Az argentin válság sem tartott örökké. Ugyan nem két hétig, hanem másfél-két évig húzódott. Eközben volt némi fosztogatás a nagyvárosokban, a tartományokban pedig – a köztisztviselők, tanárok ebben kapták fizetésüket – pénz helyett elterjedt a helyi kormányzatok által kibocsátott, villámgyorsan inflálódó kötelezvény.
Orbán Viktor szabadságharca bizonyára nem fejlődik igazi háborúvá. Lényege az „ostromlott vár” tudatának fenntartása, az a fenyegetettség-pszichózis, amely ezer éve mindenféle nemzeti elitek uralmának mentsége és magyarázata. A nemesember védelmet ígér: majd ha jön a török hadba vonul, kiállít egy bandériumot. Addig sem fizet adót, viszont kedvére nyomorgathatja jobbágyait. Persze a hadba vonulást sem kell elsietni. Majd. Ha még egyszer azt üzeni.
Az ellenség addig jó, amíg riogatni lehet vele a gyereket, de nem jár a kertek alatt. Jobb meg sem nevezni, inkább helyettesítse be a „törököt” ki-ki, ízlése szerint. Washington, Brüsszel, Moszkva. EU, IMF. FBI, CIA, KGB, LSD. Bankárok, zsidók, biciklisták. Szabadgondolkodók, szabadkőművesek, szabad szerelem. A nemzetközi imperializmus és bolsevik lakájai.-
A gazdasági szükségállapot, ha bekövetkezik, többféleképpen kezelhető. Az egyik út az, ahogyan Svédország kezelte 1992-ben a maga válságát. Az okok nagyon ismerősek voltak: költségvetési túlköltekezés és túladóztatás, felelőtlen hitelezési és hitelfelvételi gyakorlat és ennek csúcsán a váratlanul érkező recesszió. A jegybank, néhány napra, 500 %-ra emelte az irányadó kamatot, ezzel megállította a tőkeszökést. Ezt a néhány napot pedig kihasználták a főszereplők: a kormány, a jegybank, a munkaadók és munkavállalók, hitelezők és adósok képviselői, hogy megállapodjanak a szükséges reformokban, és abban, ki milyen arányban viselje a rendezés terheit. A válság két hét alatt véget ért.
A másik út: Argentína, 2001. Az okok hasonlóak, a következmények is. Deviza- és költségvetési válság, tőkeszökés. Az argentin kormány keményebb utat választott. Nem sokat egyeztetett, nem is volt kivel. Bejelentette az államadósság törlesztésének felfüggesztését, ezzel egy időben a megélhetés szintjére korlátozta a bankszámlákról való lehívási lehetőségeket, felfüggesztette a nemzeti valuta konvertibilitását, majd gyors ütemben leértékelte a pesot. Amire a számlák tulajdonosai apránként a pénzükhöz jutottak az felét, harmadát, ötödét érte.
A teljes cikk itt olvasható:
http://hirszerzo.hu/velemeny/2012/1/31/Es_mi_lesz_ha_jon_a_gazdasagi_szuksegallapo_74SSKN
Vélemény És mi lesz, ha jön a gazdasági szükségállapot?
http://www.youtube.com/watch?gl=BE&feature=related&v=dl_x7hj3FjE
- Iványi György
2012.01.31.,