Erkölcsi rendszerek kiüresedése és a tekintélyelvűség

  dr Reisinger János irodalomtörténész előadása.

Az „Időszerű próféták és próféciák” című sorozatunknak a tizedik előadásához érkeztünk. Címe: „Erkölcsi rendszerek kiüresedése és a tekintélyelvűség”.

Kedves hallgatóink!
Akik járnak sorozatunkra, tudhatják, hogy egymással érintkezők az előadások, tehát a múlt alkalommal a Biblia és az ökológiai válságról volt szó, vagyis arról a kérdéskörről, hogy mit tanít a Biblia a földi történelem előrehaladásával a természet erőinek meggyengüléséről és mi az oka annak, hogy most óriási válságba, ökológiai válságba került a föld és ez az elmúlt 15-20 évben állt elő ez a válság. Említettem önöknek a múlt előadás bevezetőjében Babits Mihálynak azt a versét, amelyet közel hetven évvel ezelőtt írt.

Most egy kicsit visszatekintve a múltkori előadásra és a mai előadást egy kicsit elővételezve, hallgassuk meg a teljes Babits verset, amelynek ez a címe, hogy az „Isten és az ördög”; amelyben Babits arról szól, hogy az erkölcsi válság, azzal magyarázható az emberiség történelmében, hogy megszűnt az erkölcsi mérték, megszűnt az isteni mérték. Istent, de az ördögöt is az emberek csak egy fogalomnak tartják. Sem azt nem veszik komolyan szélesebb néprétegek, hogy Isten van, és törvényeinek a megtartása biztosítja számunkra az életet és boldogságot. De talán még inkább nem számolnak azzal szélesebb tömegek, hogy a gonoszság nem csak egy elv, vagy egy léthiány, hanem egy konkrét gonosz lény van, aki a világtörténelemben a gonosz erőit mozgatja.

Babits Mihály: Az Isten és Ördög

Az Isten és Ördög két jó hivatalnok.
Mennyivel vadabb lett és gazabb a világ,
mióta az ember, e gyenge akarnok,
viszi mindkettőnek örült hivatalát.
Mint a gyermek épít és rombol is egyben,
épít, hogy legyen mit rombolnia.
Felhőket karmol házaival,
majd fölibük szökken
és nagy diadallal lebombázza őket.
De talán úgy kell, és már elvégeztetett.
Én már összeomlott városokat látok,
vad paloták helyén csöndes romhegyeket,
s betonok gőgjéből törmeléksziklákat.
Szakadt drótok lógnak, mint a tavalyi gaz,
s messze tereket fed a vasak selejtje.
Feledt célú gépek hullamezeje az,
ahol a rozsdának nyíl virágoskertje.
A megmaradt ember kibúvik tornyából,
gyilkos üledékek foszlanak a völgyben.
Van e még friss szellő eleven virágból,
vannak e ép csírák a mérgezett földben?
Ó lesz e még jó íz gyümölcsben, italban,
lesz e jámbor állat a gyilkos gép helyett?
S a megehült pásztor fogja e, mint hajdan,
nézni még óriás óráját, az eget?
Mit mutatsz minékünk te nagy, sima óra,
magunk gyilkosává ítélt embereknek?
Vagy átallod sorsunk jegyezni,
mióta gonosz kis órákat gyártunk tehelyetted.
Közönyösen tűz rám vad arcod,
itt állok a fa alatt,
mely pár aszú meggyet ad még,
s úgy érzem, hogy ingád vagyok és himbálok.
Csak ringass, míg bambán végképp elaludnék.

Egyáltalán, nem túl átfogó kategória ez, hogy azt mondjuk, egy kor erkölcse.
Vagy azt mondom, hogy az erkölcsi rendszerek kiüresedése. Milyen erkölcsi rendszereké? Milyen erkölcsi rendszereket tudott létrehozni az emberiség a történelme során? Biztos, hogy nem kis kérdés ez, de én úgy gondolom – és ezt meg is írtam a „Kis eszmetörténet” című kis füzetben, – hogy a XIX-XX. században három döntő nagy rendszer alakult ki a gondolkodás történetében.
Ha úgy tetszik a filozófia, vagy ideológiatörténetben, az etikának a történetében. És mindhárom rendszer rövid fél – egy évszázados pályafutás után tulajdonképpen csődöt jelentett. Érdemes ezt a három rendszert nagyon röviden – itt ebben a füzetben is nagyon röviden foglaltam össze,- s a Bibliához mértem ezeket az erkölcsi rendszereket. Szóval nagyon érdemes ezt a három erkölcsi rendszert röviden szemügyre venni.

Ezek:  a Marx, a Nietzsche és a Freud által létrehozott filozófiai áramlatok.

Lehet, hogy sok ember nem is hallotta ezeket a kifejezéseket, lehet, hogy nem is tanulta a rendszereket, hiszen hiába éltünk mi is negyven évig úgynevezett szocializmusban, Marx és Engels műveihez nagyon nehezen lehetett hozzáférni.

A Szovjetunióban még nehezebben. Voltak emberek, akik a Marxizmust a Sztálinizmussal azonosították, vagy a Leninizmussal. Magát Marxot és Engelst nem nagyon olvasták. De azt gondolom, hogy ezeknek a rendszereknek világmagyarázó és ennek folytán etikai rendszereknek a főbb általánosságait meg tudjuk ragadni.
A XIX. században hosszú vajúdás után született meg a Marxizmus, a levegőben volt már a XVIII. századtól fogva, hogy az emberiség történelmében megszülessék egy eszmerendszer, amely azt hirdette, hogy a világot kell megváltoztatni, a társadalmat kell megváltoztatni, és csak abból a megváltoztatásból reménykedhetünk, hogy majd az egyes ember is meg fog változni.
   A Marxizmus rámutatott a bajok gyökerére, amelyet ő abban állapított meg, hogy a történelemben valamikor kialakult az az igazságtalan osztálykülönbség, hogy lettek gazdag emberek és szegény emberek. Lettek kizsákmányolók és kizsákmányoltak.

A Marxizmus azt hirdette, hogy meg kell szüntetni ezt az alapvető igazságtalanságot, amit a történelem hozott létre és egyenlőképpen kell biztosítani az embereknek, legalábbis anyagi javakat. Mindenkinek a szükségletei szerint kell részesülnie bizonyos alapvető elementáris javakból, mint például étel, ital, vagy kulturális alapszükségletek. Ennek érdekében a Marxizmus azt hirdette, hogy a meglevő igazságtalan társadalmi rendszert erőszakkal meg kell szüntetni, tehát a kapitalizmust meg kell dönteni. Meg kell szüntetni az alapvető kizsákmányolási felállást és meg is jelölte azt a társadalmi erőt, amely képes erre és ebben jelölte meg a munkásosztálynak a vezető szerepét. A Marxizmus a XIX. század negyvenes éveitől, lényegileg a huszadik század végéig 150 éves pályafutást mondhat magáénak.

Manapság már társadalmi gyakorlatban szinte csak a világ peremén egy Vietnamban, Észak-Koreában, Kubában, vagy máshol maradt meg. Lényegileg a Marxizmust leírták, mert úgy gondolják, hogy a Marxizmus nem használható, hiszen a társadalmi rendszerei is megbuktak és az alaptételei sem állnak. Noha nagyon sokan elfogadják, hogy Marx közgazdasági értelemben újító volt, forradalmár volt és új távlatokat nyitott. De, az biztos, hogy etikai, erkölcsi értelemben a Marxizmus tele van ellentmondásokkal. Biztos, hogy nagy ellentmondás az, hogy valami jót akar elérni, hogyha mondjuk, valami jót akar elérni, tehát egy alapvető igazságosságot akar létrehozni és mindenki számára, de a jó elérése érdekében megengedhetőnek véli az erőszakot és a kényszert.

Ez volt a legnagyobb ellentmondása a Marxizmusnak, ez is maradt mind a mai napig.
Aki marxista ezzel szembe kell, hogy nézzen, hogy, hogy lehet a jó cél érdekében megengedni a rossz eszközt? Tehát tulajdonképpen a gyilkosságot, a vérontást, a forradalmat. Ha ilyen szempontból nézzük, akkor azért legyünk igazságosak és ne mindig Marxot, Engelst és Lenint marasztaljuk el, mert mint minden jelenség a világon gyökerekre megy vissza. Ezt az itáliai reneszánszban találta ki egy Machiavelli, aki azt hirdette, hogy a politikának külön erkölcse van és a politikus erkölcse más, mint a hétköznapi ember erkölcse. Vagy például a XVIII-XIX. században, szintén egy olasz gondolkodó Buanarotti, aki egyébként a vörös zászlónak a jelképes kultuszát is elindította a történelemben.

Petőfi még az ő műveinek hatására írta a „Piros zászlókkal” című kifejezést az „Egy gondolat bánt engemet” című versében. Tehát akkor még Marx iratai Petőfi kezébe nem kerültek. A marxizmusnak azért nagyon mély gyökerei vannak, főleg a reneszánsz és a felvilágosodás társadalomformáló erői között és felfogásai között, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a marxizmus teljesen kiüresedett. Etikát nem tudott adni az embereknek. Azokban az államalakulatokban, ahol ötven, hatvan, vagy hetven évig fenntartott egy bizonyos társadalmi szisztémát, amit szocializmusnak vagy kommunizmusnak neveztek el, nem tudott erkölcsöt adni az embereknek.
Tehát egyszerűen azért nem tudott adni, mert ha valaki erkölcsöt akar adni az embereknek a legalapvetőbb dolog, hogy az erőszaknak, a kényszernek ne adjon lehetőséget az emberi világban. Mert ha az erőszakot és a kényszert törvényesítjük, akkor tulajdonképpen minden összedől, ha nem is ma, de holnap, holnapután. Nem beszélnék a marxizmus egyéb hiányosságairól, a döntő dolgot jegyzem meg mind a három nagy rendszerben, ideológiában és erkölcsi felfogásban. Szükségszerű volt, hogy a marxizmus megbukjon, és ma már nagyon kevés embernek tud erkölcsi vezetést nyújtani Kelet-Európában, de a világ másik részein is, hiszen ha megengedjük azt, hogy a jó cél elérése érdekében, rossz eszközöket is fel lehet használni, akkor elszabadul a pokol, akkor tulajdonképpen az erkölcsiség romba dől.

De annyi igazság volt azért a Marxizmusban, hogy fölhívta a figyelmet és kialakított egy szociális érzékenységet, hogy azért mégsem megy, hogy egy ember kétszázszor többet keressen a másik embernél, ahogy hallottuk az egyik elmúlt előadáson,
Németh Péter, amikor a globalizációt említette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban felmérést végeztek és az elmúlt 20-30 év alatt a tízszeres fizetésekből 100 meg 200 szoros fizetések lettek és óriási különbségek ékelődnek gazdagok és szegények közé.

A Marxizmus ilyen szempontból még sokáig fenn fog maradni, legalábbis addig, míg a világ, világ. De addig biztos fenn fog maradni, mert maga a Biblia is arról beszél, hogy rettenetes nagy különbségek lesznek egyre inkább ember és ember között. Egyszerűen azért, mert Mózes első könyve 6. fejezet 11. versétől fogva a Biblia – ez egy özönvíz előtti korra vonatkozó kijelentés – ez azt mondja, hogy „a föld betelt, megtelt erőszakoskodással.”

Jézus ezt a bibliaverset idézte vissza Máté evangéliuma 24. fejezetében, amikor azt mondta, hogy ugyanolyan jelenségek fogják felütni a fejüket a történelem előrehaladásával, mint voltak Noé napjaiban. A föld történelme egyre agresszívabb, egyre erőszakosabb lesz. Szóval az ember, ember általi kizsákmányolása egyre kegyetlenebb formákat ölt. Erről beszél például Ézsaiás könyve később, tehát a Biblia legelejétől fogva, hogyha átolvassuk a Bibliát, nagyon sok könyv beszél erről. Valamint Jelenések könyve 6. fejezete és különös képen 13. fejezete, amelynek megértése perdöntő annak az embernek számára, aki a mai világban el akar igazodni. Nézzük ez után, hogy mi volt a mi korunknak a másik nagy társadalom átalakító rendszere, illetve etikai rendszere.

Ugyancsak a XIX. században egy lépéssel Marx és a marxizmus után fejlődött ki az a filozófia, amely elterjedtségében soha nem vehette föl a versenyt a Marxizmussal. Viszont mélységében – tudniillik azok, akik elfogadták, azok mennyire mélyen hittek benne és mennyire mélyen propagálták – abban igen. És ez volt a Nietzsche-izmus. Nietzsche is abból indult ki, hogy az emberi világban alapvető probléma van és az emberi világ problémáját – tette hozzá Nietzsche – a kereszténység nem tudta megszüntetni. Nietzsche nagyon heves kritikával tört ki a történelmi kereszténységgel szemben.
Nietzsche azt tanította, hogy a kereszténység annyira eljátszotta a hivatását – híres kifejezése, hogy mi a kereszténység, ezt mondta „Vulgarizált platonizmus” – mítoszt adott az embereknek, port hintett az emberek szemébe a hatalmi, a középkori kereszténység.

Nietzsche egyébként lutheránus volt és az egész kereszténység történelmét visszamenve a Bibliáig a fürdővízzel együtt a gyereket is ki akarta hajítani, mondván, hogy a kereszténység rontotta meg szinte a világtörténelmet. Nevezetesen Pál apostol ellen írt hatalmas filippikákat, de az evangéliumokat sem kímélte nagyon sokszor, mondván, hogy a kereszténység volt az, amely a történelemnek az egyik legkórosabb, legkórosabb formáját, a nyájösztönt fölerősítette.
Nyájösztönnek nevezte Nietzsche azt, hogy az emberek mindig mennek a tömeg, a sokaság után, a tömegek mindig manipulálhatók, a tömegnek mindig valamilyen tekintélyre van szükségük, és ha megkapják a tekintélyt, akkor gondolkodás nélkül követik azt. Politikai tekintély, egyházi tekintély, bármilyen emberi tekintély.
  Nietzsche azt tanította – és nagyon markáns erkölcsi rendszert hozott létre, – hogy tulajdonképpen a világon a legigazabb ideológia és a legigazabb etika a sztoicizmus. Vagyis az a felfogás, ami már a hellenizmus korában megszületett, aztán Róma korában tovább élt, és lényegileg folyamatosan, mind a mai napig a sztoicizmusnak mindig is voltak képviselői. Tehát mi a sztoicizmus lényege?
Az önálló gondolkodás, az egyéni gondolkodás, nem követni a tömeget, nem követni szokást, hagyományt, nem követni nyájösztön szerűen közerkölcsöket, hanem ha mi egyszer élünk ezen a világon, nekünk kell létrehoznunk a gondolkodásunk, a döntéseink alapján egy különálló erkölcsöt. Egy olyan erkölcsöt, ami fölébe emel bennünket a tömegnek. Itt van a híres Nietzschei übermensch teória, ami nagyon egyszerű.

Az egy másik dolog, hogy Hitler és a fasizmus mit csinált belőle, abban Nietzschének semmi része nem volt természetesen. Mindenki gondolatait el tudják torzítani, és a felismerhetetlenségig tudják elrontani. Nietzsche ezt a maga gondolatkörén belül nagyon logikusan hirdette, hogy az embernek ki kell emelkednie az emberiből, az embernek az ember fölé kell kerülnie és az embernek, minden embernek magának kell erkölcsi rendszert létrehoznia. Természetesen itt Nietzsche előtt ott volt Kant, Hegel, Schopenhauer, akikre ő hivatkozott is. Akik már azt hirdették a felvilágosodás korától fogva, hogy az az út, amit a középkorban járt az emberiség, az követhetetlen út.

Ne kövessünk egyházi tekintélyt, ne kövessünk politikai tekintélyeket. Minden ember maga gondolja végig az életét, és maga döntsön, hogy hogyan akar élni, milyen erkölcsiség szerint akarja folytatni az életét.

  Nietzschének ebben – és nagyon sok mindenben – egyébként igaza is volt. Nagyon élesen hangsúlyozta azt, hogy ha még jó dolgokat látunk is az idősebb nemzedékeknél, vagy egy hagyományban, vagy szokásvilágban, a jó dolgokat is csak újra értékelve, újra gondolva vehetjük át, soha sem automatikusan. Ez az ő híres, másik híres elmélete a „minden érték újra értékeléséről”. Nietzsche az etikai gondolkodás történelmének egyébként kimagasló alakja. Félelmetesen tragikus emberi személyiség, ugyanakkor, aki megőrül – tudjuk, hogy az élete végén megőrült – és talán olyan terhekbe is őrült bele, ami nem ember vállaira való teher. Mindenesetre, aki Nietzschét olvas nehéz olvasmányt választ, viszont nagyon sok értéket tud felhozni a nietzschei etikai rendszerből. Azt mondanám önöknek erre, hogy ebben a nietzschei rendszerben nagyon sok igazság van.

Jézus is hivatkozott arra, az előbb idézett Máté evangéliuma 24. fejezet 37. és 39. versei között, hogy a világ történelmében valóban katasztrofális helyzetet fog előidézni az, ahogy embereket manipulálni, ahogy embereket kihasználni és irányítani lehet. Hadd olvassam fel Jézusnak ezt a kijelentését szó szerint is, Máté evangéliuma 24. fejezete 37. versétől, amelyben szintén Jézus hivatkozik arra, hogy meg fog ismétlődni az a világ, ami az özönvíz előtt már megvolt, ami Noé napjaiban megtörtént. Így mondta Jézus –
„Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és férjhez mentek, mind ama napig, melyen Noé a bárkájába ment. És nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.”

Jézus itt világosan közölte azt, hogy a történelem előre haladtával valami egészen borzalmas és riasztó méretekben elterjed a gondolkodás nélküliség. Hogy az emberek esznek, isznak, ez rendben van, ez kell a fennmaradásunkhoz. Hogy házasodnak, férjhez mennek, ez az élet természetes velejárója, de ezután, amit mond Jézus, hogy „nem vettek észre semmit” ez a félelmetes. Hogy mi emberek élünk ezen a világon és nem vesszük észre, hogy a világon mi van, mi készülődik, milyen nehézségek, milyen csapdák állnak fel. Hogy az emberek nem vettek észre semmit, ez tulajdonképpen, ez a félmondat tökéletesen ugyanazt mondja, amit Nietzsche is próbált
pedzegetni, hogy az emberi életben nem annyira a kizsákmányolás – Nietzsche így felesel Marxnak – mondjuk nem annyira kizsákmányolás a legnagyobb rossz, hanem az a legnagyobb rossz, hogy az emberek nem gondolkoznak, nem élik a tulajdon életüket.

A lelküket, a lelkiismeretüket az emberek bérbe adják és hagyják magukat kormányozni más erőktől, más, egyáltalán nem hozzájuk méltó felfogásokból. Ugyanezt Nietzschének a kortársa – aki sokban vitatkozott Nietzschével, az irodalmi műveiben is megörökítette – ez Dosztojevszkij volt. A leghíresebb műve ilyen szempontból a „Karamazov testvérek”, amelynek híres betétje a „nagy inkvizítor monológ” mondja el azt, hogy például az emberek hogyan követtek vakon és meggondolás nélkül egyházi hatalmakat és egyházi erőket.

Már a XIX. század végén XX. század elején vagyunk itt Budapesten, éppen ezekben az épületekben, itt a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem épületeiben száz évvel ezelőtt Marxista és Nietzsche-ánus tanokat hirdettek és Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, az akkori Nyugat első nemzedéke ezeken az előadásokon vett részt. Ha valaki Kosztolányi Dezsőnek elolvassa a Négyesy Lászlóról szóló visszaemlékezését, képet nyerhet abból, itt száz évvel ezelőtt Budapesten ezeknek az eszméknek a lázában égett az értelmiség, vagy az egyetemi ifjúság, vagy a jövendő tanárai. De ugyanakkor egy harmadik rendszer is megjelent a század elején, tehát a XX. század elején és ez volt a
Freudizmus.
Freud gyökeresen szakítani látszott azzal a fel fogással, amit Marx is hirdetett és azzal is, amit Nietzsche hirdetett. Tudniillik Freud azt mondta, hogy „ne a társadalomról gondolkozzunk, nem a társadalmiságban van a nagy probléma”. Ne a közerkölcsökről gondolkozzunk és ne arról, hogy az emberek most nyájként bégetve mennek emberek után, hanem Freud azt mondta, „az embernek a legelemibb érzékelésmódja az ösztön élete, a biológiai érzékelésmód. Az ember nem elsősorban társadalmi lény, nem elsősorban közösségi lény, az ember elsősorban ösztönlény, biológiai lény. Az ember az állatvilágból emelkedett ki evolúció folytán – ezt ugye a másik két rendszer is elfogadta, az evolúció elsöprő többséggel a XIX. század második felétől minden más eszmerendszert is átjárt.

Attól a pillanattól fogva, hogy Darwin megjelentette az 1850-es 60-as éveiben a műveit, tulajdonképpen az evolúció mind a mai napig diadalmenetet jár az eszmetörténetben. Egyébként a legkülönösebb jeleként annak, amit Jézus így mondott, hogy „az emberek nem vesznek észre semmit” mert hát az evolúció, soha nem volt tudományos tétel, soha nem bizonyították be, soha senki nem igazolta azt, hogy az ember közös őse a majom. Soha senki nem tudta bebizonyítani se eszmeileg, se gyakorlatilag, hogy az egysejtű miért éppen itt kezdett osztódni, vagy miért volt 15-16 milliárd évvel ezelőtt az úgynevezett, Nagy Bumm. S egyáltalán fölháborítónak tartom, hogy ilyen szavakat is használ a tudomány, hogy Nagy Bumm, meg Nagy Zutty, meg Nagy Reccs.
Utoljára kamasz koromban, meg gyerekkoromban a futballpályán szoktuk ezeket használni, hogy bumm, zutty, és reccs. De hát a korunknak a tudománya is oda züllött le, hogy tulajdonképpen ilyeneket hirdetnek, hogy egyszer volt egy Nagy Bumm, elkezdett tágulni a világmindenség és most már a tágulásnak a második félidejéhez érkezünk, most meg szűkülni fog és egy nagy fekete lyukban fogunk, kikötni. Mondják ezt vezető amerikai és angol fizikusok, Magyarországon is megjelent könyveikben. S az Akadémiai Kiadó könyvet ad ki arról, hogy a Nagy Bumm utáni ötödik másodpercben mi történt. S akkor nem tudom, hogy ebben az előadásban emlékezzem meg erről, vagy majd az egyik következő előadásban a „New Age” jelenségekről, a hiszékenység iparnak a mesterműveiről.

Mert hát borzalmas, hogy korunknak a tudománya tényleg olyan agyaglábakon áll, amit elmondani nem lehet. Ezt csak úgy említem önöknek, hogy az evolúció ott áll háttérbe a marxizmus mögött, a Nietzscheizmus mögött, de ott áll a Freudizmus mögött is, sőt leginkább a Freudi gondolatrendszer mögött áll. Freud azt hirdette, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb. Nem kell itt átalakítani társadalmi folyamatokat, nem kell visszaállítani ember és emberek közötti egyenlőséget. Az embernek bátran vállalnia kell az ösztöneit, legfőképpen a nemi ösztönét.

Az összes baj abból következik az emberi életben, hogy az emberek túlságosan a társadalomnak az elvárásaihoz képest élnek, túlságosan viselkedünk mi emberek. Hát szabad folyást kellene engedni az ösztöneinknek és bizonyos emberi vágyaknak. Persze ez óriási hatásra számíthatott, mint minden, ami a történelemben olyan gondolat, ami nem egészen végiggondolt gondolat, hiszen az biztos, hogy az ember nagyon sok mindenben hasonló, a Biblia is ezt mondja, hogy a hatodik napon teremtette Isten a gerinceseket és az embert is a hatodik napon teremtette. Hát hasonlóság van!
Goethe mondja a Faust híres végsoraiban, hogy minden hasonlóság ezen a világon, minden mindenre hasonlít. Na de hát, azért mert mi hasonlítunk, a falevélre is meg a fának a törzsére is, azért még nem kell összefüggésbe hozni bennünket a falevéllel, vagy a fának az életével. Mindenesetre Freud, ahogy meghirdette ezt a felfogást, és a pszichoanalízis elkezdett terjedni, tulajdonképpen ez az a gondolatrendszer és etikai rendszer, ami mind a mai napig, talán a leghosszabban húzza magát.

A teljes szabadság, az embernek a totális szabadsága, felszabadítása, és, hogy nincsenek erkölcsi normák, mert az erkölcsi normákat csak a történelem hozta létre, csak társadalmi szükségletek hozták létre. Tégy, amit akarsz! Akkor vagy igazán ember, ha szabadon vállalod magadat, ha kiéled az életet. Egy élet van, egy lobbanással kell az életet birtokba venni.
Igen ezt is bizonyos értelemben pedzegetik bibliai jövendölések, a második Timótheus levél 3. fejezet első öt versében, amikor Pál apostol látképet fest a végső idők felé hajló emberiségről, mond egy ilyen kijelentést, hogy „az emberek nem az igazságnak, hanem a gyönyörnek lesznek szeretői”.

Nagyon hatásos kijelentés ez a mi korunkra, hogy az embereket nem az igazság érdekli, nem valami értelemmel felfedezhető, nyomon követhető igazság, hanem az emberek azt mondják, hogy hát végül is miért élünk? Hát az élvezetekért élünk, hogy örömünk legyen, hogy gyönyörködjünk, hogy jól érezzük magunkat, hogy kellemesen éljünk. Sokat szoktam önöknek idézni Szentgyörgyi Albertnek azt a híres kijelentését, ami így hangzik, hogy „az embereket nem az igazság érdekli, az embereket a kényelem érdekli”.

És ez ugye bent van az emberi természetben. Az igazság sokszor keserű, mert leleplez bennünket. Hát ki akar magának keserű tapasztalatokat? Az ember inkább szeretne magának olyan tapasztalatokat, ami bizonyos eufóriával, valami örömmel, valami lelkesültséggel tölti el. Nagyon igaza van Szentgyörgyi Albertnek, amikor azt mondja – „az embereket nem az igazság érdekli, az embereket a kényelem érdekli” – s tovább így fűzi a gondolat menetét, hogy azt mondja – „az első akadály, ami előttünk van, a tulajdon agyunk és az idegrendszerünk – mert az agysejtjeink egyáltalán nem is akarják beengedni az olyan információkat az elménkbe, amelyek lelepleznek bennünket, és amelyek ellenünk szólnak. Már a gondolkodásában is olyan az ember, hogy nem akarok azzal törődni, vagy azzal gondolni, ami rámutat az életem hibáira és rámutat arra, hogy tulajdonképp nekem meg kellene változnom. Alapvetően, gyökeresen meg kellene változnom. Az ember önigazoló lény. Az ember alapjában véve egy hiú, egy teljesen eltorzult és egy önigazoló lény. Persze, hogy a Freudizmus számíthatott az elterjedésre!

Mind a mai napig a pszichológiának is, a pszichiátriának is és egyáltalán a mélylélektannak is az elterjedése most már tömegnyi méretekben általános és azt láthatjuk, hogy óriási jelentőségre jutott. Én például, aki az egyetemi éveimet a hetvenes, nyolcvanas években végeztem és aztán 78-tól, már a Magyar Tudományos Akadémiára kerültem, már akkor láttam, hogy az ottani Marxista emberek, hogyan hangszerelik át az ideológiájukat Freudizmusra. Hogyan kezdik évről-évre mondani, hogy nem annyira a társadalmi problémák a nagy problémák, itt az ösztön problémák, vagy az emberi személyiség problémái a nagyobb problémák. Nagy Marxista vezető filozófusok, mint a Lukács iskolának a követői, Heller Ágnes és a többiek, és egyetemi tanárok, és a magyar szellemi élet úgynevezett nagy képviselői.

Már a 70-es 80-as években ezt a fordulatot megtették és ma, hogyha megkérdeznénk őket, hogy miben hisznek, vagy milyen erkölcsöt mondanának például a magyar népnek? Hát azt hiszem, hogy nagyon üresen kellene, hogy távozzunk, mert valóban itt lehet látni, hogy mennyire kiüresedett minden. Mennyire egy ideológia és egy etikai vákuum állott elő. Légüres térben vagyunk. A régi társadalmi rendszereket elmosta, elmosták a Kelet – Európai rendszerváltozások. Megmaradt egyetlen egy társadalmi rendszernek a kapitalizmus, annak is egy kegyetlen és vad formája, például Magyarországon és a többi Kelet – Európai vagy Ázsiai országban és a kapitalizmusnak tulajdonképpen soha nem is volt erkölcse, ma sincs erkölcse.

A kapitalizmus lényege az, hogy mennél több pénzt szerezzél, és ennek érdekében szinte bármilyen eszközöket megenged. Tehát egy olyan hatalmas űr állt elő az erkölcsi gondolkodásban, amely szinte kifejezhetetlen az emberiség történelmében, s amelynél egy pillanatra újra hadd álljak meg. Csak Magyarországon is többször megismétlődött ez. Én irodalomtörténettel foglalkozom, két nagy költőnk idején ez már megismétlődött. Az egyik költőnk Arany János volt, aki a kapitalizmusról és az egész polgárosodásról, mint a bűz fertőjéről beszélt. Például 1851-ben a „Gondolatok a békekongresszus felől” című versében, vagy a később a „Honnan hová” című versében Arany világosan látta azt, hogy az egész polgári rendszer, az egész kapitalista rendszer egy dologra megy ki és ez az, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, megmagyarázza a legnagyobb rosszat is, törvényesítse a legnagyobb rosszat is.

És Aranynak az a súlyos szkepszise és érzékenysége és az egész történelemmel való szembefordulása is innen származik, hogy látta már a sötét véget. A másik költőnk pedig Ady Endre volt, akinek hadd hangozzék fel itt egy verse, Babits után egy Ady vers, amelynek a címe is nagyon jellegzetes és az utolsó sora is jellegzetes, amelyben ezt mondja „másként lett volna itt ország”. Másként?! De így nem lett! Országok nincsenek, nemzetek nincsenek, tulajdonképpen a kapitalizmus felbontotta a nemzeti határokat, eltörölte a népet, mint kategóriát. Ma ilyesmiről beszélni, hogy nép? Az anakronisztikus! Nép már nincsen! A falvakat szétrombolták, a falvaknak az egyszerű természetes kultúráját miszlikbe aprították. Mindenhova bement a modern üzleti szellem és gazdaságilag, társadalmilag, de erkölcsileg is mindent szétromboltak.

Csak gondolják meg, hogy az 1900-as évek elején Magyarország 80%-a falvakban lakott és csak húsz százaléka városokban. Most fordított a helyzet, Magyarország 80%-a lakik a fővárosban, környékén és nagyvárosokban és alig 20%-a falvakban. Egy évszázad alatt egy ilyen társadalmi szerkezetváltozást nem lehet elviselni épp ésszel. Másként lett volna itt ország! – mert az első világháború előtt is hasonló felhők tornyosultak Magyarország fölött. Aztán persze az egész huszadik század, például Magyarország történelmében az erkölcsnek a módszeres szétzúzását hozta. És most itt a XXI. század elején Magyarország egy olyan helyzetben van – csak egy kis ember vagyok, aki járom az országot, főleg tantestületeket, iskolákat, művelődési házakat látogatok immáron 18 éve, de azt látom – hogy Magyarországon úgy örülnek egy épkézláb mondatnak és egy erkölcsi kifejtésnek – főleg még, hogy ez a Bibliából jön és nem olyan, amit megszoktak biblia vagy hittanoktatás címén – hogy azt elmondani is lehetetlen. Mert valóban egy óriási űr keletkezett az emberekben. Az emberek nem tudják, hogy miért élnek, nem tudják, hogy mi végből élnek, mi a célja az életnek. egy totális erkölcsi káosz állt be!

Mielőtt a gondolatmenetet folytatnánk, hangozzék fel ez a rövid Ady vers, amelynek különben a mottója a Jóel könyvéből való. Jóel könyvének első fejezetéből való ennek a versnek a mottója. Ugyanaz, amelyet az elmúlt előadáson felolvastam önöknek. Jóel könyve kezdődik így, hogy „amit meghagyott a cserebogár megette a hernyó …” és így tovább, és így tovább. Tehát minden lepusztul! Nem csak az élővilágban pusztul le, hanem a lelkek világában, az erkölcsi világrendben is egy óriási pusztulásnak vagyunk tanúi.

Ady Endre: NINCS ITT ORSZÁG
„Ami megmaradott vala a sáskától, megevé a cserebogár, és ami a cserebogártólmegmaradott vala, megevé a hernyó, és ami a hernyótól megmaradott vala, elsüté a ragya.”
(Jóel próféta könyve, I.,4.)

Petuel fia, Jóel, jóslata: Városok, mezők elpusztulnak itten
s lélekbéli s való vetéseinken. Zsebrák-láb vagy a kozák ló-pata
Taposnivalót egyként nem talál majd. Bús föld, hogy >>mentő<<-d olyan eszelős:
Kötődik Gesztért duhajul a Sorssal. S Bécsért és Gesztért ő akkor erős,
Mikor maradék magyar mit se forral. Ritkult, romlott s neki már minden más: jobb.
Már nincs, kit leverjenek az urak.,Már csak vonaglás a mi lázadásunk,
Hálát nem adott s már nem is mutat Bécs. Késő a mi úr-virtuskodásunk,
Hős uraink Majtényt is elaludták. Harcra készítni elő a magyart,
Védő-bástyául megintelen Bécsnek? Az én népem már rút halálba tart
És németet majd csak talál a német, Régen és másként lett volna itt: ország.

Kedves hallgatók!
Lépjünk tovább. Ennek a borzalmas erkölcsi űrnek a kitöltésére a történelem során mindig is és egyedül egy valami lett volna képes és ez az Isten szavának, a Bibliának a komolyan vétele. Azé az Isten szaváé, amely azonban soha nem jutott el embertömegekhez. Sem a középkorban, sem a felvilágosodás idején, amikor egyenesen meg akarták semmisíteni a Bibliát. de sem a modern korban, amikor a Biblia már elterjedő félben van, és már szinte minden ember kezébe eljut itt Európában. De a Biblia, ahogy mondja a Német a „Bestseller ohne Leser”, „Sikerkönyv olvasók nélkül”.
A Bibliát megismerni, áthasonítani az erkölcsi tanítását, nagyon kevés ember férkőzhetett eddig hozzá és tulajdonképpen, amit ma kereszténységgel azonosítanak, azok bizonyos egyházi állásfoglalások. Ma az emberek nagy tömegei a Bibliát és a keresztény felekezetek állásfoglalásait egybemossák. Nem ismerve a Bibliát, amit keresztény egyházi vezetők vagy teológiai irányzatok mondanak, azt hiszik, hogy a Biblia azt mondja. És ez borzalmas dolog. Például, hogyha megkérdeznénk ezt az előbb elmondott folyamatot, hogy itt minden erkölcsi rendszer kiüresedett??
Például különböző egyházak mivel magyarázzák? Megkérdeznénk az úgynevezett nagy történelmi egyházak vezetőit, vagy szellemi képviselőit, hogy miért van most erkölcsi vákuum a világban? De azt hiszem ezt önök is hallhatják, mert sokszor megkérdezik ezt és sokszor elhangzik a válasz, hogy egy nagy fő bűnöst jelölnek meg az egyházi vezetők, és ez a liberalizmus. Sokszor meg azt mondják, hogy a liberál-bolsevizmus. Főleg Magyarországon nagyon elterjedt ez a kifejezés. Tehát magyarul azt mondják, hogy a kommunisták – most nagyon egyszerűen mondom, hogy megértsük – beöltöztek liberálisnak. De ugyanolyan kommunisták maradtak. Letették a párttag könyvet, de a pénzt befektették jól jövedelmező vállalkozásokba és, hogy ha ideológiával nem tudják már vezetni, vagy elbolondítani az embereket, hát övék a pénz, övék a hatalom.

Azt csinálnak, amit akarnak. Tehát egyházi vezetők, egyházi irányzatok képviselői ezt hirdetik, hogy a bajok fő okozója a liberalizmus. Amely a XIX. század első felében már megszületett a nemzetállamok kialakulásával. Amely kimondta az állam és egyház szétválasztását.
Amely hitet tett a mellett, hogy minden egyház végezze a maga feladatát, ebben az állam ne csorbítsa a működését, de az államok is végezzék a maguk feladatát, és ebben az egyház ne diktáljon az államoknak. Tehát a mai válsághelyzetért a liberalizmus a felelős. Kétszáz éve, hogy nincs igazi erkölcsoktatás. Kétszáz éve, hogy az állami iskolák felszaporodtak, és az egyházi iskolák visszaszorulnak. Kétszáz éve, hogy a liberalizmus a modern nemzetállamokban fellépett, hogy tulajdonképpen a közerkölcs címén e köznihil van. Tehát mindennek oka a liberalizmus és a liberál-bolsevizmus. Az egyik egyház, nevezetesen a katolikus egyház 1864-ben egy híres dokumentumot is közzé tett, amely mára már szinte legendás nevet szerzett magának, ez volt a Syllabus.

Kislexikonból idézve:(gör.-lat.) a. m. jegyzék. E néven különösen ismeretes az 1864 dec. 8-iki pápai enciklikához csatolt jegyzéke a téves és egyházellenes tanoknak, a nélkül, hogy kifejezetten kárhoztatva lennének. A S. a pápának tagadó értelemben vett hitbeli csalhatatlan itélete (judicium dogmaticum).
Forrás: Pallas Nagylexikon

A Syllabusban az akkori pápa, tehát – jól jegyezzük meg 1864-ben – kimondta a következő ítéletet, „a liberalizmus ostoba és dőre és üres fecsegés”. Nem lehet liberalizmust hirdetni, nem lehet az embereknek teljes szabadságot adni, mert, hogy ha van igazság, akkor mindenkinek az igazság zászlaja alá kell besorakozni, úgy ahogy az egyház azt a középkorban tanította. Az emberiség összes baja, beleértve az erkölcsi bajokat is, onnan származik, hogy felbomlott a középkor. A középkor évszázadokig tudta vezetni az emberiséget a középkori hűbéri rend csúcsán az állam és az egyház szövetségével. Az összes baj okozója a liberalizmus szellemi áramlata.

Kedves hallgatók! Ha ilyesmiről hallanak – nagyon tekintélyes egyházi vezetők részéről – vizsgáljuk meg azonban, mert a kereszténységnek ez a lényege, – hogy nem emberekre hallgatunk és nem emberi tekintélyektől tesszük függővé az álláspontunkat. Hanem vizsgáljuk meg azt, hogy a Biblia mit is mond arról, hogy a szabadság micsoda és mennyiben is kell azt az embereknek adni, mennyiben kell biztosítani minden embernek. Ha a Bibliának a szabadságról való tanítását átnézzük, például egy ilyen alapvető igehelyek jutnak elénk, mint a Jakab levele 1 fejezet 25. verse. Érdemes megjegyezni ezt a bibliai szóhasználatot. A Biblia azt mondja, hogy  „aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe”.

Az Isten világrendjében a szeretet és az igazság mellett a harmadik – az Isten világrendje ezen a három lábon áll – a szeretet és az igazság és a szabadság egyidejű alkalmazását. A kereszténység Istene az az Isten, aki tökéletes szeretet, aki azonban tökéletes igazság is, de sem a szeretetét, sem az igazságosságát senkire rá nem erőlteti. Ezért mondja a második Korinthus levél 3. fejezet 17. versében Pál, hogy „ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”. Tehát ha csak két igehelyet veszek ki és többet nem is szeretnék, a Biblia szerint a szabadság az embernek elemi joga, veleszületett joga. A Biblia alapján azt kell, hogy mondjam önöknek a mi európai történelmünkről, hogy szégyen és gyalázat. Zúg, morog mindenki. Hogy a XVIII. és XIX. században polgári forradalmak, polgári alkotmányok kezdték biztosítani az embereknek a szabadságjogait.
A lelkiismereti szabadság, a vallásszabadság, a sajtószabadság, a gondolat, – szólásszabadság jogait. Azért mondom, hogy szégyen és gyalázat, mert az úgynevezett keresztény középkor során semmiféle szabadságjog nem illette meg a nagy tömegeket.

Azt olvassuk a „Nagy küzdelem”, vagy „Korszakok nyomában” című könyvben, azt mondja írója Ellen Gould White, hogy „az emberi alapvető jogok közül a szabadság az a jog, amit a gonoszság a leginkább késleltetett a történelem során”. 

   Emberektől megvonni a szabadságot, hogy ne is tudjanak szabadon gondolkozni az emberek. Csak a XVII-XVIII. században jut bele az emberi történelem homlokterébe. Addig kegyetlenül elnyomják, máglyára küldik, kerékbe törik azokat az embereket, akik mást mondanak, mint az adott hatalmi szerkezet, az állam és az egyháznak a frigye, összeszövetkezése mondott. Tehát azt kell, hogy önöknek mondjam, hogy nem igaz dolog az, hogy a szabadságra fogják a rosszat. Nem igaz dolog az, hogy az erkölcsi kiüresedést a szabadságra fogják. Olyan megokolással, hát ez a szabadság teljesen eltorzult, a mai szabadság nem is szabadság, hiszen az emberek ezt csak szabadosságra használják fel. Az emberek nem gondolkoznak, csak azt akarják tenni, amit éppen a kívánságaik sugallnak nekik. Tehát én azt szeretném mondani, hogy az embert, minden egyes embert megilleti az alapvető emberi szabadság.

   Hogyha valaki a Bibliát komolyan olvassa, az igazság és a szeret mellett semmit sem lát annyira felragyogni, mint azt, hogy az Isten mennyire tisztelte mindenkinek a szabadságát. Ha valaki nem volt hívő, annak is! Ha valaki hívő volt, de hibákat követett el, akkor Isten nem sújtott le rá, hanem próbálta kérlelni azt az embert, próbálta meggyőzni azt az embert. Nem rég olvastam el, újra és újra olvasom a Bibliának bizonyos részeit, például Dávid király élettörténetét. Hát olyan megrendítő látni, ahogy Dávid egyik hibából a másik hibába esik bele, és mégis az Isten azt mondja, hogy a szívem szerint való ember, szívem szerint való király. Mert az Isten nem szűnt meg fáradozni Dávidért. Az Isten mindig tisztelte Dávidnak a saját személyes gondolkodását és szabadságát. És ezután azért van ilyen hosszan részletezve benn a Bibliában, mert az Isten ma is így tesz. Az Isten előtt nincs ateista, vagy nem ateista. Az Isten nem felekezetek szerint ítél, még kevésbé a szerint, hogy ki minek mondja magát. Az Isten minden emberen munkálkodik és minden emberből egy igazi edényt akar formálni, mint egy tökéletes fazekas, akinek kezében ott van minden emberi élet. De tiszteli az ember minden rezdülését, minden megmozdulását.

Isten senkire semmit nem erőltet, és nem kényszerít. Ez egy olyan óriási törvény, amelyről minden bibliai könyvben olvashatunk. Például, hogy ha önök elolvassák Józsué könyvét, hát az már igazán csak egy katonás könyv. Maga a szerző és a főszereplő Józsué is a zsidó nép hadvezére. Mivel fejeződik be Józsué könyve? A 24. fejezetében mit mond Józsué a népnek, amikor letelepíti Izrael népét és magának megtartja itt közép Izraelben a Timnath-Szeráh falvacskát, a megmaradt részt ő a vezető ember a legszerényebbel elégszik meg. S halála előtt Józsué azt mondja az embereknek, hogy

„Emberek válasszatok magatoknak Istent. Olyan istenek kellenek, amelyek ti a héberek egykor a Tigris és Eufrátesz folyó közén imádtatok mielőtt Ábrahám az ősatyánk eljött volna onnan. Akartok bálványisteneket imádni? Válasszatok! De én és az én családom, mi az igaz Istent imádjuk.”

De Józsué nem azt mondja, hogy azt kell imádni, azt kell imádni, amit a vezető réteg imád, hogy én vagyok a tekintély és én megmondom, hogy most mindenkinek istenhívőnek kell lennie. Józsué azt mondja, hogy „válasszatok még ma, hogy azokat az isteneket imádjátok, a folyóvízen túli isteneket, vagy a mi Istenünket, aki kihozott minket Egyiptomból.”

Kedves hallgatók!
Még egyszer mondom, szégyen és gyalázat, hogy a keresztény Európa egy olyan elvet követett több mint ezerkétszáz éven keresztül, ami a vallási erőszak elve volt. Tudjuk jól azt, hogy ezt nem a kereszténység hozta a világba, hanem Róma hozta a világba. A kereszténység csak akkor, amikor Róma hálójába került, és a keresztény vezetők Róma hálójában meg is maradtak, akkor fogadták el ezt. Rómának volt az – ugye Róma, a pogány ókori Rómáról beszélek – Rómának volt az a világtörténelmi felismerése – mondhatnám azt, hogy lesújtó és borzalmas felismerés – hogy az emberek azt a vallást kövessék, amit a császár és a hatalmi réteg követ. A valláskövetésből hatalmi kérdést csináltak. Ráerőszakolták az emberekre a vallást. Ha Róma a Jupiter vallást követte, mert a császár Jupiter és Juno imádó volt, akkor mindenkinek azt kellett követni. Ha a római légiók elmentek Perzsiába és onnan behozták a Mitrász vallást, mint ahogy behozták az első, a második, a harmadik században, akkor minden római polgárnak Mithrászt kellett istennek tisztelni. Vége van Jupiter kultusznak, Saturnus, és a többi, most jön a Mithrász kultusz.

És ez tovább öröklődött a középkorban. Gondolják meg, hogy micsoda iszonyatos világ volt az, amelynek a jog is így mondta ki a lényegét, hogy „Cuius regio, eius religio „. Akié a tartomány, (a régió), azé a religio, a vallás. Ha a földesúr mondjuk ilyen vallású, akkor az összes jobbágynak is olyan vallásúnak kell lenni. Ha a földesúr áttér egy másik vallásra – a reformáció századában ez nem volt ritka, hogy a földesúr azt mondta, hogy ő lutheránus lesz, akkor az összes embernek, az összes egyszerű embernek át kellett térni arra a vallásra. Megismerés nélkül, meggyőződés nélkül. Aztán a földesúr azt mondta, hogy mondjuk, most kálvinista leszek, akkor mindenkinek át kellett térni a kálvinistára. Hát nem borzalmas dolog ez?

   „Cuius regio, eius religio.” 
  Róma adta azt a történelemnek, hogy a vallás az nem meggyőződés kérdése, az nem gondolkodás keresés kérdése. A vallás az hatalom kérdése! Akié a hatalom, az majd megmondja, hogy miben higgyél! És az emberek ezt elfogadták? Kényszerültek elfogadni, nem tudtak ez ellen semmit tenni? Hát maga a religio szó is, mit is jelent? Oly sokszor elmondom önöknek, de érdemes néhány idegen fogalmat is így megjegyezni. A latin nyelvben ez a religio szó, a religere igéből származik, ami annyit jelent, valamihez kötődni, valamihez ragaszkodni. Tehát a vallás az szokás és hagyomány. A vallás az nem gondolkodás, nem keresés, nem Istenkeresés, nem a biblia igazságainak megtalálása, elfogadása, nem kősziklára esés a Krisztus követése.

Nem! Krisztust akarod követni, jó, hát eddig volt Jupiter, ezután volt Mitrász, most van Krisztus. Tessék!
De, hogy Krisztus mit mondott? A Biblia mit tanít? Azt nem kell megismerni, legyél keresztény, minden tíz falu építsen egy templomot. Magyarországra is így jutott el az úgynevezett kereszténység. Ha most egy anekdotával szeretném önökkel megértetni, hogy miről van szó; nem tudom, hogy hogy élték át önök az elmúlt tíz évet. Én nagyon odafigyeltem, ami Magyarországon zajlik. Például tíz éve lettem újságolvasó. azelőtt nem érdekelt se az újság, se semmi, de tíz éve nagyon odafigyelek minden szóra. Például 1992-ben a Magyarok világszövetsége Világkongresszusa előtt Bulányi György a neves piarista szerzetes,- és akkor még a római egyházból kitagadott lelkész és tanár – a következő megjegyzést tette. 

   Azt mondta, hogy „Pápánk II. János Pál meghirdette Európa újra evangelizálását”. Jöttek a Kelet-Európai rendszerváltások, és a Pápa meghirdette, hogy most Európát újra evangelizálni kell. S erre azt mondta Bulányi György – „Európát és benne Magyarországot nem újra evangelizálni kell, hanem evangelizálni.”

Mert Európában és Magyarországon a tiszta kereszténységet soha nem ismerték meg a nagy tömegek. Mert a nagy tömegek csak azt ismerték meg, amit felülről mondtak, hogy ez a vallás, ezt kell követni. Ki az, aki a Magyar nép kezébe adta volna a Bibliát? Ki az, aki azt mondta volna, hogy emberek, ha az az Isten, ha táltosok istene az isten, hát kövessétek őt. De, hogy ha az az Isten a Biblia Istene, akit ti most megismertetek, akkor kövessétek. Aztán Magyarországon azt mondták – I. István korától, – hogy aki ezt nem követi, azt felnégyeljük. Most is azt mondják, aki ezt nem követi, az nem egyház. Döbbenetes dolog. Egy mondatban elfér 1100 év lényege. Európát nem újra evangelizálni kell, Európát evangelizálni kell, mert a vén Európa eddig még nem ismerte meg, nagy tömegeiben nem ismerte meg az evangéliumot. Csak egy hatalmilag erőszakolt kereszténységet ismert meg. 

  S kedves hallgatók, hogy mennyire így van ez, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azt, hogy újra elköveti Európa és benne Magyarország is azt a hibát, amit már egyszer, kétszer a történelme során elkövetett. Amire azt monda egy amerikai gondolkodó, hogy az a nép, mely nem tanul a történelméből, arra van ítélve, hogy újra elkövesse történelmének a hibáit. Most pont ennek a küszöbén vagyunk!

És itt jön az előadásunk címében jelzett tekintélyelvűség. Ma van egy erkölcsi vákuum az egész világon, Európában és Magyarországon is. És az erkölcsi vákuumot nem úgy igyekszenek megszüntetni, hogy meg kellene ismerni az igazi erkölcsöt. Meg kellene ismerni azt, hogy Isten mit tanít az emberi életről és az emberi élet rendeltetéséről. Az igazi erkölcs megismertetése helyett újra jön a tekintély. Újra jön az, hogy majd valaki megmondja, hogy mit kell hinni, és hogyan, mit kell követni. És erről bibliai jövendölések sokasága beszél.

Ha rövidre fogom a szót, akkor három Biblia fejezetet ajánlok mindenkinek elolvasásra. Azt, hogy a föld történelmében újra meg fog ismétlődni a középkor, a középkorhoz hasonló berendezkedés. Hogy megint meg mondják az embereknek majd, hogy mit kell hinni, és mit kell cselekedni vallás és kereszténység címén.

Ezt először Dániel könyve 7. fejezete hozza a tudomásunkra. Dániel könyve 7. fejezete beszél arról, hogy a rómaiság jegyében kezdődött el a történelem utolsó időszaka. Ez Európa – és a rómaiság – jegyében fog befejeződni. Ezt csak azért nem látják az emberek, mert a rómaiság innen visszafele számolva már 2200 éves. A Jó Hír ’91/3-as számában összeállítottam egy kis anyagot, hogy az emberiség legnagyobb gondolkodói, például egy Dante, Petrarca, Michelangelo, mit írtak a rómaiságról? Rómának ez a lényege!

Rómának lényege a hatalom. Rómának lényege – a pogány Rómának, de a középkori Rómának, az egyházi Rómának is – az egység, hogy egy kézben legyen a hatalom. Rómának a lényege a fortélyos diplomácia, az olyan beszéd, amiről soha nem tudjuk, hogy mit akar jelenteni, mint ahogy a diplomaták beszédét is nehezen hüvelyezzük ki. Rómának a lényege az a fajta kultúra, ami nem gondolkodásra késztet, hanem bámulatra és csodálatra. Rómának a vallási lényege az, hogy a vallási hatalom és a politikai hatalom egy kézben legyen. Ez a „Pontifex Maximus” római intézménye. A legfőbb hídőrző! Vagy másként “hídépítő”!
  
A római császár Pontifex Maximus volt, tehát császár is volt, de legfőbb főpap is volt. Egy kézben volt a politikai hatalom és az egyházi hatalom. A középkorban a pápaság ugyanezen az elven alapult. Övé volt a „Potestas”, (teljes hatalom)politikai hatalom, övé volt az „auctoritas”, a lelki hatalom. Világi és lelki, politikai és egyházi hatalom összeszövődött. Most ezekben az években ugyanezt láthatjuk, ugyanennek lehetünk szem, és fültanúi, hogy a világ, a kiüresedett erkölcsiségű világ fölébe kerekedik egy hatalom, amely egy kézbe akarja fogni a világ fölötti uralkodást.

Dániel 7. fejezete nem véletlenül nem szerepel például a katolikus perikópa rendszerben.
Ezt nem nagyon olvassák fel egyházi istentiszteleteken. De ugyanúgy nem szerepel a második Thessalonikai levél második fejezete sem, mert Pál apostol ennek a gyülekezetnek elmondja, hogy a földi történelem előrehaladásával mi várható. És szó szerint, pontosan visszaidézi Dániel könyve 7. fejezetét, ilyen szavakkal, hogy majd eljön az idő, amikor valaki az Isten helyébe emeli magát, Isten gyanánt mutogatva magát, önmagának tulajdonítva mindazt, ami Istennek és Istentiszteletre méltónak mondatik. Beül az Isten templomába és ez a hatalom a föld fölött korlátlan befolyást, korlátlan hatalmat nyer.

A harmadik igehely pedig Jelenések könyve 13. fejezete, ahol a Biblia nagyon jó érzékkel megjelöli azt, hogy egy egyházi hatalom, csak a legerősebb politikai hatalom közreműködésével érhet el döntő befolyást. Rómának mindig ez volt a sajátossága. Tessék megnézni az európai történelmet. Akkor, amikor Róma befolyást akart elérni egyházi és világi téren, először megszerezte a Frank királyságnak a szövetségét. Az volt a legerősebb királyság a VIII. IX. században. Majd, amikor a Frankok csillagzata lehanyatlott megszerezte a Német császárok szövetségét, a IX.- X.- XI. században. Létrejött a Német-Római császárság intézménye, amely lényegileg a XX. század elejéig fennmaradt jogilag. Ma a világon nem Franciaország a legerősebb hatalom, nem is Németország. Ma a világon az a legerősebb hatalom, amely felé a kezét Róma kinyújtotta.

A kinyújtott kéz, legalábbis 1984 óta világosan látható, amikor az Amerikai Egyesült Államok alkotmányával ellentétesen felvette a diplomáciai kapcsolatot egy egyház, egy egyházvezetéssel, egy világegyházzal.
Az amerikai alkotmány kimondta, hogy az Egyesült Államok csak politikai kormányokkal létesít diplomáciai kapcsolatot. Egyházakkal nem létesít, más a politika, más az egyház! A Reagan kormányzat azonban ezt megszegve elérte azt, hogy felvették a diplomáciai kapcsolatot. Az úgynevezett protestáns Amerika, amely egykor legalábbis protestáns volt, átvette azt a szerepet, amit egykor a Frankok és a Németek játszottak. Ma a világot egy tengely uralja, és egy tengely kormányozza. Ez az Egyesült Államok és Rómának a tengelye. Ez túl nyilvánvaló és túl világos is. Sok ember ezt tudja is. A nyugati lapok állandóan erről cikkeznek, hogy Kelet-Európát is tulajdonképpen két hatalom bontotta le. A Reagan kormányzat dollármilliói Rómán keresztül felbomlasztották Kelet-Európát, felbomlasztották a Szovjetuniót is. Mondom ez túl nyilvánvaló, és túlságosan sokat is tudunk erről. De ki az az ember, aki ezt komolyan veszi? Ki az-az ember, aki komolyan veszi, hogy ha egy kézbe kerül a világ, akkor milyen világ lesz itt?

Kedves hallgatók!
Olyan világ, amilyen volt Nagy Károly és Róma, az Ottó császárok és Róma ideje alatt. Vagyis így mondanám röviden, egy középkori világ. Új középkor küszöbén élünk. Visszajön a középkor, és nagyon sok ember látja is ezt. Nem vallásos, ateista emberek is nyilvánvalóan látják ezt a döbbenetes előrenyomulást, de talán nem veszik komolyan, vagy leértékelik ennek a veszélynek a jelentőségét. A Biblia ezt komolyan veszi! Ha valaki elolvassa a Jelenések könyve 13. fejezetét, nem tud szabadulni a nyomasztó hatástól. Olyan ez, mint, hogyha minden elsötétedne. Egy kézbe kerül a világ! Egy olyan kézbe, ami nem tűri a másként gondolkozást, nem tűri az isteni mérték alkalmazását, hanem Istenre hivatkozva emberi mértékeket erőltet és erőltet rá a világra.
Egy valami vigasztalhat bennünket, akik ebben a történelmi korszakba lépünk be, sőt már bele is léptünk, és Jézusnak azok a hasonlatai vigasztalhatnak, amelyben Jézus világossá tette, hogy igen visszajön a középkor. De ez a középkor már nem lesz tizenhárom évszázados.

Sőt talán ezred annyi idő sem fog eltelni ezzel a középkorral. Jézus azt mondta, Máté evangéliuma 24. fejezet 8. verse helyes fordításban így hangzik. – „Mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.”
Máté huszonnégy, nyolc. Ezt egyébként Dániel 12:1-ből idézi Jézus, hogy „olyan nyomorúságos idő lesz, mint amilyen nem volt, mióta nép kezdett lenni a földön.”

De itt a nyomorúságnak fordított szó az eredetiben egy kicsit más kifejezés. S ha megértjük ezt a kifejezést, felgyúl reménység! Itt az eredeti görögben nem nyomorúság szerepel, hanem ez a szó, hogy „vajúdás”. Jézus azt mondta, hogy ez „a nagy vajúdás kezdete”. Tudjuk jól, hogy a vajúdás – orvosi kifejezés – a szülő asszonyok történetéből, életéből vett kifejezés. A vajúdás azért hosszú ideig nem fog tartani. Hosszú ideig nem tart a vajúdás. Esetleg lehet, hogy több nap kérdése. De amikor egy gyermek már megszülető félben van, amikor elkezdődik egy anya életében a vajúdás, ott már mi van a sok kín és fájdalom mellett? A reménység, hogy ha megszületik a gyermek, sem az anya, sem más nem fog arra a sok kínra és szenvedésre emlékezni.

Jézus azért mondta így, hogy mindez a sok nyomorúságnak, vajúdásnak, nagy vajúdásnak a kezdete, mert Jézus érzékeltette, hogy a világ ebben az időszakában, amelyben most élünk, jut el abba a korszakba, amelyben meg fog születni egy új világ. Ez a világ lezáródik és meg fog születni egy olyan világ, amelyet Krisztus második eljövetele fog elhozni, és az a világ tökéletesen más lesz, mint ez a világ. Hogy annyira tetőpontjára jut a környezetszennyezés, de legfőképp az erkölcsi környezetszennyezés és a hatalmilag támogatott erkölcsi környezetszennyezés, hogy ennek a világnak meg kell semmisülnie, és egy új történelem veszi kezdetét. Egy hatalmas kín, szenvedés, vajúdás által. Elmondhatjuk azt, amit Vörösmarty Mihály olyan felejthetetlenül mondott el, mert ha csak ez az egy sor maradt volna meg Vörösmartytól, akkor is a Magyar költészet legnagyobb sora ez lenne. „Lesz még egyszer ünnep a világon!”

Lesz még egy olyan világ, amely nem fog hasonlítani erre, amire most mi visszatekintettünk, amit mi most élünk. Lesz még egyszer ünnep a világon, amikor majd kifárad a vész haragja, amikor a rombolás erői leállnak, a közvetlen rombolás erői. Ezekről fogok majd megemlékezni a New-Age mozgalmak részletezésével, és ez lesz a következő előadásunk témája. De a közvetett rombolás erői is leállnak, hiszen a közvetett rombolás erői mindig félelmetesebbek, amelyek álcázzák, és Krisztus nevében hirdetik magukat. De tulajdonképpen semmi közük nincs se Istenhez, se Jézus Krisztushoz.

Én azt hiszem, hogy ez a vers méltóképpen tekint végig az emberiség történelmén. A Kain botja zuhanását éppen úgy látni fogjuk magunk előtt, az első árvák sírbeszédeit, az emberi történelem véres kezdetét, de a vajúdás is majd megjelenik előttünk. Egy ilyen tehetetlen, vergődő, bordalba fojtott; a magyarok és magyar költők általában nagyon sokszor azt mondják, mindig a latin mondást idézik, hogy „in vino veritas”. De ez inkább magyar mondás, ezt azért annyira rómaiak nem használták. Sok rosszat el lehet mondani a rómaiakról, inkább a magyarokról fog ez megmaradni a történelemben, hogy mindent, a borban látták az igazságot. Valahogy az egész magyar történelemnek is és a magyar költészetnek is egy nagy csapása, hogy Vörösmartynak ezt egy ilyen bordalban kellett megírni. De eltekintve ettől, az egyre súlyosbodó refréntől, azért világoljon fel ez a sor előttünk, hogy „hadd jöjjön el a Noé bárkája, mely egy új világot zár magába”. Mert lesz még egyszer ünnep a világon!

Vörösmarty Mihály: A vén cigány

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és
bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomorú föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, – hagyj békét a
húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.