a Biblia borral kapcsolatos közléseit félreértelmezték, és  Jézus valójában újbort, azaz szőlőlevet ivott.Amerika legnagyobb protestáns felekezetének hívei vizet prédikálnak és vizet is isznak: a borivást és általában az alkohol fogyasztását súlyos bűnnek tekintik.

Colbert doktor ezzel szemben orvosi gyakorlatára hivatkozott, és azokra a széles körű kutatásokra, melyek kétség nélkül igazolják, hogy az étkezéskor fogyasztott kis mennyiségű alkohol jót tesz a szívnek, mivel segít a zsír lebontásában. Elkötelezett keresztényként pedig kiállt meggyőződése mellett, hogy a bibliai szereplők igenis fogyasztottak alkoholt, mérsékelt mennyiségben.
A bibliai étrendet ezért Colbert az ember által alkotott (?) legegészségesebb étrendnek tekinti, szemben a fogyasztói kultúra által népszerűsített és terjesztett falánksággal.
HETEK 2OO3 február 28

(A borivással kapcsolatban egy könyvet ajánlok: LEGYETEK JÓZANOK /A bor szó a bibliában/. Írta Harsányi Sándor református lelkész. Homestead. Pennsylvania 1914. valamint Dr Samuele Bacchiocci teológus és kultúrtörténész könyvét: A bor a bibliában. Tanulmány az alkoholtartalmú italok használatáról.Kiadja a Reménység alapítvány)

Egyébként az absztinenciáról még lesz szó ideológia nélkül, csupán személyes tapasztalatok és elveim figyelembevételével. Dénes Ottó

Mondja el a véleményét!

Vélemény, hozzászólás?