TÉVEDÉSEK ÚTJÁN:  A „JEHOVA TANÚI” (Szigeti Jenő 1977)

Szigeti Jenő tanulmánya. Kiadta a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa 1977-ben.

A könyvben leírtak olvasása közben gondoljunk arra, hogy minden olyan időpontot, amit alapításuk óta Jehova tanúi meghirdettek, – mint az Armageddon bekövetkeztét, illetve Krisztus eljövetelének BIZTOS DÁTUMÁT, – időközben sorra-rendre „felülvizsgálták” és újabb dátumra módosították. Ezzel szeretnék kivédeni a néhány méretes elcsúszás/előrejelzés/jóslás/prófécia meg nem történtét. Következetesen elmulasztották levonni a tanulságot Jézus szavaiból: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.” (Márk 13,32)

Alapige: „ És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az Antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.”  (I. János 4,3.)

BEVEZETÉS

Egyre többször kopogtatnak családi otthonunk ajta­ján nem várt látogatók, hogy „Jehováról” tanúskod­janak. Az egyik lelkipásztor így írta le találkozásukat: »Bibliavásárlási indokkal lelkipásztori irodámban nemrég engem is felkeresett egy fiatalember, amit természetesen örömmel teljesítettem. Mivel ismeret­len volt, hovatartozása felől érdeklődtem, de hallga­tott. Gyanúval élve, az istentiszteleti alkalmainkra in­vitáltam, amire ő így nyilatkozott: nincs annyi fe­lesleges ideje, hogy prédikációt hallgasson. Nékik sür­gős a dolguk. Jehova tanát mindenhová el kell jut­tatniuk hónapok alatt, mert 1975. október második fe­lében a legfrissebb számítások szerint az armaggedoni csatában elpusztul ez a világ, és helyreáll az édeni állapot, a megmaradt tanúk számára.” A remélt új világról olyan fantasztikus mesét mondott el egy- szuszra, hogy az Verne Gyulának is díszére lett volna. A fájdalmas csak az, hogy ez a megtévedt fiatalem­ber a tételeit világosan megcáfoló érveléseim ellenére is hisz állításaiban (Mészáros Kálmán: A Jehova ta­núi munkájáról. 1974.)

1975. októberében nem következett be az, amire a Je­hova tanúi vártak. Csalódtak tehát várakozásukban — de nem először történetük során. Ezek az emberek most sem vonják le a csalódások egyetlen logikus kö­vetkezményét, azt, hogy hamis tanításokat fogadtak el, hanem újabb légvárakat építenek, újabb kereső embereket zavarnak meg hamis tanításaikkal.

Különleges helyet foglal el a keresztyén vallásfele­kezetek sorában a Jehova tanúinak szervezete. Szél­sőséges apokaliptikájuk, furcsa bibliaszemléletük, tár­sadalmi nihilizmusuk és tolakodó misszió-módszerük hamar „ismertté” teszi őket. Erősen szervezett, ille­galitásban is jól működő és a mártíromság lehetősé­geit kereső szekta. Az alapvető keresztyén tanítások­ban is eltérő véleményük miatt keresztyén voltuk is megkérdőjelezhető. Nem hisznek Jézus Krisztus is­tenségében. Bűnnek tartják az államhatalommal szemben a lojális magatartást. Üldözöttségükben lát­ják isteni elhivatottságuk bélyegét. Harcot hirdetnek az államhatalom minden Szervezete és az összes val­lásfelekezet ellen. Jellemzi őket a szektás, tudomá­nyoskodó, legtöbbször minden vallásos, tudományos alapot nélkülöző történelem – és bibliamagyarázat.

A felsorolt tulajdonságok is elegendők ahhoz, hogy figyelemmel kísérjük ennek a vallásos közösségnek életét, kialakulását, tanításait. A feladat elvégzésére az is sarkall, hogy az utóbbi években megfigyeléseink és a rendelkezésre álló adataink szerint hazánkban is egyes vidékeken számuk megszaporodott.

Térítési kampányaik ellen csak úgy lehet felvenni a küzdelmet eredményesen, ha mindenkit  felvilágosítunk arról, hogy kik is a „Jehova tanúi”, mi tanaiknak a lénye­ge; és gyülekezeteinkben úgy kell tanítani a Bibliá­nak a reménységről szóló üzenetét, hogy a jehovista agitáció ne zavarhassa meg gyülekezeteink tagjainak tisztánlátását, hitét és hűségét

A JEHOVA TANÚINAK TÖRTÉNETE

A múlt század második felének Amerikája kedvezett a különböző eschatalogikus reménységet képviselő szekták kialakulásának. Bár ehhez alaposabb történeti forrástanulmányt kellene végezni, de valószínűnek látszik, ebben közrejátszott, hogy Amerika ekkor nagy olvasztótégelyként fogadta magába a legkü­lönbözőbb gondolkodású embereket, akik az új vi­lágban — mint a korlátlan lehetőségek országában — vágyaik beteljesedését remélték. Megfigyeléseink sze­rint ez a szekta nem a legalsó, legelnyomorodottabb néposztályból toborozta tömegeit, hanem a proleta­riátus peremén élő elszegényedő, kilátástalan hely­zetbe kerülő kisemberekből, szellemi bérmunkások­ból, akiknek vigaszuk egy immanens bibliai és politi­kai spekulációkból „realizált” boldog ország.

Tanrendszerükben „világméreteket” ölt a kispolgári „tudományos okoskodás”. Ezen a ponton kell viszont a magyarországi helyzet különlegességeiről is beszél­ni. Nálunk a mozgalomnak, jóllehet erős kispolgári bázisa is van és volt, népi jellege van. Különösen a kétkezi munkások, a bányászok köréből, valamint a szabolcs-szatmári parasztság sorai közül adódnak tag­jaik.

1. Az alapító

A szekta alapítója egy amerikai kereskedő, Charles Tace Russel (1852—1916) volt. Szülei módos skót te­lepesek voltak Pittsburgban (Pennsylvania állam). Itt született Russel 1852. február 16-án. Szülei presbiteriánusok voltak, és fiukat is a szigorú ortodox kálvini tanokban nevelték. Mivel erősen hangulatember volt, a kálvinizmus szigorú predestinációs tanításaival — amely szerint egyeseket Isten a világ teremtése előtt kárhozatra, másokat az örök életre rendelt — seho­gyan sem tudott megbarátkozni. Amikor 19 esztendős volt, édesanyja meghalt, és apja kereskedőnek tanít­tatta. 1869-ben belépett a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) tagjai közé. Belsőleg egyre jobban szem­bekerült az egyház hivatalos tanításával. 1870-ben Alleghenyben kapcsolatba került Jonas Wendell nevű prédikátor igehirdetése kapcsán az első napot ünneplő adventista gyülekezettel. Erről a kapcsolatról később így ír: „Ingadozó hitem a Biblia isteni eredetében megint megerősödött.”

Ennek a kapcsolatnak az lett az eredménye, hogy Russel figyelme a Jézus második eljövetelére vonat­kozó próféciák felé fordult. Különösen a millennium, Krisztus ezer éves birodalma érdekelte (Jel. 20, 4). Az örök gyötrelem tanának elvetésében, a predesztiná­ció elvetésében is vigasztalást kapott.

1872-től apjával közösen vezette az egyre jobban jö­vedelmező üzletet, melynek fiókjai voltak az. USA különböző városaiban. Lelki érdeklődését viszont tel­jesen lekötötte a különböző prófétai képletek megol­dásainak keresése. Pittsburgban és Alleghenyban azo­nos gondolkozású társakat kezdett maga köré gyűj­teni. Kört alkotott a Biblia kutatására. Ebből alakult ki a Jehova tanúinak szektája. Korábbi nevük ezt őrzi, hiszen 1931-ig „Komoly bibliakutatóknak”, „Bibliatanulmányozók nemzetközi egyesületének” ne­vezték őket.

A bibliakör vezetője Russel volt. Nem rendelkezett teológiai képzettséggel sem ő, sem a kör többi tagja. Hamarosan magukat kezdték a Biblia egyetlen helyes magyarázóinak tartani. A pokol létezésének tagadá­sa, az ezeréves birodalom újraértelmezése volt ennek a bibliakörnek első ténykedése. Az ezeréves biroda­lomnak missziói, tisztító jelleget tulajdonítottak. Ez ­alatt az elhalt és feltámasztott embereknek, amennyiben az első életben nem jutottak el a teljességig, egy második és könnyebb lehetőség adódik az üdvös­ség elnyerésére. A kör következő „felismerése” az volt, hogy Jézus újra jövetele az ezeréves korszak kez­detén lelki, láthatatlan visszajövetel lesz.

Ez a taní­tás a kialakulásuk szempontjából azért döntő, mert egyes adventista csoportok 1874-re hirdették Krisz­tus újra eljövetelét, de prófétálásuk nem vált be. Az 1874. évi csalódás napjaiban találkozott Russel N. H. Barbour nevű szerkesztővel, aki a „Hajnali Hírnök” című lapot szerkesztette és az 1874-es adventben hitt. Hosszas eszmecsere után Barbour átvette Russeltől azt a gondolatot, hogy Krisztus újra eljövetele lelki, láthatatlan, Russel viszont arról győződött meg, hogy Krisztus újra eljövetelének napja a Szentírás próféciái alapján kiszámítható. Ehhez gyűjtöttek kö­zösen bibliai bizonyítékokat. Russel átvette Barbour- tól az 1874. évet, amely dátum — mint később látni fogjuk — a szekta tanításaiban később nagy szerepet játszik. Ebben az évben jelent meg első könyve, melynek címe: „Krisztus újra eljövetelének céljáról és módjáról”.

Barbourral együtt új folyóiratot alapított, melynek „Három Világ” volt a címe. Ezzel egyidőben a „Haj­nali Herold” c. lap Russel és Barbour közös műve, 1878 végén jelent meg először. Különválva új folyó­iratot alapított 1879-ben „Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s (Sion Őrtornya és Krisztus jelenlé­tének Hírnöke) címen, amelyben tovább közölte pró­fétai számításait.

Az adventizmussal való együttműködés óta Russel nagy jelentőséget tulajdonított az 1874. évnek, amely Krisztus láthatatlan eljövetelének biztos ideje volt. Ennek alapján számította ki az ezeréves birodalom pontos kezdetét, mégpedig 1914. október havára. Eb­ben a számításban a következő gondolatmenetet kö­vette : A zsidóság korszaka Jézus nyilvános fellépésé­vel Kr. u. 30-ban véget ért. Ennek ellenére a zsidóság nyilvános bukása csak 70-ben, tehát 40 évvel később következett be. A két időpont között tehát 40 év telt el. Russel „az aratás idejének” nevezte ezt az idősza­kot.

Ha Jézus 1874. októberében láthatatlanul, mint szel­lemi lény leszállt a földre, akkor eszerint a számítás szerint 1914. októberében, tehát negyven évvel ké­sőbb kezdetét kellett vennie Krisztus ezeréves biro­dalmának, amikor minden boldogtalanság és szenve­dés véget ér. Ez volt Russel véleménye a múlt szá­zad 70-es évei óta.

De mi történik az 1874. és 1914. között lezajló „ara­tási idő” alatt? 1878-ban — amikor Barbourral sza­kított — Russel szerint Jézus eljött szellemi templo­mába és felébresztette az alvó hitű embereket. 1881- ben — amikor Russel az Őrtorony Társaságot meg­alapította — lejárt az általános kegyelmi idő, a mennyei elhívás kapuja bezárult. A választottak egybe­gyűjtése mellett még feladat volt a „szedegetés”, a tartalékok felkutatása és felkészítése — akik a test leszakadt tagjai —, és ezek helyébe kellett azoknak lépniük, akik az egyháztörténelem során engedetle­nekké lettek.

Russel szerint a 40 év alatt valamennyi szent, vagy­is minden olyan ember, aki a keresztyénség korában tökéletességre jutott, a halál álmából felébredt, fel­támadt és Krisztussal a földön láthatatlanul él és cse­lekszik. Munkájuknak az a célja, hogy az 1914-ben kezdődő ezeréves békebirodalmat előkészítsék. Kü­lönben ugyanez a feladata az alatt az időszak alatt a földön, még látható formában élő szenteknek is. Ezek Russel közösségének a tagjai. 1914-ig viszont minden élő üdvözülendőnek meg kell halnia és lelki lénnyé kell változnia, mert 1914-el bezárul az az időszak, amelyben mód és alkalom nyílott arra, hogy az em­ber elérje Isten halhatatlanságát.

A Jelenések könyvének prófétai igéi szerint 1914-ig összesen 144 ezer ember jut el eddig a célig. A mil­lennium ezeréves kora 1914-ben elkezdődött. „Az ezeréves birodalom kezdetén azok, akik a keskeny úton haladtak, halhatatlanságot nyernek. Így isteni természettel és hatalommal felruházva, képesek meg­kezdeni e kor idején a nagy művet, nevezetesen a vi­lágot újból felállítani és megszentelni.” (C. T. Russel: írástanulmányok I. k. 206. old.) Ez volt Russel felfo­gása az első világháború előtt.

Ezekkel a számításokkal Russel nem elégedett meg. Megpróbálta rendszerré formálni prófétai számítási elméletét. Hosszas „kutató munkával” és bonyolult számítási módszerekkel „felfedezte”, hogy az egész üdvösségi terv bizonyos számítási módszerekkel egy­bekapcsolható. Russel szerint Isten üdvösségi terve három nagy korszakot foglal magában. Az első idő­szak a teremtéstől a vízözönig tartott. Erre a kor­szakra jellemző az, hogy szerinte ekkor az angyalok kormányoztak. Ez a kormányzási rendszer kudarcot vallott, hiszen az ember a Paradicsomban bűnbe esett, és így az ördög győzött az ember felett. (Russel: írás – tanulmányok I. köt. 5, 69. old.)

A második korszak Russel tanítása szerint a vízözöntől az ezeréves birodalom kezdetéig tartó időt öleli fel. Ez az időszak három szakaszra osztható. A patriárkális kor a vízözöntől Jákób családjáig tart. Má­sodik szakasza, a zsidó nép ideje, Jákób halálától Jézus haláláig tart. A harmadik szakasza a keresz­tyénség kora, amelyet Jézus feltámadásától az ezer­éves birodalom kezdetéig, vagyis 1914-ig számolt Rus­sel. Ez a keresztyén kor az „evangélium ereje”. En­nek a korszaknak abban látta a jelentőségét, hogy azok, akik a 19 keresztyén évszázad alatt hűségesek maradtak, vagyis kitartottak a megpróbáltatások kö­zött, „választottakként”, mint a Bárány menyasszo­nyai tartoznak a 144 ezer kiválasztott csoportjához. (Jelenések könyve: 7, 1—8, 14, 1—15). Ennek a ke­resztyén szakasznak az utolsó része az aratás 40 éve 1874—1914-ig. Ez alatt az idő alatt a halál álmából felébrednek a kiválasztottak és Vőlegényükhöz, Krisztushoz hasonló isteni természetet öltenek ma­gukra. Azok, akik bűneikben haltak meg, a bűn bün­tetése képpen halálukkor véglegesen elpusztultak vol­na, ha Krisztus nem szerezte volna meg számukra az üdvösséget.

Mivel Krisztus győzött, így nem kell megsemmisül­niük. A halálban öntudatlan álomban fekszenek, 1914- től kezdve újra felébrednek és az ezeréves birodalom­ban, amelyben a Sátán hatalma meg lesz kötve, egy másik könnyebb próbának vettetnek alá, és így alkal­muk lesz az üdvösséget elnyerni.

Az ezeréves birodalom kezdetével, vagyis 1914-től kezdődik a harmadik korszak, amely az örökkévaló­ságig nyúlik. Ennek a korszaknak első szakasza az ezeréves, vagyis milléneumi korszak. Ez a szakasz 1914—2914-ig tart. Ebben az időben valamennyi el­halt, aki 1874 és 1914 között mint kiválasztott nem ébredt fel, egymás után feltámad. Ezek nem nyerik el az isteni természetet, hanem csak Ádám bűnbeesés előtti állapotát. Feltámadásuk Russel elképzelése sze­rint láthatóan, mindenki szeme láttára megy végbe, 1914-től kezdve.

Ekkor valamennyi téves vallási, társadalmi és politi­kai rendszer elpusztul; a Sátán hatalma így lesz teljesen megkötve. Ezzel teremti meg Isten a kedve­ző feltételeket az ember végső próbájára és megmen­tésére. Az egymást követő időszakokban a könnyülő próbák következtében nem nyerik el a 144 ezer isteni természetét, hanem csupán mint alacsony szellemű lények élnek boldog, de örök életet egy új földön. Csak egy csekély, megátalkodott rész, akik ellenáll­nak a második próbánál is, tapasztalják majd magu­kon a bűn végleges büntetését, a halált, mely Russel tanítása szerint a teljes megsemmisülést, a létből való teljes kiirtást jelenti. Ez a második próba ideje 2914- ben zárul le. Ekkorra már csak az új menny és új föld létezik, és ezzel elkezdődik az üdvösség örökké tartó korszaka.

1880. óta ez az elmélet egyre világosabban rajzolódott ki Russel tanításában. Ennek az elméletnek az alapjai bár a különböző elemek nagyfokú módosulást szenvedtek máig kimutathatók a Jehova tanúinak tanításában. — Russel gondolatvilágának legkiérleltebb formájában megtalálható elemeit híres bibliai tanulmányaiból ismerhetjük meg, különösen ennek első kötetéből, melynek címe: „A korszakok terve” (The Divine Plan). Russel 1880. óta nagy erővel fo­gott hozzá elméletének terjesztéséhez. Remekül fel­használta kereskedői adottságait. Már 1879-ben meg­alapította híres folyóiratát: „Zions Watch Tower and Herald oj Christs Presence” (Őrtorony) címmel. Jel­lemző, hogy haláláig, 1916-ig a havonta megjelenő fo­lyóirat valamennyi cikkét Russel írta. Az egyre sza­porodó kiadványok terjesztésére 1881-ben megalapí­totta az Őrtorony Biblia és Traktátus Társaságot. (Watch Tower Bible and Tract Society). A Társaság egyetlen célja az volt, hogy Russel folyóiratát és egyéb iratait a legszélesebb körben elterjessze. A tár­saság székhelye eleinte Allegheny volt, itt volt Russel lakása is. 1909-ben költözött a Társaság Brooklyn-ba (New-York), itt működik a mai napig is, mint gazdag mammut-vállalat. Jellemző Russel röpirat terjesztő módszerére és amerikai kereskedő szellemére az, hogy a „Táplálék gondolkodó keresztyének számára” című brossuráját 1881-ben három egymást követő vasárna­pon az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia protestáns templomainak kapuiban 1 400 000 pél­dányban osztották szét.

Az 1881-es év még egy jelentős eseményt hozott Russel életében. Ekkor kezdte meg irodalmi fő mű­vének kidolgozását, a Bibliai Tanulmányok hét köte­tes, 2600 oldalas óriás sorozatát.

Ezt a művet, amely a Jehova tanúi történetének első korszakát meghatározza, több mint 20 nyelvre for­dították le, és sok millió példányban terjesztették el. Gondoskodott arról is, hogy hetenként tartott prédi­kációit lehetőleg a legszélesebb körökhöz juttassa el. Ezért egy hírlapirodát is felállított, amelynek útján prédikációinak kivonatait hetente 2000 újságban kö­zöltette.

Tanításainak propagálására megszervezte a „Bibliai előadások irodáját”. Ez az intézet 70 alkalmazottal dolgozott, akik zarándokként járták a városokat és falvakat az USA-ban és Kanadában. A minimális lét­fenntartáson kívül csak kevés zsebpénzt kaptak, — 14 dollárt —. Ezenkívül 700 embert segéderőként al­kalmazott ez időre, akik minden ellenszolgáltatás nél­kül idejük egy részében folytattak propaganda mun­kát. Az elterjesztett brossurák Russel cikkeinek külön lenyomatai voltak, amelyek az Őrtoronyban jelentek meg. 1909-ben újabb folyóiratot alapított Russel, de továbbra is fenntartotta az Őrtoronyt. Az új folyó­irat címe: „Peoples Pulpit” (Népszószék). E mellé is szervezett egy terjesztő társaságot „Népszószék-egyesülés” néven.

Az iratok ingyenes szétosztásához hatalmas anyagi eszközökre volt szüksége. Erre külön alapot létesített, amihez a híveitől nagy összegű adományokat gyűjtött. Saját, meglehetősen nagy összegű magán vagyonát is a mozgalom szolgálatába állította. „A bibliai tanítás a pokolról” című iratának a legszélesebb körökhöz való eljuttatása céljából magánvagyonából 40 000 dollárt áldozott erre a célra, azzal az indoklással, „Hadd tud­hassa meg mindenki, hogy Isten a szeretet Istene”.

Ez a „beruházás” viszont úgy látszik, nem volt ered­ménytelen, hiszen nemcsak a tagok száma növeke­dett, hanem a szekta vagyona is. 1906-ban Russel vá­lóperében kiderült, hogy 317 000 dollár — más for­rások szerint 135 000 dollár — volt Russel magánva­gyona. Ezekkel a kereskedelmi módszerekkel és ezzel a kereskedelmi szempontból kiépített szervezettel si­került elérnie, hogy mozgalma igen széles körben el­terjedt. A „Bibliakutató” című négy oldalas röplapját évente mintegy 50 milliárd példányban szórta szét a tömegek közé, ha hinni lehet a szekta irodalmának. Russel mozgalmának sikerét főként annak köszönhet­te hogy felismerte a sajtó hatalmát a szekta tanításá­nak elterjesztésére. Russel életében kereken 50 000 könyvoldalt írt bibliai kérdésekről.

Russel viszont azt is tudta, hogy a legügyesebb sajtó­hadjárat sem ér sokat szóbeli magyarázás vagy aján­lás nélkül. Ezért nagy gondot fordított arra, hogy a zarándokokat ós terjesztőket alaposan kiképezzék. Bibliakutató üléseket szervezett, amelyekre ügyes reklámmal óriási tömegeket sikerült toboroznia. Rus­sel maga is rengeteget szónokolt. Fáradhatatlanul járta a világot. 1910-ben Palesztinában, Egyiptomban és Oroszországban volt, 1911-ben Távol-Keletre uta­zott. Járt Koreában, Japánban, Kínában és ismét járt a Szentföldön. A mozgalom adatai szerint 30 000 prédikációt és beszédet mondott el életében.

A film szerepét is felismerte a propagandában. Nagy áldozatok árán legyártatta „a Teremtés Fotódrámá­ját”. Az elkészült mű négy, egyenként kétórás elő­adásban a föld fejlődését mondja el a gázalakú álla­pottól a Messiási birodalom beteljesedéséig, Russel elképzelései alapján. A képeket részben a Szentföldön vették fel; a szöveget természetesen Russel írta.

Russel követői először „a Milleneum Hajnala Embe­reinek” nevezték magukat, vagyis olyan embereknek, akik hisznek „Krisztus ezeréves birodalmának” közeli létrejöttében. 1913-ban vették fel a „Komoly Biblia­kutatók Nemzetközi Egyesülése” nevet. 1931. óta Je­hova tanúinak nevezik magukat. Ezenkívül több for­rás millenistáknak, bibliakutatóknak, russelistáknak nevezi őket.

A mozgalom a századforduló idején lépte túl az Egye­sült Államok határait. Ezt elsősorban Russel prédikációs körútjai segítették elő, valamint az Amerikában élő különböző európai nemzetiségek jehovistává lett tagjainak hazatelepedése. Első adataink a németek között elkezdődött munkára vonatkoznak. 1896. óta jelenik meg az Őrtorony német nyelven. 1903. óta Né­metországban is megjelennek a zarándokok, hogy el­kezdjék hirdetni Russel tanításait. Csaknem egy időben Angliában, Ausztráliában és a Skandináv orszá­gokban is elindul a misszió. 1906-ban Svájcban, Olasz­országban és Magyarországon kezdik meg működésü­ket. Ezekben az országokban eleinte kedvezőtlenül haladt a missziójuk. Némi sikereket csak Angliában és Ausztráliában értek el. A legnagyobb eredménye­ket akkor is Amerikában érte el Russel 1911-ben, ami­kor másodszor járt Palesztinában, és meghirdette a zsidóknak üzenetét, hogy az Ígéret Földjét ismét bir­tokba veszik. Amikor visszatért New-Yorkba, nagy­gyűlést rendezett a new-yorki cirkuszban, ahol beje­lentéseit óriási ovációval fogadták. 1914-ben Német­országba látogatott és fehér szakállával, kellemes kül­ső megjelenésével, méltóságteljes és barátságos lényé­vel itt is sikert aratott.

Közben vészesen közelített 1914. ősze, amikor meg kellett kezdődnie Krisztus ezeréves békebirodalmának és a Sátán megkötöztetésének. 1914-ben lejárt a 40 éves aratási idő, és a kiválasztott 144 ezer közé csak az eddig meghalt szentek kerülhettek. Russelnek nem volt szerencséje. 1914. októberében még nem halt meg, és a békebirodalom sem kezdődött meg, hanem helyette kitört az első világháború. Russel nyilváno­san beismerte tévedését A Bibliai tanulmányok 2. ki­adásának előszavában, amit 1914. után írt, de tovább is fenntartotta az alapvető elvek helyességéről alko­tott nézetét. Egyébként a régi tanítások feltárása ne­héz feladat, mivel a mozgalom szellemi vezérei újra és újra meghamisítják saját múltjukat.

Russel megkísérelte, hogy a kényes helyzetből vala­hogyan szabaduljon. Újabb bibliai számítások alap­ján sikerült 1918. tavaszáig kitolnia az aratási idő vé­gét, amit tanítása szerint még egy bizonytalan időtar­tamú „utószedés” követ. 1918. tavaszán sem úgy né­zett ki a helyzet, hogy elkezdődött volna a békebiro­dalom. Hiszen ez volt a világháború legvéresebb éve.

De ezt már Russel nem érte meg. 1916. október 31-én meghalt. Ekkor 64 éves volt. Észak-Amerika nyugati részén óriási szorgalommal végezte térítő munkáját. Súlyos hólyagbetegségben szenvedett. Október utol­só hetében Providence-ben, Fall-Liver-ben, Dallas­ban, Galveston-ban és San Antonio-ban tartott nagy­gyűléseket. Október 29-én Los Angeles-ben egy nagy tömeggyűlésen prédikált. Ezután vonatra szállt, hogy Kansas City-be utazzék. Útközben egy prédikáción dolgozott, amit ott akart megtartani. Fáradhatatlan tevékenysége közben érte a halál a vasúti kocsiban. November 10-én szállították holttestét New-Yorkba. A temetési prédikációt Rutheford J. F. ügyvéd, ké­sőbbi utóda tartotta. Russel egyik utolsó, kidolgozott prédikációját mondta el, melyet Ésaiás 21,12 alapján készített. Címe: „A Hajnal jön, de még éjszaka van”. November 11-én a pittsburgi Rosemon temetőben te­mették el. Rengetegen voltak jelen; legalább 100 autó kísérte a halottas kocsit, ami abban az időben nagyon nagy szám volt. Követői ezután még mértéktelenebbül dicsőítették őt. Az Őrtorony 1918. évi első száma Ezékiel hasonmásának nevezi, s az evangélium kor­szakának hét nagy küldette között jelölte ki helyét. Ez a hét küldött: Pál apostol, János apostol, Ariusz, Wald, Wiclif, Luther és Russel. Ezek közül „a legki­emelkedőbb Pál és Russel Pásztor”. Nevezték még: „az XJr szavának”, a „hetedik angyalnak, „Ametiszt-nek az új Jeruzsálem fundamentumában”.

Feljegyzéseink szerint rendszeresen imádkozott szál­lodában is és utazásai közben is. Teológiailag teljesen képzetlen volt. Annak ellenére, hogy élete végén 1200 gyülekezet pásztorának vallotta magát, műveiben nyüzsögtek a legdurvább teológiai tévedések. Életét csak sikertelen házassága árnyékolta be.

1879-ben ismerte meg Maria Frances nevű menyasszonyát Ackleyben. Három hónappal később felesé­gül vette. Először munkatársa volt, de nemsokára ön­álló irodalmi és prófétikus tanításokkal lépett föl.

1892-ben tovább romlott viszonyuk, mivel mindket­ten Istentől elhivatottnak érezték magukat, és prófétálásuk nem egyezett meg. 1903-ban végképp megsza­kadt házasságuk. A törvényes válásra 1906-ban került sor, amikor a feleség tartásdíjért perelte be volt fér­jét. A per reménytelen volt, mivel nagy összegű magánvagyonát Russel az Őrtorony Biblia és Traktátus Társaságra ruházta át. Russel egyénisége markánsan képviseli az amerikai szektaalapító típusát, melynek irodalmi emléket Thordon Wilder állított regényében. (Mennyei ügyekben utazom.)

2. Az alapító utódai

Russel halála után egy amerikai ügyvéd került a moz­galom élére: Joseph Franklin Rutherford. Rutherford 1869-ben baptista szülők gyermekeként született Boonville (Missuri) nevű városkában. Tanulmányai után rövid ideig jogászi gyakorlatot folytatott. 1906- ban lett a felekezet tagja, részvényesként.

Képességeivel hamar kitűnt és hamarosan vezetősé­gi tag lett. Tetterőben és kezdeményezési készségben kevéssel maradt el az alapítótól. Feltétlen jobb dip­lomata volt, mint elődje. Megpróbálta a mozgalom korábban kifejtett eschatológiai nézeteit rugalmasab­bá formálni. Prófétai és üzleti készségeit viszont örö­költe Russeltől. Az első világháború vérzivatara után a nehéz helyzetbe került mozgalmat sikerült megtar­tania, sőt tovább fejlesztenie. Ügyes fogással az első világháborúban legyőzött népek körében kezdte elő­ször a missziót. Nem riadt vissza a szociális demagó­giától, sőt megpróbálta a munkás tömegek antikleri­kális hangulatát is felhasználni a mozgalom fejleszté­sére.

Első jelentős feladata az volt, hogy a Russel által meg­hirdetett bizonytalan időtartamú „utószedésről” hir­dessen valami biztosat. Ekkor írta meg első nagysi­kerű munkáját, melynek címe: „Milliók élnek most, akik sohasem fognak meghalni” (1920). Ebben az „utószedés” tartamáról és a békebirodalom igazi kez­detéről vallott nézeteiről írt. Többek között ezt írta: „Elvárhatjuk, hogy 1925. évben tanúi lehetünk Áb­rahám, Izsák és Jákób és az ószövetség más, hű em­berei visszatérésének a halál állapotából, amennyiben felébresztetnek azért, hogy a dolgok új rendje törvé­nyes képviselői legyenek a földön.” (1920. 4. kiad. 52 old.)

Elérkezett az 1925. év is, el is múlt, de sem Ábrahám, sem Izsák, vagy Jákób, sőt az Ószövetség egyéb hű­séges alakjai sem támadtak fel. A csőd elkerülésére Rutherford egy nagy művet írt, melynek címe: „Iga­zolás”. Ebben a következő tételt fejtegeti: „Isten oda­adó népe hangsúlyozta az 1914., 1918. és 1925,-ik év fontosságát. Azonban nem minden következett be, amit megmondott. A Jehovához hűségesek várakozá­sukban 1914-ben, 1918-ban és 1925-ben csalódtak, de csalódásuk csak egy ideig tartott. Később a hűségesek megtanulták, hogy bár ezek az időpontok a Szent­írásból kerültek megállapításra, de több időpontot és adatot a jövő számára nem állapíthatunk és nem jó­solhatunk meg .. . Ami a megtörténendő eseménye­ket illeti, Isten szavában bízunk” (Rutherford: „Iga­zolás” I. köt. 143. és 332. oldal).A józanul gondolkodó ember arra számítana, hogy az ennyi csalódáson átment mozgalom felbomlik és meg­semmisül.

De nem ez következett be. Mivel az első világháború után egyre élesebb lett a mozgalom szo­ciális demagógiája, sőt egyre több anarchikus elem is keveredett tanításukba, egyre nagyobb sikereket értek el az Őrtorony társaság közös nyelven megfo­galmazott kiadványai, különösen a kispolgári töme­gek és a munkásság öntudatlan rétegei között. A fa­siszta jellegű államok természetesen a legkegyetlenebbül üldözték a Jehova tanúit. Egyre inkább a mártíromság tudata kerül előtérbe. Ez lett az igazi keresztyénség ismertetőjele. Egyik iratukban így ír­tak erről: „Hogy a magukat keresztyéneknek vallók valamely testületéről megállapítsuk, valódi Jehova tanúi-e, nyilvánvalóan arra kell figyelnünk, vajon súlyosan üldözik, verik, gyalázzák-e őket, vagy sem” (Vigadjatok, ti nemzetek, 1946).

Rutherford és vele együtt a Jehova tanúi a csalódá­sok ellenére tovább hittek prófétai számításaikban. Rutherford utolsó írásában, melynek címe: „A Po­kol”, így írt: „Minden dolog beteljesedik napjainkban és azt mutatja, hogy az Úr Jézus jelen van, és biro­dalma eljött. A halottak feltámadása hamarosan el­kezdődik. A hamarosan szóval nem a jövő évet ért­jük. Azonban bizakodva hisszük, hogy meg fog tör­ténni, mielőtt ez ad évszázad elmúlik.”

Russel bibliai számításainak legnagyobb részét Rut­herford elvetette. 1926. óta nem terjesztette Russel 7 kötetes tanulmányait. A kezdetben propaganda csa­patot alapított „Őrtorony Társaság” is új értelmet ka­pott. Rutherford a hírnökök seregét megpróbálta „az üdvözültek gyülekezetévé” formálni. Az ő tanításai alapján kapott a mozgalom politikai színezetet, mint minden más politikai, vallási és gazdasági hatalom ellensége. Minden, ami a társaságon kívül van, Sátán hatalmában van.

Mint már említettük, 1931. óta Jehova tanúi néven nevezik magukat, bár azóta is újabb elnevezések szü­lettek a mozgalmon belül. Az 1930-as és 40-es évek fordulóján „teokratikus szervezetnek” nevezték ma­gukat, valamint 1953. óta többször, mint „új világ­közösség” jelölik meg magukat. Világszerte, és így Magyarországon is, a Jehova tanúi név a legáltaláno­sabb. Már 1922-ben az egyetlen Isten, a teremtő Je­hova aktív bizonyságtételét és területenkénti képvise­letét állapították meg a tagság feltételeként. Minden tagnak „hírnöknek” kell lennie. Ebben a szektában nincsenek passzív tagok. Rutherford fő törekvése az volt, hogy a mozgalom valamennyi helyi szervét a brooklyni központ teokratikus diktatúrájának vesse alá. Ezek határozzák meg az újabb és újabb tanításo­kat. ők a „hű és bölcs szolgák”, akik közvetlenül Krisztustól kapják utasításaikat. A központ vezetője az elnök. Ez Rutherford volt, egészen haláláig. Mel­lette egy héttagú direktórium vezet és egy 40 fő ve­zető tagból’ álló, szélesebb körű bizottság.

Rutherford bár sokat elvetett Russel bibliai számí­tásaiból, mégis megőrizte az 1914-es és 1918-as éve­ket, de megváltoztatta a Russel által adott értelmü­ket.

1914-ben Krisztus uralkodóként lépett a mennyei trónra, és azóta folytatja végső harcát a sátáni erők­kel szemben. 1918. tavaszán Krisztus, mint a teokra­tikus unió vezetője, Sátánt és az őt követő angyalo­kat a földre vetette, míg Jézus bíróként a templomba lépett. Azóta a Sátán itt a földön a különböző vallási, politikai és gazdasági erőkön keresztül kérlelhetetlen harcot folytat Isten igaz szolgái ellen. A nemsokára bekövetkező armageddoni csatában azonban a Sátán és az őt támogató vallási, politikai és gazdasági erők megsemmisülnek. A földön mindjobban terjedő poli­tikai és vallási zűrzavar egyre inkább növekszik. Ru­therford írói tevékenységében is utolérte Russelt.

1920—1942-ig, tehát 22 esztendő alatt 18 könyvet írt — átlag 350 oldallal, és 32 traktátust, egyenként 64 oldallal. Tanításait hanglemezeken terjesztette, me­lyeken maga mondta el prédikációit. Rendszerint óriási tömegű gyülekezetek előtt beszélt. Az, hogy Russel korábbi Biblia-kutató, lazán szervezett társa­sága erős, abszolút diktatúrával irányított, vak enge­delmességre nevelt tagokból álló teokratikus szerve­zetté fejlődött, elsősorban Rutherford „érdeme”. Ru­therford a második világháború alatt, 1942. január 8-án halt meg.

Rutherford utódja Nathan Homer Knorr lett. Minden jel arra mutat, hogy ő már sokkal szürkébb egyéni­ség, mint elődei. Személyéről mindössze annyit tu­dunk, hogy 1905-ben született, tehát viszonylag fia­talon jutott vezető szerephez. Egyes forrásaink sze­rint nagy vagyonnal rendelkező ember. Az ő ideje alatt többször is módosult a szekta tanítása.

De ezekről a módosulásokról nagyon nehéz objektív képet kapni, mivel az újabb irodalom, amit illegálisan terjesztenek, nagyon nehezen hozzáférhető személyes kapcsolatok hiányában.

3. A mozgalom elterjedése

Mint már a fentiekben említettük, 1922. óta a szekta valamennyi tagja „hírnök”. Ez azt jelenti, hogy min­den tagnak kötelessége, hogy aktívan kivegye részét a tagtoborzásból. Az egész szervezet erre a toborzó szolgálatra rendezkedett be. Közös összejöveteleiken is, melynek lényege az Őrtorony iratok tanulmányo­zása, ezekre a toborzó utakra készülnek fel. Ezért van a Jehova tanúi szektának szélsőségesen tolakodó, ag­resszív jellege, amely elüt minden más szektától. A passzív tagokat nem tűrik meg. Aktív szolgálatuk közben még a mártíromságot is vállalják, sőt. kere­sik is … De a mártíromságot csak szélsőségesen megvalló hitelveikkel akarják elérni. Ez az aktív hithir­dető módszer tette ezt a szektát az egész világra ki­terjedő mozgalommá. Ma a föld csaknem minden or­szágában találunk Jehova tanúit. Az egyik német forrás az elterjedettség igazolására a következő táb­lázatot közli:

1925-ben 65 132 tag

1928-ban 89 278 hirdető .

1947-ben 176 456 hirdető

1959-ben 717 088 hirdető

1960-ban 803 482 hirdető

Ehhez az utóbbi számhoz még hozzá kell adni — ha adataiknak hinni lehet — 28 688 „úttörő hirdetőt”, vagy „hírnököt”, akik havonta 150 órát foglalkoznak hithirdetéssel, valamint 5447 „külön úttörő hírnököt vagy hirdetőt”, akik főfoglalkozásként havonta leg­alább 175 órában végeznek a szekta számára tagtoborzási munkát.

De a taglétszámban történő visszaesésekről is van tudomásunk. Évkönyvüknek és az „őrtorony”-nak híradása szerint 1966-ban 58 904 személyt keresztel­tek, de az aktív bizonyságtevők száma csak 24 704- gyel nőtt. Hol marad a többi 34 000? Egyedül Német­országban 2869 új bemerítettel szemben 2569-en let­tek tétlenné. Talán az újabb prófétai dátumok kije­lölésével akarják munkára serkenteni a tétlenkedő ta­núkat?

Az 1966-ban — a világszerte tapasztalt visszaesés el­lensúlyozására — az „Örök élet Isten fiainak szabad­ságában” című, 1966-ban angol nyelven kiadott könyvben az Őrtorony Társaság az 1975-ös évre irá­nyította a tanúk figyelmét. Az Őrtorony híradása sze­rint megtalálták azt a táblázatot, „amely megmutatja, hogy 1975-ben lejár az ember létének 6000-ik eszten­deje”. Ez a hír különböző kongresszusok segítségével kapott lábra szerte a világon, és a „Próféciái bizo­nyosságra” vágyó tanúk hatalmas munkába kezdtek. Az Őrtorony évi jelentése rekordszámokról ír. „Je­hova tanúi” számára az 1968-as év a „szolgálatban leggazdagabb” esztendő volt , állapítja meg az 1969-es évkönyv. A teljesített harctéri szolgálati órák száma kerek 24 millióval nőtt, 203 666 762-re. A házi bibliaórák száma 110 000-rel nőtt, 977 503-ra havon­ként. Az „Őrtorony”-ból 72 nyelven összesen 138 615 041 példányt nyomtak ki, az „Ébredjetek”-ből pedig 26 nyelven 135 689 296 példányt.

A „Jehova tanúi” eme hatalmas térítőhadjáratának eredménye: 82 842 személy merítkezett be. (Egész tör­ténetük során a második legnagyobb bemerítési szám.) A tanúságtevők száma 1 094 280-ról 1 155 826- ra nőtt. Ez 61 546 aktív taggal való növekedést jelent.

A pionírok száma (akik havonta legalább 100 órát harctéri szolgálatban töltenek) 10 000-rel nőtt, 63 871- re.

Az úttörő hírnököktől a „társulat elvárja, hogy min­den idejüket a királyság szolgálatára fordítsák, de semmi időt se fordítsanak, világi munkára”. 1960. óta a rendelkezésünkre álló becslések szerint a szekta tagjainak száma megközelíti a másfél milliót. Más 1967-es adatok szerint 1 094 280 dolgozó taggal ren­delkeztek (I. W. Haack.). A hirdetők munkájáról ta­núskodik a különböző elterjesztett iratok mennyisé­ge, a sok ezer megtartott gyűlés és nagyon nagyszá­mú családlátogatás. Sajnos, ezekről nem rendelkezünk friss adatokkal.

1959-ben világszerte tizenöt és fél millió könyvet és folyóiratot adtak el. Az Őrtorony című folyóirat 92,3 millió példányát osztották szét, részben ingyenesen, és egymillió-kétszáznegyvennégyezer-kilencszázhet­venhét új előfizetőt szereztek. Az Őrtorony című la­pot 55 nyelven nyomtatják ki, külön bibliafordításuk van, és a szekta iratait mintegy száz nyelven terjesz­tik. Ebben az esztendőben hatszázharmincezer volt gyűléseiknek és előadásaiknak száma. A hírnökök negyvennégymilliónál több utólátogatást tettek azok­nál a családoknál, akiknél az első találkozás után ér­deklődést láttak. Ezekben a családokban több mint 600 000 házi bibliaórát tartottak. 1959-ben minden hírnök 157 szolgálati órát dolgozott a mozgalom ter­jesztése érdekében, és 55 családlátogatást végzett. Ennek a munkának 86 345 személy megkeresztelése lett az eredménye. így tehát elmondhatjuk, hogy a mozgalom fő ereje a házról házra végzett aktív hit­hirdetésben áll. Munkájukban nemcsak az élő szót használják fel, hanem főként az irodalmat, de hang­lemezeket is kölcsönöznek.

A mozgalom legerősebb ága eredetének helyén, az Egyesült Államokban van. 1959-es adatok szerint 803 482 hithirdetőből 221 240 az Egyesült Államok­ban volt. 1909 óta a mozgalom központja Brooklyn- ban, New York egyik elővárosában található, Itt egy 13 emeletes, hatalmas épületben működik a nyomda és a kiadóhivatal, valamint a „Bethel Otthon”, a tu­lajdonképpeni központ. Itt található a 7 tagú direk­tórium és az elnök. Ezek teljhatalommal vezetik a világ minden egyes Jehova tanúi csoportját. Ők ne­velik ki az összes csoportvezetőket és a területi szol­gákat. 1959-ben 19 982 gyülekezet tartozott a központ alá, amelyek 85 fiókirodához, 180 kerülethez és 1492 körzethez tartoznak. Itt található az 1943-ban alapí­tott „őrtorony Gilead Bibliaiskolája”, ahol a világ minden részéről, férfiakat és nőket vegyesen, propa­gandistáknak képeznek ki a külföldi munka számára, angol, francia és spanyol nyelven. Ez a központ lé­nyegében egy komplett üzleti vállalkozásnak tekint­hető. Saját farmja van, és még a villanyáramot is, amellyel a nagy kapacitású nyomdák üzemelnek, sa­ját üzemükben állítják elő.

Az Egyesült Államok után a Német Szövetségi Köz­társaság területén él a legtöbb Jehova tanúja. 1960- ban itt közel 62 000 hírnök dolgozott, akikhez 1285 úttörő hírnököt is hozzá kell számítani. Mint már fent említettük, az Amerikába vándorolt németek között kezdődött a misszió. Az első „zarándok”, Ottó Kostitz 1903-ban jött vissza Amerikából hazájába, és Elberfeldben telepedett le. Öt évvel később, 1908-ban Barmenben alakult az első németországi központ, amelyet 1923-ban helyeztek át Magdeburgba, Eleinte csak las­san haladt előre a német misszió; 1919-ben csak 5545 tagot tudhattak magukénak. Az első világháború után következett be az ugrásszerű fejlődés, amelyben nagy szerepet játszott a háború alatt elszegényedett Németországba juttatott amerikai segély. Hitler ura­lomra jutása előtt közel 25 000 hírnökre szaporodott a szekta tagjainak száma, akik 375 gyülekezethez tar­toztak, főleg Szászországban. Ebben az időben Drez­dában volt a legerősebb helyi csoport, az egész or­szágban 1414 hírnökkel. 1921-ben a Watch Tower társulat törvényes elismerést nyert. A társulatot kezdettől fogva kíméletlenül üldözte a náci párt.

1933. áprilisában a magdeburgi központot náci ro­hamosztagok szállták meg, mint kommunista gyanús intézményt. A párt hatalomra jutása után, 1933. jú­nius 28-án Göring megtiltja a szekta működését. Ezt a következőkkel indokolta: „Ez a nemzetközi szerve­zet a tudományos és bibliai tanulmányozás leple alatt felforgató propagandát folytat a keresztyén egyházak és az állam ellen, és veszélyes mértékben mozdítja elő a civilizáció bolsevista felosztását.”

1934. októberének elején Rutherhord levelet intézett a német kormányhoz, amelyben többek között ezt írja: „Közöljük Önökkel, hogy mi minden áron Isten parancsát követjük, összegyülekezünk az ő igéjének tanulmányozására, és mi az ő parancsolatai szerint imádjuk és szolgáljuk az Istent. Ha az Önök kormá­nya, vagy a kormánytisztviselők erőszakot alkalmaz­nak ellenünk, mivel mi Istennek engedelmeskedünk, akkor a mi vérünk Önöket vádolja, s azért Önöknek felelniök kell a mindenható Isten előtt.” 1936-ban el­kezdődtek a letartóztatások. 1937. júniusában már az összes Jehova tanúi internálótáborban voltak. Az ül­dözés fő okát tanításaik pacifizmusában, a katonai szolgálat megtagadásában és a „kommunista” gazda­sági formákkal való rokonszenvezésben látták.

A Harmadik Birodalom által megszállt országokban hasonló üldözéseket szenvedtek a szekta tagjai. Ausztriában már 1935-ben betiltották a Watch Tower bécsi fiókjának működését. A tagság likvidálását vi­szont a megszállás után kezdték meg. A háború so­rán csaknem minden országban szigorú intézkedése­ket foganatosítottak ellenük. Ezeknek dokumentumait közli a „Vigadjatok ti nemzetek” című füzetük (1946).

Az újabban napvilágra került dokumentumok alap­ján tudjuk, hogy bizalmas tárgyalások folytak a náci vezetők és a Jehova tanúi képviselői között annak érdekében, hogy a Jehova tanúi az elfoglalt keleti területeken a remélt győzelem után végezhetik antimilitarista propagandájukat.

A háború után meglepően gyorsan regenerálódott a szekta szervezete. A háború befejezése után hamaro­san helyi csoportok alakultak. 1945. július 5-én már így írt a michigan-i „Christian Advokate” című lap: „Jelentéseink szerint a Jehova tanúi tekintélyt sze­reznek Németországban.” Gyors előretörésüket a gen­fi rádió kommentátora 1945-ben így értékelte: „A Je­hova tanúinak szektája Németországban erősödik, és a befutott jelentések szerint az egész országban ha­tározott evangelizációs hadjáratot indítottak el. Azt beszélik a szektáról, hogy széles körben csodálatot ér­demelt ki a náci rendszer elleni ellenállásáért.” Magdeburg mellett hamarosan egy új központot is kiépí­tenek a keleti övezetben, Wiesbadenben.

A gyors terjedésnek nemcsak lélektani okai voltak. A szekta az amerikai megszálló hatóságoktól erőteljes támogatást kapott. Már 1946. január 13-án a szekta szónoka a stuttgarti rádióban beszélt, egy hónappal később pedig a müncheni rádió sugárzott „jehovista prédikációt”. 1947-ben Frankfurtban, Baden-Baden-ban és Hamburgban is tartottak rádióelőadásokat. A lipcsei rádió riportokban számolt be a szekta gyűlé­seiről. Meglepően sokoldalú támogatást kaptak az amerikai megszálló hatóságoktól. Ezt olyan illusztris nyugati római katolikus szerző is észrevette, mint Konrád Algermissen: „Az amerikai katonai kormány­zat nemcsak nyomtatási és kiadási engedélyt adott, hanem egy volt nemzeti szocialista nyomdát is át­adott nekik Karlsruhe-ban. Ezek a támogatások az amerikai megszálló hatóságok részéről azokkal a pén­zekkel és adományokkal együtt, amelyek Amerikából jöttek, a mozgalmat annyira gyorsan újra felvirágoz­tatták, hogy a második világháború utáni első év­ben 3775 gyűlést tudtak tartani, és 1,2 millió család­látogatást végeztek Németországban.” De az 1946-os év adatai is jellemzőek. Ebben az évben mintegy 50 000 könyvet és traktátust terjesztettek el ingyen, vagy nagyon olcsó áron akkor, amikor válságos volt a papírhiány Németországban. 1946. végén már 11 415 hírnöke volt a szektának 931 helyi csoportban.

A következő évben a hirdetők száma csaknem megkétszereződött (20 811 hirdető). 1974-ben láto­gatta meg a mozgalom elnöke, Natan Homer Knorr a német csoportokat. Különösen a Keletről áttelepedettekből képeztek ki sok buzgó agitátort. A legfrissebb helyzetről nem sok adatunk van, de a sajtóban egyre-másra megjelenő hírekből arra követ­keztethetünk, hogy expanzivitásukat továbbra is megőrizték. 1960. elején a Német Szövetségi Köztár­saságban 62 393 „hírnök”, 1285 „úttörőhírnök” dol­gozott az országban. Az 1959. évben 8,5 millió „terü­leti órát” tartottak, 8,7 millió folyóiratot adtak el, 44 233 új előfizetőt gyűjtöttek, több mint 3,5 millió utólátogatást végeztek és 34 184 házi bibliaórát tar­tottak. Az 1959-es évben 5000-rel szaporodott a hit­hirdetők száma.

Az utóbbi években több hírt hallottunk a mozgalom afrikai előretöréséről. 1960-ban Rhodesiában több mint 39 000, Nigériában közel 27 000, Dél-Afrikában 15 690, Nyasszaföldön 14 000 hithirdető vagy hírnök volt. A függetlenné váló afrikai államok több helyen szembefordultak anarchista nézeteikkel. Tanzániában a hatvanas évek elején betiltották működésüket. Ma­lawiban azért kerültek összeütközésbe az államhata­lommal, mert nem voltak hajlandók felvétetni magu­kat a választói listára. Libériában és Ghanában meg­tagadták a nemzeti zászló előtti tisztelgést. A külön­böző keresztyén missziók is veszélyt látnak működé­sükben, mert anarchikus elveikkel lejáratják a ke­resztyénség tekintélyét.

Bennünket közelebbről is érint a mozgalom helyzete a szocialista országokban. 1960-ban a nyolc európai szocialista országban mintegy 100 000 hírnökkel ren­delkeztek. Bár erre adatunk nincs, de megfigyelések arra mutatnak, hogy rejtett csatornákon keresztül je­lentős nyugati segítséget kapnak. Az elmúlt években — mint ezt lapjaink hírei is jelentették — a Szovjet­unióban illegális nyomdájukat foglalták le.

A világ többi országáról pontosabb értesüléseink nin­csenek, de a rendelkezésünkre álló 1960-as adatokból valamiféle képet alkothatunk elterjedettségükről. Angliában 40 884 hírnök működött, míg Franciaor­szágban 13 000. A többi európai ország „rangsora” így alakul:

Hollandia 11 000

Dánia 8 000

Svédország 8 000

Finnország. 7 500

Görögország 6 500

Belgium 5 500

Ausztria 5 361

Olaszország 4 832

Svájc 4 543

Spanyolország 1 231

Portugália 544

Írország 216

Már a második világháború előtt jelentős missziói voltak a szektának Távol-Keleten. A japánok 1939— 1945-ig kegyetlen eszközökkel üldözték őket. Újabb adataink nincsenek a mozgalom távol-keleti ágáról.

A mozgalom a latin-amerikai országokban is jelentős tömegekkel rendelkezik. Ezekben az országokban az 1960-as évben a következőképpen alakult a hírnökök száma:

Mexikó 18 625

Brazília 16 000

Kuba  11 000

4. A mozgalom szektaelágazásai

Az erős, központi diktatúrával vezetett mozgalom­ban elkerülhetetlen a szektaelágazások keletkezése. Már az alapító halála után több kisebb csoport kivált a felekezetből. A megismétlődő csalódások is jelentős lemorzsolódással jártak. Ezekből a lemorzsolódott ki­sebb csoportokból ismertetünk meg az alábbiakban néhányat.

Már 1917-ben fellépett egy csoport J. F. Rutherford diktatórikus módszerei ellen és „Szabad Bibliakuta­tók”, vagy „Szabad Bibliaközösség” néven szervez­kedtek. Ez a mozgalom több külföldi országban is el­terjedt az Egyesült Államokon kívül. Németország­ban „A keresztyén őrtorony” című havi folyóiratuk köré csoportosulnak laza közösségben. Tanításaik Russel tanainak javított, újabb spekulációkkal kiegé­szített változata. Nem olyan radikálisak, mint a Je­hova tanúi, nem követelik az egyházból való kilé­pést, sem a bemerítés általi újrakeresztelést. Hang­súlyozzák a Szentírás erkölcsi normáinak betartását.

A rutherfordi szervezkedés elleni oppozicióból jött létre a „Hajnal Bibliatanulmányi Szövetség” és a vele rokon „Hajnal Bibliatanulmányi Egyesülés”. Az utób­binak 1950-ben Németországban Berlinben, Friedensauban önálló kiadóhivatala alakult. Folyóiratuk: Der Tagesanbruch (Hajnal). Russel alaptanítását őrizték meg és elvetették a „teokratikus unió” fogalmát. Nem szervezeti formát akarnak kialakítani, hanem csupán missziós mozgalomként akarnak működni.

1917-ben jött létre a „Laikusok Otthoni Missziós Moz­galma”. Ez a mozgalom is ortodox módon ragaszkodik Russel tanításaihoz. Németországban jelentős erőt képviselnek. Itt mintegy 15 000 hívük volt az 1960-as évek elején. Ephiphania nevű kiadóhivataluk Berkheimban, Esslingen mellett található.

A mozgalom legjelentősebb elágazásának Russel egyik svájci követője, F. L. Alexander Freytag volt, aki 1920-ban megszervezte az „Isten országa egyhá­zat”. Ennek az 1930-as években Magyarországon is működött egy missziója. Budapest, VIII., Aggteleki u. 2/a. alatt tartottak istentiszteleteket. A csoport el­nevezése; Jehova angyalai, majd később: Új föld gyülekezet. Magukat a „Menyasszony gyülekezet” tagjainak nevezték. „Mindenki lapja” címen röplap­sorozatot jelentettek meg, melynek felelős kiadója Gál Ferenc volt. A szekta lényegében Russel alapesz­méit követte. Különös tanítása az volt, hogy az álta­lános, önzetlen szeretet világtörvényének teljesítése által, valamint bizonyos egészségügyi törvények be­tartásával az ember eléri ismét azt az állapotot, ami­kor birtokában lesz hatodik érzékének, amit a bűn ál­tal elvesztett. Ez a hatodik érzék egy isteni fluidumban áll, amely a testi halhatatlanság felvételére tesz képessé.

Tagjaik elsősorban Svájcban kommunákban, teljes vagyonközösségben éltek több helyen. Lemondtak a vagyonszerzésről, javaikat szétosztották, munkájuk eredményét közösen élvezték. Maguk között kialakí­tották az „Új föld” lakóinak csoport-típusát, akik töb­bek között a házasélettől való önmegtartóztatásban látták a „szentség” és a szent élet beteljesedését.

Freytag 1947-ben meghalt. A szekta tanítása ezután a Jehova tanúi tanításainak irányában módosult. Né­metországban 1960-ban mintegy 40 000 híve volt a szektának. Folyóiratuk félévenként jelenik meg hat nyelven mintegy 100 000 példányban. Címe: „Az igaz­ságosság országának híradója”. A kiadás helye: Cartigny (Svájc). Ebben a Genf melletti kis városkában van a mozgalom világközpontja. Itt adják ki Freytag könyveit is. A mozgalom tagjainak és baráti körének létszámát mintegy 150 000—200 000-re lehet becsülni a világon. Itt kell megjegyezni, hogy a magyarországi mozgalom a harmincas évek második felében meg­kísérelt egy kommunisztikus vagyonközösséget, egy „földi isten országát” létrehozni, de sikertelenül.

5. A Jehova tanúinak története Magyarországon

A Jehova tanúi több mint hatvan esztendeje működ­nek hazánkban. Mivel a felekezet legnagyobbrészt illegalitásban működött, és saját történetük emlékeit sem gyűjtötték össze, valamint a rájuk vonatkozó adataink nagyon hiányosak, ezért nagyon nehéz még vázlataiban is összeállítani a mozgalom magyaror­szági történetét.

Russel életrajzírói szerint 1906-ban jöttek az első hír­nökök Magyarországra. A szekta tagjainak vissza­emlékezése szerint egy amerikás magyar, Dobó Jó­zsef zalaudvari lakos hozta Magyarországra először a szekta tanait az 1910-es években. Bibliográfiai adat­gyűjtésünk eredménye szerint a legrégibb magyar nyelvű könyvük Russel híres Bibliai Tanulmányok sorozatának első kötete volt: „Az isteni terv a kor­szakokban” címmel, mely 1910-ben jelent meg. Ez a példány valószínűleg az Egyesült Államokban ké­szült, mert köteles példánya nem került a Széchenyi Könyvtárba. Az első világháború előtti időből több adatunk nincsen. De már ekkor feltétlenül megjelent magyar nyelven is az Őrtorony folyóiratuk. Ha az évfolyam számozásnak hinni lehet, akkor a magyar nyelvű Őrtorony első évfolyama 1913-ban indult.

Az első világháború után fellendült a Társaságnak az Európában, főként a legyőzött országokba induló missziója. Az 1920-as évek elején központja, ahonnan a térítés és a sajtótermékek eredtek, Kolozsvár volt. Dr. Nyisztor Zoltán szerint „Kolozsváron nyomdájuk van”. Kiadványaik ebben az időben a kolozsvári Élet nyomdában készültek. A mozgalom vezető alakja Fa­luvégi Dénes tanító. Ő tartja Budapesten az első nagyszabású előadássorozatot 1922. szeptember-októberében a régi Országháza nagytermében, amelyet plakátokkal hirdetnek meg.

„Aranykorszak” címen 1922 decemberében folyóira­tot indít el, melyben jellegzetesen kispolgári tudomá­nyoskodó írások jelennek meg magyar és külföldi szerzők tollából. Az ő működésében a Jehova tanúi­nak kispolgári szárnya testesül meg.

Tanításaiban több demagóg antikapitalista szólam, szocialista /frázis is megtalálható. Ezért az 1929-ben megjelent 6200/1929. VII. res. számú belügyminiszteri rendelet bizalmas kiegészítő függeléke, amely az el nem ismert vallásfelekezetek, „szekták” ellenőrzésé­ről intézkedett, így jellemezte őket: „A Nemzetközi Bibliatanulók Egyesülete, Bibliakutatók Egyesülete, Világító Őrtorony, Bibliai Traktátus Társaság” nevek alatt működő szektára, melynek tanai és terjesztett sajtótermékei nem csak a történelmi egyházak ellen irányulnak, hanem büntetőjogi és államrendészeti szempontból is súlyos kifogás alá esnek, különös fi­gyelmet kell fordítani. E felekezet sajtótermékeinek jelentékeny része bírói intézkedéssel lefoglaltatott, vagy elkoboztatott, illetőleg azoknak külföldi kiadása kiutasíttatott, amiről a hatóságokat esetenként kör­rendeletben értesítettem. E szekta terjesztését a ha­tóságok feltétlenül akadályozzák meg, és sajtótermé­keik terjesztői ellen az eljárást indítsák meg. Tanaik kommunista színezetűek.”

Ezért sajtótermékeik főként külföldön — Erdélyben, Prágában, vagy az Egyesült Államokban jelennek meg.

A szekta első fellendülése az 1920-as évek első felé­ben volt. Ez a rendelkezésünkre álló szegényes adatok szerint inkább kispolgári rétegeket ért el. A második fellendülés a harmincas évek elején következett be, amely a nagy gazdasági válsággal volt kapcsolatban. Ez a fellendülés már inkább népi jellegű. Főként a Tisza mentén és a Nyírségben terjedt a mozgalom erőtel­jesen. Ezekről a mozgalmakról csak hosszas levéltári kutatómunka után tudunk rendszeresebb képet al­kotni. Az 1930—40-es években végzett falukutató munka eredményeként ismerünk több érdekes ada­tot. Beszámol róluk Kovács Imre: „A néma forrada­lom,” című művében. Jelentős Veres Péter erre vo­natkozó írásainak feljegyzései is. A legtöbb konkrét adatot Lányi Kamill tanulmányában találjuk, aki je­lentős kutatómunkával térképezte fel a tiszaeszlári, büdszentmihályi és szorgalmatosi csoportok törté­netét.

Az egyes egyházaknak a szekták ellen kiadott védő­irataiban az 1920-as évek második felében jelentkez­nek a Jehova tanúi. Katolikus részről Nyisztor Zol­tán, protestáns részről dr. Vass Vince, Mátyás Ernő,’ Csikesz Sándor és Wolf Lajos ír ellenük. Ügy lát­szik, hogy a baptista missziónak is kemény harcot kellett folytatnia a szekta ellen, mivel Csopják Attila is füzetet adott ki tanaik cáfolására. Dulity Miklós baptista lelkész is magyar nyelven.

A Jehova tanúit, mint a társadalomra nézve veszé­lyes antimilitarista szektát, 1939. december 13-án bel­ügyminiszteri rendelettel betiltották. így a szekta működése illegalitásba szorult, és fokozott üldözésnek volt kitéve. Lányi Kamill feljegyzései szerint közülük többeket internáltak és börtönbe vetettek.

1945—1948-ig újabb felvirágzás következett be a szekta életében. A korábbi rendeletet hatálytalaní­tották, (6, 270/1946. M. E.) és így teljesen szabadon hirdethették tanaikat, adhatták ki nyomdatermékei­ket. A mozgalom vezetője akkor Konrád János volt, központjuk pedig: Bp. XIV., Gvadányi u. 8.

1947. június 13—15. között Budapesten teokratikus kongresszust tartottak.

Az 1950-es évek elejétől ismét illegalitásba vonult a szekta szélsőséges, államellenes tanításai miatt. Tevé­kenységükkel több párthatározat és elméleti cikk fog­lalkozott. 1956. óta ismét többször hallunk róluk. Az utóbbi, években több újságcikk, riport jelent meg ró­luk. Ezekből az tükröződik, hogy expanzivitásukat megőrizték, sőt köztük ma többen megpróbálkoznak legalábbis a kultúra külső kellékeiben alkalmazkod­ni korunkhoz. Ennek ellenére megőrizték anarchikus, mindenféle államrenddel szemben fellépő jellegüket. Az utóbbi években olyan hírek is elterjedtek, hogy három csoportra szakadtak volna éppen az államhoz való viszony tekintetében megoszló nézeteik miatt.

A JEHOVA TANÚINAK TANÍTÁSA

A Jehova tanúi eltérnek minden más vallási szektá­tól abban, hogy nincs rendszerezett tanításuk. Ha nagy terjedelmű könyveiket vizsgáljuk, akkor ezek­ben inkább bibliamagyarázatokat találunk és nem rendszerezett hittételeket. Az egyes tanításaik, illetve bibliamagyarázási eredményeik történelmük során többször változtak és a módosulásokat a megfelelő anyag hiányában nagyon nehéz figyelemmel kísérni. Egyes forrásaink arról tudósítanak, hogy a tanítások módosításának és változtatásának lehetősége az Ame­rikában székelő „Hű és bölcs tanúbizonyságnak” dol­ga. Könyveiket olvasva, az is nehezíti az eligazodást, hogy saját fogalomrendszert alakítottak ki, amelynek megértése, az összefüggések tisztázása nehéz feladat. Tanításaiknak legújabb forrásaival, mivel ezek illegá­lis kiadványokban olvashatók, amelyekhez nem tu­dunk hozzájutni, csak nagyon töredékesen és bizony­talanul tudunk számolni. Ez a helyzet további kuta­tásra ösztönöz, amelynek célja egyrészt a tanítás tör­ténelmi alakulásának nyomon követése, másrészt a mai tanítás pontos felmérése és értékelése.

1. A Bibliáról

A Jehova tanúinak a Bibliáról alkotott felfogása el­tér minden protestáns egyház, sőt szabadegyházi kö­zösség nézetétől. Már Csikesz Sándor is rámutatott arra, hogy ez a szekta tulajdonképpen a Szentírás feltétlen tekintélyét tagadja. Érdekes ezzel kapcsolat­ban megemlíteni, hogy Russel a következőket mondta a Bibliáról: „A Biblia olyan, mint egy öreg hegedű, amelyen mindenféle hangot el lehet játszani.” Ezért szentírás magyarázásukra az jellemző, hogy a Biblia szövegét különböző áltudományos nyelvészeti érvek­kel, különleges fordítások idézésével tanításaikhoz alakítják. A Szentírásnak mindazokat a kifejezéseket, amelyek tanaiknak nem felel meg, át kell alakítani, vagyis addig kell egyes szavakat és kifejezéseket „ér­telmezni”, amíg hozzá nem illenek elképzeléseihez. Ezért durva hamisításoktól sem riadnak vissza.

Jellegzetesen szektás igemagyarázatukra idézhetünk egy-két példát. Náhum próféta könyvének 12. feje­zete 3—6. verséről Hűssel ezt írja: „Érdekes dolog tudni, hogy sok évszázaddal ezelőtt az Úr Náhum pró­féta által megjövendölte és leírását adta egy teljes működésben lévő vasúti vonatnak, rámutatván arra, hogy az egy bizonyos időben be fog következni.” Ez­után részletesen magyarázgatja a fenti igehelyet és még az utasoknak a folyosókon való tolongására, sőt a jegyszedő kalauzokra is talál jelképet. A legutóbbi időben főként arra összpontosítják erejüket, hogy Jé­zus Krisztus keresztjéről bizonyítsák, hogy az nem kereszt, hanem cölöp volt. S ennek az elképzelésnek elfogadását a hit szempontjából döntőnek minősítik.

2. Istenről és a Szentháromságról

A Jehova Tanúi nem hisznek a Szentháromságban.

1. Kor. 8, 5—6. alapján erőteljesen hangsúlyozzák az Istenség egységét..A Szentháromság tanát bibliaelle­nesnek, az ördög találmányának mondják. „Ez a taní­tás az egyházak sok százéves szörnyű tévelygése, s az az Isten, akit a papok és prédikátorok hirdetnek, há­romfejű szörny! Istent nem lehet részekre tagolni és nem lehet több Istenben bízni, tehát Isten csak egy és nincs több.” Russel lényegében az ariánusi ta­nokat elevenítette föl, ezért tartotta tiszteletben Áriust, az evangélium korszaka nagy drámájának har­madik küldötteként.

Tanításuk szerint a Szentlélek nem személy, hanem egy személytelen erő. Már Kürt Hutten megállapí­totta, hogy a Jehova tanúi tanításában Jézus Krisz­tus személye és a krisztológia elhalványul. Nem Jé­zus Krisztus keresztje, hanem a bekövetkezendő ezer­éves békekorszak, a millennium az üdvösségtörténet központja.

Jézus nem Isten, hanem mint az első te­remtés, a legnagyobb a teremtett lények között, és legkiválóbb az angyalok között. Ő Mihály arkan­gyal. Testet öltése előtt szellemi lényként élt, ezért Jézus Krisztus feltámadása is nem testileg, hanem szellemileg történt. Jézus földi formájában nem Is­ten volt, hanem csupán tökéletes ember. Keresztsé­gekor, működése kezdetén jogot — de nem hatalmat — kapott az uralomra. Tökéletes emberi halála és szellemi feltámadása után Istenhez lett hasonló. En­gedelmessége folytán nagyobb rangra emelkedett, .és Istentől hűsége jutalmául isteni természetet kapott, vagyis Istenné lett. Krisztus nem közvetlenül menny­bemenetele után nyerte el teljes uralmát, hanem egy bizonyos várakozási idő után 1874-ben.

3. A megváltásról

A legfontosabb keresztyéni tanítás, a megváltás. Ezen a ponton is sok mindenben eltér a Jehova tanúinak tanítása az általánostól. Szerintük Isten tökéletes élet­tel ajándékozta meg az első emberpárt, amelyben benne volt az élethez való jog. Engedetlenségük miatt elvesztették az élethez való jogukat. Azóta minden ember meghal. A tökéletesnek teremtett Ádám bű­néért és haláláért egy másik tökéletes ember halála és élete volt szükséges. Jézus volt az Ádámmal egyen­értékű, tökéletes ember. Halála és feltámadása által megszilárdította a testi örök életben való hitet. Jézus halálában nem a megváltási mű beteljesedését, ha­nem csak a kezdetét látják. Jézus halálának az a célja, hogy az evangélium korszakában a kiválasztot­takat összegyűjtse. Ezeknek, mivel Krisztusban hisz­nek, Isten nem tulajdonít bűnt. Ezek a millennium előkészítői. Tanrendszerüket elsősorban az jellemzi, hogy nem ismerik a bűn mindenre és mindenkire elható rontását. A megváltás lényegét egy tan elfoga­dásában és követésében látják. Így fogalmuk sincs Isten kegyelméről: szerintük a megváltott ember éle­tét nem Isten szeretete és kegyelme formálja, hanem a tanhoz való hűség.

4. A lélekről

A Jehova tanúi azt tanítják, hogy „minden ember egy lélek, de egy embernek sincs lelke” (Rutherford). Isten nem adott a testtől különálló lelket, a lélek szó az élőlényt, a lélegző teremtményt jelenti. A lélek nem egyéb, mint lehelet. Ha ez megszűnik, vége a léleknek és az embernek. A lélek csak az élet kifeje­zésére szolgál, minden létező lény lélek, így az em­ber ebből a szempontból egyforma az állattal. Az Is­ten képére és hasonlatosságára való teremtés csak tökéletesebb testi életet jelent. „Csak jobb teste és fi­nomabb szervezete révén rendelkezik az ember ma­gasabb értelemmel.” Ennek alapján tagadják a lélek halhatatlanságát.

5. Prófétai számítási módszerük

Russel tanítása abból a feltételezésből indult ki, hogy a megfelelő módszerek felismerése által lehető­ség nyílik arra, hogy az utolsó idők minden részletét előre kiszámolják. Rutherford is azt állítja, hogy ké­pes közeli pontossággal megmondani a jövőbeli ese­ményeket. Az előre megjövendölt események be nem teljesedése újabb számítási módszert igényelt. így ma már csaknem áttekinthetetlen az a tanítási anyag, melyet közel egy évszázad alatt létrehoztak. Ugyan­akkor nagyon sokszor tudatosan hamisítják meg szel­lemi elődjeiket, a letagadhatatlan tévedéseket pedig egyszerűen rákenik a korábbi Bibliakutatókra. (Pl. Őrtorony, 1955. május 15. 302. old.) Mégis mindig hangsúlyozzák azt, hogy az ő tanításuk a történelem során mindig igaz volt.

A Biblia számukra „rejtvény — és számítási könyv”. Itt csak a legfontosabb és legismertebb számítási módszereket említjük. Tanításuk szerint az első em­ber megteremtése Krisztus előtt 4025 őszén történt. A nemzetek hét ideje elképzelésnek 3. Móz. 26, 18. az alapja. Itt arról van szó, hogy Isten hétszeresen bün­teti meg Izráelt. A hétszeres szó magyarázatuk sze­rint hét időszakot jelent. Egy idő, egy prófétai év, vagyis 360 nap. Egy prófétai nap, egyenlő egy földi évvel. A hétszer 360 év, 12520 földi évnek felel meg. Ez a pogány világ korszaka. E korszak kezdete Dávid­tól származó királyok uralkodásának a vége, Krisztus előtt 607-ben. Tanításuk szerint ekkor vonult be Nabukodonozor Jeruzsálembe. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy ez a két szám pontatlan. A legutóbbi tör­ténelmi kutatások szerint Nabukodonozor 605—604- ben vonult be először’ Jeruzsálembe. Ennek ellenére a Jehova tanúi továbbra is 607-től számítják a nemze­tek idejét. Ehhez adják hozzá a 2520 évet és így kap­ják eredményül 1914 őszét. Korábban ez az évszám — mint ahogyan a történeti áttekintésben láttuk — a tö­kéletlen emberek uralkodásának végét jelentette. De a csalódás miatt „átértékelték” korábbi váradalmaikat és jelenleg arról beszélnek, hogy 1914-ben bekövet­kezett „a nemzetek hatalmi jogigényének vége”.

„Ebben az időben kellett megszakadnia a Sátán vilá­gához tartozó nemzetek idejének. Akkor került a mennyei királyság felállításra.” Korábban azt állítot­ták, hogy 1914-ben „Isten királyi uralma elkezdődik”, Isten magához ragadja az uralmat.

A második nevezetes évszám 1874. Ezt az évet Jehova tanúi Dániel 12, 12-ből számítják ki. Itt ez áll: „Bol­dog, aki várja és megéri az 1300 és 35 napot.” Itt is a napokat éveknek értelmezték. A kezdőpontot 539. év­ben jelölték meg, ekkor bukott meg szerintük a keleti gótok birodalma és megkezdődött a pápai uralom. Ez a számítás megint alapjaiban helytelen, hiszen a ke­leti gótok birodalma nem Krisztus után 539-ben, ha­nem 533-ban pusztult el.

Új, nevezetes évszám volt az 1975-ös év. Mint láttuk már, korábban ezzel próbálta a központ ellensúlyozni az 1966-os visszaesést — és nem eredménytelenül.

Az 1975-ös év meghirdetése után nagy izgalom lett úrrá a Jehova tanúin világszerte. Az egyik kongresszus résztvevője így fogalmazta meg ennek az okát: „az új könyv (amiben ezt az évszámot közzétették), arra kényszerít bennünket, hogy rájöjjünk, az Armageddon ideje valóban elközelgett”. Ezért az Őrto­rony Társaság vezetőit különböző kérdések egész so­rával ostromolták. A társaság hivatalos vezetői vi­szont ezekre a kérdésekre rendszerint kitérő válaszo­kat adtak, nem akartak színt vallani. A társaság el­nökhelyettese többek között így tért ki a közvetlen válaszadás elől:

„Bizonyára láttátok … a könyvben … a táblázatot. Belőle megtudjátok, hogy az 1975-ös évben bevégző­dik az emberiség történetének 6000 esztendeje, tehát mintegy 9 év múlva . . . Ez azt jelenti, hogy akkor már túl leszünk Armageddonon és a Sátán 1975-ig meg lesz kötözve? Ezt jelentheti… De mi ezt nem állítjuk. Istennél minden lehetséges. De mi nem mondjuk ezt. És közületek senki ne nyilatkozzék ebben a kérdésben határozottan…” (Híradás az „Őrtorony” 1976. január 1-i számából.)

Minél népszerűbb, vagy szélesebb körű propagandára szánt  anyagban jelent meg ez a feltételezés, annál határozottabban állították. Jó példája ennek az „Éb­redjetek” című lap 1967. április 22-i száma, amely a fenti óvatos fogalmazással szemben így beszél erről az időpontról:

„Ezért számíthatunk rá, hogy a közeljövőben oly dol­gok játszódnak majd le, amelyek lelkesítik mindazo­kat, akik Istenben és az Ő ígéreteiben hisznek. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kevés idő múltán beteljese­dik az idők végéről szóló valamennyi, idáig még be nem teljesedett prófécia”. Azután egyenként felsorol­ja ezeket a próféciákat, többek közt a „sátáni rend­szer” megsemmisülését, tehát az „armageddoni csatát”. (Ébredjetek 1967. ápr. 22.)

6. Isten országáról

A Jehova tanúinak tanítása elsősorban „a végidőre” vonatkozik. Bonyolult eschatológiai tanításuk köz­pontjában egyrészt az armageddoni csata, másrészt a világ újjáteremtése áll. Szerintük jelenleg a bizony­ságtevés időszaka van, „most teljesen el kell döntenie, hogy az ördög fog tovább is uralkodni és a népet tu­datlanságban fogja tartani, vagy pedig Jézus Krisztus fog uralkodni igazságban . . . Jehova ezen világra szó­ló háború előtt, világszerte elküldi bizonyságtevőit”. „A bizonyságtevés befejeződése után következik a legnagyobb nyomor, nevezetesen „Armageddon” világraszóló „háborúja”. így tehát váradalmaikban köz­ponti helyet kap egy „szent háború”. Többször idézik Jeremiás 25,29—31-et „Nem menekedtek meg, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára”. A „Je­hova szent nevének igazolását szolgáló általános há­ború közel van. Csak Krisztus, illetve Jehova Isten szervezete nyújthat védelmet”.

Tanításuk szerint Krisztus mint ítélő bíró „a min­denható Isten napján”, a mennyei seregek élén vívja meg az Armageddon csatát, amelyben minden sátáni hatalmat — ezek az egyházak és a világi hatalmak — megsemmisít. Ekkor dől el végképp Jehova javára az ütközet. Ekkor veszi kezdetét az ezeréves béke ország itt a földön. Jellemzője tanításuknak, hogy ezt a béke ­országot a földi élet realitásai között képzelik el. Ar­ról beszélnek, hogy a most felhalmozott élelmiszerek és más kincsek akkor majd jólétüket fogják szolgálni. Ebben a dicsőséges országban az elsőnek feltámadott 144 000 kiválasztottból álló „mennyei osztály” fog uralkodni; ide kerülnek a tanúk és a hozzájuk közel ­eső, de tanúkká nem vált emberek, akik a földi osz­tályt képezik. Ezután feltámadnak a halottak, hogy a lényegesen kedvezőbb körülmények között, mintegy utolsó lehetőségként eldöntsék azt, hogy meg akar­nak-e térni, vagy sem.

Ezt a korszakot követi a végítélet, amelyben Isten az ellenszegülőket örökre megsemmisíti. A jehovisták elképzelése szerint nincs  olyan pokol, ahol örökké szenvednek az emberek. Az örökélet a föld aranykora, amelyben a kiválasztottak elérik „az ádámi ember tö­kéletességét”.

7. Etikájuk

Etikájuknak alapja a világról alkotott felfogásuk. Vi­lágon elsősorban a társadalom szervezettségét, az ál­lam és a társadalom rendjét értik. Kardos László újabban megjelent szociográfiai tanulmányában így jellemzi a világhoz való viszonyukat:

„Hátat fordítanák a világnak, egyrészt úgy, hogy ne merüljenek bele a világ gondjaiba, társadalmi prob­lémáiba; politikai semlegességet tanúsítanak, a világi törvények és Jehova tilalmai közti ellentéteket az utóbbi javára döntik el; másrészt úgy, hogy a világ csábításának ellenállnak, csak mérsékelten fogyaszta­nak szeszesitalt, nem dohányoznak, világi szórakozá­sokban nem igen vesznek részt, csak vallásos és álta­luk oktatónak ítélt könyveket és iratokat olvasnak, ilyen értelemben hallgathatnak rádiót, nézhetnek fil­met és tévét is. Szórakoztató jellegű előadások meg­hallgatását és megnézését az egyéni lelkiismeretre bíz­zák” Az újabban megjelent riportok arról tanúskod­nak, hogy bizonyos fellazulás mutatkozik soraik kö­zött a kultúra egyes kérdéseit illetően.

Véleményük szerint a dohány és az alkohol élvezete nem bűn, de ezekben a mértékletességet írják elő. Ha az egészséget rontják, akkor tilosak. Itt kell azt is megemlítenünk, hogy az 1910—30-as években a szek­ta kispolgári ága jelentős egészségkultuszt űzött és folyóirataiban több cikkben foglalkoztak a természe­tes gyógymód és az egészséges élet törvényszerűsé­geivel.

Egyes forrásaink szerint a házassággal kapcsolatos véleményük lazább, mint a biblikus felekezetek véle­ménye. Olyan véleményekkel is találkozunk közöttük, hogy a testi paráznaság nem bűn, csak a lelki paráz­naság. Viszont csak a hittestvéri házasságot tartják igazinak, a válás a szektából való kizárást jelenti.

A többi erkölcsi normákat is csak a szekta érdekeinek alávetve tartják fontosnak. Russel például így nyilat­kozott: „A tisztességes hazugság sohasem vétek”.

8. Az államhoz való viszonyuk

A Római levél 13. fejezetében található bibliai taní­tást, amely szerint a keresztyén embernek engedel­meskednie kell a felsőbb hatalmasságnak, nem a földi, hanem a mennyei hatalmasságra magyarázzák. Min­denféle földi államot a Sátán eszközének, a sátáni világuralom hordozójának tartanak. Ezért a földi ha­tóságoknak, kormányoknak, vagy állami törvények­nek engedelmeskedni bűn. Ügy az állami, mint a tár­sadalmi életben az antikrisztus uralkodik. Az állam uralkodói a Sátán megbízottai. A társadalom termé­szetes rendjét a háborúban látják „ameddig még ez a régi kígyó és fajzatai itt vannak, addig az isteni had­üzenet szerint háborúnak kell lenni”.

Ezért tiltják a fegyverfogást és a katonai alakulatok­ban való szolgálatot, sőt még a katonakönyv átvételét is. Ez a fegyverfogási tilalom egészen más teológiai bázisból ered, mint a nazarénusok hasonló gyakorlata.

A nazarénusok alapvető tanítása szerint lojálisak az államhoz. Nem a katonáskodást tagadják meg. Ma­gukra nézve is kötelezőnek ismerik el az alkotmány 61-ik §-ának 1″. pontját:

„A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége”. A nazarénusok fenn­tartása nem az államhoz való viszonyukból, hanem a „ne ölj” parancs radikális érvényű megtartásából származik. így tehát a nazarénus hajlandó olyan ka­tonai szolgálatot teljesíteni, amelyik nincs fegyver­használathoz, vagy fegyveres kiképzéshez kötve. Na­gyon sok nazarénus teljesített ilyen szolgálatot mind az első, mind a második világháború alatt.

A Jehova tanúinak ezzel kapcsolatos magatartása más. Ők nem a katonai szolgálat ellen vannak, hanem az államhatalom ellen. Ezért ők nem a „ne ölj” paran­csolatra hivatkoznak, hanem arra, hogy mindennemű katonai szolgálat a Sátán erejét, az államhatalmat tá­mogatja.

9. A Jehova tanúi önmagukról

„Mi az egész földön egyetlen isteni közösséget isme­rünk, ez a Jehova tanúinak közössége, amely nem té­veszthető össze egyik vallással sem. Mi nem vagyunk sem vallás, sem egyház, mi a Jehova hírnökei va­gyunk. Munkánk nem imádkozgatásban, bibliai igék citálgatásában, hanem az embereknek Jehovához való vezetésében áll.” Ezért a szekta tanítása szerint a megtérés legfőbb bizonyítéka az, hogy megszabadulva vallás kötelékéből, házról-házra járva, bizonyságot kell tenni a Jehováról. Egyik füzetükben így fogal­mazza meg Rutherford arra a kérdésre a választ, hogy kik a Jehova tanúi: „Azok a keresztyének, akik a föl­dön Jehova tanúbizonyságai, teljesen Jehova Istennek szentelték magukat és Isten parancsolatai iránti hű­séggel és engedelmességgel igyekeznek nyomdokain követni Jézus Krisztust. . . Nem alkotnak szektát. Engedelmeskedni tartoznak Jehova parancsainak.”

A fenti idézetek is mutatják, hogy nagyon erős fele­kezeti öntudatuk

Ebből az következik, hogy a többi egyházakat és fe­lekezeteket a „Sátán szervezeteinek börtöneként” jelölik meg, amelyben sok őszinte és jóakaratú ember gyötrődik és kínlódik. Rutherford így ír erről: „A fe­lekezeti rendszerek az ördög fennhatósága és felügye­lete alatt állnak, az ő látható kormányzatának egy ré­szét képezik és ezért az Antikrisztust alkotják. Ők az Úr nevéről nevezik magukat, de a valóságban az ör­dög képviselői”. A második világháború után egyre nagyobb hangsúly került a mártíromság gondolatára. Ettől az időtől fogva ilyen meghatározásokat olvasha­tunk: „Jehova tanúi az a nép, amelyet az összes nem­zetek kormányai és a világ összes vallásszervezetei megtagadnak”. Hogy a magukat keresztyéneknek val­lók valamely testületéről megállapítsuk, valódi Jeho­va tanúi-e, nyilvánvalóan arra kell figyelnünk, vajon „súlyosan üldözik, verik, gyalázzák-e őket, vagy sem”.

A JEHOVA TANÚINAK SZERVEZETE

A Jehova tanúinak diktatórikus csúcsszerve van. 1932-től fokozatosan számolták fel a korábbi demok­ratikus szervezetet. Arra hivatkoztak, hogy a korábbi Őrtorony szervezetek Biblia- és teokrácia ellenesek. 1938. óta az egyes munkaágak szolgálattevőit a köz­pont nevezi ki.

A szekta élén az Egyesült Államokban Brooklyn-ban székelő központi igazgatóság áll. Élén az elnökkel, aki mellett egy hét tagú direktórium kormányoz. Egy 40 tagú tanácsadó bizottság egészíti ki a központi vezető­séget. Ők határozzák meg a legújabb tanításokat épp ­úgy, mint mindennemű szervezeti kérdést. Közvetve ők nevezik ki a tagság megkérdezése nélkül az egyes csoportok vezetőit, ők látják el utasításokkal a szekta tagjait, összegyűjtik az egyes területeken dolgozó csoportok írásbeli jelentéseit és a még el nem ért te­rületekre munkásokat küldenek. A szervezet — elmé­letben valahogyan így rendeződik hatalmi hierarchiá­ban:

Jehova — Krisztus, — a „maradék” azaz az Őr­torony-társaság, élén az elnökkel – a társaságok igaz­gatói — az egyes ágazatok szolgálattevői — kerületi szolgálattevők – a helyi gyülekezetek szolgálattevői — a helyi gyülekezet egyéb tisztviselői.

A választáso­kat teokrácia-ellenesnek tartják, mégis a társaság csúcsszerveit választásokkal hívják létre. Pl. 1963. évi évkönyvük 320. oldalán ezt olvassuk: „Néhány nappal később — okt. 12-én találkoztak a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania tagjai New-York­ban, hogy tisztségviselőket válasszanak. Valamennyi tisztségviselőt újraválasztottak: N. H. Knorr elnököt, F. W. Franz helyettes elnököt, Grant Suiter titkárt és pénztárost és a segédpénztárost H. H. Riemer-t”.

Lányi Kamill szerint az egész szervezet egy jól organizált részvénytársasághoz hasonlít. Tökéletesen meg­szervezték az információk begyűjtését és feldolgozá­sát. Kardos László így ír erről a szervezetről: „Köz­pontjaik organizációs utasításai a szervezés magas is­kolái, differenciált feladatokkal és differenciált be­osztásokkal, ahogyan ez már a Krisztus Jézus vezetése alatt álló teokratikus szervezet látható részének épít­ményéből következik”.

A szekta pénzügyei is nehezen áttekinthetők. Kiadá­saikat egy ún. jóreménység pénzalapból fedezik, amely egy nemzetközi szövetség. Ez az egyes hívek adakozásaiból jött létre, „Az Úr népe között régi szo­kás, hogy hetenként félretesznek egy bizonyos össze­get az Úr munkájára”. Ez az összeg „arra képesíti a társulatot, hogy az így nyert áttekintés alapján a jövő évi munkatervet is el tudja készíteni”. A jelenlegi ma­gyarországi helyzet áttekinthetetlen, valószínűnek kell azonban tartanunk, hogy jelentős külföldi támo­gatást kapnak az egyes csoportok munkáihoz.

A szekta alapvető sejtjei a csoportok. Ezek lényegé­bén nem istentiszteleti, hanem tanulmányi közössé­gek. Céljuk, a központ által kiadott tanulmányok pon­tos megtanulása és feldolgozása. Vezetője a csoportszolga. A következő tisztségviselőket nevezi ki a köz­pont az egyes szolgálatokra: csoportszolga, segéd csoportszolga, úttörő szolga (ez végzi az új misszióterü­letek munkálására kiküldött tagok szervezését), a te­rület szolga (egy-egy terület missziójának a felelős vezetője), kihirdető szolga (a csoport propaganda fe­lelőse), számla szolga (pénzügyi felelős), raktár szolga (az irodalmi termékek megőrzője), iskola szolga (a ta­nulmányi ügyek vezetője), utószolga, aki a már egy­szer meglátogatottak utólátogatását szervezi és irá­nyítja. A három fő tisztségviselő: Csoportszolga, segéd csoportszolga és utószolga egy bizottságot alkot, mely a helyi kérdésekben dönt.

A csoportok nagysága változó; abban a földrajzi hely­ségben, ahol 200-nál több tag van, több csoportot szer­veznek.

A tagokat hírnököknek nevezik és ezzel is kifejezésre juttatják, hogy a legfőbb cél tanaik terjesztése. Az egyes csoportokon kívül is vannak a társulatnak kü­lön hírnökei, akik a szektának külön képviselői. Az úttörő hírnökök azok, akik önként jelentkeznek és vállalják azt, hogy havonta 150 órát fordítanak agi­tációs munkára, ezeket a társulat olyan helyekre kül­di, ahol az egyes csoportok még nem folytattak mun­kát. A külön úttörő hírnökök azok, akik legalább havi 175 órát foglalkoznak agitációs tevékenységgel. Ezek­től elvárják, hogy minden idejüket erre a munkára fordítsák. Ezeket a társulat hívja fel erre a szolgálat­ra, s ezek rendszerint elvégzik az Őrtorony „Gileád” Bibliaiskoláját.

A testvérek szolgái tulajdonképpen a csoportok össze­kötői, akik a központot értesítik és tájékoztatják a csoport életéről és munkájáról.

Mivel hazánkban a Jehova Tanúinak szervezetei ille­gálisan működnek, nagyon nehéz képet alkotni arról, hogy ezek a tisztségek és ez a szervezeti forma hogyan működik Magyarországon. Az egyes csoportok tagjai sem ismerik az országos vezetőket. Az egyes csopor­tok vezetői összekötőkön keresztül tartják a kapcso­latot az illegálisan működő országos központtal.

A JEHOVA TANÚINAK ÉLETE

1. Istentiszteletük

Istentiszteletük eltér minden más egyháztól és vallá­sos közösségtől. Nem a személyes áhítat a célja, ha­nem inkább a tanulás, felkészülés a hithirdetésre.

Kardos László így ír erről: „A jehovista hitéleti alkal­mak a többi szektáknál eddig ismert értelemben nem is tekinthetők istentiszteleteknek. Sokkal inkább va­lamilyen permanens hittangyakorlatnak, vagy tanfo­lyamnak, amelynél az ima és az ének csupán keretül szolgál, s amelyek — ha nem is lehet tőlük minden szakrális érzelmi jelleget és áhítatot megtagadni, hisz alapjában távol állnak minden más keresztyén feleke­zet és szektacsoportosulás mély érzelmű, élményt nyújtó kollektív rituális világától, az imában, ének­ben, prédikáció hallgatásban és szertartásban meg­nyilatkozó gyülekezeti vallásos intimitástól, a hívek lelki feltárulkozásától, Istent kereső és Istent találó misztikumától. A Jehova tanúinak istentiszteleti rendje ellenkező véglete a pünkösdista istentisztele­teknek, gyökeresen antimisztikus.”

Érdekes ezzel kapcsolatban Lányi Kamill megfigye­lése. „A jehovistákkal való beszélgetések során egyet­len szó sem esett… az Istenséggel való közvetlen kapcsolatról. Imádkozni is alig szoktak, istentiszteletet pedig nem tartanak”. Összejöveteleiknek egyetlen tartalma a szekta irodalmának módszeres, kérdések­kel felbontott feldolgozása. Külön énekeskönyvük is van, de az éneklés is jelentéktelen szerepet foglal el összejöveteleiken.

A keresztséget felnőtt korban, bemerítés formájában alkalmazzák, de nem az Atya, Fiú és Szentlélek nevé­ben gyakorolják, hanem a bemerítendő ezt mondja: „Itt vagyok Uram, akaratodat cselekszem”. Aki a bemerítést végzi, az viszont ezt mondja: „Akaratodra be­merítelek Téged az Úr Jézus példájára”.

Az Úrvacsorát emlékvacsorának tartják, ezt azonban csak „a szellemi osztály” tagjainak, vagy a 144 000- nek szolgáltatják ki évente egyszer a páska ünnep napján.

Tanításuk szerint a 144 000 1931-ben betelt, így az azóta megtértek, vagyis a „földi osztály” nem vehet úrvacsorát, mégis ezen a napon megterítik az asztalt, kovásztalan kenyeret és vörösbort helyeznek el és így emlékeznek meg erről az ünnepről.

1968-ban például az „emlékezés vacsoráján” 2 493 519 személy közül csupán 10 619-en részesültek a kenyér­ben és a borban. A többiek nem vették magukhoz Jé­zus testének és vérének jegyeit. Ezzel lényegében azt vallották meg, hogy ők nem tekinthetők Isten or­szága örököseinek, hanem üdvösségüket e Földön vár­ják. Az Őrtorony szekta félrevezetettjeit nem az üd­vösség, hanem az általuk igaznak és egyedül biztos­nak tartott „igazság” érdekli.

2. Munkamódszerük

A Jehova tanúi szervezetének egyetlen célja, hogy hívek „harcszerűen végzett szolgálatot” teljesítsenek. A hitélet egyetlen mércéje, a hitterjesztő teljesít­mény.

Ilyen buzgólkodásuk során alakult ki bennük az a magyarázó, agitáló magatartás, amely jellegzetessé teszi ‘bizonyságtevésüket. Ez egyrészt meggyőződé­sükből származik, másrészt az igazság kizárólagos bir­toklásából származó fölényből. Sokszor agresszivitás­sal is párosul munkájuk. Gyakran alkalmazzák a meg­félemlítés módszerét. Általánosan elterjedt módszerük a következő: páro­sával, lehetőleg egy idősebb és egy fiatalabb tag, együtt indulnak útra házról házra, ahol elmondanak egy betanult bibliai idézetekből és az ezekhez illesz­tett magyarázó szöveggel összeállított propaganda-beszédet. Legtöbbször ezeket szóról szóra betanulják. Ott, ahol érdeklődést tanúsítanak, ún. utólátogatáso­kat végeznek és a megfelelően előkészített és a szekta tanítására hajló tagokat igyekeznek beépíteni csoport­jukba, ahol ezek is rögtön kiképzést kapnak az agi­tációs munkára.

Munkájuk közben irodalmuk terjesztésére is nagyban támaszkodnak; ahol érdeklődést tapasztalnak, oda könyveket kölcsönöznek olvasásra. Külföldön hang­lemezeket is kölcsönöznek, amelyeken a Jehova ta­núi tanításai vannak. Lányi Kamill szerint „Nincs az a politikai párt, amely agitációban és a szimpatizán­sokra is kiterjedő nyilvántartásban felülmúlná a Je­hova tanúit.”

3. Viszonyuk a társadalomhoz

A szekta állametikai felfogását már a fentiekben részletesen ismertettük. Mégis a társadalomhoz való viszonyuk külön figyelmet érdemel. Ez is változott a történelem során. Az első világháború után a magyar irodalomból is jól ki lehet mutatni akkori előretö­résük fő okát, a szociális demagógiát. Romantikus an­tikapitalista nézeteket vallanak, elítélik a gazdagsá­got, elítélik a tömegek pénzimádatát, amiért egyes szűklátókörű hatóságok kommunizmussal vádolták őket. A fasizmus idején — mint ezt már a történelmi összefoglalásból láttuk —, jól kihasználták: üldözöttségüket, azt a mártírkomplexumot, amely tanításukban és magatartásukban ma is kimutatható. A második világháború után politikai állásfoglalásukat főként a „Vigadjatok ti nemzetek” (Budapest, 1946) című fü­zetükből ismerjük meg. Ebben egyformán elítélik a szocialista és a kapitalista társadalmi rendszert. Na­gyon éles szavakkal nyilatkoznak az ENSZ-ről, és újabb háborúkat jósolnak. A korábbi irodalomban többen szabadkőművességgel is vádolták őket, de ezt bizonyítani nem tudjuk.

4. Irodalmuk

Mint ezt már a történelmi áttekintésből is láttuk, a szervezet döntő jelentőséget tulajdonított az írott ta­nításnak, az „irodalomnak”. „Az Úr az ő népét a fo­lyóirat (Őrtorony) útján és nem haszontalan beszél­getés által táplálja.” Az Őrtorony c. folyóiratuk, amely a szekta legjellegzetesebb és legelterjedtebb irodalmi terméke, 1959-ben ötvenkét nyelven, 3 600 000 példányban, havonta kétszer jelent meg, ha lehet hinni a kiadványaik állításának. Újabb adatokat nem ismerünk. Ez a folyóirat az egyes csoportokban folyó tanulmányi munka alapja. Mivel történelmük során többször említést tettünk irodalmuk egyes kér­déseiről, ezért itt röviden csak a magyar nyelvű iro­dalmukhoz fűzünk egy-két megjegyzést.

Első irodalmi termékeik még az első világháború előtt jelenték meg.

Ezek közül jelenleg Russel: Bibliai Ta­nulmányainak első kötetét ismerjük. Az Őrtorony magyar nyelvű kiadása is 1913-ban indult meg. De ezeknek a példányai ismeretlenek. Valószínűnek kell tekinteni azt, hogy ezeket külföldön nyomtatták, így ezek nem kerültek a köteles példányok könyvtárába. A két világháború között az Őrtornyon kívül az „Aranykor”, valamint „Jehova nevének hírnöke” c. folyóirataik jelentek meg, melynek töredékes példá­nyai a Széchenyi Könyvtárban megtalálhatók. Ebben az időben irodalmuk termékei Romániában, Csehszlo­vákiában és az Egyesült Államokban készültek nagy­részt, bár Budapesten is adtak ki Jehovista irodal­mat. Ezek közül többet kiutasítottak, vagy pedig el­koboztak, kommunista gyanús tartalmuk miatt. A második világháború után 1945 és 1947 között jelen­tek meg Magyarországon sajtótermékeik, azóta pedig az Egyesült Államokból kerülnek az országba köny­vek és folyóiratok, amelyeket gépírással terjesztenek.

HOGYAN VÉDEKEZZÜNK ELLENÜK?

Alapvető bibliai szövegek, amikre hivatkoznak a Je­hova Tanúi:

A „Jehova” név és elnevezés származtatása:

2 Móz. 9, 16; Zsolt. 83, 19; Ézs. 43, 12; Csel. 1, 8; Jel. 3, 14.

Egy Isten van — a Szentháromság tagadása: Luk. 22, 42; Ján. 1, 1; Ján. 1, 14; Ján. 14, 9., 16., 17., 26., 28. 1. Kor. 11, 3: Kol. 1, 15; Zsid. 7, 26; 1 Ján. 5, 7; Jel. 3, 14.

A Sátánról szóló tanításuk alapigéi:

Jób 1, 7; Ez. 28, 14; Ján. 8, 44; Ef. 6, 11., 12; 1 Ján. 3, 8.

Emberképük:

Móz. 3, 4. Préd. 12, 7; Ez 18, 4, 20; Mt 10, 28.

A pokol tagadása: (a test feltámadása tagadásával összefüggésben):

Kir. 23, 10; Préd. 9, 5, 10: Jer. 7, 31; Jer. 19, 5-6. Mt. 23, 33; Mk. 9, 47., 48. Luk. 12, 4, 5. Lk. 16, 19-31; Csel. 2, 24-27., 31; Róm. 10, 6-7; 2 Pét. 2, 4; Jel. 20, 10.

A Megváltásról alkotott véleményük alapigéi: 1. Móz. 2, 17; 1. Móz. 22, 2 Móz. 31, 17; 3. Móz. 16; Zsolt. 9, 17; Zsolt. 51, 5; Jer. 31, 31-32; Mt. 20, 28; Jn. 1, 29; Jn. 3, 36: Rm. 5, 12; Rm. 6, 23; Gal. 3, 13; Zsid. 2, 9; Zsid. 5, 9; Zsid. 9, 24-26.

Ők Isten kiválasztottai (az igazi egyház):

Mt. 16, 18; 1 Pét. 5, 13; Jel. 14, 1., 3.; Jel. 21, 14.

A mennyei királyságról alkotott véleményük alapigéi:

Mt. 3, 2; Mt. 4, 17; Mt. 8, 11; Lk. 17, 21;

Krisztus visszajövetele:

Ez. 4, 6; Dán. 4, 17. 10; Mt. 24; Lk. 21, 24; Jn. 14, 19; Csel. 1, 8. 11; Jel, 1, 7; Jel. 12, 6: 7-12. 14.

Az armageddoni csata:

Dán. 11, 40-45: Dán. 12, 1-4; Mt. 24, 36; Jel. 16, 14, 16. Jel. 20, 1-13.

Az ezeréves birodalom és az új világ:

Zsolt. 37, 10-11; Ézs. 2, 4, 11; Ézs. 30, 12-16.

A világhoz való viszonyuk indokolására idézni szokott igék:

Préd. 8, 9; Jer. 51, 6; Mk. 1, 9-11; Luk. 20, 34-36; 22, 19; Jn 15, 17-19; 17, 16-17, 18, 36; Kol. 2, 16.

Elsősorban ezeket az igéket kell a teljes Szentírás fényében megértenünk és magyaráznunk. Ne arra törekedjünk, hogy a Jehova tanúival folytatott vi­táinkban fecséreljük el erőnket, hanem azért te­gyünk erőfeszítéseket, hogy a Biblia helyes és érvé­nyes tanításait tegyük világossá az emberek előtt. A helyes igei tanítás a legjobb védekezés a Jehova ta­núi támadásai ellen.

Miért utasítjuk el a Jehova tanúinak szervezetét?

A Jehova tanúi által hirdetett üzenet lényegében nem más, mint meghiúsult, kudarcba fulladt várako­zások romjaiból épített szükségmegoldás az Újszövet­ség által hirdetett evangéliummal szemben.

A Jehova tanúi történetük során újra és újra csalódtak és csa­lódásaikból építették azokat az Igétől idegen, furcsa magyarázatokat, amelyeket hirdetnek az emberek kö­zött. Ez az Újszövetségben feltárt Krisztus evangéliu­mával szemben „más evangélium”, amely Gal 1, 8—9. ítélete alá esik.

A szervezet utóbbi három és fél évtizedében egyre jobban megerősödött az az elképzelés, hogy az újab­ban a szervezethez csatlakozott hívek valamiféle „földi osztályhoz” tartoznak, akiknek üdvössége va­lami földi, immanens isten országa, valamiféle pót­üdvösség egy megszületendő mesés világban. Ez ide­gen a Szentírástól és egy olyan hamis reménység, amely a keresztyén hit alapvető elveit veszélyezteti. Ezzel párhuzamosan pedig az „őrtorony Társaság”, vagyis a vezetők rétege egyre inkább valamiféle misz­tikus üdvintézménnyé válik. Ezzel palástolják a tár­saság vezetői egyre áttekinthetetlenebb akcióikat. A Jehova tanúi nem Istennek, hanem egy földi intéz­ménynek tartoznak számadással. Ezt a Szentírás alap­ján elfogadhatatlannak tartjuk.

Akik az Őrtorony Társaság parancsait hűségesen tel­jesítik, már itt a földön érdemeket gyűjtenek, amiért jutalom jár. Ez a fajta érdemszerző jócselekedet is összeegyeztethetetlen a Biblia tanításával. Minket semmi és senki nem menthet meg a Jézus Krisztuson kívül (Csel. 4, 12). Ezzel nem a hit gyümölcseit ta­gadjuk meg, de a Jehova tanúi a hitből fakadó cse­lekedetet, vagy a bibliai megfogalmazás szerint a „szeretet által munkálkodó hitet” egy jellegzetes tel­jesítmény-elmélettel próbálják helyettesíteni. A hit következménye nem a mi teljesítményünk, hanem a Lélek gyümölcse (Gal. 5, 22). Nem mi cselekszünk, hanem Isten cselekszik általunk (Ef. 2, 6-kh). Ha a Jehova tanúinak életét Gal. 5, 22. mércéje alá állít­juk, akkor életükben egészen másfajta gyümölcsöket tapasztalhatunk.

A Jehova tanúi sajnálatra méltó, félrevezetett embe­rek. Hiába tudnak sok bibliaverset kívülről, könyv nélkül, de az írások lényegét nem ismerik. A Bibliá­ból önmagukat, a maguk igazságát igyekeznek igazol­ni, de az üdvösség lényegét nem ismerik. Úgy van­nak, mint egykor az írástudók. Tudakozzák ugyan az írásokat, sőt azt is elhiszik, hogy ebben van az örök élet titka, csak azt nem tudják, hogy ezekben — az írások — az élő, uralkodó, életünket mássá tevő Jé­zus Krisztusról tesznek bizonyságot.

Mit tegyünk, ha felkeresnek minket a Jehova tanúi?

Az első szabály az, hogy semmiképpen ne kezdemé­nyezzünk vitát. Ezzel csak gőgjüket növelnénk. A leg­hatásosabban megfogalmazott érveink súlya alatt is legfeljebb valamiféle beteges . mártírkomplexumot tudnánk belőlük kiváltani. A velük való vita csak kedvenc tévedéseikhez való ragaszkodásukat növelné.

Elsősorban arra törekedjünk, hogy próbáljuk meg előttük feltárni Isten szeretetének, evangéliumának lényegét. Ébresszük rá őket, hogy nem a tantételek feletti vita dönti el sorsunkat, hanem Krisztus szere­tetének követése. Irányukban is gyakoroljuk a hitre való bizonyságtevést. Mondjuk el nekik, hogy Isten szereti őket, Fia érettük is odaadta életét (Ján. 3, 16). Ébresszük rá őket, hogy a gyűlölet kizárja a szerete­tet a mi életünkből. Isten ajándékoz, örökséget ad az embernek. Isten szeretete tudja csak meggyőzni a köz­tük található jóakaratú, de megtévesztett embereket.

Az általuk hirdetett emberi evangéliumpótlék szemben áll Isten örökkévaló evangéliumával. A Jehova tanúi végső soron kirekesztve élnek Isten kegyelmé­nek világából; a bosszú, a gyűlölet a reményük. Mu­tassuk meg nékik Krisztus kegyelmének értékét és erejét. Mutassunk rá arra, hogy a mindenható „szer­vezetnél” mennyivel hatalmasabb a láthatatlan, de örökkévaló és mindenható Krisztus. (2. Kor. 4, 18).

Mutassuk be, hogy az elvont vallási tanoknál sokkal többet ér a Megváltóval való személyes közösség, ami hiányzik az életükből (Ján. 15, 6, Mt. 28, 20).

A Jehova tanúi sajnálatra méltó rabok — ezért Krisztus szabadságát mutassuk be nekik. Ez a leg­több, amit nékik adni tudunk.

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés 5

A Jehova tanúinak története . 7

Az alapító 7

Az alapító utódai

A mozgalom elterjedése 22

A mozgalom szektaelágazásai 30

A Jehova tanúinak története Magyar­országon 32

A Jehova tanúinak tanítása 36

A Bibliáról 36

Az Istenről és a Szentháromságról 37

A megváltásról . 38

A lélekről 39

Prófétai számítási módszerük 39

Isten országáról 42

Etikájuk 43

Az államhoz való viszonyuk 44

A Jehova tanúi önmagukról 45

A Jehova tanúinak szervezete 47

A Jehova tanúinak élete 50

Istentiszteletük 50

Munkamódszerük 51

Viszonyuk a társadalomhoz 52

Irodalmuk 53

Hogyan védekezzünk ellenük? 54

Miért utasítjuk el a Jehova tanúinak szer­vezetét? 55

Mit tegyünk, ha felkeresnek minket a Je­hova tanúi?

57