vallási gyakorlatok
.GÁBOR GYÖRGY A KIBESZÉLETLEN KÉRDÉSEKRŐL A rendszerváltás utáni idők összes miniszterelnöke ellátogatott a Vatikánba. Horn Gyula megállapodást kötött a Szentszékkel, mely szerint – hasonlóan az európai gyakorlathoz – az egyházak finanszírozása javarészt állami feladat. Orbán Viktor nemrég támogatásáról biztosította az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnökét, aki alpári hangon, ám a Szentírásra hivatkozva sértegette más […]
„A múlt kisértetét feltűnni látni világos századunkban….”(Madách)
Vissza a középkorba A Gellért Söröző szele „Kedves Testvérek!” – kezdte Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) minapi rendezvényén egy katolikus iskola kápolnájában, majd a lovak közé csapva felidézte a minisztériumi főosztálya által kidolgozott magyar egyházmodell alapgondolatát, mely Szent Istvántól származik, és így szól: „Ami jó az egyháznak, az jó az államnak; és ami […]
Egyedül üdvözítő
A protestantizmus nagy „bűne”,hogy EGYHÁZNAK meri magát nevezni. Ha a meghonosodott – bár nem reális – kifejezést és írásmódot kizárólagosan kisajátítja egyik keresztény felekezet,esetlegesen a létszámára építve, abból automatikusan következik, hogy a többi(ek) már nem használhatják.Olvasásra ajánlom egy katolikus teológus, Hans Küng: A katolikus egyház története c. kiváló művét. Elolvasása után megértjük, hogy a szerző […]
Torinói lepel (újabb vélemények)

A Szentszék hivatalos állásfoglalása mindez idáig hiányzik, mégis a tömegeket vonzó látványosság – „a” lepel – ott van és nézhető – távolról – amivel a titokzatossága és az évszázadnyi idő(k) alatt felhalmozódott hiedelmek, oda és vissza vélemények, nyilatkozatok csak fenntartják (fokozzák ?) a keletkezése körüli homályt.(Dénes Ottó) Hit és/vagy tudomány? A Magyar Televízió jóvoltából ismét […]
Szent Januárius vére

A csodák mindig nagy szerepet játszottak az egyházak misztikus vonásainak fenntartásában. A vezetők viszont óvatosan távol tartják magukat a hivatalos nyilatkozatoktól, tartva az esetleges blamázs bekövetkezésétől. Évszázadok óta létezik a „Szent Január ” szindróma Nápolyban. Azonban csakis népi fogyasztásra van évről-évre „üzemben.” (Dénes Ottó) A “nápolyi csoda” reprodukálása […]
Galilei és a holdak

Részlet egy tanulmányból, amiben az egyház prominens képviselőinek merevsége és a tudós szabadsága kerül terítékre. Sajnos a forrást nem tudom megjelölni, de a gondolatmenet logikája megéri az olvasásra szánt néhány percet. (Dénes Ottó) … Ugyanis van, aki ezt hiszi, de gondoljuk meg: ki emlékszik annak a két bíborosnak a nevére, akik Galilei pere során, őt […]
A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai

A véleménynyilvánítás szabadsága és annak korlátai Élet és Irodalom 2002.jan.4. Elhangzott a Hajdúszoboszlói Jogász Vándorgyűlésen 2001.okt.19-én. (Részlet) A történelem során a mindenkori hatalmak legitimációt kerestek működésük alátámasztására, mivel a nép hajlamos volt firtatni: miért épp az a klikk élet és halál ura, amelyik aktuálisan a hatalmat gyakorolja. Ezt a legitimációt a korai uralkodók az isteni […]
A Hit hat(hat)
” Fecseghetnének nyelves tudományok- mind pártfogolna, ki szívébe lát. legalább keressem, amire vágyok, bár nincs, az örökös ifjúság italát.” Egyik napilap (Új DN) cikke a Női tükör rovatban írta 2001 09. 06-án. EGÉSZSÉGES ÉTREND A HÍVŐK ASZTALÁN Az ésszerűen folytatott böjt, vagy az egyes vallások előírásai szerint összeállított étrend meghosszabbíthatja az életet. Orvosok és a […]
Bölcs Salamon az élet értelméről

Prédikátor könyve 11. fejezet Dobd kenyeredet a víz tükrére és sok nap után is megtalálod.Adj (vagyonodból) egy-egy részt hétnek, sőt nyolcnak , mert nem tudhatod, hogy milyen baj szakad az országra. Ha tele vannak esővel a felhők a földre öntik. Akár észak, akár dél felé dől a fa, ott marad, ahová dől. Aki a szélhez […]
Mózes I. könyvének szerzősége

A Biblia újabb meglepetésekkel szolgál Az angol The Guardian október 29-i számában a Biblia újabb meglepetésekkel szolgál cím alatt a lap jeruzsálemi tudósítója beszámol arról, hogy a haifai Műegyetem egyik kutatócsoportja, mely számítógépes program segítségével vizsgálta – öt éven át – a Bibliát, közzétette munkája eredményét. Ez pedig nem más, mint annak a ténynek a […]
A zabpehely dícsérete

A szív- és érrendszeri betegségekből ered ma már a világ legtöbb országában a halálozások mintegy fele. De sok területen ez már csökken, ahol a megelőzési elveket a gyakorlatban is igyekeznek érvényesíteni: például a dohányzás szigorú tiltását, az egészséges táplálkozást, a túlsúly, a magas vércukor és a magas vérnyomás normális szintre csökkentését, a rendszeres mozgást. A […]
Ismét gyakori a köszvény

Az Ezékiel téma egyik oldalági hajtása a HÚSÉTELEK kérdése.Ebbe illeszthető bele ez a cikk, amelyben a szerző egy majdnem kizárólag a hús fogyasztásához köthető témát dolgoz fel. A köszvény (Arthritis urica) már régóta ismert anyagcsere-betegség. Tulajdonképpen nem gyógyítható, sőt halálos kimenetelű is lehet. Kifejlődésében valószínűleg az öröklés is szerepet játszik. Ezt már Hippokratész is állította. Az […]
Kovásztalan kenyerek

Néhány szó a témához. Az EZÉKIEL lepénykenyeréről írogatott topicokhoz kitűnően illeszkedik a HVG.HU alábbi bejegyzése. A kovásztalan kenyerek bibliai eredetű témasorozata néhány klippel fog kiegészülni hamarosan, addig is próbáljuk megvalósítani az alábbi egyszerű recepteket. (Dénes Ottó) A kenyér nálunk főleg kelt tésztából készül, pedig őseink kezdetben a kovász nélküli, vízből és lisztből sült kenyeret ismerték […]
A fokhagyma gyógyhatásai

A fokhagymát táplálékként és gyógyszerként már évezredek óta használják. Azoknál a népeknél, melyek a fokhagymát nagy mennyiségben fogyasztják, viszonylag több az egészséges és az idős ember. Az oroszok és a bolgárok nagy fokhagyma- és vöröshagymaevők, de »fokhagymamérgezésről« sohasem számoltak be. A Szovjetunióban élő százesztendősök kitűnő egészségüket és hosszú életüket a fokhagyma és vöröshagymaevésnek tulajdonítják. Az […]
Vita a só és az egészség viszonyáról

Rengeteg egymásnak ellentmondó közlés, tudományosnak látszó cikk, fontoskodó okoskodás után/mellett jó lesz, ha egy kicsit elmélyedünk a só valódi fontosságának és élettani szerepének egy ősrégi tanulmány gondolataiban megjelenő értékében.A cikket az Élet és Egészség folyóirat jelentette meg, anno 1988-ban. Az éltető só A tengervíz tartalmazza azokat az ásványi anyagokat, melyek szervezetünk működéséhez elengedhetetlenek. A tengervízben […]
A Gerson (Dániel) diéta és hatásai

A május 02-én kelt bejegyzésem témája az elmúlt két hónap diétájának és okainak felvázolása volt.Akkor már az egyik alapételem – a Hippokratesz leves – részletes ismertetése és az akkori észleléseim voltak a bejegyzés fő irányai.Most a VEGÁN étrend tényleges „gyógyító” hatásait részletezem. Az első nagyobb eredmény a mérhető TESTSÚLYCSÖKKENÉS 84 kg-ról 75.6 kg-ra. Ez a […]
Zöldségek gyógyhatásai II.

Burgonya Emésztőrendszeri hatása A krumpli tartalmaz rostanyagokat, bár ezeket nem szokták a legértékesebbek közé sorolni. Azonban a vizsgálatok kimutatták, hogy a burgonyarosttal dúsított ételek jelentősen csökkentik az étkezés utáni koleszterinszintet, valamint megkönnyítik a székletképződést és ürítést. Annak ellenére tehát, hogy a krumpli rostanyagainál vannak értékesebb és hatásosabb növényi rostok, mégsem kell őket lebecsülni, mert […]
Zöldségek gyógyhatásai I.

A HIPPOKRATESZ-leves és az egész méregtelenítő/testsúlycsökkentő diétám lényegének megértése könnyebb lesz, ha az alkotórészek hatását áttekintjük. Ebben nagy segítségem egy barátom honlapja. Doktor Gáspár Róbert, egyetemi docens (SzTE) a maga nem csekély ismeretanyagával – bibliai szóval: talentumaival – szolgálja az egészségmegőrzés/helyreállítás nemes ügyét.Két hozzáférést is közlök: http://ferfivilag.freeblog.hu — vagy — http://okoriegeszseg.shp.hu/dr gaspar robert. Az alábbi […]
Az elhízás és a szívbetegség együtt jár

Leptin: Az elhízás és a szívbetegség együtt jár (Természet Világa 134. évfolyam 3. szám 2003. március) Angol tudósok egy lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy pontosan megfejtsék, miért alakul ki gyakrabban szív- és érrendszeri betegség kövéreknél. A kóros túlsúlyosság és az érelmeszesedés közötti kapcsolatot már korábban is ismertük, de a tényleges élettani mechanizmust ez idáig nem […]
A gyógyító vöröshagyma

A gyógyító vöröshagyma (Élet és Egészség folyóirat XV. Évfolyam 1987.) Az Allium-családba sorolt növényeket éterikus olajtartalmuk jellemzi, melyeknek szénhidrátja ként tartalmaz. Ezektől az illóolajoktól van a hagymának csípős íze, melyet sokan nem tudnak elviselni. A fokhagymát (Allium sativum) és a vöröshagymát (Allium cepa) ételízesítőnek használják. A vöröshagyma az egyik legősibb termesztett fűszer- és zöldségnövény. Ázsiából […]