Jobboldali messiás
A Magyar Nemzet munkatársa heves hangú röpiratban támadott meg néhány valláspolitikai elemzőt, köztük e cikkünk szerzőjét is. Az újságíró le is hamisprófétázta őket, el nem mulasztván, hogy menet közben miniszterelnökünket sebtében az „istentelen” izraeli királyokhoz hasonlítsa. A megbotránkozásra, a heves támadásra okot adó mondatokat azonban nem a megtámadott valláspolitikai elemzők mondták. Ők csak idéztek mutat rá a szerző.
A keresztény alapelvekre hivatkozó politikai alakulatok részéről erős az igény, hogy a nemzeti érzés mellett a vallással, az egyházakkal igazoljanak egy olyan politikát, amelyet meggyőző érvekkel nem sikerül alátámasztaniuk.
Amennyiben a régiónkban, saját történelmünkben nem éppen ismeretlen államegyháztól való félelmünket önök paranoiának bélyegzik is, azt nem tagadhatják, hogy ez ellen a lehetőség ellen a törvényjavaslat nem nyújt megfelelő garanciát.
Amennyiben [az egyházak] a politikai élet szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak.
Bár a jobboldali napilap igaz hitű prófétájának ítélete a fenti mondatokhoz hasonlókért sújtott bennünket, a fent idézettek nem tőlünk származnak. Hanem Németh Zsolt fideszes politikustól, illetve magától Orbán Viktortól, még az Antall-kormány idejéből. E kijelentéseket a Magyar Nemzet írása ma már mocskolódásnak tekinti. Ami arról árulkodik, hogy a nemzeti érzés mellett a vallással napjainkban nyilvánvalóan a Fidesz igyekszik igazolni azt a politikát, amelyet meggyőző érvekkel nem sikerült alátámasztaniuk.
Mindenki maga döntse el, ez a pálfordulás kit minősít. (Ahogy azt is, ki játszik ismét az antiszemita kártyával. Szerző a fő mumusként megnevezett egyikünk szellemi hátterének? sokatmondó szemléltetésére nem a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében immár harminc éve tartó főfoglalkozását nevezi meg, hanem az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen néhány éve folytatott egyetemi oktatói mellékállását tartotta fontosnak hangsúlyozni.)
Míg sokat írtak a muszlim fundamentalizmus fenyegetéséről, nem sok szó esett arról a veszélyről, melyet ez a katolikus fundamentalizmus jelent. Itt az ideje, hogy ezt az emberek felismerjék. Ahogy Umberto Eco fogalmazott nemrég: »Úgy tűnik, mintha mennénk vissza a középkorba.«? Ezeket a mondatokat szintén nem mi, hanem Vincente Navarro, a washingtoni John Hopkins Egyetem neves professzora vetette papírra.
Nem mi írtuk, hanem az International Herald Tribune, hogy „vallási gyökerű kultúrharc vette kezdetét Európa szívében”, és ez a harc a római katolikus többséggel rendelkező közép- és kelet-európai országok csatlakozásával erősödött föl az elmúlt évben.
Ugyancsak nem mi mondtuk, hanem az egyik legnevesebb német teológus, Friedrich Wilhelm Graf jelentette ki a Spiegel karácsonyi (!) különszámában, hogy bizonyos vallási körök manapság egyre nagyobb határozottsággal jelentik be igényüket a közélet bizonyos területeire. És nem mi fogalmaztuk meg azt sem, hogy az egyházak hatalom- és pénz-orientált tevékenységének eredményeként a vallás ismét a nép ópiumává válik, egyikeként a bódító drogoknak?, mikor is a kereszten lévő embert ismét elárulják és áruba bocsátják – hanem a legnagyobb példányszámú, mérvadó német napilap, a Süddeutsche Zeitung virágvasárnapi (!) magazinja.
Az idézett kijelentések tőlünk nyugatra evidenciának számítanak. És amennyiben azokat az érintettek kritikával fogadják, úgy annak értelmes érvelés kíséretében adnak hangot. Ellenkező esetben köznevetség tárgyává válnának. Csökönyösen kitartunk amellett a nézetünk mellett, hogy mi, magyarok sem vagyunk kevésbé fogékonyak az intelligens diskurzusra, próbálunk újból és újból nyugat-európai tapasztalataink, oktatási és tudományos szocializáltságunk tanulságaiból kiindulva néven nevezni olyan dolgokat, melyeket a Lajtán túl már egyházi intézményekben is – mégoly sajnálatos, de – tényekként kezelnek.
Egy ideje én már nem reagálok a hazai jobboldal fő sajtóorgánumában megjelent, személyünket érő vagdalkozásokra. Azok ugyanis nélkülöznek mindennemű argumentációt, és híján vannak a témát érintő alapvető ismereteknek. Tekintetbe vételük esetén minden útszéli beszólást kommentálnunk kellene. Ami – könnyen belátható – nem kivitelezhető. Most sem azért fogtam tollat, mintha mégis vitába kívánnék szállni az említett írás sületlenségeivel. Hanem a cikk szemléletét (mint jelenséget) tartom említendőnek. Újfent megjelenik ebben ugyanis az a politikai világnézet, mely az utóbbi években egyre komolyabb helyet foglal el a jobboldal vezető politikai erejének ideológiájában. Ennek lényege: a hazai belpolitikai szembenállás kozmikus, transzcendens síkra emelése, morális kérdésként kezelése. Szerző már-már tébolyodottnak tűnő eszmefuttatása közben a szekuláris filozófia alapján álló balliberális kormányzattal s a vallás és politika kölcsönösen mérgező összefonódását ellenző személyünkkel kapcsolatban a következőkre ragadtatja magát: „Minden sötét hatalomnak vannak házi teológusai, akik gazdájuk szolgálatába állítják az igét. Az Ószövetség feljegyzi, hogy a régi Izraelnek is voltak istentelen királyai, akik hamis prófétákat tartottak udvarukban.” A „sötét”, „istentelen” hatalomként aposztrofált szekuláris kormányzattal szembeni harc valódi üdvtörténeti dimenziót nyer a jobboldali igaz próféta írásában: 
A húsvéti kérdés nem az, hogy kik vagyunk, hanem hogy melyik oldalon állunk. Egy istentelen, sötét hatalom oldalán, amely csúfol és támad mindent, ami szent és igaz, vagy annak az oldalán, aki legyőzte a halált. Mert a feltámadás azt jelenti, hogy a sötétség és a halál uralma csak látszat. A jeruzsálemi napkeltekor, mikor elgurult a sír szájától a kő, a sötét hatalom halálos sebet kapott: kegyelemdöfést. Összeomlik rövidesen. Nem érdemes mellette kitartani. A feltámadás azt jelenti: ne féljetek! Mert azt jelenti, tavasz lesz, béke »örökké«.
Orbán kontra Gyurcsány tehát egyenlő Messiás kontra Sátán. A valláspolitikai fundamentalisták – a vallási erőszakról szóló neves munka szerint – a „szekuláris kormányokat majdhogynem transzcendens szenvedéllyel gyűlölik”, és „olyan forradalmi változásokról álmodnak, amelyek eredményeképpen megalakulhatna egyfajta isteni rend azokon a romokon, amelyre a legtöbb szekuláris társadalom egyébként modern, egalitáriánus demokráciaként tekint”.
A Magyar Nemzet szerzőjének írásán akár mosolyoghatnánk is, ha nem viselné magán a jobboldal forradalmi talibanizálódásának, vallási radikalizálódásának egyre erősödő, vészjósló jeleit. Bizonyítékaként mindazok sajnálatos beteljesülésének, amit a témában eddig „jövendöltünk”.
(168 óra) Buda Péter írása