„Ha majd a fiatalokban kihal a remény, hogy az emberek képesek szót érteni és együtt érezni egymással, akkor elmondhatjuk, hogy bevégeztetett” – írja Massimo Cacciari baloldali filozófus és politikus, volt velencei polgármester a l’Espressóban, és nem csinál titkot belőle, hogy pontosan arrafelé tartunk, sőt mindez a mi akaratunkból történik így.
Cacciari arról ír, hogy immár egy egész emberöltő telt el valóságos politikai programok nélkül, a populizmus bűvöletében. A nyilvánvaló intézményi és gazdasági válsághelyzetben felelőtlen ígérgetések helyettesítették a programokat, s mára a remény is kezd elveszni, hogy ebből a mocsárból van még kiút. A kormányzás állandó választási kampánnyá fajul, tekintetét a következő voksolás időpontjára szegezi, más horizontot nem ismer. A társadalmi helyzet elemzése helyett ennek megfelelően nyakra-főre puszta közvélemény-kutatásokat végeztet. Ebből igyekszik kihámozni a népakaratot, amelynek képviseletére aztán kizárólagos illetékességet tulajdonít magának. Így aztán a vezető személyzet és a mögötte álló támogatói csoportok felületes, üres ideológia-pótlékokban hisznek, és minden ellenvéleményre tökéletesen süketek. Vita helyett csupán a más vélemények és képviselőik kölcsönös ledorongolása zajlik. Ebből persze az is következik, hogy a demagóg valójában nem fogalmaz meg újszerű javaslatokat, hanem a nép hajlamait igyekszik követni, igaz, hogy azokból a legrosszabbakat.
http://www.metazin.hu//node/2480